Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A valaha volt legcsodálatosabb ajándék

2022. december 24. 03:00 - Anita.B

pexels-kim-stiver-842876.jpg

“Egyedüálló nagylelkűségből maga elé helyezett minket önmagával szemben. Valódi ajándék. Kiszabadított minket a zűrzavarból és visszahelyezett oda, ahol mindig is szerette volna, hogy legyünk. És ezt Jézus Krisztus által tette. Isten feláldozta Jézust a világ oltárán, hogy megtisztítsa ezt a világot a bűntől.” Róma 3,24-25 (The Message fordítás)

A legnagyobb ajándékot, amit valaha kaptál, nem egy boltban vásárolták. Nem került pénzbe. Még csak be sem volt csomagolva.

Mégis, aki adta, mindenét odaadta neked.

A Biblia azt mondja, hogy Isten elküldte a Fiát a Földre, hogy nekünk adja a valaha volt legnagyobb ajándékot. Azért jött a Földre, hogy meghaljon és ezzel te igazzá légy - Isten által. Pál apostol rómaiakhoz írt levelének 3. fejezetében a:24.-25. vers azt mondja: “Egyedüálló nagylelkűségből maga elé helyezett minket önmagával szemben. Valódi ajándék. Kiszabadított minket a zűrzavarból és visszahelyezett oda, ahol mindig is szerette volna, hogy legyünk. És ezt Jézus Krisztus által tette. Isten feláldozta Jézust a világ oltárán, hogy megtisztítsa ezt a világot a bűntől” (The Message fordítás).

Tehát miért kellett Jézusnak meghalnia? Menjünk vissza az emberek alap-problémáihoz és Isten megoldásához!

  • Senki sem tökéletes. Soha egyetlen emberrel sem találkoztam, aki azt mondta volna magáról, hogy ő tökéletes. Én nem felelek meg saját elvárásaimnak sem, még kevésbé Isten tökéletes mércéjének. Talán te sem, ugye? Mindannyian így vagyunk. A Biblia azt mondja, “mindenki vétkezett, és nélkülözi Isten dicsőségét” (Róma 3,23).
  • Isten igazságos. Isten igazságos akar lenni. Amikor valaki megszegi a törvényt, azért büntetés jár. Ha megszeged az emberek törvényeit, emberi büntetés jár érte. Ha megszeged Isten törvényeit, Isten büntetését fizeted meg. A Biblia azt mondja, “A bűn zsoldja a halál” (Róma 6,23).
  • Jézus már megfizette bűneid árát. A Biblia azt mondja, “Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne. (2Kor 5,21). Jézus magára vállalta az én bűnömet, a te bűnödet és az összes bűnt, ami valaha el követtek. Ez az Örömhír, az Evangélium! Jézus megfizette azt az árat, amit te soha nem tudnál megfizetni.
  • El kell döntened, hogy elfogadod-e Isten ajándékát? Isten a megváltás ingyen ajándékát adta neked, amikor Jézus magára vette bűneidet. De ezt az ajándékot át is kell venned. A Biblia azt mondja, Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében” (János 1,12).

Elfogadod Isten üdvözítő ajándékát? Egy dolog megérteni a Jézussal való kapcsolat alapjait. De egész más dolog az ajándék elfogadása.

Ha készen állsz meghozni azt a fontos döntést, hogy elfogadod Isten üdvözítő ajándékát, akkor imádkozd el ezt az imát: 
“Kedves Istenem, tudom, hogy bűnös vagyok és bocsánatodat kérem! Hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad. Hiszem, hogy meghalt a bűneimért és te feltámasztottad őt. Jézus, bízni akarok benned, mint Megváltómban, és Uramként követlek téged a mai naptól. Elfogadom az üdvösség ingyenes ajándékát. Irányítsd az életemet és segíts teljesíteni akaratodat! Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem angolul a rick@PastorRick.com címre és tudasd velem. Szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, amelyet segítenek elindulni a Jézussal közös úton.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Megváltásodon kívül mi a legemlékezetesebb ajándék, amit valaha kaptál?
  • Miért nehéz elfogadni egy ingyenes, és nagyon különleges ajándékot?
  • Az életedben ki másnak kell még eldöntenie, hogy elfogadja-e Isten üdvözítő ajándékát? Tervezd meg, hogy meghívod egy karácsonyi Istentiszteletre az idén!

*(Daily Hope by Rick Warren 2022.12.17.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Ideje kitakarítani a házat

2022. december 14. 03:00 - Anita.B

pexels-tima-miroshnichenko-5206040.jpg

Meg kell szabadulnunk mindentől, ami lassít minket, különösen a bűntől, ami elvonja a figyelmünket. Meg kell futnunk az előttünk álló versenyt és soha nem adhatjuk fel.” (Zsid 12,1 GW ford.)

Az igazi változáshoz a ház kitakarítása szükséges.

Ha egyike vagy azoknak, akik nem találnak motivációt testi házuk tisztántartására, akkor a lelki házad tisztítása nagyobb feladatnak tűnhet. De itt kell a legjobb energiádat felhasználni — mert Isten azt akarja, hogy az életedet azzal töltsd, hogy egyre inkább hozzá hasonlóvá válj. És ahhoz, hogy jobban hasonlíts rá, néha nehéz változásokon kell keresztülmenned.

A Biblia ezt így mondja: “Meg kell szabadulnunk mindentől, ami lassít minket, különösen a bűntől, ami elvonja a figyelmünket. Meg kell futnunk az előttünk álló versenyt és soha nem adhatjuk fel” (Zsidók 12,1 GW. Fordítás).

Ahhoz, hogy eldöntsd, mit kell kitakarítanod lelki házadban, csak azt kell kitalálnod, min kell változtatnod életedben. Tégy fel magadnak olyan kérdéseket, mint: mi fog vissza engem?

Ha egészséges testet szeretnél, akkor talán egészségesebb ételeket kell tartanod otthon, vagy étkezési tervet kell készítened. Esetleg el kell kötelezned magad a rendszeres testmozgás mellett, még akkor is, ha 15 perccel korábban kell kezdened a napodat.

Ha egészséges elmét szeretnél, akkor megeshet, hogy le kell iratkoznod bizonyos magazinokról, vagy le kell tiltanod néhány csatornát. Lehet, hogy csak törölnöd kell pár alkalmazást, vagy egészségesebb határokat kell szabnod a képernyő előtt töltött idődnek.

Ha egészséges időbeosztást akarsz, akkor el kell döntened, mi a legfontosabb számodra! Ezután ki kell iktatnod néhány kevésbé fontos tevékenységet — olykor még jókat is —, hogy jobban összpontosíthass arra, ami számodra a legfontosabb.

Ha tiszta szívet akarsz, akkor időt kell szánnod az imára, megkérdezve Istentől, hogy mi az, amit meg kell vallanod, majd megtenned azt. Ez lehet a lelki megtisztulás legnehezebb lépése. A gyónáson keresztül felismered  és gyökerestül kiírtod azokat a bűnöket, amik egészségtelen szokásokat okoznak lelki otthonodban.

A Biblia ezt mondja az Efezus 4:22-ben: “Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlot.

Ideje kitakarítani a házat — de nem csak egy alkalommal. Csakúgy, mint a rendszeres takarítás otthon, az is szokásoddá kell váljon, hogy nehéz kérdéseket teszel fel annak meghatározásához, hogy mely spirituális területen van szükség egy alapos tisztogatásra. Azután Isten áldásával hozzáláthatsz a munkához.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Miért fontos időt tölteni imával, mielőtt próbálnád megtisztítani életed bármely területét?
  • Életed mely területén találod a legnehezebb változtatásokat?
  • Szánj ma egy kis időt arra, hogy beszélgetsz Istennel arról, hogy hol kell takarítást végezned életedben! Valld meg neki bűnödet és kérj kegyelmet a változás kemény munkájához!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.12.07.)

Szólj hozzá!

Hogyan álljunk ellent a pusztító erőknek?

2022. november 13. 03:00 - Ivanyina Krisztina

 Odisha's Tryst With 8 Cyclones Since 1999 - odishabytes

"Többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától."(Ef 4,14)

A természetben az egyik hatalmasabb erő a szél, a vihar. A Biblia sokszor használja ezeket hasonlatként, metaforaként. Vannak viharok, amik próbákat, bajokat, konfliktusokat és kísértéseket hoznak. De Isten segít, hogy mindegyiknek ellenálljunk. Pál apostol Efézusbeliekhez írt levelében, a 6. fejezet 13. versében azt mondja:„ Vegyétek fel Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok.

Az "ellenállni" szó eredeti jelentése itt az, hogy "sértetlen maradni a pusztító erő hatásától”. Az egyik legjobb módja annak, hogy sértetlen maradj az élet viharaitól, ha kapcsolatban maradsz lelki családoddal.

Isten soha nem szánta neked azt, hogy egyedül vészeld át a nehéz napokat. Az egyik első dolog, amit Isten mondott: „Nem jó az embernek egyedül lenni” (1Móz 2,18). Itt most nem csak arról beszélek, hogy házastársaddal családot alapítasz-e vagy sem. Az a lényeg, hogy szükséged van egy lelki családra, akik támogatnak, és akikkel kapcsolatban tudsz maradni akkor is, amikor viharos orkánok süvöltenek körülötted. Az egyik fő ok, amiért Jézus létrehozta egyházát, az volt, hogy neked is legyen olyan családod, aki mindig támogat.

Ezt láthatod az Efézusbeliekhez írt levél 4. fejezetének 11, 12 és 14. versében: És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, Krisztus testének építésére, ... ,hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától".

Ebből a részből megtudhatod, hogy Isten egyháza Isten eszköze, amit azért alkotott, hogy az embereknek jobb élete legyen. Néhány embernek olyan tehetséget adott, ami ezt segíti. Én is ezek közé tartozom. Lelkész és tanár vagyok. De az ajándékaim nem az én javamat, hanem mások javait kell szolgálják.

Egy másik dolgot is megtudhatsz ebből a részből: „az apostolok, próféták, evangélisták, lelkipásztorok és tanítók” feladata, hogy egyházát ne "fújják el" hamis eszmék és az „új tanítások mindenféle szele”. Az emberek hite könnyen megváltozik. Idén így hisznek, jövőre pedig másképp. De nemcsak az emberek elképzelései és hite változik, hanem az rendelkezésre álló információk is. Semmi sem idejétmúltabb, mint egy 10 évvel ezelőtti, a számítógépekről vagy az anatómiáról szóló könyv. Használhatatlan, mert mindig új dolgokat fedezünk fel.

De az igazság soha nem változik! Ami 2000 évvel ezelőtt igaz volt, az 2000 év múlva is igaz lesz. A Bibliában Ézsaiás könyvének 40. fejezetében, a 8. vers ezt mondja: „Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk Igéje mindörökre megmarad.”

Manapság, a kultúránkban számos "átváltoztató szél" van, amik egyértelműen megtévesztőek. Ezek csalások, hazugságok és féligazságok. Ne hagyd, hogy "kimozdítsanak és elfújjanak!". Ehelyett, maradj kapcsolatban egyházi családoddal, közösségeddel!

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Láttad, hogy egy gyülekezeti család – akár a tiéd, akár másé – hogyan tud támogatást nyújtani egy nehéz időszakban?
  • Írd le azt a békesség vagy bizonyosság érzést, amit Ézsaiás próféta szavainak elolvasása után érzel: „Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk igéje mindörökre megmarad”!
  • Milyen módon hatottak rád azok az emberek, akik olyan "tévútra csábító ravaszsággal, csalással" próbálnak becsapni, amik igazságnak tűnnek” (Ef 4,14)?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.11.06.)

Szólj hozzá!

Isten mindenek előtt kiválasztott téged

2022. augusztus 25. 03:00 - Ivanyina Krisztina

Elfogadás mindenek felett... vagy inkább alatt? - Mom With Five

„Jézus sokkal jobban bánt velünk, mint amit megérdemelnénk. Isten számára elfogadhatóvá tett minket, és megadta nekünk az örök élet reményét.” (Tit 3,7 CEV fordítás) 

Isten szeret téged. Lehet, hogy azt érzed, mások nem szeretnek. Vagy talán te nem szereted önmagad. De Isten szeret téged, és Ő teljesen elfogad. Valójában Isten nem csak szeret. Szerelmesen szeret téged!

Isten elfogadása nem a te teljesítményeden múlik. Nem függ attól, mit csinálsz. Azon alapul, hogy ki ő és, hogy mit tett Jézus. Bizonyos értelemben Isten azt mondja neked: „Elfogadlak, mert én alkottalak. Szeretlek, és ráadásul el is küldtem a Fiamat, hogy meghaljon érted.”

A Titusz 3,7 ezt mondja: „Jézus sokkal jobban bánt velünk, mint amit megérdemelnénk. Elfogadhatóvá tett minket Isten előtt, és megadta nekünk az örök élet reményét” (CEV). 

Isten elfogadását azért fontos megérteni, mert gyakran az élet legmélyebb lelki sérüléseit az elutasítás érzése okozza. Mindannyian tapasztaltunk már elutasítást. Ezért aztán sok időt töltünk azzal, hogy elfogadást nyerjünk szüleinktől, társainktól és barátainktól – azoktól, akiket tisztelünk és akiket követni akarunk. Gyakran az elfogadás iránti vágy befolyásolja, hogy milyen ruhákat viselünk, milyen autókat vezetünk, milyen házakat vásárolunk, és milyen karriert választunk. 

Lehet, hogy gyerekként, amikor játékosokat válogattak be egy sportcsapatba elutasítást tapasztaltál, annak ellenére, hogy azt gondoltad: „Kedves Istenem, ne hagyd, hogy én legyek az legutolsó, akit választanak." Esteleg elutasítást éreztél, amikor nem kaptál jutalmat, vagy előléptetést, és ez nagyban befolyásolta az önbizalmadat.

Íme néhány jó hír, amit a Biblia mond az Efézus 1,4-ben: „Isten már a világ teremtése előtt szeretett minket, és kiválasztott Krisztusban, hogy szentek és az ő szemében hibátlanok legyünk” ( NLT). 

Téged maga Isten válogatott ki. Micsoda hihetetlen igazság! Isten már ezelőtt kiválasztott téged, mielőtt úgy döntött, hogy megalkotja a napot, az óceánokat, a madarakat és minden egyebet. Ez megmutatja, hogy Isten milyen hatalmasan elfogadhatónak értékel téged!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan befolyásolja valamilyen múltbeli elutasítás azt, ahogyan ma érzel önmagaddal kapcsolatban? Hogyan enyhíti az esetleges negatív érzéseidet az a tudat, hogy Isten teljesen elfogad téged? 
  • Milyen módszerekkel próbálod kivívni mások elfogadását? És milyen módokon próbálod kivívni Isten elfogadását? 
  • Az egyik módja annak, hogy válaszolj Isten elfogadására, ha te is elfogadsz másokat olyannak, amilyenek. A te életedben ki az, akinek tudnia kell, hogy úgy fogadod el, amilyen valójában?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.08.18.)

1 komment

Isten barátjának lenni, értékelni azt, amit Ő

2022. augusztus 15. 03:00 - Anita.B

pexels-brett-sayles-3633711.jpg“Néhányan közülük elmulasztották a legfontosabb dolgot az életben — nem ismerik Istent.” 1Tim 6,21 (TLB fordítás)

Az Istennel való barátság kulcsa döntés arról, hogy kinek a barátságára vágysz leginkább.

Nincs időd arra, hogy mindenki a legjobb barátod legyen. El kell döntened, hogy kire tekintesz a legjobb barátodként.

A Biblia az 1 Timóteus 6,21-ben azt mondja, “Néhányan közülük elmulasztották a legfontosabb dolgot az életben — nem ismerik Istent” (TLB fordítás).

Tudják az összes baseball-eredményt. Ismerik a tőzsdei jegyzéseket. Ismerik a top 10-es slágerlistát. Tudják, hogy ki szerepel az összes szappanoperában. De nem ismerik Istent. Elmulasztották az élet legfontosabb dolgát!

Ha nem vagy Isten barátja, azt jelenti, hogy valami más jobban érdekel. Jakab 4,4 azt mondja, “Tudnotok kell, hogy szeretni a világot annyit tesz, mint gyűlölni Istent. Bárki, aki a világ barátja akar lenni Isten ellenségévé lesz” (NCV fordítás).

Amikor Jakab azt írja, “szeretni a világot”, úgy érti, hogy szeretni a világ értékrendjét. Isten azt akarja, hogy szeresd az embereket, de ez nem azt jelenti, hogy szeretned kell a világ értékrendjét.

Olyan könnyű beleragadni az élet zavaró tényezőibe. Ha szereted a világ értékrendjét, akkor nem sok hely marad az emberek szeretetére. Ehelyett a materializmust szereted. Az örömöt. A népszerűséget. A presztízst. Szereted a szenvedélyt, a javakat és a pozíciót.

De Isten az embereket szereti. És azt akarja, hogy te is szeresd őket. Egyik módja annak, hogy kimutasd szeretetedet mások felé az, ha érdeklődést mutatsz az érdekeik iránt. Más szóval, ami neked fontos, számomra is azzá válik (mindig a bibliai igazság kontextusában).

Így mutatod ki Isten iránti szeretetedet is. Ha Isten barátja akarsz lenni, akkor törődnöd kell azzal, ami őt érdekli és fel kell hagynod azzal, ami nem. Isten nem érdekli az imidzsed. Nem érdekli az állapotod. A személyiséged érdekli — nem az, ahogyan kinézel, hanem az, aki vagy.

Készen állsz gyakorlati lépést tenni az Istennel való barátság felé? Válaszd azt, hogy az Ő értékeit tartod szem előtt.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi akadályozhat abban, hogy Isten barátja légy? Milyen kiigazításokat tehetsz gondolataidban vagy viselkedésedben, hogy eltávolítsd ezeket az akadályokat?
  • Mi az, ami fontosabb számodra, mint megismerni Istent? Miért értékeled többre?
  • Írd le a barátságodat a legjobb barátoddal. Milyen ez az Isten és közted fennálló kapcsolathoz képest?
  • Melyek azok a dolgok, amelyeket Isten értékel? Neked mennyire fontosak ezek?

Rábíztad az életedet Jézusra?

A Biblia azt mondja, csak úgy juthatsz el a mennybe, ha bízol Istenben az ő Fián, Jézus Krisztuson keresztül. Nem érdemelheted ki a Mennybe vezető utat: “Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék” (Efézus 2,8-9).

Ha készen állsz megvallani bűneidet, és Jézusra bízni az életedet, kezdd ezzel az imával:

“Édes Istenem, megígérted, hogy ha hiszek Jézusban, minden rossz, amit valaha tettem, megbocsáttatik, megismerem életem célját, és egy napon befogadsz az örökkévaló otthonodba, a Mennybe.

Megvallom bűnömet, és alárendelem magam Jézusnak, mint Megváltómnak és Uramnak. Jézusom, követni és szolgálni akarlak. Alázatosan neked ajánlom az életemet, és arra kérlek, hogy ments meg és fogadj a családodba. A te nevedben imádkozom. Ámen.”

Ha elmondtad ezt az imát, hogy elfogadd Jézust, kérlek írj nekem egy e-mailt a rick@PastorRick.com címre és tudasd velem. Szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, melyek segítenek elindulni a Jézussal való közös utadon.

(Daily Hope by Rick Warren, 2022.08.11.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása