Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten mindent kimunkál

2024. június 20. 03:00 - Anita.B

pexels-jacobkelvin-4515858.jpg“Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott.” (Róma 8,28 NLT fordítás)

Az egyik legnagyobb félelem, amivel mindannyian szembenézünk, a jövőtől való félelem. Aggódunk a családunk, a barátaink, a munkánk, a közösségeink jövőjéért – és minden másért, ami a kettő között van.

Ez természetes. Nem mi irányítunk. Azonban ennek a felismerésnek nem szabad félelmet keltenie. Arra kell ösztönöznie bennünket, hogy mélyebben bízzunk Istenben.

Lehet, hogy mi nem irányítjuk a jövőnket, de Isten igen. Ő teremtette az egész földkerekséget. Ha akarná, Isten egy pillanat alatt kiszakítana a létezésből. Mégis megvalósítja tervét a történelemben. A történelmet a tetőponthoz, a végzethez viszi. Egy napon Jézus Krisztus visszajön a Földre. Ezt semmi sem fogja megállítani. Ahogyan a történelmet irányítja, hogy az eseményeket afelé a nap felé vigye, a te életedben is egy célért dolgozik.

A Biblia ezt mondja, “Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott” (Róma 8,28, NLT fordítás).

Isten igéje nem azt mondja, hogy minden jó. Azt sem mondja, hogy mindent Isten okoz. Ő nem robbant ki háborút. Ő nem okoz rákot. Ő nem okoz nemi erőszakot, abortuszt, bántalmazást vagy molesztálást. Ő nem okoz rosszat. Ezt mi tesszük. Isten megadja nekünk a választás szabadságát. Ennek az ára a gonoszság.

Azt mondja azonban a Biblia, hogy Isten mindent a javadra fordít. Képes az életünk során hozott buta, gonosz és rossz döntéseinket jóra használni, ha megbízunk benne. A Róma 8,28 azonban egy olyan ígéret, amely nem mindenkire érvényes. Azoknak szól, “akik Istent szeretik”, akik bíznak Istenben, és azt mondják: “Íme Uram, vedd el életem minden törött darabját és rakd össze őket”.

Ez az oka annak, hogy amikor minden nap olvasom a címlapokat, nem aggodalmaskodom. Természetesen sok probléma van ma a világban, de még mindig Isten irányít. Még mindig a végkifejlet felé viszi a történelmet, az övéit pedig a számukra legjobb irányba. Egy nap Isten mindent a maga céljának megfelelőn alakít majd.

Mivel Isten irányít, mindent rábízhatunk – a jót és a rosszat, és minden félelmünket.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan segít abban, hogy jobban bízz benne, ha tudod, hogy Isten irányít?
  • Mikor láthattad, hogy Isten egy rossz döntést jóra fordított?
  • Melyik jövőbeli félelmedet tudod ma átadni Istennek?

Jézusra bíztad a jövődet?

Ha készen állsz arra, hogy Jézusnak szenteld az életedet és kövesd őt, akkor imádkozd el ezt az imát:

“Kedves Jézus, megígérted, hogy ha hiszek benned, minden rossz, amit valaha tettem, megbocsáttatik és egy napon befogadsz örökkévaló, mennyei otthonodba.

Megvallom bűneimet és Uramként és Megváltómként befogadlak az életembe. Bízom benned, amikor azt mondod, hogy az üdvösség kegyelemből, hit által jön, és nem általam. Ma életem minden részét átadom a te irányításodnak.

Hálás vagyok a feltétel nélküli szeretetedért. Életem hátralévő részét arra akarom fordítani, hogy téged szeresselek és szolgáljalak, ahelyett, hogy magamat szolgálnám. Rád bízom életemet és arra kérlek, hogy ments meg és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha elmondtad ezt az imát, hogy befogadd Jézust, kérlek írj nekem (angolul) a rick@PastorRick.com címre és tudasd velem. Szeretnék néhány ingyenes anyagot küldeni, melyek segítenek elindulni a Jézussal közös utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren 2024.06.13.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Istentől kapott személyiségeddel és örömmel szolgálj, ne kötelességtudatból

2024. május 31. 03:00 - Anita.B

kelly-sikkema-xx2wtblr3r8-unsplash.jpg“Legyetek őszinték, amikor önmagatokat értékelitek.” Róma 12,3, (NLT)

A Biblia szerint Isten azt akarja, hogy hallgass a szívedre. Ha tudni szeretnéd, hogy Isten mit vár tőled, fedezd fel, hogy Ő milyennek teremtett és mire kaptál elhívást.

Manapság azonban a legtöbb ember olyan rohanásban van, hogy nincs ideje a szívére hallgatni.

Lassítanunk kell! Mindannyian állandóan sietünk, stresszesek vagyunk a sok tennivaló miatt, és csak később jövünk rá, hogy nem kellett volna annyi mindent csinálni. Ez jellemzi ma Amerikában a legtöbb embert. Csak rohannak, és azt sem tudják, merre. De Isten azt akarja, hogy lassítsunk és hallgassunk a szívünkre. A Róma 12,3 azt mondja, “Legyetek őszinték, amikor önmagatokat értékelitek” (NLT).

Azt javaslom, maradj egyedül Istennel és tedd fel magadnak ezeket a kérdéseket: Mi az, amit nagyon szeretek csinálni? Mi az, amiről mindig is álmodtam, hogy csinálni fogok? Mi az, ami nagyon érdekel? Mi az, amiről beszélhetek, gondolkodhatok és tanulhatok egész nap, mégsem untat vagy fáraszt? Milyen területen voltam eddig a leghatékonyabb az életemben?

A Saddleback Gyülekezetben, amikor az istentisztelet után bemerítkezett egy 80 éves idős hölgy, azt mondta, hogy mindig is azt szerette volna, ha otthonában rendszeresen lenne házicsoport alkalom. Ez fantasztikus, hogy valaki 80 évesen is egy házicsoportot szeretne vendégül látni az otthonában! Azt mondta, "Bárcsak már évekkel ezelőtt tudtam volna, hogy Istent nem kötelességből kell szolgálni, hanem azzal összhangban, amilyennek Ő teremtett és amilyen személyiséget adott nekünk.” 

Bárcsak mindenki megtanulná ezt az igazságot! A lényeg tehát az, hogy amilyen az alkatod, a személyiséged — amilyen szellemi-lelki ajándékaid vannak, ami van a szívedben, amilyen képességeid és tapasztalataid vannak —, azzal szolgáld Istent. Azt tedd, amire Ő teremtett, és ne kötelességből, hanem szeretetből.

Ha azt teszed, amire Isten elhívott, az dicsőséget hoz neki. Élj így te is! Ne erőből vagy bűntudatból szolgáld Istent, hanem örömmel és hálával.

Kezdd azzal, hogy alaposan átgondolod, hogy milyen vagy és mit csináltál eddig. Más szóval, fedezd fel, milyen céllal, milyen munkára teremtett Isten. Azután pedig végezd azt örömmel!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor szolgáltad Istent kötelességből? Milyen hatással volt a kötelességtudat érzése a szolgálathoz való hozzáállásodra?
  • Mikor szolgáltad Istent örömből? Milyen hatással volt az öröm érzése a szolgálathoz való hozzáállásodra?
  • Mit gondolsz, miért helyezett Isten a földre, milyen munkát akar, hogy elvégezz? Milyen lépéseket tehetsz ma, hogy elkezdd megvalósítani Istennek ezt a tervét?

*(Daily Hope by Rick Warren 2024.05.24.)

Szólj hozzá!

Isten mindig a kellő időben érkezik

2024. május 21. 03:00 - Mapetso

harvest.jpg

„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” (Gal 6,9)

Az élet várótermében [- amikor Isten imáinkra adott válaszára várunk, ahogy a tegnapi áhítatban olvastuk - ] néha pánikba esünk és elkezdünk kapkodni. Ez természetes emberi reakció! Hajlamosak vagyunk arra összpontosítani, ami körülöttünk történik. Ilyenkor hagyjuk, hogy a körülményeink irányítsák a fókuszunkat, azt sugallva, hogy semmi okunk nincs türelmesen várni, békében lenni, bízni, és remélni.

Pánikba esés helyett dönthetsz úgy is, hogy megbízol Istenben. Ahhoz, hogy ezt meg tudd tenni, gondolj két dologra:

1) Isten soha nem siet.

2) Isten soha nem késik.

Isten időzítése mindig tökéletes.

Mi történik olyankor, amikor úgy tűnik, hogy Isten késik? Isten egy csodára készít fel!

A Szentírásban nagyon sok példa van erre, többek között Lázár története (Ján 11). Lázárnak, Jézus egyik legjobb barátjának két nővére volt, Mária és Márta. Betániában éltek, ami csak néhány kilométerre volt attól a helytől, ahol Jézus tartózkodott, amikor Lázár megbetegedett. Üzenetet küldtek Jézusnak, hogy barátja súlyos beteg, megkérték, hogy jöjjön el hozzájuk és gyógyítsa meg.

Jézus egy-két óra alatt könnyen Betániába érhetett volna, mégis, három nap alatt tette meg azt a - mintegy - nyolc kilométert. Amikor odaért, azt mondták neki: "Elkéstél! Lázárt már eltemettük."

Jézus nem késett el - mert már tudta, hogy mit fog tenni. Nem az volt a célja, hogy meggyógyítsa Lázárt. Az volt a célja hogy feltámassza őt a halálból. Nem az volt a célja, hogy Lázárt egyszerűen csak egészségessé tegye. Az volt a célja, hogy hatalmas csodát tegyen.

Jézus odament Lázár sírjához, megkérte, hogy gördítsék el a követ a sír elöl, és azt mondta: "Lázár, jöjj ki!". És Lázár kijött!

Isten néha hagyja, hogy egy helyzet annyira elfajuljon, hogy már csak a csoda segíthet. Isten már tudja, hogy mit fog tenni életed következő hónapjában, következő évében és következő évtizedében, és van egy jó terve számodra.

Ne ess pánikba! Ne add fel a hitedet! Tarts ki! Imádkozz tovább, szolgálj és találkozz Isten családjával! Vesd tovább a magokat! Maradj hívő! Mert ezek készítenek fel a csodára.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Amikor nehéz élethelyzetben vagy, honnan tudsz energiát szerezni ahhoz, hogy elmenj egy kiscsoportba és egy gyülekezetbe, és ott továbbra is végezz szolgálatokat?
  • Isten terve jó dolgokkal van tele. Mit gondolsz, néha mégis miért történnek veled rossz dolgok?
  • Szánj egy kis időt arra, hogy írj egy imát Istenhez, ami elmondja, hogyan szeretnél fejlődni, és, hogy hol van a legnagyobb szükséged segítségre, amikor már régóta várakozol!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.05.14.)

Szólj hozzá!

A hit kitartást eredményez

2024. április 26. 03:00 - Anita.B

pexels-mart-production-7219395-2.jpgMindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk” 2Kor 4,8-9

A hit hatalmas erő. Elérhetővé teszi Isten ígéreteit. Megmutatja nekünk az Ő erejét. Valóra váltja az álmokat és erőt ad nekünk, hogy kitartsunk a nehéz időkben.

Isten nem mindig szabadít ki a megpróbáltatásból. Megedzi a hitedet azáltal, hogy átvezet a problémán. Nem mindig veszi el a fájdalmat. Hittel teli képességet ad, hogy megbirkózz vele. Isten nem mindig emel ki a viharból, mert azt akarja, hogy a vihar közepette belé vesd bizalmadat.

Elolvastam egy fiatal, holland keresztény, Corrie ten Boom történetét, aki sok zsidónak segített megszökni a holokauszt elől, mielőtt náci koncentrációs táborba küldték volna. A második világháború vége után azt mondta, hogy a legmélyebb hitűek élték túl ezeket a táborokat. Miért? Mert a hit erőt ad ahhoz, hogy kitarts a nehéz időkben. Kitartást eredményez.

Több, egymást követő tanulmány is kimutatta, hogy a legfontosabb tulajdonság, amit megtaníthatsz egy gyermeknek (és amelyre a saját életedben is szükséged van), az valószínűleg a rugalmasság. A továbblépés és az újrakezdés képessége.

Senki élete nem sikerek sorozata. Mindenkinek vannak kudarcai és hibái. Mindenkinek van szégyenkeznivalója. Mindegyikünknek vannak fájdalmai. Mindnyájunkra nehezedik nyomás. Azok az emberek boldogulnak az életben, akik rugalmasak.

Hogyan tudod mégis mindig folytatni? A hited miatt. Hiszed, hogy Isten bármelyik pillanatban tehet valamit, ami megváltoztathatja életed irányát — és te nem akarsz lemaradni erről, ezért haladsz tovább előre. Hiszel abban, hogy Isten pontosan azt adja, amire szükséged van, akkor, amikor szükséged van rá, miközben megtanulsz rá támaszkodni, hogy betöltsd létezésed célját.

Erről tanúskodik Pál, a hit nagy embere: “Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk” (2Kor 4,8-9).

Pál olyan nehézségeken keresztül tanult ellenálló képességet, amelyek összeroppanthatták volna. A hite segített neki felállni, amikor leütötték — és a te hited is képes ezt megtenni érted.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért engedi meg Isten, hogy nehézségeken, küzdelmeken menj át?
  • Hogyan segített a hit kitartani életed nehéz időszakában?
  • A hit nem mindig szabadít ki a megpróbáltatásból, gyakran inkább átvezet rajta. Ez az igazság hogyan hat arra, ahogyan reagálsz a problémákra, amelyekkel most szembesülsz?

*(Daily Hope by Rick Warren 2024.04.19.)

Szólj hozzá!

Ha reménytelennek érzed magad, imádkozz specifikusan

2024. április 13. 03:00 - Anita.B

fa-barboza-yykbf9lis50-unsplash_1.jpg“Kiáltottam az Úrhoz nyomorúságomban, és Ő válaszolt nekem. Vizes sírom mélyéről segítségért kiáltottam, és te hallottad kiáltásomat.” Jónás 2,2 (GW fordítás)

Amikor reménytelennek érzed magad, rá kell jönnöd, honnan ered ez az érzés — és akkor elkezdhetsz imádkozni kimondottan összpontosítva arra, amire szükséged van. Isten azt akarja, hogy így beszélgess vele.

Amikor sajátosan imádkozol, arra biztatlak, hogy vedd a Szentírást és imádkozd azt vissza Istenhez. Isten Igéjéből való imádkozás a kulcs ahhoz, hogy segítséget kérjünk Istentől!

Ezt tette Jónás, amikor elsüllyedt az óceánban és elnyelte egy nagy hal. Rövid imájában, a Jónás 2. fejezetében nyolc különböző Igét imádkozott. Minden, amit mondott, idézet volt a Zsoltárok könyvéből. Jónás nyilvánvalóan jártas volt a Szentírásban. 

Milyen verseket kell visszaimádkoznod Istenhez?

  • Imádkozd a siralmakat Istenhez. Ha dühös vagy, menj vissza a Zsoltárok egyik siralmához vagy a Siralmak könyvéhez, és imádkozd vissza ezeket a panaszokat Istenhez.
  • Imádkozd az igazságot Istenről. Imádkozd, amit a Biblia mond Istenről — a jóságáról, tisztességéről, és igazságosságáról. Mindezek a témák szerepelnek a Bibliában.
  • Imádkozd Isten ígéreteit. El sem tudom mondani, hányszor imádkoztam, “Istenem, szükségem van arra, hogy megtartsd a szavadat. Meg kell tenned, amit ígértél.” Azután elimádkozom Isten egyik ígéretét, amit megjegyeztem.

Törekedj arra, hogy minden egyes nap tanulmányozd Isten Szavát, hogy Jónáshoz hasonlóan visszaimádkozhasd neki Igéjét. És ahogy ezt teszed, Isten visszahozza a reményt az életedbe.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit teszel azért, hogy jobban megismerd a Bibliát, hogy könnyebben visszaimádkozhasd a Szentírást Istenhez?
  • Melyik Szentírást találod különösen megnyugtatónak, amikor levertnek érzed magad?
  • A ma tárgyalt három ima közül — siralmak, igazság Istenről, Isten ígéretei — szerinted melyik lenne a leghasznosabb számodra imában? Miért?

*(Daily Hope by Rick Warren 2024.04.06.)

 (A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil