Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Az életcél és imádság kapcsolata

2018. október 28. 03:00 - csmsdvd

 „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek - így szól az Úr - jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok. Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket” (Jer 29:11-12)

Van-e bármi, amire Isten nem képes? Több is van. Nem tudja megtagadni magát. Nem tud ördög lenni. Isten jó, természeténél fogva, ezért nem tud rossz dolgokat tenni. Minden, amit Isten tesz az jó. Éppen azért mert Isten jó, Isten számodra mindig jót tervez, javadat akarja.

Jeremiás próféta könyvében a 29:11-12 versek szerint: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek - így szól az Úr - jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok. Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket.”

 Látsz-e valami kapcsolatot, összefüggést Isten rád vonatkozó életcélja és az imádságod között?

Többször elmondtam, elmondom most is: Te nem egy véletlen vagy. Életednek célja van, céllal teremtettél. Vannak véletlen szülők, de nincsenek véletlen gyerekek. Lehet, hogy szüleid nem terveztek téged, de Isten számolt veled, Ő akart erre a világra.

Istennek azonban nem szükségszerűen kellett életcélt adjon neked. Hagyhatott volna csak úgy megszületni, és céltalanul magadra hagyhatott volna.

Isten azonban semmit sem csinált, teremtett céltalanul. Minden előre kitervelt és mindennek van célja. Isten egy életcéllal, céltudatosan teremtett téged. Miért? Mert ő szeretet téged. Ő egy jó Isten. Istennek nagyon szép gondolatai, tervei voltak számodra, amikor téged megteremtett.

Akkor most azt kérdezheted: Honnan tudom mi Isten terve velem? Isten az ő tervét a te életeddel kapcsolatban a Biblia olvasása, prédikációk hallgatása , a Vele való imakapcsolat által fedi fel  Mennél többet időt töltesz Vele, annál többet értesz meg abból, amire Isten teremtett. Amikor imádkozol hozzá, akkor meghallgat, válaszol és sokat felfed magáról, terveiről, szolgálatodról.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Imádságaidban hogyan tükröződik, mennyire szeretnéd megtudni Isten tervét veled kapcsolatban?
  • A hívők számára Jeremiás próféta 29:11-12 versei milyen ígéretetek tartalmaznak?
  • Isten milyen egyéb formában fedi fel mi a célja veled?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2018.10.21.)              

Szólj hozzá!

A célok segítenek megvalósítanod azt, ami a legfontosabb

2018. március 05. 03:00 - K. Juc

 „Isten bármit megtehet – sokkal többet, mint amit valaha is el tudnátok képzelni, ki tudnátok gondolni vagy a legmerészebb álmaitokban kérni." (Efézus 3:20, The Message fordítás)

istock_000002746663_small.jpg

A Bibliából tudjuk, hogy Jézus mindig kitűzött maga elé célokat, és a szolgálata következő szakaszának célját gyakran nyilvánosan is kihirdette.

Hogy miért kellene neked is célokat megfogalmaznod? Ma és holnap három-három nyomós érvet osztok meg ezzel kapcsolatban.

Egyrészt azért kell célokat megfogalmaznod, mert szellemileg ez a te felelősséged.

Ha nincsenek céljaid, az azt jelenti, hogy úgy döntöttél, átadod másoknak az életed irányítását. Ugyanis ha nem határozod meg előre, hogy mi a fontos számodra, akkor hagyod, hogy azt mások döntsék el helyetted. Így végül elpazarolod az életedet, csak azért, mert nem tisztáztad le, hogy Krisztus követőjeként miben szeretnél növekedni.

A Biblia szerint ahhoz, hogy szellemileg érett légy, ki kell tűznöd egy célt, amely felé folyamatosan haladsz úgy, hogy közben mindig rajta tartod a szemed.

„Még nem értem el a célomat, és nem vagyok tökéletes. De Krisztus megragadott, ezért tovább futok és küzdök, hogy megszerezzem a díjat. [...] Futok a cél felé, hogy megnyerjem a díjat: a belépést a mennybe. Isten ezt a díjat annak köszönhetően ajánlja fel, amit Jézus Krisztus tett. Mindannyiunknak, akik érettek vagyunk, hasonlóan kellene gondolkodnunk." (Filippi 3:12, 14-15, CEV fordítás)

Másrészt azért fontos célokat megfogalmaznod, mert rajtuk keresztül kimutatod a hitedet.

Ha hiszel Jézus Krisztusban, és meghatározol egy célt, azzal a következőt fejezed ki: „Hiszek abban, hogy Isten szeretné, hogy eddig az időpontig ezt megvalósítsam, és hiszem, hogy éppen ez az, amit Isten el fog végezni az életemben."

A célok nemcsak megmutatják a hitedet, de növelik is azt. Minél nagyobb a célod, annál jobban növekszik a hited – ez pedig tetszik Istennek.

Az Efézus 3:20 szerint: „Isten bármit megtehet – sokkal többet, mint amit valaha is el tudnátok képzelni, ki tudnátok gondolni vagy a legmerészebb álmaitokban kérni." (The Message fordítás).

Továbbá azért szükséges célokat megfogalmaznod, mert így összpontosítani tudod az erődet.

A hatékony élet kulcsa az összpontosítás: ha ugyanis ezer felé szakadsz és egy rakás különböző dologba fektetsz energiát, akkor nem leszel hatékony. Ha viszont összpontosítva élsz, akkor erőteljes lesz az életed és megváltoztatja a világot.

Nincs időd mindent megtenni – a jó hír pedig az, hogy Isten nem is várja el, hogy mindent megtegyél! Ha Isten hatékony embere akarsz lenni, akkor a lényeg, hogy azt tedd, ami a leginkább számít, és felejtsd el a többit. A célok pedig segítenek, hogy folyamatosan ilyen szinten tudj összpontosítani.

„Nem cél nélkül futok. Úgy küzdök, mint egy bokszoló, aki eltalálja az ellenfelét – nem pedig csupán a levegőbe üt." (1 Korinthus 9:26, NCV fordítás)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan tükrözik vissza a céljaid azt, amit Istenről hiszel?
  • Szoktatok családként célokat kitűzni? Miért lenne fontos családként megfogalmaznotok célokat?
  • Milyen tevékenységekre fordítasz időt és energiát, amelyek valójában nem igazán számítanak?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.02.26.)

Szólj hozzá!

Ne a világhoz igazodj, inkább hagyd, hogy Isten átformáljon!

2017. október 04. 03:00 - kennedymárti

„Ne igazítsátok magatokat e világ normáihoz, hanem engedjétek, hogy Isten alakítson át titeket értelmetek teljes megújulásával. Akkor tudni fogjátok Isten akaratát.” (Rómaiakhoz írt levél 12:2, GNT fordítás)

Két lehetőség van előtted: vagy igazodsz a világ normáihoz, vagy hagyod, hogy Isten megváltoztasson.

Nincs középút.

Kérdezd csak meg Dánielt.

Dániel választás előtt állt. Vagy eszi a király ételét és igazodik a Babilóniai Birodalom diktálta szabályokhoz, vagy nem hajlandó beszennyezni magát és hű marad az elveihez.

Dániel erős maradt. Soha nem felejtette el, ki is ő valójában. Azt mondta, „Megváltoztathatod a helyet, ahol élek, a ruházatomat és a nevemet,  de nem fogod megváltoztatni a szívemet. Nem fogok megfelelni e társadalom normáinak.”

Sokan másképp döntünk, mint Dániel. Ahelyett, hogy az értékrendünkhöz ragaszkodnánk, a többiekhez hasonlóan élünk és hozzájuk igazodunk.

Pedig a Biblia felhívja a figyelmet, hogy „Ne igazítsátok magatokat e világ normáihoz, hanem engedjétek, hogy Isten alakítson át titeket értelmetek teljes megújulásával. Akkor tudni fogjátok Isten akaratát” (Rómaiakhoz írt levél 12:2 GNT fordítás).

Sokat beszélek olyan emberekkel, akik nem tudják, hogy Istennek mi a terve az életükkel, mert már annyira hozzáigazodtak a világ értékrendjéhez. Sokkal inkább foglalkoznak azzal, hogy másokhoz hasonlóak legyenek, mint azzal, hogy azzá az egyedi és különleges személlyé váljanak, akinek Isten teremtette őket. Ha azzal foglalkozol, hogy hogyan igazodj a világhoz, nem fogsz odafigyelni arra, hogy Isten át szeretne formálni téged. És így nem fogod megtudni, mi Isten akarata.

De ha úgy döntesz, ahogy Dániel, és az Istentől való legjobbat választod, akkor Isten át fog formálni téged. És akkor tudni fogod, mi az Ő akarata.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Az életed mely területén akarsz leginkább megfelelni a világnak? Miért?
  • Az életedben kialakult milyen szokásaid vagy tevékenységeid segítenek abban, hogy Istennel együtt tudj tenni azért, hogy megváltozzon a gondolkodásmódod és ne igazodj a világhoz?
  • Ahogyan engeded Istennek, hogy átformálja a gondolkodásmódodat, hogyan látod egyre tisztábban, mi az Ő akarata az életedben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.09.27.)

Szólj hozzá!

Úgy engedelmeskedsz Istennek, hogy megbízol benne

2017. február 03. 03:00 - kennedymárti

„De [József] nem érintkezett addig feleségével, habár házasok voltak, amíg Mária életet nem adott fiának. És József Jézusnak nevezte el a gyermeket.” (Máté 1:25, NIV fordítás)

A mai üzenet szerzője Tom Holladay, aki a Saddleback Gyülekezetben tanít.

Sok ember jó abban, hogy hezitálás nélkül, azonnal megragadjon egy ajánlkozó lehetőséget. Egyből fejest ugranak a kihívásokba, azonban nem állhatatosak, meglankadnak. Mások viszont kitartóak, de több időbe telik, míg elérik a céljukat.

Ahhoz, hogy azt az izgalmas életet élhesd hitben járva, amit Isten eltervezett számodra, mindkettőben jónak kell lenned: tettre késznek és megfontoltnak is. S mindkettő kitartó hitet követel meg.

József nem értette annak a jelentőségét, hogy Jézus szűztől szülessen; nem tudta befogadni az értelme, hogy Jézus maga Isten lesz a földön egy halandó emberi testbe zárva. De jól tudta, Isten mit jelentett ki neki, tehát József kitartóan bízott benne. Egy frissen házasodott férfi volt, akinek nem adatott meg még a nászút öröme sem és közel sem volt olyan a házassága, ahogyan eltervezte, de ő mégis állhatatosan Istenre hagyatkozott.

Mit teszel, ha az életedben nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan eltervezted vagy szeretted volna?

Mindig fellelkesülök, amikor olvasom Pál levelét a 2Korinthus 4:8-ban, „Meg vagyunk próbálva életünk minden területén, ennek ellenére sem omlunk össze és nem csüggedünk. Elbizonytalanodunk, mert nem tudjuk, miért történnek meg velünk ezek, de nem adjuk fel és nem hátrálunk ki a próbákból.” (TLB fordítás).

Nem tudom, miért diagnosztizálnak embereket áttétes rákbetegséggel. Nem tudom, egyes gyermekek miért lázadnak annyira szüleik ellen. Nem tudom, miért történik olyan sok minden, ami nem lenne indokolt. Éppen ezért bátorító hallani a hit egyik legnagyobb emberét, amint azt mondja, „Nem tudom, miért történnek meg velem ezek, de úgy döntöttem, nem adom fel.”

Olyan jó tudni, hogy bízhatunk Istenben, aki olyan dolgokat tud, amikről nekünk nincs tudomásunk. Azt ígérte, hogy egy nap mindent helyreállít és összegyűjti mindazokat, akik kitartanak mellette.

Addig pedig kétféleképpen élheted az életed. Élhetsz úgy, hogy azt hiszed, Isten magyarázattal tartozik neked a cselekedeteiért vagy belátod, hogy Isten csodálatos ajándékokat helyezett el az életedben.

Ha azzal az érzülettel éled az életed, hogy Isten magyarázattal tartozik neked, végül arra fogsz ráébredni, hogy folyamatos keserűség hatja át az életed. Isten nem tartozik neked elszámolással semmiért.

Nem tartozik neked semmivel, mégis mindent neked adott. A saját fiát adta érted. Az örök élet ajándékát adta neked. Azt az ígéretet adta neked, hogy vele töltheted az örökkévalóságot. Ezek az igazán fantasztikus ajándékok.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Istenre bízod azokat a dolgokat, amelyeket nem értesz? Hogyan nyilvánul meg ez az életedben?
  • Milyen nagyszerű ajándékokat kaptál Istentől?
  • Hogyan segítenek ezek az Istentől kapott ajándékok emlékezni arra, hogy bízz benne?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2017.01.27.)

Szólj hozzá!

Csak azt irányíthatod, amit ismersz

2016. április 16. 03:00 - Lilla:)

"... ne gondoljátok magatokat többnek, mint amennyinek gondolnotok kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint." (Róma 12:3b)

28b5fd8.jpg

Az első és legnagyobb korlát, amely útban áll az életed bármely területének megváltoztatásánál: a büszkeséged.

Tény, hogy senki sem tökéletes. Én sem vagyok tökéletes. Te sem vagy tökéletes. A pápa sem tökéletes. A Biblia szerint semmi sem tökéletes a földön kivéve Isten Szavát. A bűn miatt minden sérült ezen a bolygón.

Ennek ellenére megpróbálunk mindenkit lenyűgözni és úgy csinálunk, mintha minden tökéletesen rendben lenne. A gond az, hogy ha maradandó változást szeretnél az életedben, akkor először is alázatosan fel kell mérned a jelenlegi körülményeidet és elfogadni azt, hogy nem vagy tökéletes. El kell fogadnod, hogy neked is vannak problémáid a pénzügyeiddel, az egészségeddel, vagy bármivel, amivel éppen küzdesz az életedben.

A Róma 12:3-ban azt olvassuk, hogy "... ne gondoljátok magatokat többnek, mint amennyinek gondolnotok kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint."

Készen állsz arra, hogy feltedd azt a kérdést a hozzád legközelebb állóknak, hogy "Miben kellene megváltoznom?" Van bátorságod hozzá, hogy megkérd a többi embert, hogy legyenek őszinték veled ezzel kapcsolatban?

Miért olyan fontos ez? Mert csak azt tudod irányítani, amit ismersz is. Ha nem ismered a hited mértékét, akkor az nem tud növekedni. Ha nem ismered az egészségi állapotodat, akkor nem tudod azt jobbá tenni és növelni. Ha nem ismered az anyagi helyzetedet, akkor nem tudsz kitűzni magad elé pénzügyi célokat. Ha nem tudod, hogy hol tart a lelki életed, az elhivatottságod vagy a kapcsolataid, akkor ezeken a területeken nem tudsz fejlődni. Csak azt tudod irányítani, amit ismersz.

Szintén fontos, hogy rögzítsd a haladásod, az elért célokat egy naplóban, egy felvételen vagy bármilyen egyéb módon. Ha kitűzöl magad elé néhány egészségügyi, pénzügyi vagy bármilyen más célt, rögzítsd az évek során történt haladásod, így láthatod majd, hogy hogyan fejlődtél.

Nézd meg, hogy hol vagy most és megismerheted merre akarsz menni.

Beszéljetek róla:

  • Kik azok az emberek az életedben, akiknek meg tudsz nyílni, akikkel őszinte tudsz lenni?
  • Az életed mely területeit kellene felmérned, hogy reális célokat és változásokat tudj kitűzni magad elé?
  • Milyen módokon tudod nyomon követni a növekedésed és haladásod?


*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.04.09.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása