Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Céljaidat az örökkévalóságnak kell meghatároznia

2015. október 06. 03:00 - Robin85

“Futásomban minden lépésnek célja van” (1 Korintus 9:26, NLT fordítás)

Isten céljai az életedben nem csak az itt és mostra vonatkoznak, hanem az örökkévalóságra is. Ha azt gondolod, hogy csak ez a mostani, földi életed van, akkor a céljaidat is ez alapján határozod meg.

De ha felismered, hogy egy nap majd megállsz Isten előtt - amikor Ő megkérdezi tőled, hogy mit tettél, amíg a Földön voltál, hogy megtanultad-e azokat a dolgokat, amiket meg kellett tanulnod, és hogy bíztál-e az Ő Fiában - akkor egészen másképp tekintesz a céljaidra.

A céljaid segítenek téged abban, hogy Istent megismerd, vagy hogy növekedj Őbenne? Segítenek abban, hogy szeresd Istent, és beszélj másoknak is Róla?

Hogyan imádkozol, például? Amikor imádkozol, arra kéred Istent, hogy segítsen a saját céljaid elérésében, vagy azért imádkozol, hogy te tudj Isten céljaihoz igazodni? Ha azt mondod, "Istenem, azt akarom tenni, amiért a Földre helyeztél", akkor garantálom neked, hogy Isten megáld mindent, amihez hozzányúlsz. Mert Ő olyan embereket keres, akiken keresztül meg tudja valósítani a saját céljait.

Az isteni célokban mindig jelen van az örökkévalóság perspektívája is. Pál így utal erre: "Futásomban minden lépésnek célja van." (1 Korintus 9:26). Pál céltudatos futó volt, és nem hagyta, hogy bármi elvonja a figyelmét a célról.

A Biblia gyakran hasonlítja az életet egy versenyhez, tehát szeretném ha elgondolkoznál ezen: egy versenyben a célvonal előre ki van jelölve, de odáig egyszerre csak egy lépésenként vezet az út.

Ugyanez igaz a célokra is. Egyszerre csak egy lépésre koncentrálsz, és minden lépést céllal teszel meg.

 

Beszéljetek róla

  • Mi a célod? Miként van benne ebben az örökkévalóság perspektívája?
  • Hogyan segít a célod Istent megismerni, Istenben növekedni, Őt szeretni, és Istent másokkal is megosztani?
  • Milyen lépést tehetsz ma annak érdekében, hogy közelebb kerülj a célodhoz?

 

*(Daily Hope by Rick Warren 2015.09.29.)

 

Szólj hozzá!

Légy bölcs: Nézz előre és nézz szembe a valósággal!

2015. június 13. 03:00 - Lilla:)

"A bölcs ember előre néz. A bolondot megkísérti saját bolondsága és nem fog szembenézni a tényekkel." (Példabeszédek 14:8. TLB)

Az életben sok ember indít jól, de végül mégis gyengén haladnak, mert nincsen tervük a csapdák esetére. A Biblia azonban azt mondja, hogy a bölcs ember szembenéz a valósággal.

Ahogy terveket készítünk a jövőnkre, mindannyian szembe kell nézzünk olyan csapdákkal, mint a kultúrális figyelemelterelés, a kétségbeesés hangja, kísértés arra, hogy levágd az utat és az elbátortalanító késedelmek. Csak nézz Noéra: ő is csapdákba esett, miután Isten megmondta neki, hogy bárkát kell építenie, de ő kijött belőlük - és te is ki tudsz jönni!

Ez most nem azt jelenti, hogy Isten egy olyan merész célt fog eléd helyezni, mint a bárka építése volt, de én imádkozom érte, hogy egy nagy célt adjon neked - sőt akár egy merészet - életed következő 10 évében.

A Biblia azt mondja: "A bölcs ember előre néz. A bolondot megkísérti saját bolondsága és nem fog szembenézni a tényekkel." (Példabeszédek 14:8. TLB) Ahogy előre tekintünk, nem csak arra készülünk fel, hogy észrevegyük a csapdákat amikor bekerülnek az életünkbe, hanem arra is fel vagyunk szerelkezve már, hogy tervet készítsünk, hogy olyan emberekké tudjunk válni, akiknek Isten szeretne látni.

Kérd Istent, hogy segítsen neked célokat állítani életed következő évtizedére! Utána már készen állsz majd arra, hogy előre lépj és megtanuld kezelni a csapdákat amik szándékosan távol akarnak tartani a célod beteljesítésétől, hogy eljuss oda, ahol Isten akar látni.

Beszéljetek róla:

  • Az elmúlt 10 évedből mik azok a leckék, amiket alkalmazni tudsz életed következő évtizedében?
  • Amikor a jövőre tekintesz, kivé akarsz válni? Mit szeretnél, mit teljesítsen be Isten az életedben?
  • Hogyan mutatják be céljaid Isten erejét az életedben? Álmaid is nagyok, hisz egy nagy Istent szolgálsz?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015. 06. 06.)

Szólj hozzá!

Az Istennek tetsző célkitűzések mindig egy ígérettel kezdődnek

2015. január 31. 03:00 - hofgartekesnoemi

„Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom földjéről, ígéretet tett nekem: ’A te utódaidnak adom ezt a földet.’” (1 Mózes 24:7a, NCV fordítás)

2625_rainbow_jpg-550x0.jpg

A Bibliában Istennek több, mint 7000 ígérete van számodra - ígéretek sikerről, biztonságról, egészségről, boldogulásról, erőről, bölcsességről és még sok másról. Miért teszi Isten ezeket az ígéreteket?

Mert azt akarja, hogy megtanulj Őbenne bízni.

Amikor kitűzöl egy célt, ne a problémára fókuszálj; hanem az ígéretekre. Találj egy ígéretet Isten szavában, amely közelebb visz a célodhoz.

Ezt teszi Ábrahám is, amikor szolgája, Eliézer aggódni kezd a kitűzött céljával kapcsolatban. A mai igében Ábrahám elmondja Eliézernek azt az ígéretet, amelyet Istentől kapott: „Az Úr elküldi előtted angyalát, hogy onnan hozhass feleséget a fiamnak.” (1 Mózes 24:7b, NCV fordítás)

Nincsen angyalra szükséged, mert Isten számtalanszor elmondta, hogy „Veled leszek, bármerre is jársz.” Isten mindig veled van, akár érzed, akár nem. Mindössze rá kell csatlakoznod az Ő erejére.

Istened mérete meghatározza a céljaid méretét. És az isteni célok kitűzése mindig az Isten ígéretével kezdődik. Ne a korlátaidra tekints – Isten ígéreteire koncentrálj.

Beszéljetek róla

  • Milyen ígéretet találhatsz ma a Bibliában?
  • Milyen módon inspirál téged ez az ígéret arra, hogy Istenhez mért célokat állíts fel?
  • Hogyan változtat a céljaid jellegén az az ígéret, mely szerint Isten mindig veled van?


*(Daily Hope by Rick Warren, 2014.01.24)

Szólj hozzá!

Az Isten szerinti célokhoz hitre van szükség

2015. január 17. 03:00 - BenedekDávid

“Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt” (Zsid 11:6a)

rest-in-god1.jpg

Isten szerinti célokat csakis hit által állíthatsz fel. Ezt a Biblia is igazolja a Zsidó 11:6-ban: “Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt”. Ahhoz, hogy Isten előtt kedves légy, olyan célokat kel kitűzz magadnak, melyekhez szükség lesz a hitedre.

Mit is jelent ez valójában? Azt jelenti, hogy olyan célokat fogalmazol meg magadnak, melyeket saját erőből nem lennél képes elérni.

Például szeretném, ha erre az évre kitűznél magadnak egy célt az egészséged kapcsán. Ha nincs célod e területen, akkor vagy ugyanolyan állapotban maradsz, mint voltál, vagy még rosszabbul leszel. Ahhoz, hogy fejlődj és egészségesebb légy, szükséges, hogy célokat fogalmazz meg e téren is.

Tegyük fel, hogy fogynod kellene, és azt mondod, hogy az a célod, hogy fogyj egy kilót, közben pedig tudod, hogy jóval többre volnál képes. A céljaidat Isten beszédére építsd, hogy megvalósítsd azokat, és kétségkívül olyan célok lesznek, melyhez szükséged lesz Jézusra.

Addig nem hiszel igazán Istenben, míg nem próbálsz megtenni valamit, amire saját erőből nem lennél képes.

Beszéljetek róla:

  • Hogyan tapasztaltad meg Isten munkáját életedben, ahogy segített céljaid elérésében?
  • A céljaid milyen módon mutatják be az Istenbe vetett hited nagyságát?
  • Mit mond neked Isten, hogy tedd meg, de eddig azt hitted, hogy túl nehéz számodra?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.01.10)

Szólj hozzá!

A célok rugalmassá teszik a hitedet

2015. január 11. 03:00 - mintyovanviki

„Legyen a ti hitetek szerint!” (Máté 9:29b)

mp900386800.JPG

Minden alkalommal, amikor kitűzöl egy célt, a következőt mondod: „Úgy hiszem, hogy Isten azt szeretné, hogy ezt megtegyem erre és erre időpontra.”,  és ez egy hitvallás.

Ha nagy célt tűzöl ki magad elé, Isten nagy munkát fog végezni az életedben. Ha egy közepes méretű célt tűzöl ki magad elé, akkor Isten ilyenformán fog munkálkodni. Ha egy kis célt tűzöl ki magad elé, akkor Isten is eszerint fogja végezni a munkát az életedben.

Láthatod tehát, hogy hogyan teszik a célok rugalmassá a hitedet. A céljaid bizonyítják, hogy bízol Istenben, de azt is megmutatják, hogy mennyire bízol Istenben. A Bibliában azt olvassuk, hogy „Legyen a ti hitetek szerint!” (Máté 9:29b)

Ezt azt jelenti, hogy a célok nem lesznek célok maguktól. Más szavakkal élve, ha nem tűzöl ki magad elé célt, akkor ezzel már ki is tűzted a célt magad elé, mert a cél ugyanaz maradt, ami előtte volt.

Lássuk, hogyan működik ez a gyakorlatban:

  • Ha azt kérdezem tőled, hogy „Milyen célkitűzéseid vannak az egészségeddel kapcsolatban?”, és Te azt mondod, hogy „Nincs semmilyen célkitűzésem.”, akkor a célod ugyanaz maradt.
  • Ha azt kérdezem tőled: „Milyen célkitűzéseid vannak az emberi kapcsolataid terén?” és Te azt mondod: „Nincs semmilyen célkitűzésem.”, akkor a célod valójában az, hogy a kapcsolataid ne legyenek jobbá. 
  • Ha azt kérdezem tőled: „Milyen célkitűzéseid vannak a pénzügyeid és a adósságaidból való kilábalásod terén?” és Te azt mondod: „Nincs semmilyen célkitűzésem.”, akkor a célod mindössze annyi, hogy az adósságban maradj.
  • Ha azt kérdezem tőled: „Milyen célkitűzéseid vannak a karriereddel kapcsolatban?” és Te azt mondod: „Nincs semmilyen célkitűzésem.”, akkor a célod annyi, hogy sodródj az árral.


Ezért tanítja nekünk a Biblia, hogy legyenek céljaink. Ezek lelki önfegyelemre tanítanak bennünket. Próbára teszik a hitünket. A személyiségünket formálják és építik a bennünk lévő reményt.

Beszéljetek róla

  • Hogyan mutatták meg a céljaid azt, hogy mennyire bízol Istenben, abban, hogy Ő nagy dolgokat tud tenni az életedben?
  • Az életed melyik területén hanyagoltad el a célkitűzést?
  • Milyen célt fogsz ma kitűzni, hogy folyamatosan fejlődhess életed minden területén?

 
*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.01.04.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása