Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Csapatmunkával többre juthatunk

2014. január 03. 03:00 - Lilla:)

"Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk." (Efézus 2,10)

32 2014.01.03_1.jpg

Isten azért helyezett minket a Földre, hogy azt a munkát végezzük el, amit csak mi tudunk megtenni. Az Efézusiakhoz írt levél azt mondja, hogy Isten jó cselekedetekre teremtett minket és az a terve szerinti életre. Azt viszont nem tervezte, hogy egyedül végezzük ezt a munkát. Szükségünk van emberekre, akik velünk munkálkodjanak.

Biztos ismered azt az érzést, hogy amikor túl sokat dolgozol kimerülsz és kiégsz. Miért? Azért mert egyedül próbálod elvégezni a munkát, pedig Isten soha nem így akarta.

Isten azt mondja a Prédikátor 4,9-ben, hogy "jobb két ember, mint egy, mert többet elérnek, ha együtt dolgoznak." (NCV fordítás) Amikor csapatban dolgozol, sokkal többet tehetsz, mi több, ha jó csapattársaid vannak, sokkal szórakoztatóbb és kevésbé fárasztó a munka!

Képzeld el, hogy mindegyikünk egy hópehely. Egymagunkban nem tudunk nagy változást hozni, viszont ha több törékeny hópehely összetapad, megállíthatják a forgalmat. Ahogy a hópelyhek, mi is nagyot tudunk változtatni együtt, azzal, hogy mindegyikünk elvégzi a maga kis feladatát.

Tudtad, hogy amikor együtt dolgozunk itt a Földön, valójában az örökkévalóságra gyakorlunk? A mennyben mindannyiunknak lesz munkája, de mindegyikünknek csak egy kis rész, úgyhogy sosem leszünk túlhajszoltak és fáradtak. Egyikünknek sem kell majd nehéz terheket cipelnie, mert mindenkinek csak a maga kis részét kell elvégeznie, a munka mégis meglesz.

Ahogy éled az életed, jusson eszedbe, hogy nem kell egyedül csinálnod mindent. Szükséged van másokra, hogy melletted legyenek. Ahogy megosztod a terheidet más keresztyénekkel, rájössz, hogy többet tudtok így tenni Isten dicsőségére.

Beszéljünk róla:

  • Belefáradtál már abba, hogy túl sokat akartál egyedül teljesíteni? Mi volt a következménye?
  • Hogyan példázza, vagy kellene példáznia a gyülekezetnek a csapatmunkát, hogy nagyobb dicsőséget szerezzen Istennek?
  • Hogy szerezhetnél segítséget az Isten által rád bízott munkában? Kinek segíthetnél te?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.12.27)

Szólj hozzá!

Amikor elveszítesz valakit, szükséged van Isten embereire

2013. november 15. 03:00 - magyarosijulia

„Vigyázzatok egymásra, hogy mindenki közületek megkapja Isten kegyelmét.” (Zsidó 12,15 NLT fordítás)

6 grief (1).png

Amikor elveszítesz valakit, nemcsak az emberek támogatására van szükséged, hanem arra is, hogy ők más nézőpontból képesek látni a dolgokat. Amikor elveszítesz valakit, nem látod a teljes képet, hiszen a fájdalom leszűkíti a látókörödet, így szükséged van mások segítségére, akik nagyobb perspektívából képesek látni a dolgokat. Nagyon nagy szükségünk van egymásra, amikor elveszítünk valakit.

Miután kicsit alábbhagy benned a nagy fájdalom, engedd, hogy mások szolgáljanak feléd - engedd, hogy segítsenek, hogy vigasztaljanak, hogy tanácsot adjanak vagy melléd üljenek és együtt gyászoljanak veled. Ne érezd magad zavarban emiatt! Ez az egyik oka annak, amiért Isten létrehozta az egyházat. Az egyház család, és azért vagyunk, hogy törődjünk egymással.

Kell, hogy tartozz egy kis csoporthoz és részt kell, hogy vegyél a szolgálatban, hogy megépíthesd azokat a hidakat, amelyekre elkerülhetetlenül szükséged lesz, amikor elveszítesz valakit.

Régebben, amikor a gyülekezetünk még sokkal kisebb volt, volt egy család, aki öt éve csatlakozott hozzánk, de soha nem jártak se a gyülekezetbe, se bibliaórákra, nem csatlakoztak házicsoporthoz és nem szolgáltak sehol. Soha nem ismerkedtek meg senkivel, egyszerű nézőközönség és "fogyasztók" voltak. Öt év telt el így, amikor a férjet megműtötték és kiderült, hogy az egész testében elterjedt a rák. Felhívták az irodámat és megkérdezték, hogy meg tudom-e látogatni őket?

Mivel sokszor kell utaznom a szolgálatom miatt, mondtam nekik, hogy én sajnos nem tudok most odamenni, de mondják meg a segédlelkészük vagy a házicsoport-vezetőjük vagy szolgálatvezetőjük nevét, vagy adják meg bárkinek a nevét, akit ismernek a gyülekezetből, hogy értesíthessem, és biztos vagyok benne, hogy ők majd hamarosan imádkoznak velük, bátorítják, vigasztalják őket,  vagy visznek nekik ételt vagy bármit, amire szükségük van. Annak ellenére, hogy már öt éve tagja volt ez a család a gyülekezetnek, egyetlen személynek a nevét sem tudták megmondani.

Később, amikor a férfi kijött a kórházból, elhagyták a gyülekezetet, arra hivatkozva, hogy itt senkit sem érdekel a sorsuk. De ez az ő hibájuk volt! Minden lehetőségük megvolt arra, hogy kapcsolatokat építsenek, hogy meglegyen az alap már a válsághelyzet előtt.

A Zsidó 12,15-ben ez áll: „Vigyázzatok egymásra, hogy mindenki közületek megkapja Isten kegyelmét.” (NLT fordítás). Hogy átvészeljük a veszteség időszakát, szükségünk van Isten embereinek a segítségére.

Beszéljünk róla:

  • Szerinted miért olyan nehéz elfogadni mások jóindulatát, irgalmasságát és ajándékait?
  • Hogyan lehet a legjobban segíteni annak, aki elveszített valakit?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.11. 08.)

Szólj hozzá!

Kereszténység: Egy összetartozási rendszer

2013. október 08. 03:00 - FHanna

"hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját. Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére." Róm. 15:6-7

Csak két mód van arra, hogy egy családba bekerülj. Vagy beleszületsz vagy befogadnak. Isten mindkét utat lefedi! Úgy mondják, hogy újjászületsz és úgy is, hogy befogad az Ő családjába. Isten mindkét utat bejárja.

A római törvényben, amit az Újszövetség idején élő emberek betartottak, megtagadhattad a saját gyermekedet. De, ha valakit örökbefogadtál, akkor őt tiltott dolog volt valaha is kitagadni. Isten azt mondja, hogy nem csak újjászül téged, hanem be is fogad a családjába és nincs rá mód, hogy valaha is kitagadjon. Ez a jó hír!

Talán azt kérdezed, "Nem számít mit teszek? Tényleg?" Nem számít mit teszel!

Ha egyszer megszülettél, nem tudsz nem megszületetté válni. Ha egyszer újjászülettél, nem tudsz nem újjászületett lenni. Fájdalmat okozhatsz az Atyának, ahogy azt gyakran tesszük a földi szüleinkkel. A kapcsolat megtörhet, de nem számít mit mondanak a szüleid, mindenki tudja, hogy az ő gyermekük vagy. Ugyanígy, ha Isten családjába lépsz, akkor bent vagy!

A Biblia azt írja az 1 Timóteus 3:15-ben: "Szeretném, ha megértenéd hogy kell élnie azoknak, akik Isten családjába tartoznak. Isten családja a gyülekezet." (GW fordítás alapján). Isten családja vagyunk. A gyülekezet nem valami, ahova mész. A gyülekezet valami, amihez tartozol. Bele vagy forrasztva Isten templomába. Bele vagy oltva a szőlőtőkébe és az élet fájába. Újjászülettél és befogadtak Isten családjába. Ezeket mind Ő mondja. Csatlakoztál Krisztus testéhez. Ezek mind kapcsolatot fejeznek ki.

A legtöbb ember azt hiszi, hogy a kereszténység egy hitrendszer. Vannak hitbeli dolgok is, de ez több annál. Ez egy összetartozási rendszer. Azt jelenti, hogy Isten családjába tartozol. Azt jelenti, hogy része vagy a Krisztus testének.

A Biblia azt írja, olyan, mint amikor beleszületsz egy családba.

A Róma 15:6-7 azt írja, hogy "mindannyian egyesültök és dicsőíteni fogjátok Istent, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyját. Krisztus elfogadott titeket, így tehát fogadjátok el ti is egymást az Isten dicsőségére." (NCV fordítás).

Beszéljetek róla:

  • Milyen előnyökkel jár Isten családjába tartozni?
  • Mi a bizonyítéka az életedben annak, hogy te Isten családjába tartozol? Helyesen képviseled a családod?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.10.02.)

Szólj hozzá!

Harcostársra van szükséged

2013. április 13. 03:00 - zsófi68

"Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy Isten meg tudjon gyógyítani titeket. Amikor olyan ember imádkozik, aki hisz, nagy dolgok történnek." (Jak 5,16, NCV fordítás)  

Soldier-helping-soldier.jpg

Az ember nem megy egymaga háborúba. Öngyilkos küldetés lenne. Kell valaki, aki hátulról fedez.

Szükséged van egy harcostársra.

Ugyanez igaz a szellemi csatákra is, amelyeket mindannyian vívunk. Egymagad nem szállhatsz szembe a buja gondolatokkal, a becstelenséggel, a függőséggel és a félelemmel. Egyedül kudarcra vagy ítélve.

Ha csak azt kívánod, hogy bűnbocsánatot nyerj, valld meg a bűnödet, és vidd megtört szívedet Isten elé. Ha változást is akarsz, valld meg bűnödet valaki másnak is.

Feltárni a bűnödet, a gyógyulásod kezdete. Nem szükséges megvallani azt mindenkinek, de meg kell vallani valakinek. Szükséged van valakire, aki feltétel nélkül szeretni fog, teljesen elfogad és folyamatosan imádkozik érted. Szükséged van egy azonos nemű valakire, akivel nyílt és őszinte lehetsz.

A Biblia ezt így írja le: "Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy Isten meg tudjon gyógyítani titeket. Amikor olyan ember imádkozik, aki hisz, nagy dolgok történnek." (Jak 5,16, NCV ford.)

Mikor bűnödet megvallod valaki másnak, kinyitsz egy szelepet, és ez leveszi a nyomást rólad. A mumus hirtelen már nem is tűnik olyan ijesztőnek.

A bűn egy körkörös folyamat. Először alázatosan kérjük Isten segítségét egy dologban, és Ő erőt ad nekünk, hogy sikerrel járjunk. Aztán körülbelül hat hónap siker után kezdünk öntelten büszkék lenni, majd megint elbukunk. Utána alázatosan újra Isten segítségét kérjük. Ha végig alázatosak tudnánk maradni, az jó lenne, de a büszkeség mindig visszatér.

Ebből a körből barátok nélkül nem lehet kiszállni. Olyan barátok nélkül, akik imádkoznak érted, törődnek veled, bátorítanak és segítenek megmaradni a helyes úton. Mikor megérkezik a siker, barátaid segíteni fognak megőrizni tisztánlátásodat, így az alázatod sem tűnik el.

Ezért nagyon fontosak a helyi gyülekezetek. Azonban lehet, hogy évekig jársz különböző gyülekezetekbe, mégsem ismersz meg másokat, és mások sem ismernek meg téged. Tégy erőfeszítést azért, hogy találj egy olyan kis csoportot a helyi gyülekezetben, ahol a hívőknek megnyílhatsz és őszinte lehetsz.

Azt hinni, hogy megszabadulhatsz a rossz szokásaidtól anélkül, hogy őszintén beszélnél róla másoknak, az nem más, mint a felelősség alól kibújni. És ez sosem működik. Ha ezt teszed, biztos, hogy kudarcot fogsz vallani.

Beszéljetek róla

  • Milyen bűnödet szükséges megvallanod egy másik embernek?
  • Kinek vallhatod meg a bűnödet?
  • Miért félsz megvallani a bűnödet valaki másnak?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.04.06.)

Szólj hozzá!

Ne csak higgy! Tartozz a családhoz!

2013. február 15. 03:00 - FHanna

"Isten családja az élő Istennek az egyháza, az igazság oszlopa és alapja." (1 Tim. 3:15, GW fordítás)

family-shadow-300x168.jpg

Arra lettél elhívva, hogy Isten családjába tartozz, ne csak higgy Istenben.

Még az Éden tökéletes, bűntelen környezetében is azt mondta Isten, hogy "nem jó az embernek egyedül" (1Móz. 2:18).

Isten arra teremtett bennünket, hogy közösséghez tartozzunk, hogy társas lények legyünk, és családban éljünk. Egyikünk sem tudja betölteni Isten célját egyedül. A Biblia egy szót sem ír magányos szentekről vagy szellemi remetékről.

Bár Krisztussal való kapcsolatunk személyes, Isten nem akarja, hogy másoktól elszigeteltek maradjunk. Isten családjában az összes többi hívővel kapcsolatban állunk. A Biblia azt írja, hogy "mi, akik sokan vagyunk, Krisztusban egy testet alkotunk, és minden tag az összes többihez tartozik." (Róma 12:5, NIV fordítás)

Krisztust követni nem csak azt jelenti, hogy hiszel, hanem hogy a családjába tartozol. C.S. Lewis vette észre, hogy a "tagság" szó keresztény eredetű, de világi használata már lekoptatta róla az eredeti jelentését. A boltok például csak "tagoknak" biztosítanak kedvezményt, és a hirdetők levelezőlistájára is csak tagként kerülhet fel az ember. A gyülekezetekben a tagság gyakran csak arra korlátozódik, hogy az ember felírja a nevét egy listára mindenféle igény vagy elvárás nélkül.

Pál számára egy gyülekezet tagjának lenni azt jelentette, hogy egy élő testnek rendkívül fontos részévé vált, Krisztus Testének nélkülözhetetlen, másokkal összekapcsolt részévé. Helyre kell állítanunk és gyakorolnunk kell a tagság bibliai jelentését. A gyülekezet egy test, nem egy épület; egy szerv, nem egy szervezet. (Róm 12:4-5; 1 Kor 6:15; 12:12-27.)

Beszéljünk róla:

  • Hogy nézhet ki a gyakorlatban az, hogy minden tag "az összes többihez tartozik"?
  • A te esetedben hogyan valósul meg a gyakorlatban a tagság bibliai jelentése?

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2013. 02. 08.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása