Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Mielőtt Isten megszólal, döntsd el, hogy igent mondasz!

2021. szeptember 30. 03:00 - gerbeaud

„A jó talajba hullott magok azokat jelképezik, akik hallják az üzenetet, és jó és engedelmes szívvel őrzik, és mindaddig kitartanak, amíg gyümölcsöt nem teremnek” (Lk 8,15 GNT).

Isten beszél azokhoz az emberekhez, akik úgy döntenek, hogy megteszik azt, amit nekik mond – még mielőtt elmondaná. Az ilyen emberek efféléket mondanak: „Istenem, ha azt akarod, hogy megmozduljak, én megmozdulok. Ha azt akarod, hogy férjhez menjek, férjhez megyek. Ha azt akarod, hogy felmondjak ebből az állásból, felmondok. A válaszom »igen« – még azelőtt, hogy elmondanád. Bármit is akarsz, hogy megtegyek, megteszem.”

Lukács evangéliuma 8. fejezetének 15. versében a Biblia azt mondja: „A jó talajba hullott magok azokat jelképezik, akik hallják az üzenetet, és jó és engedelmes szívvel őrzik, és mindaddig kitartanak, amíg gyümölcsöt nem teremnek” (GNT).

Korábban tanulmányoztam Jézusnak ezt a példázatát, és azt hittem, hogy négyféle emberről van szó: az ellenállókról, a sekélyesekről, az elfoglaltakról és a jókról. De ez a példázat valójában négy hozzáállást képvisel. És te akár mind a négy hozzáállással rendelkezhetsz egyazon napon belül. Egyik pillanatban azt gondolod: „Istenem, nem akarlak hallani, mert tudom, mit fogsz mondani.” A következő pillanatban meg azt mondod: „Uram, mondd meg gyorsan!” Aztán meghallod, és arra gondolsz, hogy ez jó, de tenni, nem teszel érte semmit. Lehet, hogy a gyümölcs elkezd megjelenni az életedben, de aztán elfoglalod magad a munkáddal, a tanulással vagy a gyerekeiddel, és a gyomok kinőnek. Aztán megint máskor meg azt mondod: „Istenem, csinálj, amit akarsz! Teljesen nyitott vagyok rád.”

Isten azt akarja, hogy engedelmeskedő hozzáállással élj azért, hogy gyümölcsöt teremhess – ez a bibliai kifejezés a sikerre. Isten azt akarja, hogy termékeny legyél a dolgaidban, a családodban, a barátságaidban, a vele való kapcsolatodban, a másokkal való kapcsolataidban és az egészségben.

Mi a legjobb és leggyorsabb módja, hogy gyümölcsöt teremj? Elfogadni, amit Isten mondott neked, és megosztani másokkal.

Lukács evangéliuma 8. fejezete 15. verse másik angol fordítási változata azt mondja: „Ők hallgatnak Isten szavára, ragaszkodnak hozzá, és folyamatosan terjesztik másoknak, akik szintén hamarosan hívők lesznek” (TLB).

Amikor Isten mond neked valamit, fogadd el engedelmes szívvel, majd oszd meg valaki mással!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan alakíthatsz ki egy „igen, Istenem” hozzáállást – amikor készen állsz az engedelmeskedésre függetlenül attól, hogy mit is mond Isten?
  • Életed mely területén (vagy területein) teremsz gyümölcsöt?
  • Kivel oszthatod meg életedben azt, amit Isten tanít neked?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.09.23.)

(A bibliai idézetek fordítása utáni nagybetűs rövidítés a szerző által választott angol bibliafordítást jelöli. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal, jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Ahhoz, hogy betekintést nyerj Isten szavába, tanulj meg elmélkedni rajta!

2020. április 29. 03:00 - Anika Enikő

20200429.jpg

„Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, hanem tanulmányozd éjjel-nappal; őrizd meg, és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz” (Józs 1,8).

Számos módja van annak, hogy a Bibliában rejlő ajándékokat felleljük. Olvashatjuk az Írásokat, tanulmányozhatjuk, és megtanulhatjuk kívülről is; ám elmélkedni is kell rajta!

Pál második levele Timóteushoz 2. fejezetének a 7. verse ezt mondja: „Gondolkozz azon, amit mondok, mert az Úr megadja majd neked, hogy mindent megérts.”

Amikor gondolkozol az Igén – amikor elmélkedsz az Írásokon –, akkor Isten több mindent enged megérteni és meglátni abból.

Mit jelent elmélkedni? Egyszerűen annyit jelent, hogy valamiről komolyan gondolkodni, és azt is jelenti, hogy elkötelezed magad.

Azon gondolkodsz, hogy hogyan is kell elmélkedni? Ha tudod, hogyan kell aggódni, akkor azt is tudod, hogyan kell elmélkedni. Az aggodalmaskodás tulajdonképpen negatív elmélkedés. Amikor aggodalmaskodsz, akkor az történik, hogy fogsz egy negatív gondolatot, és azt forgatod az elmédben; és minél jobban aggódsz, annál nagyobbra nő a gondolat.

Elmélkedéskor pontosan ugyanez történik az Igével is. Veszel egy bibliai igerészt, és azt forgatod magadban, és arról gondolkozol. Ellentétben az aggodalmaskodással, amikor az Írásokon gondolkozol, akkor ez pozitív eredményekhez vezet.

Az egyik módja az Igén való elmélkedésnek az, ha hangosan felolvasod. Olvass fel egy igeverset hagosan, újra és újra, és minden alkalommal, amikor olvasod, egy másik szót hangsúlyozz ki!

Nézzük példának Pál levele a filippiekhez 4. fejezetének a 13. versét: „Képes vagyok mindent megtenni Krisztus által, aki megerősít engem” (NKJV fordítás). Amikor először felolvasod a verset, hangsúlyozd a Képes szót. A második alkalommal a vagyok szót. S így tovább mindaddig, míg a vers utolsó szavához nem érsz.

Minden alkalommal, amikor felolvasod az igeverset, egyre árnyaltabbá válik az értelme.

A meditáció, illetve az elmélkedés másik eszköze a reflexiós híd. Minden bibliai történet mélyén van egy időrendi vonatkozás, és a reflexiós híd segít megtalálni ezt. Először elolvasod a történetet, és megkérdezed magadtól, hogy mit jelenthetett ez akkor, abban az időben, amikor valójában történt. Majd azt vizsgáld meg, hogy mely időtlen alapelvről tanít. Aztán személyessé teheted, ha megkérdezed magadtól, hogy mit jelent számodra ma az adott történet.

A Biblia óriási áldásokat ígér, ha időt töltesz, és elmélkedsz rajta. „Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, hanem tanulmányozd éjjel-nappal; őrizd meg, és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz” (Józs 1,8).

Szánj időt arra, hogy kifejleszd azt a szokást, hogy meditálsz Isten Igéjén, és életed során le fogod aratni ennek az áldásait.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miképpen hasonlít az aggodalmaskodás és a Biblián való elmélkedés egymáshoz? Milyen pozitív eredmények tapasztalhatók, ha elmélkedünk az Isten Igéjén?
  • Válasz egy igeverset, és olvasd el hangosan egymás után többször úgy, hogy minden alkalommal más szóra teszed a hangsúlyt. Elmélkedvén az Igén, mit tanít neked ily módon Isten?
  • Válassz egy történetet a Bibliából, és a mai áhítatban elhangzottak alapján használd a reflexiós hidat, hogy ekképpen elmélkedj az Igén. Írd le a benyomásaidat, illetve oszd meg azokat egyik barátoddal!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.04.22.)

Szólj hozzá!

Három mentális gát, ami megakadályozza, hogy meghalld Isten hangját

2018. április 12. 03:00 - magyarosijulia

„Ezért tehát vessetek el magatoktól minden tisztátalanságot és minden gonoszságot, és szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket." (Jakab 1:21, NLT fordítás)

Mindannyian tapasztaltuk már, hogy egy mobiltelefonnak különböző erősségű a jele. Ugyanez érvényes rád is: helyes pozicióban kell lenned ahhoz, hogy meghalld Isten hozzád intézett. szavait

Időnként nem adunk lehetőséget Istennek, hogy hozzánk beszéljen. Mi már eldöntöttük magunkban, azt akarjuk tenni, amit mi akarunk, nem azt, amit Isten szeretne, hogy tegyünk. A szívünk kemény, és nem vagyunk hajlandóak meghallani Istent.

Amikor bezártad az elméd, természetes, hogy Isten nem fog szólni!

De ha őszintén akarod hallani Istent – és melyik hívő nem akarja? –, akkor meg kell értened, hogy mi az, ami megakadályozza, hogy meghalld az Ő hangját. Három mentális gát van, ami zárva tartja az elméd Isten beszéde és üzenete előtt.

1. Büszkeség. Ha úgy gondolod, hogy nincs szükséged Istenre az életedben, és magad akarod megoldani a dolgaid, valószínűleg nem hallgatsz Istenre. A büszkeség távol tart attól a lehetőségtől, hogy megtudd, hogy Isten mit akar mondani.

2. Félelem. A legytöbb ember nem hallja meg Istent, mert fél az Ő szavától. Lehet, azt gondolod, ha meghallod Isten hangját, vagy megérzed az Ő vezetését, valamilyen vallásos fanatikussá vállsz.

3. Keserűség. Amikor ragaszkodsz a fájdalmaidhoz, a nehezteléshez vagy a haragodhoz, nem fogod tudni meghallani Istent, mert a szíved kemény. Rideggé és védekezővé válsz, még Isten szeretetével szemben is!

Lehet, hogy nagy fájdalmad van, amit ezen a héten, illetve évekkel ezelőtt okoztak neked, és te még mindig ragaszkodsz hozzá. El kell mondanom, hogy muszáj elengedned! Nem valaki más miatt, hanem a saját magad javára! A neheztelés megöl téged! A neheztelés egy saját magadnak okozott seb, ami megengedi a múltadban levő embereknek, hogy ma is bántsanak. El kell engedned, de nem azért, mert megérdemlik a megbocsátást, hanem azért, mert tovább kell lépned az életedben! Meg kell szabadulnod a keserűségtől, a félelemtől és a büszkeségtől, amelyek mind távol tartanak attól, hogy meghalld Isten hangját, és megéld az Ő célját az életedben!

A Jakab 1:21-ben ez áll: „Ezért tehát vessetek el magatoktól minden tisztátalanságot és minden gonoszságot, és szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket."

A szelíd fogadás azt jelenti, hogy elengeded a büszkeséget, és nem próbálsz görcsösen mindent a kezedben tartani. Ez a kulcsa annak, hogy megnyisd az elméd és a szíved, hogy meg tudd hallani Isten szavát.

Segítő kérdések beszélgetéshez és elmélkedéshez:

  • Hogyan hallhatod meg Isten hangját és érezheted az Ő vezetését? Hogyan beszélt már veled?
  • Milyen változtatásokat kell meghoznod az életedben, hogy megszabadulj a tisztátalanságtól és gonoszságtól, és meghalld Isten hangját?
  • Néha miért társítjuk az Isten hangjának meghallását a vallási fanatizmussal?

 * (Daily Hope by Rick Warren, 2018.04.05.)

Szólj hozzá!

A sikeres tanulás kezdete az Isten Igéjében való bemerítkezés

2017. október 12. 03:00 - magyarosijulia

„Soha ne hagyd abba ezeknek a tanításoknak a tanulását, olvasását. Gondolkodj ezekről éjjel és nappal, hogy hűségesen megtegyél mindent, amit bennük ír. Csakis akkor fogsz boldogulni és sikeres lenni abban, amit teszel." (Józsué 1:8, GW fordítás)

Hogy valójában remekelj azon a területen, ahol tanulsz, (legyen szó egy új képesség, új elmélet vagy egy új személy megismeréséről és tanulásáról), először el kell merülnöd Isten Szavában.

Szándékosan használom az elmerülés szót. Tudod mit jelent elmeríteni vagy átitatni egy filteres teát? Veszed a teát, belemártod a forró vízbe, majd kiveszed és újra elmeríted a bögrébe. Ezt nem lehet gyorsan csinálni. Nem lesz tea belőle a végén. Lassan kell megtenned! Amikor helyesen csinálod, a tea íze mind kikerül a zacskóból.

Ugyanezt kell tenned az Isten Szavával is, ha azt akarod, hogy valóban remekelj abban, amit épp tanulsz. Nem lehet gyorsan letudni. Ismerem a villámolvasást, gyakran alkalmazom is, de sosem olvasom gyorsan a Bibliát. A Bibliát lassan, szóról szóra olvasom. Miért? A Biblia azt írja, hogy Isten minden szava tiszta és igaz.

Mielőtt bármit is megtanulsz, kezd azzal, hogy bemerítkezel az Isten Szavába. Ez a siker kulcsa!

Mindenki sikeres akar lenni. Sikeres akarsz lenni a karrieredben, a kapcsolataidban, a tanulásodban. A Biblia mindenkinek világos útmutatást és tanácsot ad, aki sikeres akar lenni.

Józsué 1:8 ezt mondja az Isten Szaváról: „Soha ne hagyd abba ezeknek a tanításoknak a tanulását, olvasását. Gondolkodj ezekről éjjel és nappal, hogy hűségesen megtegyél mindent, amit bennük ír. Csakis akkor fogsz boldogulni és sikeres lenni abban, amit teszel." (GW fordítás).

Isten nem hazudik. Ez az Ő ígérete feléd. Ha sikeres és virágzó akarsz lenni az életben, folyamatosan tanulmányozd az Ő szavát.

Ez bölccsé tesz, és a Biblia azt mondja, hogy a bölcsességgel gazdagság és megbecsülés jár.

De ez mind azzal kezdődik, hogy megismered Isten Szavát!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen igazságot értettél meg mostanában amikor tanultad és tanulmányoztad Isten Szavát? Hogyan segített ennek az igazságnak a megismerése közelebb kerülni Jézushoz?
  • Milyen az aktuális terved, amely szerint folyamatosan tanulmányozod Isten Szavát? Mennyire jól működik ez a terv?
  • Mi nehezíti meg számodra, hogy folyamatosan tanulmányozd Isten Szavát? Milyen változtatások tudnak segíteni, hogy hűségesebb legyél ezen a területen?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.10.05.)

Szólj hozzá!

Mi akadályoz meg abban, hogy meghalld Isten szavát?

2015. március 06. 03:00 - mintyovanviki

„A gazda kiment, hogy elvesse a magvakat. Ahogy szórta a mezőre némelyik mag az útra esett, és eltaposták vagy megették a madarak.” (Lukács 8:5 NLT fordítás)

seed.JPG

Ha hallani szeretnéd Isten szavát, akkor először nyitott elmére van szükséged.

Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy fogékonynak kell lenned. Készségesnek kell lenned. Nyitottnak kell lenned. Buzgónak kell lenned. Szolgálatkésznek kell lenned.

Amikor az ember ellenkezik, az akadályozza meg elsőnek, hogy meghallja Isten szavát. Olyan sok ember lehetetlennek tartja, hogy Isten beszélhet vele. Ha nem hiszel abban, hogy Isten beszélhet és beszélni is fog veled, találd ki mi történik? Akkor valóban nem is fog.

Jézus erről a fajta magról beszélt – az útfélre esett magról – a Lukács 8:5-ben:

A gazda kiment, hogy elvesse a magvakat. Ahogy szórta a mezőre némelyik mag az útra esett, és eltaposták vagy megették a madarak.” (Lukács 8:5)

Ahogy a munkások gyalogolnak a termőföld sorai között, lábukkal letapossák azt.  A magvak összenyomódnak és megkeményednek. Ha a magvak éppen az útra esnek, nincs esélye a csírázásra. Nem fog tudni gyökeret ereszteni. Csupán a felszínen hever, amíg a madarak meg nem eszik. 

Jézus elmagyarázza a 12.versben mit jelent: „Akiknél az útfélre esett, azok meghallották az igét, de azután jön az ördög és kiragadja szívükből, hogy ne higgyenek és ne üdvözüljenek.”

Két sajátossága van az útnak: megkeményedett és szűk. Ismered ezt a fajta gondolkodásmódot? Én nagyon sok olyan embert ismerek, akinek zárva van az elméje, kemény a szíve és szűklátókörű. Ők azok, akik nem adnak Istennek egyetlen esélyt sem. Az elméjük zárva van és nem hajlandók meghallani a hívó szót.

A zárva tartott elme és a kemény szív tragédiája az, hogy terméketlen. Semmi nem képes megteremni ott. Minden életképtelenné válik ott. Még ha egy kicsiny mag be is hatol a zárt elmén és kemény szíven, képtelen gyökeret ereszteni. A bezárt elmével rendelkező emberek nem élnek igazán, csak vegetálnak. A megkeseredett élet egy elpazarolt élet. Mindössze csak állandósítja a fájdalmat!

Mégis hogyan kell akkor reagálnunk? A Biblia azt mondja: „Ezért tehát vessetek el magatoktól minden tisztátalanságot és a gonoszság utolsó maradványát is, és szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket.” (Jakab 1:21) A zárt elme ellentéte a nyitott elme. Azt kell mondanod Istennek: „Képtelen vagyok a saját erőmből megtenni. Ahogy eddig próbálkoztam, nem működött jól. Úgy döntöttem, hogy hallgatok rád és kinyitom a szívemet, az elmémet. Uram, hiszek benned és szeretnék rád hallgatni.”

Beszéljetek róla:

  • Mit jelent, hogy teremtesz valamit? Hogyan alkalmazhatod ezt a nyitott elme érdekében?
  • Hogyan utasítottad vissza Isten szavát, amelyet elültetett a szívedben?
  • Milyen elvárásaid vannak, mikor Isten szavát szeretnéd hallani?

 
* (Daily Hope by Rick Warren, 2015.02.27.)

Szólj hozzá!
Címkék: Isten szava Ige
süti beállítások módosítása