Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten próbára tesz, majd megáld

2024. március 05. 03:00 - Lilla:)

 

„Ha tehát a hamis mammonon nem voltatok hűek, ki bízza rátok az igazit? És ha a másén nem voltatok hűek, ki adja oda nektek azt, ami a tietek? Egy szolga sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak." (Lk 16,11–13, CEV fordítás)

hourglass-620397_1920.jpgA hittel teli emberek nagylelkűek akkor is, amikor nincs mit adniuk.

Bárki lehet nagylelkű, amikor jól megy a sora. Lehetsz bőkezű az időddel, amikor sok a szabadidőd. Lehetsz nagyvonalú a pénzeddel, amikor van extra jövedelmed. Lehetsz nagylelkű az energiáddal, amikor van fölös energiád. Amikor azonban nincs elég időd, energiád, pénzed, tehetséged magadra, akkor Isten azt mondja: "Ez egy próba. Figyellek, hogy nagylelkű vagy-e. Hűséges leszel és bízol bennem?”

Íme öt alapelv, melyekkel Isten próbára tesz, majd pedig megáld.

  1. Isten ad a nagylelkű embereknek!
    Isten azt várja tőled, hogy nagylelkű legyél, mert azt szeretné, ha rá hasonlítanál. Ha engedelmeskedsz neki, akkor áldást hoz az életedbe.
  2. Ha engedelmeskedsz Istennek, Ő gondoskodni fog rólad!
    Ha megteszed, amit Isten kér tőled, Ő megadja a számodra szükséges forrásokat a megfelelő időben, ahhoz, amire elhívást adott. Gondoskodni fog a jövődről, amelyet tőle kaptál.
  3. Amikor megteszel mindent, amit Isten kér tőled, ő megteszi azt, amire te már nem vagy képes.
    Isten gyakran kér lehetetlent, ami a hited határait feszegeti. Amikor azonban te megadod neki azt a keveset, amid van, ő megsokszorozza azt.
  4. Amikor szükséged van valamire, vesd el a magját!
    Bármire is van szükséged az életben, vesd el a magvait, és be fognak érni.
  5. A vetés és az aratás között el kell telnie némi időnek.
    Az ültetés és a betakarítás között egy egész évszaknak kell eltelnie. Mi történik ez idő alatt? A hited próbája.

Lesz hited adni akkor is, ha kevés van? Továbbra is helyesen cselekszel? Megteszed azt, amit Isten vár tőled, bármibe is kerül? Ha hűséges vagy ebben, meg fogsz lepődni, hogy Isten hogyan gondoskodik rólad és munkálkodik benned.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez

  • Miként vagy nagylelkű az időddel, a pénzeddel, a tehetségeddel?
  • Hogyan reagálsz, ha olyasmiből kellene adj, amiben hiányt szenvedsz?
  • Milyen területen várod már nagyon az aratást? Szerinted miként dolgozik benned Isten, miközben várakozol?

Követed Jézust még ma?

Isten bebizonyította az ő jóságát a Fián, Jézus Krisztuson keresztül. A Biblia azt mondja: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa. Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében." (Jn 3,16–18, CSB fordítás)

Készen állsz arra, hogy elhidd, Isten beteljesíti az örök életre szóló ígéretét? Ha igen, kezdd ennek az egyszerű imának az elmondásával:

"Drága Istenem, hiszek a te Fiadban, Jézus Krisztusban. Megvallom, hogy vétkeztem, és a bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus meghalt, hogy elvegye a bűneimet és hogy te feltámasztottad őt. Bízni akarok Jézusban, mint Megváltómban, és követni akarom őt, mint Uramat. Vezesd az életemet és segíts, hogy a te akaratodat követhessem. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha elmondtad ezt az imát, kérlek tudasd velem (rick@pastorrick.com), hogy küldhessek egy ingyenes csomagot, ami segít a Jézussal való közös utad megkezdésében.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.02.27.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten bármilyen csapon keresztül tud gondoskodni

2023. szeptember 11. 03:00 - FodorImi

 sunset-1270563_1920.jpg

„De emlékezzetek meg az Úrról, a ti Istenetekről, mert ő az, aki megadja nektek a képességet, hogy gazdagságot teremtsetek, és így erősíti meg szövetségét, amelyről megesküdött őseiteknek, ahogyan az ma is van.” (5Móz 8,18 NIV)

A Biblia azt tanítja, hogy Isten a pénzügyeink forrása. Ő az, aki gondoskodik a szükségleteinkről.

Az 5Mózes 8,18 azt mondja: „De emlékezzél meg az Úrról, a te Istenedről, mert ő az, aki megadja neked a képességet, hogy gazdagságot teremts, és így megerősíti szövetségét, amelyről megesküdött őseidnek, ahogyan ma is van.”

Mit jelent ez a mindennapi életedre nézve? Azt jelenti, hogy ahelyett, hogy a munkaadódtól várnád az anyagi biztonságot, inkább Istenre nézz. Azt jelenti, hogy ahelyett, hogy a megtakarítási számládon keresnéd a pénzügyi biztonságot, Istenre nézz. Azt jelenti, hogy nem vársz senkitől vagy semmitől, csak Istentől, hogy gondoskodjon a szükségleteidről.

Hadd illusztráljam ezt így: Amikor megnyitod a vízcsapot, tudod, hogy a víz valójában nem a csapból jön. A víz a csapon keresztül jön. A víz valójában egy víztározóból, vagy egy kútból jön, és történetesen a csapon keresztül jön ki.

Ugyanígy a jövedelem, amit Isten adni akar neked, jöhet egy munkahelyen keresztül, vagy valami vagy valaki máson keresztül.

De a forrás mindig Isten.

Nem kell aggódnod amiatt, hogy Isten melyik csapot használja a szükségleteid kielégítésére. Bizonyos értelemben azt mondja: „Ha elzárom az egyik csapot, ugyanolyan könnyen kinyithatok egy másikat. Ha elveszítesz egy állást, adhatok neked egy másikat. A munkád nem a forrásod. A bankszámlád nem a forrásod. Én vagyok a forrásod.”

Az aggodalom felfedi azokat a helyeket, ahol nem bízunk Istenben. Kérd Istent, hogy segítsen megérteni, mi okozza, hogy nem bízol benne, majd kérd, hogy tanítson meg, hogyan kezdj el bízni benne! Keresd meg, hogyan teszi ezt!

És amikor elkezdesz aggódni, beszélj Istennel az aggodalmaidról.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Hogyan láttad, hogy Isten gondoskodott rólad a múltban? Milyen "csapokat" használt?
  • Hogyan árulkodik az aggodalom az Istenbe vetett bizalom hiányáról?
  • Milyen területen van szükséged arra, hogy Isten segítsen abbahagyni az aggódást, és elkezdj mélyebben bízni benne?

*(Daily Hope by Rick Warren – 2023.09.04.)

2 komment

A hullámvölgyek részei az életnek

2023. január 26. 03:00 - gerbeaud

"Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem." (Zsol 23,4)

Izraelben, a Jeruzsálemből Jerikóba vezető úton van egy szurdok, amelyet a halál árnyéka völgyének neveznek. A maga idejében Dávid király valószínűleg többször is átment rajta. A Jerikóba vezető út mentén lévő szurdokok némelyike lent keskeny volt, és elérte a 250 méteres magasságot is. Az alján csak délben lehetett látni a napfényt, amikor a nap épp a fejünk felett járt. A Bibliában a völgyek gyakran a sötétség, a kétségbeesés, a vereség vagy a csüggedés idejének metaforái.

A 23. zsoltár 4. versében ez áll: "Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem." A Biblia azt tanítja, hogy Isten nem csak a hegycsúcson szerzett élményeid része. Ő veled van a völgyekben is. Három dolgot kell megjegyezned az ilyen völgyekkel kapcsolatban:

A völgyek részei az életnek. A Biblia azt mondja Mózes 5. könyvében (11,11): "Az a föld pedig, ahova most átkeltek, hogy birtokba vegyétek, hegyes-völgyes föld..."

A völgyek elkerülhetetlenek. Valószínűleg épp most jöttél ki egy völgyből, esetleg most is egynek a közepén vagy éppen, vagy egy másik felé tartasz. Nincs mód arra, hogy elkerüld a völgyeket, amíg ezen a Földön vagy. Ehelyett inkább számíts rájuk.

Mindenkinek vannak hullámvölgyei. Ezek pártatlanok. Történnek jó dolgok rossz emberekkel és rossz dolgok jó emberekkel. Bukott és elromlott világban élünk, ezért vannak problémáink. Senki sem immunis. Senki sem mentes a fájdalomtól. Senki sem hajózik át az életen problémamentesen.

A Biblia azt mondja: "Közel van az ÚR a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti." (Zsolt 34,19).

A hullámvölgyek kiszámíthatatlanok. Nem lehet azokat megtervezni. Nem lehet azokat időzíteni. A problémák jellemzően váratlanul érnek minket. Valójában a hullámvölgyeid és a problémáid általában a legrosszabbkor jönnek - amikor nincs időd, amikor felkészületlen vagy, és a legalkalmatlanab időben. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha az összes hullámvölgyedet akkorra tudnád időzíteni, amikor már kialudtad magad, az egészséged rendben van, és senki sem idegesít? De az élet nem így működik. A Példabeszédek 27,1 emlékeztet minket: "Ne dicsekedj a holnapi nappal, mert nem tudod, mit hoz az a nap!"

Ha tudod, hogy számíthatsz az élet hullámvölgyeire, akkor jobban fel tudsz készülni rájuk, és továbbra is bízhatsz Isten jelenlétében és gondviselésében.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez

  • Hol vagy most az utadon: egy völgyben, egy völgyből kimászva, valahol a völgy és a hegytető között, vagy egy hegytetőn?
  • Hogyan tudod magad mentálisan, fizikailag és lelkileg felkészíteni életed hullámvölgyeire?
  • Mit gondolsz, miért engedi meg Isten, hogy völgyeken menj keresztül, és ne csak hegycsúcsokon legyél?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.01.19.)

Szólj hozzá!

Spórolj a holnapra, ne csak a mának élj

2022. július 28. 03:00 - Anita.B

pexels-maitree-rimthong-1602726.jpg“A bölcs ember spórol a jövőre, de a bolond költekezik, amire csak akar.” (Péld 21,20 TLB ford.)

John D. Rockefeller korának leggazdagabb embere volt és gyakran kérdezték őt gazdagságának titkáról. Válasza a 10-10-80 elveként vált ismertté. Elmondta az embereknek, hogy úgy gazdagodott meg, hogy a pénze első tíz százalékát elajándékozta; a második tíz százalék a megtakarításba ment, és a maradék nyolcvan százalékból élt.

A Példabeszédek 21,20 azt mondja, “A bölcs ember spórol a jövőre, de a bolond költekezik, amire csak akar” (TLB).

A megtakarítás a egyik módja annak, hogy Isten próbára tegye pénzügyeidet — hogy lássa, felelős leszel-e azért, amit adott neked. Ha most a jövőre spórolsz, helyesen teszed. Ha nem teszel félre semmit, az egyszerűen butaság. Isten azt akarja, hogy adj tizedet (jövedelmed első tíz százalékénak adományozása a gyülekezeten keresztül), majd azt akarja, hogy takarékoskodj a jövőre.

Gondolhatod azt, hogy nem tudsz megélni a bevételed nyolcvan százalékából, de ha így van, akkor valószínűleg a lehetőségeiden túl költekezel. Nem gazdálkodsz jól a pénzeddel; többet költesz, mint amennyi valójában van. Ne feledd, Isten próbára tesz téged a pénzügyeiden keresztül. Azt akarod, hogy Isten hűségesnek találjon a pénzedet illetően?

A 10-10-80 elv pontosan az ellenkezője annak, amit a legtöbb kultúra tanít. A kultúra azt mondja, hogy először fizesd ki az összes számlát — de akkor talán nem marad pénzed megtakarításra és tizedfizetésre. Isten azt mondja: “Először fizess nekem, utána magadnak (megtakarítást), és utána fizesd ki a számláidat.” Ez az a sorrend, amelyet Isten megáld — és azt akarja, hogy állíts fel olyan költségvetést, amely lehetővé teszi ezt a rendet.

Ha nem teszel félre semmit, akkor “élj a mának” mentalitásod van. Ez a fajta gondolkodásmód azt mondja:”Most megvan, ezért most elköltöm. Felejtsd el a holnapot!”

Isten nem csak azt akarja, hogy a holnapra gondolj. Azt akarja, hogy tervezd meg a holnapot, hogy legyen elég ahhoz, hogy megtedd a dolgokat, amelyekre ő elhív.

Okos dolog, ha ma elhalasztasz egy vásárlást, amivel holnap jobban meg tudod valósítani a céljaidat. És meg tudod csinálni! A megtakarítás spirituális fegyelem, és Isten megad minden kegyelmet, amelyre szükséged van a nehéz lépések megtételéhez.

Ne csak a mának élj! Tanulj meg megtenni mindent, hogy pénzt takaríts meg a jövőre nézve. Ez Isten módszere a cselekvésre.

Amikor figyelmen kívül hagyod Isten alapelveit, anyagi feszültséget szítsz. Ha Isten módszere szerint cselekszel, akkor nyugodt leszel.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi akadályoz meg abban, hogy megtakarítsd bevételed egy részét?
  • Milyen szempontból van “élj a mának” mentalitásod a pénzügyeiddel kapcsolatban?
  • Hogyan láttad Isten gondoskodását, amikor először tisztelted meg őt tizeddel?

Daily Hope by Rick Warren, 2022.07.21.

Szólj hozzá!

Istent keresd, ne az ajándékait!

2021. augusztus 27. 03:00 - Anita.B

jeremy-perkins-7fosjvtutac-unsplash.jpg

„Az ÚR letekint a mennyből az emberiségre, hogy lássa, van-e valaki, aki érti, valaki, aki keresi Istent” (Zsolt 14,2 NIV).

Keresztények milliói azzal töltik minden idejüket, hogy azt keresik, amit Istennek kell adnia nekik, és nincs idejük magát Istent keresni.

Amikor gyógyulásért és helyreállásért imádkozol, rendben van, hogy csodát akarsz. De végül is magát Istent kellene keresned – nem csodát, jelet, jólétet vagy Isten ezer más ajándékát. Így kellene imádkoznod: „Istenem, téged akarlak. Meg akarlak ismerni téged.” Amikor Istent keresed, megkapsz minden mást.

Isten sok ígéretet ad a Bibliában azoknak, akik keresik őt:

„Ha népem, akit a nevemen szólítanak, meg fogja alázni magát és imádkozik és arcomat keresi... akkor meghallgatom a mennyből” (2Krón 7,14 NIV).

„Szeretem azokat, akik engem szeretnek, és azok, akik keresnek engem, megtalálnak” (Péld 8,17 NIV).

„Bárki, aki hozzá jön, hinnie kell, hogy ő létezik, és azt, hogy ő megjutalmazza azokat, akik komolyan keresik őt” (Zsid 11,6 NIV).

„Ha onnan keresed az URat, a te Istenedet, megtalálod őt, ha teljes szívedből és teljes lelkedből keresed... Mert az ÚR, a te Istened irgalmas Isten; nem hagy el, és nem pusztít el téged” (5Móz 4,29–31 NIV).

Keresd Istent, ne csak az áldásait! Ez azt jelenti, hogy akár megkapod a kívánt választ, akár nem, örömödet fogod lelni Isten jobb megismerésében. Akár megkapod azt, amiről azt gondolod, hogy a legjobb számodra, akár nem, elégedett leszel azzal, ami Isten szerint a legjobb számodra. Amikor váláson, vetélésen vagy elbocsátáson mész keresztül, keresd Istent – még inkább, mint a fájdalomtól való megszabadulásod.

Ez nem alkalmi időtöltés. Ne a szabad pillanataidban keresd Istent, miután végeztél a munkával, vagy amint éppen görgeted a közösségi oldalakat. Tedd Isten jobb megismerését életed elsődleges középpontjába!

„Az ÚR letekint a mennyből az emberiségre, hogy lássa, van-e valaki, aki érti, valaki, aki keresi Istent” (Zsolt 14,2 NIV).

Ritkán találni valakit, aki komolyan keresi Istent. A legtöbben csak annyit akarunk Istentől, hogy megáldjon minket, de azt nem, hogy megváltoztasson bennünket.

Szabadidődben nem lesz belőled olimpiai sportoló. Ugyanígy nem leszel Jézus Krisztus hű tanítványa, ha a maradékodat adod neki. Add neki az elsőt és a legjobbat, és ő megtartja minden ígéretét.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen módon adod Istennek a maradékodat, amikor lépéseket kell tenned a szellemi növekedés érdekében?
  • Mit jelent a gyakorlatban az, hogy keresni Istent? Mik azok a dolgok, amiket minden nap megtehetsz, hogy megmutasd Istennek, hogy mindennél jobban szeretnéd őt megismerni?
  • Hogyan kezdheted el úgy az imáidat, hogy először azért adj hálát Istennek, aki ő, és ne csak azért, amit neked adott? Miért fontos ez?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.08.20.)

NIV: Az angol New International Version bibliafordítás rövidítése.

1 komment
süti beállítások módosítása