Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A szellemi, lelki növekedés egy döntéssel kezdődik

2021. július 26. 03:00 - FodorImi

pelenkasok.jpeg

„Isten azt akarja, hogy nőjünk fel, ismerjük meg a teljes igazságot, és azt szeretettel mondjuk el, mindenben Krisztushoz hasonlóan” (Ef 4,15 The Message),

Isten azt akarja, hogy nőj fel.

A Biblia azt mondja: „Nem arra vagyunk szánva, hogy gyermekek maradjunk” (Ef 4,14 Phillips). A mennyei Atyátoknak az a célja, hogy éretté váljatok, fejlődjön ki bennetek Jézus Krisztus jelleme, szeretetben éljetek és alázatosan szolgáljatok.

Sok keresztény megöregszik, de sohasem nő fel. Örökös lelki csecsemők maradnak, pelenkában és babacipőben. Ennek egyik oka, hogy soha nem is volt szándékukban felnőni.

A lelki, szellemi növekedés nem automatikus. Tudatos elköteleződés kell hozzá. Akarnod kell a növekedést, el kell határoznod, hogy felnősz, erőfeszítéseket kell tenned érte, és rendületlenül ki kell tartanod a növekedésben.

A tanítványság szó tökéletes kifejezés a lelki, szellemi növekedésre, ami a Krisztushoz hasonlóvá válás folyamata. És ez mindig egy döntéssel kezdődik.

Máté evangéliumának 9. fejezete mondja el, hogyan hívta el Jézus az első tanítványait: „»Kövess engem, és légy a tanítványom« – mondta, Máté pedig felkelt és követte őt” (Mt 9,9 NLT).

Amikor az első tanítványok Jézus követése mellett döntöttek, még nem tudták, hogy mivel fog járni a döntésük. Egyszerűen válaszoltak Jézus hívására. Elhatározták, hogy követik őt.

Neked is csak ezt kell neked: döntsd ma amellett, hogy tanítvánnyá válsz!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez.

  • Gondolj a pillanatra, amikor Jézus követése mellett döntöttél! Mit tudtál akkor arról, hogy mit jelent hívőnek lenni? Mivel nem voltál még akkor tisztában?
  • Melyek azok a jézusi jellemvonások, amiket Isten kifejlesztett benned?
  • Tudod, mit szeretne Isten kimunkálni az életedben? Tölts időt imádságban, kérd Istent, hogy adjon növekedést ezeken a területeken, és kérj bizalmat és türelmet addig, amíg ő elvégzi a maga idejében!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.07.19.)

Bízol Isten megmentő ígéretében?

Mielőtt elkezdesz növekedni a Krisztushoz hasonlóságban, hinned kell az ő megmentésében. Ha kész vagy elkötelezni az életedet Jézusnak, mondd el ezt az imát:

„Úr Jézus! Megvallom a bűneimet, és hiszem, hogy te Isten és az én Megváltóm vagy. Befogadlak az életembe, mint Uramat. Ma életem minden területét átadom neked. Követni akarlak, és azt akarom tenni, amit te mondasz.

Úr Jézus, hálás vagyok szeretetedért és áldozatodért, amely lehetővé tette számomra, hogy a mennyországban veled legyek. Tudom, hogy ezt nem érdemlem meg. És köszönöm, hogy nem kell megdolgoznom az üdvösségemért, mert tudom, hogy ez lehetetlen. Életem hátralevő részét a te tanítványodként akarom élni. Magam helyett téged akarlak szolgálni. Alázattal elkötelezem az életem neked, és kérlek, ments meg engem, fogadj a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen!”

Ha elmondtad ezt az imádságot, és elfogadtad Jézust, tudasd velem, írd meg e-mail-ben (angolul) a Rick@PastorRick.com címre. Szeretnék neked küldeni néhány ingyenes (angol nyelvű) anyagot, melyek segítenek neked a Jézussal való utazásod kezdetén.

(A bibliai idézetek fordítása utáni néhány betűs rövidítés a szerző által választott angol bibliafordítást jelöli. Ezekről a napiremeny.blog.hu oldal, jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Add át, amit Jézus felfedett benned!

2021. július 21. 03:00 - Anika Enikő

„És biztos vagyok abban, hogy Isten, aki elkezdte bennetek a jó munkát, folytatni fogja a munkáját, míg végül el nem készül azon a napon, amikor Krisztus Jézus visszatér (Fil 1,6 NLT).

Évekbe telik, mire az ember felnőtté válik. A gyümölcs érése is egy teljes idénybe telik. A fizikai növekedéshez és az értetté váláshoz idő kell.

Ugyanez vonatkozik a szellemi növekedésre is. A krisztusi jellemfejlődést sem lehet siettetni. A Szellem gyümölcse – mint egy gyümölcsfa termése – hosszú idő alatt fejlődik ki.

A szellemi növekedés folyamata közben Isten lassan feltárja életednek azon részeit, amelyeken változtatni kell ahhoz, hogy jobban hasonlíthass Jézusra.

Gondolj a Krisztushoz való megtérés előtti életedre. Lehet, hogy megengedte, hogy problémákat tapasztalj meg, és az élet nehézségei segítettek neki felhívni a figyelmedet, hogy az életed hibás alapokra épült. (És valójában elsősorban ez a hibás alap volt az, ami sok problémát okozott.)

Jézus azt akarja, hogy egész életedet átadd neki. Nem csak egy kis részét akarja annak, aki vagy. Hozzá akar férni a teljes valódhoz.

Íme egy hasonlat: Amikor megnyitod életednek ajtaját Jézus előtt, Ő bejön.

Képzeljük el, hogy meghívod őt a házadba, és a nappaliban azt mondod neki, „Ez most a te házad, és én úgy akarok itt élni, ahogyan te szeretnéd, hogy éljek.” 

A konyhában pedig ezt mondod: „Családtag vagy, én pedig a családodhoz tartozom, és nagyon hálás vagyok, hogy gondoskodsz rólam.” És ez így megy mindaddig, amíg el nem juttok egy bezárt ajtóig. Jézus be akar oda menni, de te ezt mondod: „Nem akarom, hogy oda bemenj. Az életemnek ez a része el van zárva előled."

Amikor meghívtad Jézust az életedbe, teljes hozzáférést biztosítottál neki? Vagy ellenálltál az erőfeszítéseinek, hogy segítsen neked éretté válni, mert ragaszkodsz ahhoz, hogy néhány dolgot zárt ajtók mögött tarts? Jézus nem akarja, hogy korlátozd őt abban, hogy Ő hogyan vagy hol munkálkodik az életedben. Ha korlátozod Őt,  korlátozod azt is, hogy éretté válj.

Jézus azt akarja, hogy add oda neki magad teljesen.

Lehet, hogy azt gondolod, hogy már az egész életedet átadtad Jézusnak, de az igazság az, hogy az életed egyes részeit még mindig magadnak tartogatod. Jézus nem haragszik rád ezért. Ő egyszerűen csak szeretne együttműködni veled, hogy segítsen neked felfedni azokat a területeket, amelyeket még át kell adnod neki.

Ez egy hosszú folyamat, és vannak napok, amikor ezt küzdelemnek vagy csatának fogod érezni. De a jó hír az, hogy az eredmény biztos. Isten megígérte, hogy: „aki elkezdte bennetek a jó munkát, folytatni fogja a munkáját, míg végül el nem készül azon a napon, amikor Krisztus Jézus visszatér” (Fil 1,6 NLT).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyenek voltak az Úrral kapcsolatos tapasztalataidat, mielőtt keresztény lettél? Mit engedett meg, hogy megtörténjen az életedben azért, hogy segítsen belátni, szükséged van rá? Hogyan reagáltál?
  • Hogyan növekedtél szellemi érettségben azóta, hogy keresztény lettél?
  • Életednek mely területeit nem adtad még át az Úrnak?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.07.14.)

(A fordítások utáni 3-4 betűs rövidítések a szerző által választott angol bibliafordítást jelentik. A napiremeny.blog.hu oldalon, a jobboldali sávban a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információ található.)

Szólj hozzá!

Ne vedd figyelembe a sértéseket!

2021. június 03. 03:00 - Tomes Lívia

sertegetes.jpg

„Az ember bölcsessége türelmet ad; az ember dicsősége, hogy figyelmen kívül hagyja a vétket” (Péld 19,11 NIV fordítás).

Amikor sértegető vagy irritáló emberekkel van dolgod, nézz a viselkedése mögé, és meglátod a fájdalmát.

Minden tettünket motiválja valami. Amikor az emberek megbántanak valakit, az azért történik, mert belülről ők is sebzettek és megbántottak. A megbántott emberek bántanak másokat.

Minél jobban megérted mások múltját, életkörülményeit, annál nagyobb kegyelmet tudsz adni nekik. Gondolj egy olyan emberre, akit nehéznek vagy irritálónak találsz! Valószínűleg semmit sem tudsz a körülményeiről és ezért vágsz neki vissza.

Talán nem tudod, hogy már kisgyermekkorukban elvesztették szüleiket. Nem tudod, hogy esetleg molesztálták őket. Nem tudod, hogy már két házasság „ment keresztül rajtuk”, és házastársuk csak úgy otthagyta őket. Nem ismered a történetüket, és ezért nem vagy kegyelmes hozzájuk.

A Biblia azt mondja A példabeszédek könyve 19. fejezetének 11. versében: „Az ember bölcsessége türelmet ad; az ember dicsősége, hogy figyelmen kívül hagyja a vétket” (NIV fordítás). Könnyű megsérteni azokat az embereket, akiket nehéznek találsz. De ha bölcs vagy, nem sértődsz meg egykönnyen. Miért? Mert a bölcsesség türelmet ad.

Amikor türelmesen időt szánsz arra, hogy valakinek megismerd és megértsd a múltját, akkor megérted azt a szorongást is, ami ránehezedik – és könnyebben gyakorolsz kegyelmet. A megértés türelmet ad arra, hogy szemet hunyj a sértések felett.

Amiről itt beszélek, az az igazi szeretet. Valójában a Biblia szerint az, ha nem adod vissza a sértéseket, az érett szeretet megmutatkozása. Minél több szeretet van a szívedben, annál nehezebben bánt meg valaki. Minél kevesebb szeretet van a szívedben, annál bizonytalanabbnak érzed magad, és annál könnyebb téged megbántani.

A példabeszédek könyve 10. fejezetének 12. verse mondja: „A szeretet fátyolt borít a hibákra” (CEV fordítás). Minél jobban betölti a szeretet a szívedet, annál kevésbé zaklat fel, amikor az emberek követelőzők, megalázók vagy ítélkezők.

Ha nehéz emberrel találkozol, jusson eszedbe: tekints viselkedése mögé egész addig, amíg meg nem találod a fájdalmát! És ekkor ahelyett, hogy megsértődnél, válaszolj szeretettel!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Kik azok az emberek, akikkel nehezen birkózol meg, és akik a leginkább irritálnak? Hogyan válaszolhatsz szeretettel ahelyett, hogy megsértenéd őket?
  • Mikor volt olyan időszak az életedben, amikor a szeretet és a bölcsesség segített valaki sértése mögé látni? Hogyan hatott ez rád és az adott személlyel való kapcsolatodra?
  • A bölcsesség segít szeretettel válaszolni. Hogyan növekedhetsz a bölcsességben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.05.27.)

Szólj hozzá!

A lelki tejtől az érettség felé

2020. április 30. 03:00 - Anika Enikő

20200430.jpg

„Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekesztek” (Jn 13,17).

D. L. Moody a 19. század nagyszerű evangélistája, és keresztény nevelője volt. Ő mondta a következőt: „A Biblia nem azért adatott, hogy bővítsük az ismeretünket, hanem azért, hogy megváltoztassa az életünket.”

Befogadhatod Isten Igéjét nyitott szívvel; elsajátíthatod és elmélkedhetsz rajta. És ha mindezeket megtetted, megnövekszik a bibliaismereted. Ám Isten végső célja a Biblia használatával az, hogy megváltoztassa az életedet.

Jézus mondta a tanítványainak: „Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekesztek” (Jn 13,17).

A zsidókhoz írt levél erőteljes szavakkal illeti azokat az embereket, akik nem alkalmazzák a bibliai elveket: „Erről nekünk sok mondanivalónk van, amit nehéz megmagyarázni nektek, mert nem próbáljátok megérteni. Ugyanis ennyi idő múltán már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy titeket tanítson valaki az Isten beszédeinek alapelemeire. Mert olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre. Aki ugyanis tejen él, az kiskorú, és járatlan az igazság Igéjében” (Zsid 5,11–13).

Gondolj csak a saját életedre! Következetesen alkalmazod a megtanult Bibliai igazságokat? Vagy még csak az alapokat tanulod?

Továbbmegy A zsidókhoz írt levél, és ezt mondja: „A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akik a gyakorlatban megtanulták megkülönböztetni a jót a rossztól. Ezért elhagyva a Krisztusról szóló elemi tanítást, törekedjünk az érettségre" (Zsid 5,14–6,1).

Látod itt ebben a versben, hogyan közeledünk az érettség felé? Nem az állandó bibliatanulmányozás és nem az állandó konferenciákon való részvétel során. Akkor válunk éretté, ha tudatosan és kitartóan alkalmazzuk az Írásokból megtanultakat. Az ismereteidet át kell ültetni a gyakorlatba.

Ha elkezdted a gyakorlatban alkalmazni azt, amit megtanultál, akkor itt az idő, hogy másokat taníts. A tanítás a leggyorsabb módja a szellemi érettségnek. Isten nem kívánja, hogy tökéletes tanító legyél, hanem azt szeretné, ha elérhető lennél a számára.

Arra hívlak ma, hogy vállald ezt a három kötelezettséget!

1. Kezdj rendszeres bibliaolvasásba, tanulmányozásba, a versek elsajátításába és a verseken való elmélkedésbe!

2. Fogadd el Isten Igéjét mint életednek végső tekintélyét, és kezd megtenni azt, amit mond.

3. Csatlakozz be egy házi csoportba, ahol tanulhatsz, és ahol taníthatsz.

Tedd meg ezeket a dolgokat, és meglátod, hogy a jézusi ígéretek János evangéliuma 13. fejezetének a 17. verséből igazzá válnak a számodra: „Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekesztek.”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

Tölts most egy pár percet imával, és szánd oda az idődet arra, hogy növekedj az érettségben azáltal, hogy megismered, alkalmazod és tanítod Isten Igéjét. Ha bizonytalan vagy abban, hogy is kezdd, akkor kezdd így: „Istenem! Mostantól elfogadom a Bibliát mint végső tekintélyt az életemre. A legjobb tudásom szerint megteszem azt, amit mond. Rendszeresen be akarom tartani az Igében leírtakat. Segíts, hogy megtanuljam, és segíts a tanulmányozásában. Rendelj ki egy házi csoportot a számomra, ahol tanulni, és tanítani tudok. Ámen!”

Elképzelhető, hogy nem állsz készen arra, hogy egy egész Bibliai könyvről taníts, vagy hogy prédikálj, ám ha tanultál a Bibliáról, és alkalmazod is a leírtakat, akkor ezeket mind átadhatod valakinek. Mi az, amit Isten tanított neked, amit átadhatnál valakinek?

Isten megváltást kínál neked

És ma van a napja, hogy elfogadd a megváltást. A Biblia ezt mondja Pál második levele a korinthusiakhoz 6. fejezetének a 2. versében: „Isten kész arra, éppen most, hogy üdvözöljön téged. Ma kész arra, hogy megmentsen téged" (TLB fordítás).

Hogyan fogadd el az üdvösséget és a megváltást? Úgy, hogy önmagad felől Isten felé veszed az irányt. Rábízod az életedet Krisztusra, aki megbocsátja bűneidet, és olyanná formál téged, akivé eredetileg tervezett.

Ha kész vagy befogadni az üdvösséget, és magadévá tenni a megváltást, akkor mondd el ezt az imát:

Jézus, szeretnélek megismerni személyesen. Köszönöm, hogy meghaltál a bűneimért a kereszten. Megnyitom az életem ajtaját, és befogadlak mint megváltó Uramat. Köszönöm, hogy megbocsátottad a bűneimet, és hogy örök élettel ajándékoztál meg. Kérlek, vedd kezedbe az életem irányítását, és tégy engem olyan valakivé, amilyennek látni szeretnél.

Ha ezen ima elmondásakor elfogadtad a megváltás ajándékét Jézus által, akkor arra kérlek, küldj nekem egy emailt angol nyelven a Rick@PastorRick.com címre. Szeretnék ingyenes anyagokat küldeni neked, melyek segítségül szolgálhatnak a Jézussal való utad kezdetéhez.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.04.23.)

Szólj hozzá!

Első lépés a tanítvánnyá válásban

2018. szeptember 11. 03:00 - csmsdvd

 „Az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus,” (Efezus 4:15)

Isten szeretné, ha növekednél: „többé ne legyünk kiskorúak”(Efezus 4:15)

Mennyei Atyád szándéka, hogy Jézus jelleméhez fejlődjél, nevelődjél, szeretetteljes életet élve és alázatosan szolgálva. Sajnos számtalan keresztyén öregedik, de sohasem nő fel.

Folyamatosan kiskorúak maradnak, pelenkázottként, tipegőben jönnek-mennek. Az igazi indok, amiért ilyenek maradnak, hogy nem is akarnak felnőni. A lelki növekedés nem jön magától és automatikusan, egy határozott szándék kell hozzá. Akarnod kell, hogy felnőjél, hogy vedd a fáradságot és kitartó legyél a lelki növekedésben.

A tanítvánnyá válás egy Krisztussá válási folyamat, és mindig egy döntéssel kezdődik: „Kövess engem! Az [Máté] felkelt, és követte őt [Jézust]”(Máté 9:9).

Amikor az első tanítványok Jézust kezdték el követni, nem értették döntésük minden hátterét. Ők egyszerűen csak válaszoltak Jézus elhívására.

Ez az, amire neked is szükséged van. Döntsd el, hogy tanítvány akarsz lenni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Gondolj arra a pillanatra, amikor elhatároztad, hogy követed Jézust. Mit értettél meg, mit jelent hívőnek lenni?
  • Isten milyen jézusi jellemvonásokat formált már benned?
  • Isten milyen közreműködésére számítasz az életedben? Imádban szánjál időt arra, hogy kérd Őt lelki életed növekedésére, pont az általad megfogalmazott területeken, majd várjál kitartóan és Ő idővel teljesíteni fogja.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.09.04.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása