Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Együtt növekedhetünk lelkileg és szellemileg a házasságban

2024. augusztus 22. 03:00 - ReveSz

"Gyökerezzetek meg őbenne, építsétek őrá az életeteket és erősödjetek meg a hitetekben." (Kolossé 2:7 GNT fordítás) 

shallow focus photo of man and woman holding hands

Sokféle dolgot tehetsz azért, hogy a házasságod tovább növekedjen. Kimutathatjátok a szereteteteket, önzetlenül cselekedhettek, megbocsáthattok egymásnak, de messze a legfontosabb döntés, amit te és a házastársad hozhattok a házasságotokban az, hogy elkötelezettek maradtok Jézus követése mellett.

A Biblia ezt mondja: "Gyökerezzetek meg őbenne, építsétek őrá az életeteket és erősödjetek meg a hitetekben" (Kolossé 2:7, GNT ford.). Lehet, hogy te és a házastársad is elköteleztétek már valamikor az életeteket Jézusnak, de fel kell tennetek magatoknak a kérdést: „Továbbra is megéljük a hitünket a házasságunkban?”

A következőkben megnézünk néhány gyakorlati módszert arra, hogy hogyan követhetitek Jézust együtt a házasságban (ezek közül sok olyan van, ami más családi kapcsolatokban is alkalmazható):

1. Keresztelkedjetek meg együtt. Ha még nem tettétek meg, nyilvánosan valljátok meg hiteteket Jézus Krisztusban. Ha Jézus lesz a házasságotok középpontja, akkor jó, ha mindketten elmondjátok a világnak, hogy Őt követitek. Szeretem nézni, amikor egy férj és egy feleség együtt keresztelkednek meg. Ez egy csodálatos kinyilvánítása annak, hogy Jézusnak szentelik az életüket és a házasságukat.

2. Legyetek együtt tagjai egy kis csoportnak. Építsétek lelkileg és szellemileg a házasságotokat azáltal, hogy más keresztény házaspárokkal is összejöttök. Ahogy együtt megtanuljátok alkalmazni Isten Igéjét a házasságotokra és az életetekre, szellemben és lélekben élesítitek, építitek egymást. Buzdíthatjátok egymást arra, hogy mindenki vegyen részt valamilyen szolgálatban, és rendszeresen megoszthatjátok egymással a hiteteket. Ahhoz, hogy Krisztus követőjeként is és házastársként is növekedni tudjunk, mindig elszámoltathatóknak kell lennünk más hívők felé.

3. Újítsátok meg házassági fogadalmatokat. Ha elköteleztétek az életeteket Jézusnak, vagy megújítottátok ezt az elköteleződést valamilyen jelentőségteljes módon az esküvőtökön elmondott fogadalmatok óta, akkor újítsátok meg a házassági fogadalmatokat is. Valószínű, hogy ma már mást jelent majd számotokra.

4. Imádkozzatok egymásért és egymással. "Tegyétek ezt általános gyakorlattá: valljátok meg egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy teljességben és gyógyultan tudjatok együtt élni” (Jakab 5:16 - MSG ford.). Ki ne szeretne olyan házasságot, ahol teljességben és gyógyultan lehet együtt élni? A Biblia szerint ez akkor történhet meg, ha megvalljátok egymásnak, ha hibáztok, és imádkoztok egymásért és egymással.

5. Kövessétek Isten Igéjét. Amikor a házaspárok együtt olvassák Isten Igéjét, és együtt alkalmazzák azt az életükre, az átalakítja a kapcsolatukat, és egy egész életre szóló, szilárd alapot teremt a közös életükhöz.

Lehet, hogy a házasságod most egy nehéz időszakon megy keresztül, de még van remény! A házasságod igenis újra életre kelhet! Ehhez azonban az kell, hogy Jézust helyezed annak középpontjába. Tedd azt, amit Isten mond neked az Ő Igéjében, és a házasságod újra növekedésnek indulhat.

Jézus az összetartó erő minden házasságban. Amikor minden más próbál titeket szétszakítani, és úgy érzed, hogy fel akarod adni, Ő összetart titeket.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor érzed a legnagyobb lelki és szellemi közelséget a házastársaddal? Mi okozza neked a legnagyobb nehézséget abban, hogy lelkileg és szellemileg együtt növekedjetek a házastársaddal?
  • Milyen más házaspárok bátorítanak téged és a házastársadat szellemileg és lelkileg? Tervezd meg, hogy ebben a hónapban találkoztok az egyik ilyen házaspárral. Ha nincs ilyen házaspár, kérj segítséget a gyülekezetben, hogy meg tudjatok ismerkedni néhánnyal.
  • Milyen változtatásokat kezdhetsz el a következő héten, amelyek segítenek neked és a házastársadnak abban, hogy egy bensőségesebb lelki és szellemi kapcsolatot tudjatok kialakítani?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.08.15.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

 

Szólj hozzá!

Alkalmazkodj és változtass, hogy működjön a házasságod!

2024. augusztus 21. 03:00 - FodorImi

rings-8220935_1920.jpg

„A szeretetünknek nem szabad csak szavakból és beszédből állnia; igazi szeretetnek kell lennie, amely tettekben mutatkozik meg.” 1 János 3:18 (GNT)

Minden házasság – és igazából minden kapcsolat – számos lehetőséget kínál arra, hogy alkalmazkodjunk és változtassunk dolgokon. A közös életetek változni fog. A gyerekeitek felnőnek, munkahelyet váltotok, elköltöztök, betegek lesztek... Az élet arra kényszerít, hogy alkalmazkodjunk és változtassunk dolgokon.

Ahhoz, hogy ezeket a változtatásokat sikeresen végrehajtsd, meg kell szabadulnod az önzéstől. Valójában a legnagyobb lecke, amit Isten a házasságodon keresztül akar megtanítani neked az, hogy ne legyél önző.

A Bibliában a János első levél 3. rész 18. versének lényege is ez: „Szeretetünk ne csak szavakból és beszédből álljon, hanem igazi szeretet legyen, amely tettekben mutatkozik meg” (GNT ford.).

Így tudsz önzés nélkül, szeretetből alkalmazkodni és változtatni:

  1. Gondolj arra, hogy mire van szüksége a házastársadnak. A Biblia azt mondja: „Ne csak a saját érdekeidet nézd, hanem törődj másokkal is” (Filippi 2:4 - NLT). Sajnos gyakran minél hosszabb ideje vagy házas, annál kevésbé gondolsz arra, hogy mire van szüksége a házastársadnak. A Biblia arra buzdít, hogy a másik ember szükségeire is odafigyelj – de különösen a saját otthonodban élőkére.
  2. Rendeld magad alá a házastársadnak. A Biblia arra szólítja fel a házastársakat, hogy rendeljék alá magukat egymásnak – vagyis mondjanak le saját akaratukról, és inkább azt tartsák szem előtt, amire a házastársuknak van szüksége. Az Efézusi levél 5. fejezetének 21. verse ezt mondja: „Tiszteljétek Krisztust azáltal, hogy alávetitek magatokat egymásnak” (TLB ford). Vannak férfiak, akik úgy gondolják hogy a feleségnek kell mindenben a férjhez igazodnia és csak neki kell alkalmazkodnia a házasságban. De mint a család vezetőit, a férjeket arra hívta el Isten, hogy élen járjanak az áldozathozatalban és az alkalmazkodásban – ahogyan Jézus is tette. Pál ezt írja: „Ti férjek, szeressétek feleségeteket, ahogy Krisztus szerette az egyházat. Ő az életét adta érte” (Efézus 5:25 - NLT).
  3. Változtass apró dolgokon. Lehet, hogy ez csak annyi, hogy egy kicsit később érkezel, vagy egy kicsit korábban indulsz el, vagy más időpontban mész lefeküdni, vagy esetleg elmész abba az étterembe vagy megnézed azt a filmet, amit a házastársad annyira szeret. Talán csak annyit kell változtatnod, hogy akkor figyelsz oda a házastársadra, amikor neki van erre szüksége, és nem csak akkor, amikor neked van kedved hozzá. Az igazi szeretet azokban az apró, mindennapi döntésekben nyilvánul meg, amelyekkel alkalmazkodunk egymáshoz, és amikor azt tesszük, amire a másiknak van szüksége.

Az igazi szeretet próbája nem az, hogy mit mondasz, hanem az, hogy mit teszel.

Ha a szereteted érett, akkor úgy bánsz a házastársaddal, ahogy Jézus tenné. A János első levél 3. részének 16. verse szerint: „Ebből tudjuk meg, hogy mi a szeretet: Krisztus az életét adta értünk” (GNT).

Alkalmazkodj és változtass dolgokon, hogy úgy szeresd a házastársadat, ahogyan Krisztus szereti. Ez a döntésed hatalmas változást fog eredményezni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi az, amin változtatott a házastársad és ami sokat jelentett neked? Mondtad már neki, hogy mennyire értékeled azt, amit tett?
  • Miben lenne más a házasságod (vagy más fontos kapcsolatod), ha úgy szeretnéd a házastársadat, ahogy Jézus szereti?
  • Mi az az egy dolog (változtatás vagy alkalmazkodás), amit ezen a héten a házastársad iránti szereteted jeléül megtehetnél?

*(Daily Hope by Rick Warren – 2024.08.14.)

Szólj hozzá!

Szítsd fel a romantika lángjait a figyelmeddel!

2024. augusztus 20. 03:00 - Besther

book-2592613_1280.jpg

"Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra." (Jak. 1,19.)

A jó házasságok nem csak úgy megtörténnek. A házasság olyan, amilyenné teszed. Ha erőfeszítéseket teszel, megtanulhatod azokat a készségeket és bölcsességet, amelyekkel nagyszerű kapcsolatot építhetsz, függetlenül attól, hogy milyen volt eddig a házasságod.

A következő napokban megvizsgálunk néhány praktikus módszert, melyekkel te és házastársad közelebb kerülhettek egymáshoz és Istenhez. Ezek közül sok alkalmazható bármilyen más szoros kapcsolatodra az életed bármely szakaszában. 

Az egyik képesség, amit bárki el tud sajátítani, hogy jobbá tegye a kapcsolatait – akár a házasságát, akár egy barátságát – az, hogy hogyan figyeljen oda a másikra.

Amikor odafordítod valakire a figyelmedet, az olyan, mintha az életed egy darabját adnád neki.

Az időd az életed, mert azt soha nem kapod vissza. Épp ezért a leginkább azzal tudod kifejezni a házastársadnak, hogy szereted, hogy odafigyelsz rá. A másikra való teljes és bensőséges odafigyelés a szeretetünk egyik leghatékonyabb kifejezése. 

Az igazság az, hogy  úgy szerettél bele a házastársadba, hogy odafigyeltél rá. Te is odafigyeltél rá, és ő is rád. Valószínűleg virágot vettél, kis üzeneteket írtál és órákig beszélgettetek telefonon. Még a szabadidőtöket is együtt töltöttétek.

A figyelmed viszont fokozatosan más dolgokra helyeződött át. Ma talán jobban figyelsz a számlák kifizetésére, a gyerekek nevelésére, a hobbidra vagy a karriered építésére. Lehet, hogy már nem a házastársad van a figyelmed középpontjában. Az, hogy más dolgokra is odafigyelünk, természetes, de ha nem fordítunk figyelmet a házastársunkra, akkor a házasságunk könnyen összeomolhat.

Az egyik jele annak, hogy a házasságotokban elhalványodott a figyelem az, ha már nem hallgatjátok meg egymást, nem figyeltek egymásra. Büszkeséged miatt úgy gondolod, hogy tudod, mit mond a házastársad, mivel az évek során már sokszor hallottad ugyanazt.

Ha már nem hallgatod meg a házastársadat, akkor mától kezdve újra hallgasd meg és figyelj oda rá. Miért? Először is azért, mert szereted őt. És amikor figyelmesen meghallgatod, szeretetet mutatsz felé. Aztán azért, mert néha Isten a házastársadon keresztül szól. A házastársadnak lehet, hogy jobb rálátása van egy helyzetre, mint neked, vagy ismeri a vakfoltjaidat és segíthet abban, hogy te is meglásd azokat.

Isten nagyszerű receptet ad Igéjében arra, hogy milyen a másikra fókuszált figyelem: hallgasd meg a házastársadat, mert ezzel építed a házasságodat. A Jakab 1,19 ezt mondja: "Legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra." Ha az igeszakasz első két részét megteszed, a harmadik automatikusan menni fog. Ha így teszel, a házasságod épülni fog, és egyre jobb lesz.

Ahhoz, hogy felszítsd a romantika lángjait a házasságodban, kezdj újra odafigyelni a házastársadra, törődj vele, és akarj megtudni minél többet róla. Ahogy egymásra odafigyeltek, egyre közelebb kerültök majd egymáshoz a gyereknevelés és a munka mellett is, és végül együtt öregedtek meg.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Hogyan mutattad ki a figyelmedet a házastársad iránt a kapcsolatotok egy korábbi szakaszában?
  • A Jakab 1,19 ezt tanítja: "Legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra."  Hogyan tudod alkalmazni ezt a tanítást a házasságodra és életed más fontos emberi kapcsolataira?
  • Mi az, amin változtatni tudsz, hogy több figyelmet tudj fordítani a házastársadra? (Például, a munkahelyi kötelezettségeiden való változtatás, vagy a TV kikapcsolása, vagy a mobiltelefon mellőzése, amikor együtt töltötök időt.)

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.08.13.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Ne vigyél érzelmi problémákat a házasságodba!

2024. augusztus 08. 03:00 - Lencsés Tamás

pexels-qhung999-27362187.jpg

Az emberek végül sokkal jobban értékelik az őszinteséget, mint a hízelgést.” (Péld 28,23 NLT fordítás)

Mielőtt randizni kezdenél valakivel, nagyon fontos, hogy őszintén értékeld ki saját és potenciális partnered érzelmi egészségességének állapotát.

Emlékszem, hogy sok évvel ezelőtt a Saddlebackben összeadtam egy párt. Körülbelül öt évvel később feleségemmel, Kay-el meghívtuk őket vacsorára. Akkor az asszony elmondta: “Amikor abban a fehér ruhában az oltár elé léptem, fogalmam sem volt róla, hogy egy egész zsáknyi érzelmi szemetet cipelek a hátamon. És ezt a sok szemetet mind magammal vittem a házasságba.“

A házasság nem létrehozza a problémákat, hanem feltárja azokat. Minél inkább, már a házasságkötés előtt megoldod érzelmi nehézségeidet, annál boldogabb, Istent tisztelőbb és beteljesítőbb lesz a házasságod.

Kezdd saját magaddal! Ne randevúzz, amíg a saját érzelmi sérüléseid nincsenek begyógyulva, vagy legalábbis nem kezdtél el egy gyógyulási folyamatot. Lehangoltsággal, depressziós állapottal vagy dühkezelési problémákkal küszködsz? Küzdd le ezeket, mielőtt randizni kezdenél!

Aztán, amikor elkezdesz találkozgatni valakivel, gyorsan mérd fel a másikat, főleg az érzelmi-egészségességét! Ne félj feltenni olyan kérdéseket, mint például: “Vannak-e irányíthatatlan dühkitöréseid?“ “Önző vagy?” “Kapzsi vagy?” “Hogyan viselkedsz, hogy bánsz a szüleiddel?“

Amennyiben a megoldatlan érzelmi komplikációk figyelmeztető jeleit látod, ne várj arra, hátha megjavul a helyzet! Lépj tovább, és keress partnert máshol!

Lehet, hogy éppen párkapcsolatban élsz, és észreveszed az érzelmi-egészségkárosodás jeleit partneredben. Amennyiben így van, beszélj erről a partnereddel! Az is lehet, hogy itt az ideje, hogy szakértő tanácsadását vegye igénybe. Azonban még az is elképzelhető, hogy ideje véget vetned a kapcsolatnak.

“De akkor péntek este nem lesz társaságom!” mondhatod. Viszont az igazság az, hogy egy rossz házasság milliószor rosszabb, mintha péntek este nem tudsz kivel szórakozni! Minél tovább maradsz meg egy zsákutcás kapcsolatban, annál nehezebb kilépni belőle!

A Példabeszédek könyvének 28. fejezetében található 23. vers szerint: „Az emberek végül sokkal jobban értékelik az őszinteséget, mint a hízelgést.” (NLT fordítás).

Nem számít, mennyire fáj, légy őszinte magadhoz és a partneredhez, már ma! A végén mindketten jól fogtok járni.

Még egy dolog. Ahhoz, hogy a legjobb esélyed legyen egy erős kapcsolatra, neked és a potenciális partnerednek is személyes kapcsolatban kell állnia Jézussal. Ha nem tetted még meg ezt a lépést, kezdd ezzel azonnal. Az Istennel való megbékélés megadja azt a lelki alapot, amire szükség van az érzelmi-egészséghez, és ahhoz, hogy békességben légy önmagaddal és másokkal.

Az életben nincsenek garanciák, de két érzelmileg egészséges és Jézust követő embernek megvan az erős alapja ahhoz, hogy mély lelki intimitású házasságot építsenek - olyan intimitást, ami emberi, kapcsolati, szexuális és szellemi intimitást is jelent.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Amennyiben randizol valakivel, őszintén kiértékelted-e már az érzelmi egészségességét? Milyen nehéz kérdéseket kell ma feltenned neki?
  • Szánj néhány percet arra is, hogy felmérd a saját érzelmi egészséged! Milyen érzelmi terhet cipelsz magaddal?
  • Gondolj egy érzelmileg egészséges párra az életedben! Mit tanulhatsz tőlük?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2024.08.01.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Gondosan válaszd meg a partneredet!

2024. augusztus 06. 03:00 - Anita.B

pexels-jonathanborba-3617551.jpg“Az igaz utat tud mutatni másnak is, a bűnösöket pedig tévelygésbe viszi saját útjuk.” (Péld 12,26)

Ha körültekintően kell kiválasztanod a barátaidat, még óvatosabbnak kell lenned az élettársad kiválasztásánál. És vedd észre, hogy neked kell választani. Isten vezet, őriz és útmutatást ad. De végső soron az, hogy kivel házasodsz össze — és hogy házasodsz-e — a te döntésed.

Azonban sokan hisznek abban a mítoszban, hogy csak egy megfelelő személy létezik számukra.

Ez romantikus, de egyszerűen nem igaz. Ez nem biblikus, és még csak nem is logikus! Ha csak egy helyes ember létezne minden ember számára a világon, egy rossz döntést hozó személy megszakítaná a láncot mindenki más számára.

Tegyük fel, hogy egy Susan nevű nőt kellene feleségül vennem. Ehelyett feleségül veszem Kayt. Ez esetben Susan hozzámehet valaki máshoz, akinek valaki mást kellett volna elvennie, akinek egy másik személyhez kellett volna feleségül mennie! Látod, hogy keresztülhúznák mindenki számításait az egész bolygón?

Sok ember van, akivel Isten azt akarja, hogy ne házasodj össze. De valószínűleg jó néhány más lehetőség is beleeshet az életedre vonatkozó akaratába. És ezekben az esetekben ez a te döntésed. Követheted a preferenciáidat.

Van egy másik mítosz, amiben sokan hisznek: A szerelem önmagában elég ok a házasságra.

Gyakran beszélgetek emberekkel, akik házasodni készülnek. És néha rájuk nézek, és azt gondolom: “Semmiképpen!.” A családi háttér, a lelki alap vagy a személyiség nem megfelelő. Nincs bennük ugyanannyi energia vagy ambíció. Még csak nem is ugyanazok az értékek és a célok. De “szeretik egymást”.

Az, hogy szeretsz valakit, nem jelenti azt, hogy hozzá kell menned.

Isten talán nem mondja meg, hogy kivel házasodj össze. De olyan elveket ad, amelyek segítenek bölcs döntést hozni. A holnapi áhítatban áttekintjük azon tulajdonságok listáját, melyeket érdemes keresni a potenciális partnerekben. 

De mindenekelőtt, ha hívő vagy, alapvető fontosságú, hogy egy másik hívővel kösd össze az életedet, hogy lelki egységetek és közös életcélotok legyen.

Kevés olyan ajándék van az életben, ami jobb egy jó házastársnál. Ha Isten útmutatására hagyatkozol, az segíthet bölcs döntést hozni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hittél a mítosznak, miszerint mindannyiunk számára csak egy megfelelő ember létezik? Milyen érzéseket kelt benned, ha tudod, hogy Isten választási lehetőséget ad az embereknek?
  • Mikor láttad, hogy barátok vagy családtagok csak szerelemből házasodtak össze, amikor tényleg nem voltak kompatibilisek? Mit tanultál tőlük?
  • Mikor láttad, hogy barátok vagy családtagok bölcsen választottak élettársat? Mit tanultál tőlük?

Követni fogod ma Jézust?

Isten bizonyította jóságát Fia, Jézus Krisztus által. A Biblia azt mondja: “Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16, CSB fordítás).

Készen állsz rábízni Istenre, hogy beteljesítse az örök életre vonatkozó ígéretét Jézuson keresztül? Ha igen, kezdd ezzel az egyszerű imával: „Kedves Istenem, bevallom, a magam módján éltem az életem, és vétkeztem ellened. A bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad, hogy meghalt, hogy elvegye a bűneimet, és hogy te feltámasztottad őt. A mai naptól fogva bízni akarok Jézusban, mint Megváltómban, és követni akarom őt. Irányítsd az életemet, és segíts teljesíteni akaratodat. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha elmondtad ezt az imát, hogy befogadd Jézust, kérlek írj nekem a rick@PastorRick.com címre és tudasd velem. Szeretnék néhány ingyenes anyagot küldeni, melyek segítenek elindulni a Jézussal közös utadon.

(Daily Hope by Rick Warren, 2024.07.30.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása