Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Nem csak akartak téged, szükség van rád!

2024. május 26. 03:00 - Szíj Melinda

 ai-generated-8063802_1920.jpg

Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” Ef 2,10 (NLT fordítás)

Azért vagy értékes, amit Isten mond rólad, nem azért, amit a többi ember.

Sok ember van híján az önbecsülésnek. Nincsenek jóban önmagukkal, ezért folyton próbálják magukat jobb színben feltüntetni a ruházkodásukkal, a kocsijukkal és a mondanivalójukkal. Örökösen azért küszködnek, hogy jobban érezzék magukat a bőrükben, mert igazából nem fogadják el önmagukat – ami valójában lázadás Istennel szemben.

Ha Isten azt akarná, hogy valaki más légy, akkor nem léteznél. De Isten téged akart! Azért teremtett, hogy te te legyél. Mi hívőként tudjuk, hogy a valódi önbecsülés három tényből táplálkozik:

  1. Isten teremtett.
  2. Jézus meghalt érted.
  3. Isten Lelke él benned.


A Biblia így fogalmaz: „Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk” (Ef 2,10, NLT fordítás). Az Újszövetséget eredetileg görögül írták. A „remekmű” kifejezés görög megfelelője a „poema” szó. Ebből a szóból származtatjuk a „költemény” (poéma) szavunkat. „Te az én költeményem vagy! Az én remekművem! Nem akarom, hogy valaki mást utánozz! Lelki ajándékokat helyeztem el benned – szívet, képességeket, személyiséget és tapasztalatokat -, és azt akarom, hogy használd őket!” Értékes vagy annak okán, amit Isten mond rólad, és tett érted.

Nemcsak akart téged, hanem szükség is van rád! A Biblia így ír az első Korinthusi levél 12. fejezetének 4-6. versében: „A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz. És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz.”(GW fordítás)

Szükség van rád! Szükség van rád a gyülekezetedben. Szükség van rád a lakóközösségedben. Szükség van rád ezen a világon. Ha nem lenne rád szükség, Isten nem teremtett volna meg. Azért küldött ide, hogy az életeddel hozzájárulj a világhoz.

Isten családjában nem léteznek „kisemberek”. Minden egyes személyre - Isten családjának minden tagjára - szükség van! Tudod, hogy a házamban melyik a legfontosabb fényforrás? Nem a hatalmas csillár az étkezőben, hanem a picinyke kis éjszakai lámpa, amit felkapcsolok, hogy amikor az éjszaka közepén felkelek, és kimegyek a fürdőbe, ne üssem be a lábujjamat.

Minden szerepkör fontos. Te is fontos vagy. Értékes vagy, mert Isten ezt kijelentette, és mert olyan hatalmas árat fizetett az életedért, amikor elküldte Fiát, Jézust, hogy meghaljon érted a kereszten. Isten mesterműve vagy! Élj úgy, hogy ezt hidd is el!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor vagy hajlamos arra összpontosítani, hogy mit mondanak rólad más emberek, ahelyett, hogy Isten kijelentését tartanád szem előtt?  
  • Hogyan növekedett az önbecsülésed, ahogy közelebb kerültél Jézushoz?
  • Mi a te feladatköröd a gyülekezetedben és a környezetedben, illetve mi a világban betöltött szereped? Hogyan látod el feladataidat?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.05.19.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Megérdemled, hogy megtaláljanak

2022. szeptember 06. 03:00 - Anita.B

wisconsinpictures-sqyqnuoul8g-unsplash.jpg“Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Ján 3,16, TLB. Fordítás)

Vannak, akik úgy vélik, hogy valakit lelkileg elveszettnek nevezni lehangoló. De nem az. Valójában nagy dicséret lelkileg elveszettnek neveztetni.

Különbség van aközött, hogy valamit elveszítünk vagy valamit “elszórunk". Ha valamit "elszórok", azt jelenti, hogy nem volt számomra fontos. Azonban, ha elveszítem, akkor elég értékes ahhoz, hogy megpróbáljam megtalálni. Egy gombostűt elszórsz; a szemüvegedet elveszíted.

Az emberek csak akkor vesznek el, ha érdemes megtalálni őket. Gondold a következőképpen: Egy remekmű értéke nem csökken, ha eltűnik;  növekszik.

Az emberi lények sokat veszítenek, ha nincsenek kapcsolatban Istennel. Amikor elszakadsz Istentől, elveszíted az irányodat, Isten oltalmát, a potenciálodat, boldogságodat és jövőbeli mennyei otthonodat — csak, hogy néhányat említsünk. De van egy dolog, amit nem veszítesz el: az értékedet.

Isten szeretett téged annyira, hogy a legjobbját küldje: Jézust. A Biblia leghíresebb verse így szól, “Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Ján 3,16 TLB. Fordítás).

Olyannyira fontos vagy Istennek, hogy mentőakción ment keresztül, hogy eljöjjön érted. Kisbabaként jött a Földre, hogy egy napon fakereszten halhasson meg a bűnödért.

Jézus azért jött a Földre, mert szükséged volt rá. Isten elküldte a Fiát, hogy olyasvalamit tegyen, amit magadtól soha nem tudnál megtenni: megfizetni a bűneidet. Ha nem lenne rá szükséged, Isten nem tette volna meg.

A bűneid ellehetetlenítették az Istennel való kapcsolatot a saját erődből. Ezért jött Jézus a Földre — hogy megmentsen mindentől, amit rosszul tettél, hogy bocsánatot nyerhess és helyreállítsa az Istennel való megfelelő kapcsolatodat.

Miért adná fel Isten isteni kiváltságait, dicsőségét és becsületét, hogy megmentsen téged? Mert szeret téged. Jobban szeret téged, mint azt valaha is fel tudnád fogni. Próbálni megérteni Isten szeretetét olyan, mintha egy hangya próbálná megérteni az internetet — a hangyáknak egyszerűen nincs erre kapacitásuk. Neked sincs képességed arra, hogy teljesen megragadd Isten szeretetét.

De nem kell megértened Isten szeretetét. Csak el kell fogadnod és el kell hinned, hogy végtelenül nagyra becsül téged az univerzum Istene, aki a legjobbat adta érted.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan viszonyulsz a lelkileg elveszettekhez - ahhoz képest, ahogy Isten látja őket?
  • Milyen változást hoz a János 3,16 az életedbe?
  • Kik azok az életedben, akik lelkileg elveszettek és meg kell érteniük, hogy Isten számára értékesek? Hogyan fogod elérni ezt a személyt a héten?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.08.30.)

Szólj hozzá!

Öt dolog, amit a családban kell megtanulj

2022. augusztus 03. 03:00 - csmsdvd

ezgif_com-gif-maker_5.jpg

„Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, testben, Isten és emberek előtt való kedvességben.” (Lk 2, 51)

A jó családok a fejlődést, a növekedést éltetik.

Hogyan? Úgy, hogy az élethosszig tartó tanulás légkörét teremtik meg. Segítik egymás fejlődését. Ösztönzik azt, hogy mindenki megtalálja a saját lelki ajándékait és képességeit. Elősegítik, hogy az emberek új dolgokat tanuljanak és érdeklődjenek az új iránt.

Nem feltétlenül csak a vér szerinti család segíthet a növekedésben. Egy gyülekezeti család is alkalmas erre, sőt, legyen életedben ilyen is, mert ez erőt tud adni a növekedésedhez.

Vannak dolgok, amiket sehogy másképp nem tudsz megtanulni, csak ha másokkal kapcsolatban vagy. Ezt nem lehet az iskolában bebiflázni. Nem tudod a munkád során elsajátítani. Csak más emberekkel együtt tudod megtanulni.

Közösségre van szükséged.

Tulajdonképpen a legtöbb felnőttkori problémád abból ered, hogy gyerekként nem jól tanultál meg bizonyos dolgokat. Itt van öt dolog, amit a családodban kell - akár vér szerinti, akár nem – megtanulnod.

  1. Megtanulni, mit kezdj az érzelmeiddel. Egy egészséges családban megtanulod, hogyan ismerd fel,  hogyan nevezd meg, hogyan mutasd ki és hogyan kell kezeld az érzéseidet. A jó családok hagyják, hogy mindenki őszinte legyen, hagyják a gyerekeknek is, hogy kimutassák érzéseiket.
  2. Megtanulni, hogyan kezeld a konfliktusokat. A gyerekeknek szükségük van arra, hogy megtapasztalják azt, szüleik hogyan kezelik jelenlétükban problémáikat és hogyan kezelik a nézetkülönbségeiket egészséges módon.
  3. Megtanulni, hogy kezeld a veszteségeidet. Ne akard, hogy gyerekeid örökké nyerjenek. Ha ezt teszik, akkor felnőttként, a valós életben az elkerülhetetlen veszteségeket végzetesnek élik majd meg. Meg kell tanulniuk, hogy a hibák nem teszik őket tönkre és a veszteségek nem jelentik a világ végét.
  4. Megtanulni milyen értékek számítanak a leginkább. A gyerekeknek tanulniuk kell az élet három alap kísértéséről, hogy ne ingassák meg őket a világi értékek. Ezek a kísértések ahhoz kapcsolódnak, hogyan érzed magad, mit teszel, és mit kapsz az élettől, más szavakkal ezek a szex, a fizetés és a társadalmi rang (státusz).
  5. Jó szokásokat tanulni. A szokások határozzák meg a jellemed. A családnak segíteni kell egymást a fejlődésben, a növekedésben, hogy mindenki jelleme egyre hasonlatosabbá váljon Jézus Krisztushoz.

Már ma kezdj el változtatni, hogy a családod - akár vér szerinti, örökbefogadó vagy lelki – az a biztonságos hely legyen mindenki számára, ahol tud tanulni, fejődni és növekedni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Hogyan tudsz a családodban olyan légkört teremteni, ahol mindenki tanulhat valamit?
  • A kortárs kultúrában miért nehezebb a gyerekeket arra tanítani, hogyan kezeljék a veszteségeiket?
  • Milyen értékek számítanak leginkább neked? Milyen bibliai értékeket szeretnél te megtanítani a gyerekeidnek?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.07.27.)

Szólj hozzá!

Isten kegyelme felszabadít a szolgálatra

2022. március 25. 03:00 - Besther

freedom-4503959_1920.jpg

„Mivel Isten az ő irgalmából nekünk adta ezt a szolgálatot, nem csüggedünk.” (2Kor 4,1 BSB)

Arra teremtettek, hogy adakozz az életeddel, nem pedig arra, hogy csak létezz és csak magadnak élj. Isten arra formált téged, hogy őt szolgáld, és mindezt az ő irgalmassága miatt.

Pál azt mondta a 2Korinthus 4,1-ben: „Mivel Isten az ő irgalmából nekünk adta ezt a szolgálatot, nem csüggedünk.” (BSB)

Néhány ember szerint a „szolgálat” egyházi szó. Ez olyasmi, amit csak a lelkészek tesznek. De bármikor, amikor az Istentől kapott tehetségeidet, ajándékaidat és képességeidet arra használod, hogy másnak segíts, akkor szolgálatot végzel. Még a munkád is lehet szolgálatod – akár könyvelő, tanár vagy kamionsofőr vagy!

Amikor megérted, hogy minden, amit Isten tesz rajtad keresztül, az az ő kegyelméből fakad, két dolog történik:

Nem kell bizonyítanod az értékedet. Próbáltad már valaha is a munkádon keresztül bizonyítani az értékedet? Talán azt gondolod, hogy minél sikeresebb vagy, annál értékesebb vagy. Az értékednek azonban semmi köze a munkádhoz. Ehelyett a te értéked abban a tényben van, hogy Isten teremtett téged, szeret téged, és elküldte Jézust, hogy meghaljon érted. Isten kegyelmének megérése levesz téged a teljesítménykényszer útjáról.

Nem kell a hibáidban vergődnöd. Mindannyian követtünk el hibákat. Mindannyian vétkeztünk. Isten irgalmassága miatt azonban nem kell a múltadon rágódnod. Megbánhatod és elfordulhatsz a bűneidtől. A múltadnak nem kell visszatartania téged attól, hogy végezd azt a munkát, amit Isten adott neked, hogy tedd.

Valójában Isten sosem használt tökéletes embert – mert nincs is ilyen, kivéve Jézus Krisztust. Ha végignézed a Bibliát, akkor mindenféle olyan embert fogsz találni, akiket Isten a hibáik ellenére használt. Jákób krónikus hazudozó volt, Ráháb prostituált, Jónás félénk és vonakodó volt; Márta sokat aggódott; a samáriai asszonynak számos házassága kudarcot vallott; Péter impulzív volt; Mózes, Dávid és Pál mind gyilkosságban volt vétkes. Isten mégis hihetetlen módon használta mindannyiukat.

Tehát semmi sem akadályozza meg Istent abban, hogy használjon téged. Mert Isten nagy irgalmassága miatt megélheted Isten életedre vonatkozó célját.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogy nézne ki, ha úgy közelítenél a munkádhoz, mintha az egy szolgálat lenne?
  • Minek engeded, hogy meghatározza az értékedet és fontosságodat?
  • Van olyan múltbéli bűn vagy hiba, ami visszatart attól, hogy megéld Isten céljait? Szánj időt arra, hogy beszélgess erről Istennel!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.03.18.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Nevezd meg az értékeidet, majd élj azok szerint!

2021. december 03. 03:00 - Tomes Lívia

alazat.jpeg

„Mózes nagyobb gazdagságnak tartotta Egyiptom kincseinél a Krisztusért való gyalázatot, mert a megjutalmazásra tekintett.” (Zsid 11,26 NIV)

Mi a legfontosabb számodra? Mi az a három-négy legfontosabb érték az életedben?

Most egy határozott döntést kell meghoznod: válaszd Isten értékeit és ne a világét. Mózes meghozta ezt az elhatározást, ami megváltoztatta az életét. És Isten ezért használta őt.

A zsidókhoz írt levél 11,26 ezt mondja: „Mózes nagyobb gazdagságnak tartotta Egyiptom kincseinél a Krisztusért való gyalázatot, mert a megjutalmazásra tekintett.” (NIV). Mózes megítélte az értékeit. Tisztázta, mi a legfontosabb számára. Tudta, hogy mik a legfőbb értékei.

Én könnyen meg tudom nevezni a legfőbb értékeimet: tisztesség, alázat és nagylelkűség. Már régen eldöntöttem, hogy erre a három dologra akarom építeni az életemet, mert ezek a vezetés három csapdájának az ellenszerei.

Te meg tudnád nevezni a három legfontosabb értéket az életedben? Ha nem, akkor biztos, hogy nem tudsz azok szerint élni.

Mielőtt elmúlik egy újabb nap, ülj le, és tedd fel magadnak a kérdést: „Mi a legfontosabb számomra? Mik a legfőbb értékek az életemben?” Írd is le őket, mert amíg nem tisztázod az értékeidet, nem tudsz azok szerint élni.

Miért olyan fontos ez? Ha nem te döntöd el, mi a fontos az életedben, akkor mások döntenek helyetted. Bele helyeznek az ő formájukba, és az ő értékeik szerint fogod élni az életed, nem a sajátod szerint.

Ha tudod, mi a legfontosabb számodra, és az értékeid szerint élsz, Isten használni fog téged, és megáldja az életedet is.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi a három legfontosabb érték az életedben?
  • Hogyan tudod kideríteni, hogy melyek azok?
  • Mi az első lépés, amit megtehetsz, hogy ezeket alkalmazd is az életedben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.11.26.)

(NIV: Az angol New International Version bibliafordítás rövidítése.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása