Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Örülj, amikor Isten jó másokhoz!

2020. március 02. 03:00 - daniella_89

20200302.jpg

„Örüljetek azokkal, akik örülnek, és sírjatok azokkal, akik sírnak!” (Róm 12,15 ESV fordítás).

Amikor látjuk, hogy Isten jó és kegyelmes másokhoz, neheztelés helyett inkább örüljünk!

A szőlőskerti munkások a példázatban ennek éppen az ellenkezőjét tették: „Az először felbérelt munkások azt gondolták, ők többet kaphatnak majd, mint a többiek. De amikor ugyanannyit kaptak, panaszkodni kezdtek a szőlőskert tulajdonosának... [Ő pedig ezt mondta:] »Azért vagytok irigyek, mert én nagylelkű vagyok?«” (Mt 20,10–11.15 CEV és NIV fordítás). Azok, akik egész nap dolgoztak, pontosan annyit kaptak, mint amennyiben megállapodtak. Nem lettek becsapva, mégis rossz néven vették, hogy mások, akik csak a nap utolsó szakaszában dolgoztak, ugyanannyit kaptak. Ahelyett, hogy örültek volna a fizetségüknek, nehezteltek.

Pál levele a rómaiakhoz 12. fejezetének 15. versében a Biblia ezt mondja: „Örüljetek azokkal, akik örülnek, és sírjatok azokkal, akik sírnak!” (ESV fordítás). Az igevers második részét sokkal könnyebb megtenni, mint az elsőt. Könnyű sírni azokkal, akik sírnak. Ha valaki nehéz időszakon megy keresztül, azzal könnyű együttérezni.

Sokkal nehezebb viszont örülni annak, ha másnak sikerül valami. Sokszor nem kezeljük jól más emberek sikerét. Sőt, néha fenyegetőnek érezzük ezt magunkra nézve, és neheztelünk. Ez azért van, mert a mi fejünkben a világ egy hatalmas torta, ami szeletekre van felosztva. Azt gondoljuk, ha valaki egy picivel nagyobb szeletet kap, mint mi, akkor a mi szeletünk kisebb lesz.

Ez helytelen gondolkodás, hiszen Istennek bőségesen van készlete, és soha nem fogy ki az áldásokból. Sosem fogy ki a kegyelemből sem. Bőségesen jut mindenkinek. És csak mert Isten megáld valaki mást, az nem jelenti azt, hogy nincs számodra is elég áldása. Ő téged is meg akar áldani, de lehet, hogy másképpen.

Az irigység megakadályozza, hogy részesei legyünk mások örömének. Ennek eredményeként nem tudunk örülni annak, ami a világban történik, és nagyon rosszul fogjuk érezni magunkat a mindennapokban.

De ha úgy döntesz, hogy örülsz, amikor Isten jó másokhoz, akkor mindig örülhetsz, mert valami jó mindig történik valakivel.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan látod Isten kezét abban, ahogy áldásait kifejezetten a te életedre vonatkozóan alakítja?
  • Gondolkozz el azon, hogy Isten mostanában hogyan áldott meg embereket körülötted! Hogyan tudsz együtt örülni velük?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2020.02.24.)

Szólj hozzá!

Ahhoz, hogy örömöd legyen, ajándékozd oda az életed!

2019. november 26. 03:00 - daniella_89

20191126.jpg

„Isten mindegyikőtöknek adott ajándékot az ő szellemi ajándékainak nagy választékából. Használjátok azokat jól úgy, hogy egymást szolgáljátok” (1Pt 4,10 NLT fordítás).

Sosem találod meg a boldogságot élvezetben, hatalomban, birtoklásban, pozíciókban vagy hírnévben.

Nem fogod megtalálni a sikerben, a szexben, a pénzben és egy státuszban sem. Ezek mind ideiglenesek.

Állandó, folyamatos boldogság csak abból adódik, ha odaadod az életed a szolgálatban. Isten arra teremtett, hogy add oda az életed. Miért?

Mert Isten azt akarja, hogy hasonlíts rá.

A legtöbb ember nem tudja, de vannak titkos utak az örömhöz. Mindkét titkos ösvényt megtalálhatod a szolgálaton keresztül.

Így lehet megtalálni az örömöt:

Először is, vedd le a figyelmedet önmagadról. Minél inkább magadra fókuszálsz, annál rosszabbul fogod érezni magad. Ahhoz, hogy valódi örömöt találj, meg kell változtatnod az önmagadra irányuló, „minden rólam szól” szemléletedet egy kifelé irányuló, „minden Istenről és mások szolgálatáról szól” szemléletre.

Ez természetesen ellentétben van napjaink kultúrájával. A társadalmunk azzal bombáz, hogy minden rólad szól. De a Biblia ezt mondja: „Még akkor is örülni fogok, ha elvesztem az életem kiöntve azt, mint az Istennek felajánlott italáldozatot, mint ahogy a hűséges szolgálatotok is Istennek szóló felajánlás. És azt akarom, hogy mindannyian osztozzatok ezen az örömön” (Fil 2,17 NLT fordítás).

Az az igazság, hogy a legszolgálatkészebb emberek a legboldogabbak.

Másodszor, használd az ajándékaidat arra, hogy másoknak segíts. Jó érzés az, amikor arra használod az ajándékaidat, hogy másoknak segíts.

A Biblia ezt mondja: „Isten mindegyikőtöknek adott ajándékot az ő szellemi ajándékainak nagy választékából. Használjátok azokat jól úgy, hogy egymást szolgáljátok” (1Pt 4,10 NLT fordítás).

Isten megáld téged, így te is megáldhatsz másokat. Amikor másokat megáldasz, Isten meg fog áldani téged.

Ha most azzal küszködsz, hogy az életed örömtelen, próbáld meg szolgálni a környezetedben és a gyülekezetedben lévő embereket.

Aztán figyeld, ahogyan Isten megváltoztatja a látásmódodat!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mondj néhány konkrét példát arra, hogy Isten hogyan adott örömöt számodra, miközben másokat szolgáltál!
  • Hogyan teszi nehézzé a társadalom, hogy ne önmagunkat helyezzük a középpontba? Miért segíthet, ha azonosítjuk ezt a társadalmi valóságot?
  • A mai üzenetben Rick pásztor azt mondja, hogy „a legszolgálatkészebb emberek a legboldogabbak”. Mikor láttad, hogy ez igaz?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.11.19.)

Szólj hozzá!
Címkék: öröm szolgálat

Add át az életed!

2019. október 21. 03:00 - Molyhoslepke

„Ha ragaszkodsz ahhoz, hogy megtartsd az életed, el fogod veszíteni. Csak azok tudják meg, mit jelent igazán élni, akik értem és a Jó Hírért feláldozzák az életüket" (Mk 8,35 TLB fordítás).

Isten úgy alkotta meg a világot, hogy a boldogság nem az anyagi helyzettől vagy a fizetéstől függ, nem a szexualitásból vagy a sikerből ered.

A boldogság a szolgálatból fakad. Isten úgy alkotott meg téged, hogy akkor lehetsz igazán boldog, ha átadod magad a szolgálatra. Azt kérded, miért? Azért, mert azt szeretné, hogy hozzá hasonlóvá válj. Az egész a szeretetről szól.

Minden egyes nap gyakorolnod kell magad a nagylelkűségben és a szolgálatban, hogy igazán boldog lehess.

Jézus azért jött, hogy szolgáljon minket, és adjon nekünk. Ez a két dolog jelenti Jézus valódi követését. Ez a két cselekedet boldogabbá tesz, mint bármi más a világon. Ha nem adsz, ha nem szolgálsz, nem vagy Jézus követője. Ennyire egyszerű.

Isten ugyanakkor úgy alkotta meg a világot, hogy minél többet adsz magadból, és minél többet szolgálsz, annál többet kapsz az Úrtól, és annál boldogabb és áldottabb leszel.

Pál ezt írja a filippiekhez 2. fejezet 17–18. versében: „A hitetek késztetni fog titeket, hogy felajánljátok életeteket Isten szolgálatára. Ha a saját véremet kell felajánlanom áldozatul értetek, akkor is örvendezni fogok. Örvendjetek ti is velem!" (NCV fordítás).

A hited arra fog késztetni, hogy felajánld magad Isten és embertársaid szolgálatára. Az élethosszig tartó boldogság kulcsa ez a kettő: a szolgálat és önmagad felajánlása: azaz, hogy nagylelkűen odaadd életed az evangélium nevében.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Téged mi tesz igazán boldoggá?
  • Mondj egy példát arra, amikor a nagylelkűség vagy a szolgálat töltött el örömmel!
  • Időd mekkora részét fordítod szolgálatra? Ma hogyan szolgálhatnál másokat?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.10.14.)

Szólj hozzá!

Hogyan lehet örülni Isten másokhoz való jóságának?

2019. augusztus 07. 03:00 - Ivanyina Krisztina

„Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal!” (Róm 12,15 ESV). 

tim-keller1-1.jpg

Amikor látod, hogy Isten gondoskodik másokról, választhatsz, hogy örömmel vagy nehezteléssel reagálsz.

Bizonyos szempontból a mai igevers második részét sokkal könnyebb megtenni, mint az elsőt. Könnyebb sírni azokkal, akik sírnak.

Sokkal nehezebb örülni, amikor valaki sikert ér el. Sőt, néha fenyegetve érezzük magunkat ettől, és neheztelünk. Ez azért van, mert azt gondoljuk, hogy a világ egy hatalmas pite, amely szeletekre van felosztva. Ha valaki egy picivel nagyobb szeletet kap, mint az enyém, akkor annak azt kell jelentenie, hogy az én szeletem kisebb lesz.

Ez a fajta gondolkodás rossz. Isten rendelkezik a világ minden piteszeletével. Ő sosem fogy ki az áldásokból. Ő sosem fogy ki a kegyelemből. Ez több, mint elég ahhoz, hogy mindenkinek jusson, és csak mert Isten megáld valaki mást, nem jelenti azt, hogy nincs számodra is elég áldása. Ő meg akar áldani téged, de lehet, hogy másképp.

Az irigység megakadályoz abban, hogy osztozz más emberek örömében. Ennek eredményeképpen sok mindent nem élvezel, ami a világban folyik. Az irigység elég boldogtalan emberré fog tenni.

Ez történt a Máté evangéliumának 20. fejezetében található szőlőskerti munkásokról szóló példázatban. A tulajdonos felvett néhány embert a nap elején, majd másokat később, de mindannyiuknak ugyanannyit fizetett. Az először felvett munkások azt gondolták, hogy becsapta őket. Ahelyett, hogy örültek volna a fizetésüknek, nehezteltek miatta.

De ha azt választod, hogy örülsz Isten másokhoz való jóságának, akkor mindig örömteli lehetsz: mert valami jó mindig történik valakivel.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Hogyan láthatod meg Isten kezét abban, ahogy az életed áldásait kifejezetten számodra formálja?
  • Gondolkozz el azon, hogy Isten mostanában hogyan áldott meg embereket az életedben! Hogyan tudsz ma együtt örülni velük?
  • Hogyan von közelebb Jézushoz az, hogy együtt örültél és sírtál másokkal?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.07.31.)

Szólj hozzá!

Négy szokás, amivel Isten jóságában tudsz maradni

2019. május 12. 03:00 - csmsdvd

„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.” (Jn 15:5)

Hogyan tudsz Isten jóságában megmaradni? Hogyan tapasztalod meg azt a bővelkedő életet, amit ő neked szán?

Íme négy olyan szokás, ami segít, hogy ne túlterhelt, hanem túláradó légy.

  1. Naponta tartsd a kapcsolatot Jézussal

„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.” (Jn 15:5)

Amikor csak saját erődből próbálsz előrehaladni az életben, túlterhelt leszel. A kenyérpirító sem tudja funkcióját betölteni ameddig nincs áram alatt. Te sem tudod betölteni életed célját és örülni Isten jóságának, ameddig nem az ő árama alatt vagy.

  1. A panaszkodás helyett légy hálás

„Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent” (Fil 2:14)

Vizsgálatok igazolják, hogy a panaszkodás és a hálaadás hatással vannak az egészségi állapotodra. A panaszkodás erősen károsító indulat. Másodsorban a vizsgálatok azt mutatták ki, hogy a hálaadás, hálás állapot egészséges indulatot okoz. Szerotonint, dopamint, oxitocint szabadít fel a tudatban, ezek olyan vegyületek, amik növelik a boldogságérzést és csökkentik a stresszt.

  1. Ne légy fukar, inkább kezdj adakozni

„Hozzátok be a raktárba az egész tizedet, hadd legyen eleség a házamban, és így tegyetek próbára engem! …Meglátjátok, hogy megnyitom az ég csatornáit, és bőséges áldást árasztok rátok” (Mal 3:10)

Isten egy általános törvényt alkotott a világban. Mennél többet adsz át, annál többet kapsz vissza. Ezt azért tette, mert azt szeretné, hogy egyre inkább hasonlatos légy hozzá. Isten adakozó. Mindenünk amink van, Isten kegyelmének ajándéka. Mennél adakozóbb vagy, Isten annál jobban megáldja életed bármilyen kicsi részét. Igy életed túláradó lesz.

  1. Ne versenyezz, próbálj elégedett lenni

„Jobb egy marokra valót szerezni nyugodtan, mint két marokra valót hajszoltan és hasztalan erőlködéssel.” (Préd 4:6)

Amikor elégedett vagy, nem adod fel az ambícióidat, törekvéseidet. Törekedni szükséges. A legjobbat kell kihoznod abból, amit Isten neked adott. Az elégedettség nem azt jelenti, hogy nincsenek céljaid, álmaid, terveid az életedre vonatkozóan. Elégedettnek lenni annyit jelent, nincs szükséged többre, hogy boldog légy. Már most boldog lehetsz azzal, ami adatott neked. A megelégedettséged nem függ a külső körülményektől, csak Istenen múlik, a Jó Pásztoron, aki megáldott téged sok jó ajándékkal.

Természetünknél fogva elégedetlenek vagyunk. De Isten kegyelme által, elégedetten megnyugodhatunk az ő jóságában. Amikor felfogod, hogy életed legtöbb dolga Isten kegyelmének ajándékai, életed megváltozik, túlterhelt helyett túláradó leszel.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Isten hogyan adja át erejét?
  • Mit gondolsz a közmédia, hogyan befolyásolja elégedettséged?
  • Tégy egy elhatározást, hogy az elkövetkező néhány napban nem panaszkodsz. Mind ahányszor panaszkodáson kapod magad, váltsd azt át köszönetté. Minden nap jegyezd fel, hogy hányszor voltál képes az összetűzést kegyelmességgel elsimítani. Milyen hatással volt ez rád?

( *Daily Hope by Rick Warren, 2019.05.05)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása