Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Miért imádkozunk Jézus nevében?

2017. november 24. 03:00 - Erika1832

„És én mindazt megcselekszem, amit az én nevemben kértek, hogy az Atya dicsőítessék a Fiúban. Bármit kérhettek tőlem az én nevemben, és én azt megteszem.” Ján. 14:13-14. (NIV fordítás)

god-1979750_1280.jpg A Biblia azt mondja, hogy: „ És én mindazt megcselekszem, amit az én nevemben kértek, hogy az Atya dicsőítessék a Fiúban. Bármit kérhettek tőlem az én nevemben, és én azt megteszem.” Ján. 14:13-14. (NIV fordítás). Isten válaszolni akar az imáidra, de azt is szeretné, ha Jézus nevében kérnél tőle.

Mi az, ami miatt Jézus neve olyan különleges? Az igazat megvallva, ezzel én sem voltam sokáig tisztában. Aztán egyszer hallottam valakit eképpen imátkozni: „…a Jézus nevében. Ámen. ”Azt gondoltam, hogy ezt a szófordulatot az ima befejezéseként, mint egy szellemi kijelentkezésként használta az illető, úgy mint a — „10-4 cimbora"— vagy ahogy a 20. századi ismert hírolvasó, Walter Cronkite mondta minden adása végén: "ez már csak így van."

Néhányan úgy gondolják, hogy "a Jézus nevében" egy egyfajta misztikus jelszó, amely hozzáférést jelent Istenhez. Mintha csak így szólnánk: "Ez lenne az összes kérésem... A jelszó pedig: "A Jézus nevében. Ámen".

Mit jelent "a Jézus nevében" imádkozni?

Hallottam egy történetet, amely nagyon jól illusztrálja ezt. Egy lelkész barátom elvitte a születésnapját ünneplő fiát és annak körülbelül tizennégy barátját egy karneválba, ahol egy köteg belépőjegyet vásárolt a különböző játékokra. A barátom megállt a bejáratnál, és minden egyes új körnél adott egy jegyet a hozzá szaladó gyerekeknek. Egy kis idő elteltével azonban felfigyelt egy idegen kisfiúra, aki az övéi közé vegyülve kért a jegyekből. Így megkérdezte a barátom a fiútól: „Te is a fiam egyik kis barátja vagy?” "Nem!" - válaszolta ő. „Akkor miért adjak neked jegyet? Erre a kisfiú megfordult, a barátom fiára mutatott és így szólt: „Azért, mert a fiad azt ígérte.”  És a barátom úgy is tett.

A történet tanulsága szerint nincs jogom elvárni, hogy Isten válaszoljon az imáimra. Ellenkezőleg, én vagyok adósa  az Úrnak. Éppen ezért, amikor kéréssel fordulok Istenhez, ezt sosem a saját érdememben teszem. Jézus érdemei miatt járulhatok hozzá. Csak annyit mondok, hogy „Atyám, Fiadra hivatkozva térdeplek előtted, erőt merítve abból, amit Jézus már elvégzett értem a kereszten. Ő megígérte nekem, hogy kérhetek Tőled a nevében, és én most éppen ezt teszem.”

Nem hiszem, hogy szükséges minden egyes imádságot  "a Jézus nevében”, frázissal zárni, ha egyébként  tiszta szándékkal és helyes hozzáállással szólunk. Ám úgy gondom, hogy nem árt így imádkozni. Miért? Mert ez emlékeztet bennünket arra, hogy milyen alapon is van jogunk az ima eszközéhez. Azért, mert Jézus az, aki lehetővé tette számunkra, hogy az imáinkkal Istenhez forduljunk, aki meg is hallgatja és válaszol is azokra.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:
• Hogyan változhatnak meg az imáid, ha tudod, hogy Krisztus érdemeiért jössz az Atyához?
• Próbáld ki a héten, hogy Jézus nevét tudatosan használod ima közben, és figyeld meg, hogy milyen különbségeket veszel észre akkor, amikor így imádkozol?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2017.11.17.)

 

 

Szólj hozzá!
Címkék: imádkozás

Harmadik lépés krízisben: öntsd ki a szíved Isten előtt

2017. november 16. 03:00 - csmsdvd

„Kiöntöttem a szívemet, feltártam a lelkemet az Isten előtt." (Dán 9:3a MSG fordítás)

people-2604834_1280.jpg

Az elmúlt pár áhítatban megnéztük, hogy Dániel hogyan imádkozott életének és Izrael életének kritikus, nehéz helyzetében. Az ő példája megmutatja, hogy hogyan imádkozzunk, hogy Isten válaszolhasson nekünk.

Eddig azt tanultuk, hogy:

  • hagynunk kell, hogy Isten beszéljen hozzánk, mielőtt mi beszélünk hozzá;
  • figyeljünk Istenre, és keressük őt.

Ezek után fejezzük ki gondolatainkat szenvedélyesen.

Nagyon gyakran imádságaink előre-gyártottak. Úgy beszélünk, hogy igazán bele sem gondolunk, mit mondunk. Csak daráljuk a betanult szöveget. Nincs benne egyediség és szenvedély.

Isten sokkal inkább figyel imádságunk őszinteségére, szenvedélyességére, mint a szavakra, amit használunk. A megfelelő szavak, ha megjátszott érzésekkel társulnak, semmit sem érnek házastársunkkal szemben. Ezek ugyanúgy Istennél sem működnek.

Isten az embert saját képmására teremtette. Ő is érzelmeket fejez ki: tud haragudni, el tud szomorodni. és tud boldog lenni.

Isten nem csak úgy szokványosan szeret. Isten szenvedélyesen szeret – igazából!

Dániel így beszélt szenvedélyes imádságáról: „Komolyan imádkoztam az Úristenhez, könyörögtem neki." (Dániel 9:3a, GNT fordítás).

A „könyörgés” a héber nyelvben azt jelenti „érzelemmel kérni”. Egy valódi, igaz kérés, teljes szívből jövő keresés. Valójában kéregetés.

Ez az az imádság, amit Isten meghallgat és megválaszol.

Szeretem ezt a kifejtést a Dániel 9:3-ban: „Kiöntöttem a szívemet, feltártam a lelkemet az Isten előtt." (Dán 9:3a MSG fordítás).

Lehet te is így szeretnél imádkozni a családodért. Ki kell öntened a szívedet és fel kell tárnod a lelked Isten előtt őérettük. Lehet a házasságod vagy az anyagi helyzeted miatt kell így járulnod Istenhez.

Mindannyian hasonlóan tehetünk a környezetünkért, a minket körülvevő világért. Szívszorító látnunk a háborúk pusztításait, az éhínséget és a gonoszságot ebben a világban. Nem csetelnünk és posztolnunk kellene mindezekről.

Ki kell öntenünk a szívünket és imádsággal és könyörgéssel járuljunk Istenhez mindezekkel!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Imádkozásod közben mi indít a legnagyobb buzgóságra?
  • Vajon miért folyamodunk olyan gyakran az ismétlődő, rutinos imádkozásra?
  • Hogyan tudnál még több szenvedéllyel imádkozni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.11.09.)

Szólj hozzá!

Öt mód, ahogy imádkozhatsz Isten céljainak megvalósulásáért gyermekeid életében

2017. március 08. 03:00 - csmsdvd

„Én őértük könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid." (Jn 17:9)

Jézus az Atyai szívet tükrözte vissza, amikor a tanítványokért imádkozott. Édesapa vagy édesanyaként is imádkozhatsz azért, hogy gyermekeid Isten öt céljára összpontosítsanak.

Gyermekeid életében Istennek ugyanaz az öt célja van, mint a saját életedben. Jézus mind az öt célért imádkozott, hogy az általa vezetettek élete is ezekre irányuljon: „Én őértük könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid." (Jn 17:9).

Imádkozhatunk azért, hogy gyermekeink Krisztusért örömben éljenek: „Most pedig hozzád megyek, és ezeket elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük." (Jn 17:13).

Imádkozhatunk azért, hogy gyermekeink lelki növekedése erős legyen: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól." (Jn 17:15).

Imádkozhatunk azért, hogy gyermekeink Krisztust szolgálják: „Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság." (Jn 17:17).

Imádkozhatunk azért, hogy gyermekeink saját maguk is megtapasztalják a közösséget: „hogy mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem." (Jn 17:21).

Imádkozhatunk azért, hogy gyermekeink másokat is Krisztushoz tudjanak vezetni rendszeresen:De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem.” (Jn 17:20).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen sajátos fohásszal tudnál imádkozni, hogy gyermekeid Krisztusért éljenek? Hogy lelkileg határozottan növekedjenek? Hogy szolgálják Krisztust? Hogy másokat Krisztushoz vezessenek?
  • Hogyan mutatod meg ezeket a képességeket a saját életed által?
  • Milyen lépéseket tudnál tenni, hogy gyermekeid ezen öt cél szerint növekedjenek?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2017.03.01.)

Szólj hozzá!

Bízd az Úrra a napodat!

2016. június 20. 03:00 - hofgartekesnoemi

„Semmi miatt ne aggódjatok, helyette imádkozzatok mindenért. Mondd el az Úrnak, hogy mire van szükséged, majd köszönj meg neki mindent, amit tett.  Figyelj arra, ami igaz, becsületes, tiszta, szép és csodálatra méltó. Gondolj azokra a dolgokra, amelyek kitűnőek és érdemesek a dicsőítésre." (Filippi 4,6.8b NLT fordítás, második kiadás) 

Isten azt szeretné, ha egyszerre egy napot rábíznál „mindennapi kenyerünket ad meg nékünk ma" – hangzik az Úrtól tanult imádságban. Nem a jövő hetit, nem a jövő évit, vagy a jövő havit – csak a mait, egyszerre csak egyet. 

A Filippibeliekhez írott levél azt mutatja meg nekünk, hogy melyik az a négy dolog, amelyet minden nap újra és újra az Úrra kell bíznod. „Semmi miatt ne aggódjatok, helyette imádkozzatok mindenért. Mondd el az Úrnak, hogy mire van szükséged, majd köszönj meg neki mindent, amit tett.  Figyelj arra, ami igaz, becsületes, tiszta, szép és csodálatra méltó. Gondolj azokra a dolgokra, amelyek kitűnőek és érdemesek a dicsőítésre." (NLT fordítás, második kiadás).

  1. Semmiért se aggódj. Miért olyan nagy dolog az aggodalom? Mert nemcsak egy rossz szokásról van szó. Bűneink alapja ez. Isten azonban mindig megtartja ígéreteit, és nyugodtan bízhatsz az ő gondoskodásában. „Ne aggódjatok tehát a holnapért, hiszen a holnap elhozza majd a saját kételyeit. A ma bajai elég a mai napra." (Mt 6,34 NLT fordítás).
  2. Mindenért imádkozz. Az ima megváltoztathatja a dolgokat. A Rómaiakhoz írott levélben ez áll: „Ő, aki a saját fiát nem kímélve adta oda mindannyiunkért, hogyne adna nekünk vele együtt mindent?" (Róma 8,32 NIV fordítás). Az Úr megoldotta a legnagyobb gondodat – hogy hogyan juthatsz a Mennybe – amikor elküldte Jézust azért, hogy a te bűneidért is meghaljon. Mit gondolsz, ha ezt megtette érted, vajon nem tesz meg bármi mást is azért, hogy megoldja a gondjaidat? 
  3. Adj hálát az Úrnak mindenben. Bármi is történik, adj hálát. A Biblia nem azt írja, hogy adjunk hálát mindenért. Az áll benne, hogy legyünk hálásak mindenben. Nem kell hálásnak lenned a rossz dolgokért az életedben. A rákért, az autóbalesetért, a háborúért vagy a bántalmazést. De hálát adhatsz ezekben a helyzetekben is. Miért? Mert tudod, hogy Isten gondot fog viselni rád. Tudja Ő, hogy mire van szükséged. Azt is tudhatod, hogy segíteni fog rajtad. 
  4. Gondolj a jó dolgokra. Isten listát is ad nekünk azokról a dolgokról, amelyekre érdemes figyelnünk: amelyek igazak, tiszták, tiszteletre méltóak, szeretni valóak, és alkalmasak arra, hogy általuk dicsőítsük az Urat. 

Hol találsz olyan dolgokat, amelyek tiszták, és jó rájuk gondolni? A filmekben? Nem hinném. A TV-ben? Nem. Tiszta, szép és becsületes gondolatokkal Isten szavában találkozhatsz. Olvasgasd, tanuld meg, vésd az emlékezetedbe, és töltsd meg vele az elméd. Ahogy Ézsaiás írja: „Tökéletes békében tartod mindazokat, akik benned bíznak, akiknek minden gondolata megmarad benned." (Ézsaiás 26,3).

Beszéljetek róla:

  • Hiszel abban, hogy az ima megváltoztathat bármit? Miért, vagy miért nem? 
  • Merre terelődnek el leggyakrabban a gondolataid? Olyan dolgokra gondolsz, amelyek igazak, becsületesek, tiszták, szépek, csodálatra és dicséretre méltóak? 
  • Miért kell ma hálát adnod az Úrnak?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.06.13)

Szólj hozzá!

Isten mindig gondoskodik. A te dolgod az, hogy kérd erre!

2016. február 15. 03:00 - Á. Bözse

„Mivel nem sajnálta még a saját Fiát sem, hanem odaadta mindnyájunkért, miért ne adna nekünk minden mást is?” (Róma 8:32, NLT fordítás)


man-in-prayer-e1447215699728.jpg

Amikor gyerek voltam, ha szükségem volt valamire, édesapámhoz fordultam. Néha, amit szerettem volna drága volt, de emlékszem, hogy egyszer sem aggódtam azon, hogy édesapám honnan fogja előteremteni a pénzt arra, amire nekem szükségem volt. Ez nem az én dolgom volt! Édesapám dolga volt, hogy kitalálja, hogy honnan fog érkezni a pénz. Nekem gyerekként csak az volt a dolgom, hogy kérjek.

Nem a te dolgod kitalálni, hogy Isten hogyan fog gondoskodni rólad. Neked csak kérned kell őt.

A Bibliában, Jakab 4:2-ben azt olvassuk, hogy „Azért nincs nektek, mert nem kéritek.” (NIV fordítás)

Itt van a második kulcs a stressz kezeléséhez: Aggódj kevesebbet és kérj többet. Aggódás helyett imádkozz mindenért.

A Róma 8:32 azt írja, hogy „Mivel nem sajnálta még a saját Fiát sem, hanem odaadta mindnyájunkért, miért ne adna nekünk minden mást is?” (NLT fordítás)

Ha Isten megoldotta a legnagyobb problémádat, akkor ahhoz képest minden más kicsinek tűnik. Ha Isten annyira szeretett téged, hogy elküldte Jézust, hogy meghaljon a bűneidért, akkor nem gondolod, hogy szeret téged annyira, hogy segítsen a pénzügyeidben is? Nem gondolod, hogy szeret annyira, hogy segítsen az egészségedben? A kapcsolataidban? A karrier döntéseidben? Egy üzlet lezárásában? Egy határidőben?

Nincs olyan terület az életedben, ami Istent ne érdekelné. Előre tudja, hogy mire van szükséged, de ettől még azt akarja, hogy kérd azt tőle. Aggódás helyett, imádkozz mindenért.

Beszéljetek róla

  • Mi tart vissza attól, hogy kérd Istentől azokat a dolgokat, amikre szükséged van?
  • Mit gondolsz, Isten miért akarja, hogy kérd tőle a dolgokat, amikre szükséged van, ha pontosan tudja, hogy mi az?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.02.08.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása