Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Rendezd el az üdvösséged még ma!

2021. március 10. 03:00 - Anika Enikő

20210310.jpg

„Biztosítalak, ma velem leszel a paradicsomban" (Lk 23,43 NLT fordítás).

Amikor a keresztre feszített bűnöző ott függött Jézus mellett, azt kérte Jézustól, hogy emlékezzen meg róla, és Jézus a következőt felelte: „Biztosítalak, ma velem leszel a paradicsomban" (Lk 23,43 NLT fordítás). Válaszával Jézus az üdvösségnek négy olyan tulajdonságát adta meg, amelyekben megbízhatsz, és minden kétséget kizáróan hihetsz.

Először: azt mondta, hogy: „ma”. Amikor meghalsz, akkor vagy egyenesen Istenhez csatlakozol, vagy azonnal elválasztódsz tőle. A megváltás, az üdvösség azonnali dolog. Abban a percben, amikor megkéred Jézus Krisztust, hogy mentsen meg, ez azonnal megtörténik.

Másodszor: a megváltás garantált dolog. Ezt mondta: „Ma leszel”. Nem azt mondta, hogy: „lehetséges” vagy „remélem”. A válasza nem ez volt: „Hadd gondolkodjam erről!”

Jézus azt mondta: „leszel”. Amikor befogadod Krisztust, bizonyos lehetsz a megmentésedben, megváltásodban, üdvösségedben.

Harmadszor: a megváltás kapcsolat. Jézus azt mondta: „velem leszel”.

A megváltás nem vallás, nem szabályok, rituálék és szabályozások sora, hanem kapcsolat. És ez a kapcsolat nem akkor kezdődik, amikor a mennybe érkezel, hanem itt a földön. Jézus Krisztus a legjobb barátod akar lenni, ő állandóan beszélgetni akar veled. Isten a vele való kapcsolatra teremtett téged.

Negyedszer: ezt mondta Jézus: „Ma velem leszel a paradicsomban.” A mennyország valóságos hely, és örökké tart.

Jobbról is és balról is 1-1 bűnözőt feszítettek keresztre Jézussal együtt. Jézus megadta nekik a választás lehetőségét megváltásukról. Neked is megadja ugyanezt a választást. Nem erőszakolja rád, hogy szeresd őt. Azt sem fogja rád erőszakolni, hogy bízz benne, vagy hogy elfogadd a mennyországot.

A két bűnöző közül az egyik elutasította Jézust. A másik hittel fordult hozzá. Neked is megvan ugyanez a döntési lehetőséged.

Pál levele a rómaiakhoz 10. fejezetének 13. verse mondja: „Mindenki, aki hívja az Úr nevét, megmenekül” (NIV fordítás). Hiszed-e ezeket az igazságokat az üdvösségről? Kész vagy, hívni az Úr nevét?

A Biblia mondja: „Ez az az óra, hogy elfogadd Isten jóindulatát; ma van az a nap, hogy megmentett legyél!" (2Kor.6,2 GNT fordítás).

Válaszd azt, hogy ma elrendezed a sorsodat, hogy az örökkévalóságba juss! Bízz Jézus üdvösségének ígéretében! Kezdheted azzal, hogy elmondod ezt az imát:

Kedves Jézus! Megígérted, ha hiszek benned, minden rosszat, amit valaha is elkövettem, megbocsátasz, megtudom életem célját, és egy napon befogadsz örök otthonodba, a mennyországba.  Köszönöm, hogy biztos lehetek abban, hogy te megtartod ígéreteidet, és hogy biztos lehetek saját üdvösségemben.

Megvallom, hogy bűnös vagyok. Hiszem, hogy Isten vagy, és te vagy az én Megváltóm. Befogadlak mint Uramat az életembe, és életem minden területét átadom neked. Követni akarlak téged, és azt tenni, amit te szeretnél, hogy cselekedjek.

Hálás vagyok neked, Jézus, a szeretetedért és az áldozatodért, ami lehetővé teszi számomra, hogy a mennyben veled lehessek. Köszönöm, hogy nem kell kiérdemelnem vagy megdolgoznom az üdvösségemért, mert tudom, hogy az lehetetlen. Az életem további részét arra szeretném használni, hogy téged szolgáljalak és ne magamat. Alázattal kész vagyok átadni neked életemet, és arra kérlek, hogy ments meg engem, és fogadj be családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Amikor meghalsz, azonnal Istenhez kerülsz, vagy azonnal elválasztódsz tőle. Ez az igazság bátorítással vagy félelemmel tölt el? Mit mond ez neked mennyire  van szükséged az üdvösségre?
  • Az üdvösség szót hallva inkább vallásra vagy kapcsolatra gondolsz? Mi az az első lépés, amit megtehetnél ma azért, hogy fejlődjön Jézussal a kapcsolatod?
  • Üdvösséget nyertél már Jézusban? Ha még nem, akkor mi az, ami visszatart attól, hogy még ma imádkozz hozzá a megváltásért és a bűneid bocsánatáért?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.03.03.)

Szólj hozzá!

Jézus imádkozik érted

2021. február 27. 03:00 - HerceneDia

dawn-1868418_1920_1.jpg

„Akkor ki az, aki elítél? Senki. Krisztus Jézus, aki meghalt – ennél is több: aki életre kelt –, Isten jobbján van, és közben is jár értünk” (Róm 8,34 NIV).

Isten mindent tud arról, hogy mi fog történni. Ő mindentudó. Ez azt jelenti, hogy egyszerre tudja a múltat, a jelent és a jövőt. Ő már most is tudja, hogy mi fog történni veled ma délután. Tudja, hogy mi fog történni az életedben jövő héten, jövő hónapban, jövő évben, illetve az életed hátralevő részében.

Ez azt is jelenti, hogy tud imádkozni ezekért, még mielőtt megtörténnének.

Várj egy percet! Isten imádkozik? Úgy érted, hogy Isten saját magához beszél?

Te állandóan beszélsz magadhoz. Amikor tehát Isten magához beszél, azt imádkozásnak nevezzük. Apaként én sokszor beszélek magamhoz a gyermekeimmel kapcsolatban. És Isten is állandóan beszél magához rólad.

Krisztus a keresztre feszítése előtti estén a tanítványokkal volt. Péter dicsekedett, és azt mondta: „Uram, én meghalnék érted.” Jézus szerette Pétert, de tudta, hogy Péter kissé heves természetű. Azt is tudta, hogy Péter háromszor meg fogja tagadni őt a következő reggelig. Jézus azt mondta a Lukács evangéliuma 22. fejezetének 32. versében: „Imádkoztam azért, hogy majd ne veszítsd el a hitedet. Segíts a testvéreidnek erősebbnek lenni, amikor visszajössz hozzám!” (NCV). Jézus már akkor imádkozott Péterért abban a viharban, amin keresztül ment.

Ugyanúgy, Jézus imádkozott már azokért, amiken keresztülmész ebben az évben. Valójában Jézus most is a mennyben van, és imádkozik a gyermekeiért. Közbenjár érted – beszél Istenhez a te nevedben.

Pál levele a rómaiakhoz 8. fejezetének 34. verse azt mondja: „Akkor ki az, aki elítél? Senki. Krisztus Jézus, aki meghalt – ennél is több: aki életre kelt –, Isten jobbján van, és közben is jár értünk” (NIV). Jézus imádkozik érted, hogy végig tudj menni a nehézségeken.

Szeretem, amikor az emberek imádkoznak értem, ugyanis érzem azt. És amikor az emberek nem imádkoznak értem, akkor érzem a különbséget. Az egy dolog, hogy vannak emberek, akik imádkoznak érted – de mennyire szeretnéd tudni, hogy Isten Fia imádkozik érted?

A Biblia azt mondja, hogy nem számít, min mész keresztül ma, jövő héten vagy a jövő évben, Jézus imádkozik érted. Ő a te oldaladon áll. Ha bízol benne mint Megváltódban, akkor közbenjár érted.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Jézus imádkozik érted. Jézus milyen tulajdonságai nyilvánvalóak neked, amikor erre a tényre gondolsz?
  • Amikor azon gondolkozol, hogy Jézus imádkozik érted, akkor milyen változások vannak a szívedben?
  • Milyen viharon mész most keresztül? Kérdd Istent, hogy segítsen neked elhinni, hogy Jézus már imádkozik érted!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.02.20.)

Szólj hozzá!

Az imáidnak hatása van

2020. november 14. 03:00 - Deltajulietttango

flower-casting-2345515_640.jpg

„[Isten] meghallgat minket, amikor csak hozzá fordulunk; és mivel tudjuk, hogy ez igaz, tudjuk azt is, hogy azt adja meg nekünk, amit kérünk tőle” (1Jn 5,15 GNT fordítás).

Kíváncsi voltál valaha, hogy az ima valóban működik-e? Mondjuk imádkozol épp valamiért, és a Sátán azt súgja a füledbe: „Ez időpazarlás. Felejtsd el! Kinek képzeled magad? Mit gondolsz, mit csinálsz? Isten nem figyel. Ne pazarold az idődet!” 

Az ima azért működik, mert Isten áll a vezérlőpultnál. Minden csoda alapja Isten korlátlan hatalma. Miért csinál egyvalamit és nem valami mást? Azért, mert Isten irányít. Bíznunk kell bölcsességében és jóságában.

Pál apostol írja: „Isten. . . sokkal többet képes megtenni, mint amit valaha mernénk kérni, vagy akár álmodni róla – végtelen módon meghaladva legmagasabb imáinkat, vágyainkat, gondolatainkat vagy reményeinket” (Ef 3,20 TLB fordítás).

Az ima bármi olyat megtehet, amit Isten is megtehet. Az ő forrásai a te rendelkezésedre állnak. Az Újszövetség hússzor mondja: „Kérjetek!” Biztató annak a tudata, hogy az én irányításomon kívül eső dolgok nincsenek Isten irányításán kívül. Én talán nem vagyok képes megváltoztatni egy helyzetet, de imádkozni tudok, és Isten meg tudja azt változtatni.

Pontosan tudom, mire gondoltok most néhányan: „Ha imádkozhatok, és kérhetem Istent, hogy változtasson meg dolgokat, és ha valóban Isten irányít mindent, akkor miért nem kapok meg mindent, amiért imádkozom?” Jó kérdés. Három oka van:

Isten nem egy dzsinn. Nem csak imába foglalod a nevét, és megkapod, amit csak akarsz. Ha minden imánk meghallgatásra kerülne, szörnyen elkényeztetettek lennénk. Te mindent megadsz a gyerekeidnek, amit kérnek? Remélem, nem! Te tudod, mi a legjobb nekik. Te nézed a távlati célokat. Ha látod a távlati célokat a gyerekeid számára, mennyivel nagyobb távlatokat láthat Isten?

Néha a keresztények egymással szemben imádkoznak. Ha két keresztény két különböző csapatért imádkozik a foci VB döntőjében, akkor vajon kit hallgat meg Isten? Nyilvánvaló, hogy Isten nem tud minden imára ugyanabban az időben válaszolni.

De azt gondolom, hogy az igazi ok a következő:

Isten tudja, mi a legjobb, te viszont nem. Ha mégis úgy gondolod, hogy igen, akkor nagyon elbizakodott vagy. A Biblia azt mondja nekünk: „Biztosak vagyunk abban, hogy [Isten] meghallgat minket, ha bármi olyat kérünk tőle, ami az ő akarata szerint való” (1Jn 5,14 GNT fordítás). Figyeld az „akarata szerint” kifejezést! Imádkoznod a következő hozzáállással kellene: „Uram, ez az imakérésem, de a te akaratod teljesüljön!” Ezt imádkozta Jézus Lukács evangéliuma 22. fejezetének 42. versében: Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat, mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied” (NIV fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért fontos az, hogy Isten jó és korlátlan hatalmú?
  • „Az ima bármi olyat megtehet, amit Isten is megtehet.” Hogyan tükrözik imáid, amit Isten legfelsőbb hatalmáról hiszel?
  • Hogyan mutathatod meg Istennek, hogy az ő akaratára vágysz, és abban bízol, nem pedig a sajátodéban?

 

Miért várnál még tovább, hogy bízz Jézusban?

Nekünk nem kell kivívnunk Isten szeretetét, és nem kell a mennybe vezető utat sem keresnünk. A Biblia azt mondja: „Kegyelemből részesültetek a megváltásban a hit által – ez nem tőletek van, ez Isten ajándéka –, nem a tettek által, hogy senki se dicsekedhessen” (Ef 2,8–9 NIV fordítás) .

A Biblia szerint csak akkor juthatunk a mennybe, ha Istenben bízunk Fián, Jézus Krisztuson keresztül.

Ha eddig nem bíztál Jézusban, és nem kötelezted el magad a követése mellett, miért várnál tovább? Ha készen állsz arra, hogy átlépd ezt a vonalat, és elhatározd, hogy hiszel Jézus Krisztusban, és kövesd őt, imádkozz hozzá ezzel az imával:

„Kedves Jézus, megígérted, hogy ha hiszek benned, mindent megbocsátasz, amit valaha rosszul tettem, megtalálom életem célját, és egyszer majd befogadsz örök, mennyei otthonodba.

Megvallom bűneimet, és hiszem, hogy te vagy az én Megváltóm. Megígérted, hogy ha megvallom bűneimet, és bízom benned, akkor megmentesz. Bízom benned, amikor azt mondod, hogy az üdvösség kegyelemből és hitből fakad, és nem bármi olyan által, amit én teszek. Uramként fogadlak az életembe. Ma életem minden részét átadom neked. Úgy akarom élni az életemet, ahogyan te szeretnéd, hogy éljem.

Jézusom, szeretnék megpihenni a szeretetedben. Köszönöm, hogy nem kell ezt kiérdemelnem, vagy megdolgoznom érte. Életem hátralévő részét a te szolgálatodra akarom fordítani, és nem a saját magam szolgálatára. Alázattal felajánlom neked az életemet, és arra kérlek, hogy ments meg és fogadj be családodba. A nevedben imádkozom. Ámen.”

Ha épp most imádkoztál azért, hogy befogadd Jézust, kérlek, írj nekem (angolul) a Rick@PastorRick.com e-mail címre, és tudasd velem! Szeretnék neked küldeni néhány ingyenes (angol nyelvű) anyagot, amelyek segítenek neked elindulni az utadon Jézussal.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.11.07.)

Szólj hozzá!

Hogyan add meg magad Isten akaratának, amikor fájdalom ér?

2020. október 28. 03:00 - Lilla:)

change.jpg

„Abbá, Atyám! Minden lehetséges neked: vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te” (Mk 14,36).

Ha Krisztus szerint gondolkodsz, az azzal jár, hogy Isten akaratát teljesíted még akkor is, ha az fájdalmas, bonyolult vagy lehetetlennek tűnik. Jézus erre mutatott nekünk példát a keresztre feszítése előtti éjjelen.

A Gecsemáné kertben Jézust gyötrődött amiatt, hogy tudta, milyen fájdalmakkal kell majd szembenéznie a következő napon; nem csak a fizikai fájdalmakra gondolt, hanem az érzelmi és lelki fájdalmakra is amiatt, hogy el lesz választva Atyjától, amint a bűneink terhét és szégyenét hordozza.

Jézus még ekkor is így imádkozott: „Abbá, Atyám! Minden lehetséges neked: vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te” (Mk 14,36). A Gecsemáné kertben Jézus azt mondta, hogy Isten akaratát akarja véghez vinni, nem pedig a sajátját, még akkor is, ha az fájdalmas.

Bármikor, amikor fájdalom ér, imádkozd el te is Gecsemáné kertbeli imát! Ez három részből áll.

Az első része a hit. Jézus elhitte, hogy Istennek meg van a hatalma arra, hogy változtasson a helyzetén. Ezt te is elmondhatod imában. Bármin mész is jelenleg keresztül, kezdheted azzal, hogy hittel imádkozol: „Istenem, tudom, hogy neked hatalmadban áll ezen változtatni.”

Utána kérdd Isten segítségét! Nyugodtan mondhatod: „Istenem, a segítségedet kérem. Jelenleg rengeteg fájdalommal küzdök, és szükségem van a szabadításodra. Azt kérem tőled, hogy tégy csodát! Tudom, hogy képes vagy változtatni a helyzetemen, és azt kérem, hogy tedd meg!”

A harmadik része a Gecsemáné-imának, hogy megadod magad, és ez a kulcsa annak, hogy megtanulsz Krisztus szerint gondolkodni. Imádkozz úgy, ahogy Jézus tette: „Uram, még ha azt is kérem tőled, hogy vedd el a fájdalmat, megadom magam neked. Mindennél jobban, még a szabadulásnál is jobban, vágyom arra, hogy a te akaratod valósuljon meg, ne az enyém.”

Készen állsz arra, hogy elmondd ezeket Istennek a legnagyobb szükség óráiban? Amikor ezt megteszed, megmutatod a szellemi érettségedet is, valamint az Istenbe vetett bizalmadat, hogy ő a szörnyűségekből is képes jó dolgot kihozni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha tudnád, hogy holnap életed legnagyobb kihívásával kell szembenézned, hogy imádkoznál ma Istennek?
  • Elhiszed, hogy Isten életed legrosszabb helyzetét is meg tudja változtatni? Az imáid hogyan tükrözik a hitedet?
  • Milyen más módokon mutatta még meg nekünk Jézus, hogy hogyan adjuk meg magunkat Istennek?

(Daily Hope by Rick Warren, 2020.10.21.)

Szólj hozzá!

A valódi probléma egy zaklatóval

2020. október 19. 03:00 - Anika Enikő

„Nem emberi lények ellen harcolunk, hanem a gonosz szellemi erők ellen a mennyei világban” (Ef 6,12 GNT fordítás).

A zaklatás felüti a fejét az iskoláinkban, munkahelyeinken, és még az online térben is.

Zaklatásnak nevezzük azt, amikor valaki agresszív módon viselkedik, vagy megpróbál hatalmat gyakorolni valaki más felett. Ez magában foglalhatja fenyegetések megtételét, pletykák terjesztését, fizikai vagy verbális támadást, megfélemlítést, vagy valakinek a célirányos kizárását valamilyen csoportból.

A zaklatás nem csupán személyesen történik meg. Ma egyre jobban kapcsolódunk egymáshoz üzenetekben, a közösségi médiában, a videójátékok és az alkalmazások révén. Ez azt jelenti, hogy a számítógépes zaklatás mindezen területeken előfordul. Az előző generációkban a gyerekek megúszhatták a zaklatókat a játszótér elhagyásával, de ma telefonon, táblagépen vagy számítógépen keresztül elérhetik őket a zaklatók. Néha úgy tűnhet, hogy nincs menekvés.

Amikor te magad vagy a gyermekeid szembesülnek ilyen viselkedéssel, fontos felismerni a zaklató mögött rejlő forrást.

„Nem emberi lények ellen harcolunk, hanem a gonosz szellemi erők ellen a mennyei világban” (Ef 6,12 GNT fordítás).

Nem a zaklató az igazi problémád. Az igazi probléma a szellemi erő; és Gonosznak hívják. A zaklatót éppen a Sátán használja. Nem emberek ellen harcolsz, hanem gonosz szellemi erők ellen. Minden gonoszság és gyűlölet a Sátántól származik, és bárkit felhasználhat, aki nem ismeri az Urat, mivel nincs bennük az Isten Lelke.

A Sátán bántani akarja Istent, de nem teheti meg, ezért a következő legjobbat teszi: Isten gyermekei után jár. A szülő bántalmazásának legjobb módja az, ha bántják a gyermekét, és Isten gyermeke a Sátán ellensége. Ez az, amiért az imádkozás oly fontos része a zaklatás vagy az iskolai, munkahelyi bántalmazás kezelésének, mert nem csak emberekkel foglalkozol. Az egész mögött szellemi erő áll.

Neked lehet, hogy nincs erőd megállítani a zaklatót; ám Istennek van hatalma rá.

Mindig imádkozással kezdd, mert az imában szerzed meg Isten erejét, hogy harcolni tudj a körülötted működő szellemi erőkkel!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit mondanál egy felnőttnek a munkahelyeden, hogy hogyan válaszoljon egy zaklatóra? Mit mondanál a gyermekednek?
  • Hogyan változik a nézőpontod, amikor a megfélemlítés mögött működő szellemi erőket látod?
  • Hogyan kapcsol össze bennünket az ima Isten erejével? 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.10.12.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása