Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Válaszd az álmaid megélését!

2022. május 10. 03:00 - Anita.B

zac-durant-_6hzpu9hyfg-unsplash.jpg

„Mindannyian felelősek vagyunk a saját életvitelünkért.” (Gal 6,5 NLT)

Az emberek háromféle módon kezelik az álmaikat: Vádolnak, mentegetőznek vagy választanak.

A vádaskodók egész életüket azzal töltik, hogy másokat hibáztatnak azért, amiért nem valósították meg az álmaikat. A mentegetőzők kifogásokat keresnek arra, hogy miért nem élik meg az álmaikat.

A választók megteszik azt, ami szükséges ahhoz, hogy megéljék álmaikat.

A Biblia azt mondja, hogy Isten képmására teremtettél. A választás képessége az a lényegi jellemző, amely megkülönbözteti az embereket az állatoktól. Ez Isten egyik legnagyobb ajándéka az emberiség számára. De mivel a szabad választás azt jelenti, hogy ugyanúgy képes vagy rossz döntéseket hozni, ez egyben a legnagyobb átkod is.

A választók vállalják a felelősséget döntéseikért és életük irányáért. Nem hibáztatnak másokat és nem keresnek kifogásokat. A Biblia a Galata 6,5-ben azt mondja: „Mindannyian felelősek vagyunk a saját életvitelünkért.” (NLT)

Ahelyett, hogy panaszkodnál, hogy nem valósítottad meg az álmaidat, vállald a felelősséget azért, amit nem tettél meg! A jó és rossz döntéseid sokkal nagyobb hatással vannak arra, hogy el tudod-e érni az álmaidat, mint bármely más tényező.

Találkoztam olyan emberekkel, akiknek semmi sem adatott meg az életben, mégis messze túlszárnyalták az álmaikat. Találkoztam olyan emberekkel is, akiknek ezüst tálcán adatott meg mindaz, amire szükségük volt és amit akartak, mégis elpazarolták az életüket.

Nem tudod irányítani a körülményeidet. De azt igen, hogy hogyan reagálsz ezekre a körülményekre.

A példabeszédek 22,13 azt mondja: „A lusta ember tele van kifogásokkal.” (TLB) Ne légy ilyen ember! Ne keress kifogásokat a meg nem valósult álmaid miatt!

Döntsd el még ma, hogy teszel valamit azokért az álmokért, amelyeket Isten adott neked!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Te a „vádló” vagy a „mentegetőző” vagy, amikor a meg nem valósult álmaidról van szó? Miért?
  • Hogyan lehet felismerni, hogy egy álom Istentől való-e?
  • Milyen lépést tehetsz ma azért, hogy közelebb kerülj egy régóta dédelgetett álomhoz az életedben?

Hozz döntést Krisztus mellett!

Nem számít, mit tettél vagy hol voltál, Isten egy második esélyt kínál neked. Ő ismer minden rosszat, amit valaha is elkövettél, minden kudarcot, amit átéltél, és mégis szeret és törődik veled.

Nem várja el tőled, hogy kiérdemeld az utat, hogy kegyeibe fogadjon; Isten kegyelmi ajándéka által üdvözülsz, amikor hitedet a Fiába, Jézus Krisztusba helyezed. Ha kész vagy elfogadni Isten kegyelmét Jézus által, akkor imádkozd el ezt az egyszerű imát:

„Drága Istenem, tudom, hogy bűnös vagyok, és bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad. Hiszem, hogy meghalt a bűneimért, és hogy feltámasztottad őt az életre. Ettől a naptól fogva bízni akarok benne mint Megváltómban, és követni akarom őt mint Urat. Vezesd az életemet, és segíts, hogy a te akaratodat cselekedjem! Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

*(Daily Hope By Rick Warren, 2022.05.03.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Ne vesztegesd el a fájdalmaidat!

2022. március 28. 03:00 - Anita.B

tomb-g116a35ca9_1920.jpg

„Ezek a mi szenvedéseink a ti javatokat szolgálják. És minél többen vagytok, akiket megnyernek Krisztusnak, annál többen lesznek, akik megköszönhetik neki nagy jóságát, és annál jobban megdicsőül az Úr.” (2Kor 4,15 TLB fordítás)

Amikor arra használod a fájdalmadat, hogy másokon segíts, Isten oly módon áld meg, amit el sem tudsz képzelni.

Pál apostol elképesztő fájdalmakat élt meg, ami miatt Isten elképesztő módon tudta őt használni. Hajótörést szenvedett, megverték és kirabolták. Élelem, víz és alvási lehetőség nélkül maradt. Isten mégis felhasználta őt az evangélium terjesztésére sok felé a Római Birodalomban. Tulajdonképpen, ha azt kérdeznéd Páltól: „Hogyan tudtál eltűrni ennyi fájdalmat?”, azt felelné, hogy azért tette, mert embereket akart Jézus Krisztushoz vinni. Segíteni akart másokon.

Pál a korinthusiakhoz írt második levele 4. fejezetének 15. versében azt mondja: „Ezek a mi szenvedéseink a ti javatokat szolgálják. És minél többen vagytok, akiket megnyernek Krisztusnak, annál többen lesznek, akik megköszönhetik neki nagy jóságát, és annál jobban megdicsőül az Úr.” (TLB fordítás)

Talán sohasem fogsz úgy szenvedni, ahogy Pál, de az biztos, hogy lesznek fájdalmak a te életedben is. Így aztán  ezeket a fájdalmakat, akár jóra is fordíthanád, ahelyett, hogy elpazarolod őket.

Igazából háromféle szenvedés létezik, amiket Isten mások megsegítésére felhasznál: a saját magadnak okozott szenvedés, a vétlen szenvedés és a megváltó szenvedés.

Némely szenvedés az a fajta, amit te okozol magadnak. Saját magadnak okozol problémát, ha rosszul ítéled meg a dolgokat, nem hozol jó döntéseket, nem válaszolsz megfelelő módon másoknak, vagy esetleg nem mindig eszel megfelelő ételeket.

A vétlen szenvedés az, amikor valaki önhibáján kívül másvalaki miatt sérül. Lehet, hogy elhagytak, vagy elutasítottak, vagy átvertek, és mindenki szenvedett már más emberek bűnei miatt.

De a szenvedés legmagasabb formája a megváltó szenvedés. Ekkor a fájdalom, vagy a szenvedés, amin keresztül mész, mások javát szolgálja.

Ezt tette Jézus is, amikor meghalt a kereszten, pedig nem érdemelte meg a halált. A te érdekedben élte át a fájdalmat azért, hogy téged megváltson a bűneidtől és a mennybe kerülhess. Ugyanígy, Isten a te fájdalmadat is arra fogja használni, hogy reményt és gyógyulást hozzon másoknak.

Ki tudna jobban segíteni azon, aki a csőd szélén áll, mint az, aki maga is megélte a csődöt. Ki tudna jobban segíteni azon, aki szenvedélybetegséggel küzd, mint az, aki maga is függőségtől szenvedett. Ki tudna jobban segíteni a különleges gondozást igénylő gyermek szüleinek, mint az, aki ilyen gyermeket nevelt. Ki tudna jobban segíteni annak, aki elvesztette gyermekét, mint az, aki maga is elvesztett egy gyermeket.

Isten sohasem hagy kárba veszni egy fájdalmat. Isten munkálkodni fog a te életedben is, hogy rajtad keresztül másokat bátorítson.

Dicsérd Istent, és örvendj a megpróbáltatások alatt, mert a szenvedés erősíti a kitartásodat, és segít másoknak elviselni fájdalmaikat. Isten mind a három típusú szenvedést jóra tudja fordítani. Kezdd azzal, hogy minden sérelmed átadod neki, és azt mondod: „Istenem, azt akarom, hogy az én fájdalmamat mások javára használd!”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan használta Isten a múltbeli fájdalmadat, hogy másokon segítsen? Ezt a szenvedést saját magad okoztad, esetleg vétlen vagy megváltó szenvedés volt?
  • Életed melyik területén lévő fájdalmadat nem adtad még át Istennek? Készen állsz arra, hogy azt mondd: „Istenem, azt akarom, hogy ezt a fájdalmat mások javára használd!”
  • Ki az a jó példa életedben, aki saját fájdalmát mások megsegítésére használja?

*(Daily Hope by Rick Warren 2022.03.21.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A hit és ne a félelem jövőképét képviseld

2022. február 09. 03:00 - Anita.B

tony-eight-media-iy34kwdyj4e-unsplash.jpg

„Fel kellene mennünk, és birtokba kellene vennünk a földet, mert biztosan meg tudjuk tenni” (4Móz 13,30 NIV)

Ha hit helyett félelemmel tekintesz a jövőbe, akkor lebecsülöd Istentől kapott képességeidet. Ha félelemmel szemléled az életed, akkor eltemeted azt, amiben tehetséges vagy.

Amikor Mózes felderítőket küldött, hogy felmérjék az Ígéret Földjét, a tizenkettőből tíz azzal jött vissza, hogy „nem mehetünk fel az ellen a nép ellen, mert erősebb az nálunk” (4Móz 13,31). Annak ellenére, hogy Isten megígérte nekik, hogy velük lesz, félelemmel jöttek vissza, ahelyett, hogy hittek volna. Csak Józsué és Káléb hitt Isten ígéretében, hogy birtokba vehetik a földet.

Azoknak az embereknek, akik folyton azt mondogatják, „nem vagyok rá képes” és azoknak, akik azt hogy, „képes vagyok rá”, ugyanúgy igazuk van. Hogy miért? Mert a félelem önbeteljesítő próféciákat hoz létre. Ez történt Jóbbal is, aki így összegezte: „Mert amitől leginkább rettegtem, az szakadt rám, és amitől féltem, az ért utol engem” (Jób 3,25).

A hit helyett, a félelmen alapuló jövőkép egész életedben korlátozni fog. Elszalasztod a lehetőségeket. Elvesztegeted azokat a tehetségeket, amiket Isten adott neked. És önpusztító jóslatokat fogsz „beindítani” magadnak.

Azok a felderítők, akiknek a félelem alapozta meg látásmódját, alkalmatlannak tartották magukat. Azt mondták: „Az a föld, amelyet bejártunk, hogy kikémleljük, olyan föld, amely megemészti lakosait! A nép pedig, amelyet ott láttunk, csupa szálas emberből áll. Sőt láttunk ott óriásokat is, Anák óriás fiait: parányi sáskáknak éreztük magunkat, és ők úgy is tekintettek ránk” (4Móz 13,32–33).

Tényleg voltak óriások az Ígéret Földjén! Mellettük néhány izraeli apró bogárnak érezhette magát, olyannak, akiket bizonyosan eltaposnak. Ez az önromboló énkép. És ez nem csak a kémek saját önbizalmát vette el, hanem ezeket a félelmeiket még másoknak is továbbadták. Pont az a gond a félelmen alapuló látásmóddal, hogy ahogyan magadat és az életet látod, az kihat a körülötted lévőkre is.

Ha a felderítők félelem helyett hittel tekintettek volna az Ígéret Földjére, ugyanazt látták volna, amit Józsué és Káleb: egy tejjel és mézzel folyó földet. Amikor Józsué és Káléb Isten szemén keresztül nézték az óriásokat, a lehetőségeiket látták. Azt mondták: „Fel kellene mennünk, és birtokba kellene vennünk a földet, mert biztosan meg tudjuk tenni” (4Móz 13,30 NIV).

Sose becsüld le azt, amit Isten rajtad keresztül tud elvégezni, ha hittel engedelmeskedsz neki. Bármire is hívott, az ő erejével bizonyosan meg tudod valósítani.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hiszel abban, hogy felkészültél a feladatra, amire Isten elhívott? Miért igen, vagy miért nem?
  • Félelemmel vagy hittel tekintesz a jövőbe? Ezzel a nézőponttal mit képzelsz el a most következő évről?
  • Hogyan válaszolnál annak, aki félelmet áraszt?

Ha még sosem hívtad be Krisztust az életedbe, ma elimádkozhatod ezt az egyszerű imát:
„Istenem, rájöttem, hogy szükségem van rád. Újjá akarok születni. Megvallom, vétkeztem ellened, és arra kérlek, bocsásd meg minden bűnömet. Jézus, befogadlak az életembe mint Uramat és Megváltómat. Ma életem minden részét neked adom. Követni akarlak és azt tenni, amit mondasz. És látni akarom a te elképzelésedet a jövőmről, az életcélomról és meg akarom ismerni a tervedet az életemről. Kérlek fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha már befogadtad Krisztust az életedbe, akkor imádkozhatsz így: „Atyám, segíts, hogy az életet a hit szemén keresztül lássam! A te elképzelésedet akarom követni és azt akarom tenni, amit te szeretnél. Bízom benned és nagyszerű dolgokra számítok tőled, miközben hittel lépek előre, hogy nagy dolgokat tegyek érted. Elkötelezett vagyok, hogy végigvigyem életemre vonatkozó tervedet. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha imádkoztál azért, hogy Jézus elfogadjon, kérlek írj nekem a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem! Szeretnék néhány ingyenes anyagot küldeni neked, amelyek segítenek elindulni a Jézussal való utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.02.02.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Az Isten szeretetére való emlékezés segít szeretni másokat

2022. január 27. 03:00 - Anita.B

emmanuel-phaeton-zfikuxrtwhk-unsplash.jpg

„A hegyek és a dombok összeomolhatnak, de az irántad érzett szeretetem soha nem ér véget.” (Ézs 54,10 GNT)

Ha nem érzed, hogy Isten szeret, küszködsz majd, hogy szeretetet tanúsíts mások iránt. Könnyű kesz szeretni az embereket, ha megérted és emlékszel arra, ahogyan Isten szeret téged.

Minden nap emlékeztetned kell magadat arra, amit Isten gondol rólad – nem arra, amit a világ vagy te gondolsz magadról.

Itt van négy dolog, amit Isten gondol rólad, hogy segítsen emlékezni, miért és hogyan szeress másokat:

Teljesen elfogadott vagy. Talán életed nagy részét azzal töltötted, hogy próbáltad kivívni a szüleid, társaid elfogadását, azokét, akiket tisztelsz, irigyelsz, esetleg még teljesen idegenekét is. De fel kell ismerned, hogy Isten már eldöntötte az elfogadás kérdését: „Jézus… elfogadottá tett minket Isten előtt” (Tit 3,7 CEV). Amit Jézus a kereszten tett, azzal teljesen elfogadottá tett Isten előtt – nem számít, mit tettél vagy mit fogsz tenni.

Feltétel nélkül szeretve vagy. Isten nem azt mondja, hogy „Szeretlek téged, ha…” vagy „Szeretlek téged, mert…” Azt mondja: „Szeretlek téged – pont!” Nem tudsz véget vetni Isten irántad érzett szeretetének, mert szeretete nem azon alapszik, amit teszel, hanem azon, hogy ki ő. Az Ézsaiás 54,10 ezt mondja: A hegyek és a dombok összeomolhatnak, de az irántad érzett szeretetem soha nem ér véget” (GNT).

Végérvényesen megbocsátattak bűneid. Mivel Jézus meghalt a kereszten, és életét adta fizetségként a bűneidért, teljes megbocsátást nyersz, ha elfogadod Isten megbocsátási ajándékát. Pál levele a rómaiakhoz 8. fejezetének 1. verse mondja: „Nincs kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézushoz tartoznak” (NLT). Isten nem emlegeti a bűneidet; elengedi őket.

Rendkívül értékes vagy. Valaminek az értékét két dolog teremti meg: az, hogy ki a tulajdonosa, és hogy mennyit hajlandóak fizetni érte. Isten gyermeke vagy, és „Krisztus fizetség által vásárolt meg” (1Kor 7,23 TLB). Jézus Krisztus a saját életével fizetett érted. Ennyire értékes vagy.

Ha emlékszel arra, hogy elfogadott, szeretett, megbocsátottak neked és értékes vagy az univerzum Teremtője számára, akkor felkészültebb leszel arra, hogy szeretetet tanúsíts mások iránt.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan változtatja meg az, ahogy Isten vélekedik rólad azt, ahogy te vélekedsz magadról?
  • Mi tart vissza attól, hogy azokat, akiket Isten az életedbe helyezett teljesen szeresd, elfogadd, és megbocsáss nekik 
  • Hogyan mutatod meg másoknak, hogy értékesek számodra?

Bízol Isten Jézus Krisztus általi üdvösség ígéretében?

Ha készen állsz arra, hogy Jézusnak szenteld az életed, mondd el ezt az imát:

„Kedves Jézus, megígérted, hogy ha hiszek benned, minden, amit valaha rosszul tettem, bocsánatot nyer, megtanulom életem célját, és egy nap befogadsz örökkévaló mennyei otthonodba.

Megvallom bűnös vagyok, és Uramként, Megváltómként befogadlak életembe. Megígérted, hogy ha megvallom a bűnösségemet és bízom benned, megváltasz. Bízom benned, amikor azt mondod, hogy az üdvösség kegyelemből, hitből származik, és nem abból, amit teszek. Ma életem minden részét a te kezedbe adom.

Hálás vagyok a feltétel nélküli szeretetedért. Életem hátralévő részét arra akarom fordítani, hogy téged szeresselek és szolgáljalak ahelyett, hogy magamat szolgálnám. Rád bízom életemet, arra kérlek, hogy válts meg és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha imádkoztál azért, hogy Jézus elfogadjon, kérlek írj nekem a rick@PastorRick.com címre és tudasd velem. Szeretnék néhány ingyenes anyagot küldeni neked, amelyek segítenek elindulni a Jézussal való utadon.

(Daily Hope by Rick Warren, 2022.01.20.)

Szólj hozzá!

Mi a stressz gyógymódja?

2022. január 10. 03:00 - Anita.B

morgan-winston-oh_tlwormdw-unsplash.jpg

„Mivel még a saját Fiát sem kímélte értünk, hanem mindnyájunkért lemondott róla, nem fog megadni nekünk minden mást is?” (Róm 8,32 TLB)

Ha gyógymódot akarsz a stresszre, nézz Istenre, hogy kielégítse szükségleteidet!

A stressz legfőbb oka az életedben az aggódás. Aggódsz, mert azon tűnődsz, hogy meglesz-e amire szükséged van, amikor szükséged lesz rá. De bármikor, amikor Isten helyett emberektől vagy dolgoktól várod, hogy betöltsék szükségleteidet, frusztrált és csalódott leszel, mert a világon senki sem tudja kielégíteni minden szükségletedet. Csak Isten képes erre.

Vannak emberek a munkájukban találják meg a biztonságot, és amikor elvesztik azt, elvesztik a lelki békéjüket.

Mások a házasságukba helyezik a biztonságot. Aztán amikor a házastársuk meghal vagy egy váláson mennek keresztül, azt kérdezik: „Ki vagyok én? Mi az identitásom?”

Vagy talán a pénzedbe helyezed a biztonságot. De sokféleképpen elveszítheted a pénzedet.

Javaslom, hogy soha ne helyezd a biztonságodat semmibe, amit elvehetnek tőled. Elveszítheted a munkádat, az egészségedet, a hírnevedet, a házastársadat és még sok más dolgot is. De nem veszítheted el a kapcsolatodat Krisztussal.

Amikor ebbe az ígéretbe helyezed a biztonságodat, bízhatsz Istenben, hogy betölti minden szükségedet.

Pál levele a rómaiakhoz 8. fejezetének 32. verse azt mondja: „Mivel még a saját Fiát sem kímélte értünk, hanem mindnyájunkért lemondott róla, nem fog megadni nekünk minden mást is?” (TLB)

Ha Isten eléggé szeretett téged ahhoz, hogy elküldje Jézus Krisztust meghalni a kereszten, nem gondolod, hogy eléggé szeret ahhoz, hogy gondoskodjon minden más szükségletedről az életedben? De! Persze, hogy megteszi.

Minden alkalommal, amikor stresszelni kezdesz, állj meg, és mondd: „Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm” (Zsolt 23,1 ESV).

Isten el fog látni. Gondoskodni fog rólad. Ahelyett, hogy feszült lennél, inkább tekints rá, hogy betölti minden szükségedet!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Amikor szükséged van valamire az életedben, általában mi az első reakciód?
  • Mire van szükséged ma az életedben? Hogyan tudod megmutatni másoknak, hogy bízol Istenben, hogy gondoskodni fog róla?
  • Miért bízhatsz Isten ígéreteiben az ő Igéjében?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.01.03.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása