Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hogyan oszthatjuk be legjobban az időnket?

2018. december 17. 03:00 - csmsdvd

 Mindenki a maga terhét hordozza.” (Gal 6:5)

Egy héten mindenki számára ugyanannyi idő áll rendelkezésre: 168 óra. A különbség azok között, akik az életben nyomot hagynak, és azok között akik nem, hogy hogyan kezelik a rendelkezésre álló időt.

Isten életünket különleges, bámulatos utakon szeretné látni. Ő azért teremtett erre a bolygóra, hogy az ő célja szerint élj. Sokan ezt nem tapasztalhatják meg, mert nem szánnak időt Istenre. Annyira elvannak a mindennapi feladatokkal foglalva, hogy sohasem tanulták meg és nem tudják hogyan kezeljék a rendelkezésükre álló időt. Amennyiben szeretnél Istennek dolgozni, idődet jól kell beosztanod.

A Biblia azt írja a Zsoltárok 90:12-ben: „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!”. Szeretném megjegyezni, hogy az időgazdálkodást tanulni kell. Legtöbben magunktól nem jól végezzük. Alaphelyzetben mi pazaroljuk az időt. Olyanokra aprózzuk el, ami egyáltalán nem szükséges, nem válik hasznunkra.

Tanulnunk kell értelmesen használni időnket!

Az elkövetkező pár napban megnézünk néhány alapelvet, ami abban segít, hogy megértsük, mit miért teszünk, és jobban kezeljük a rendelkezésre álló időnket.

Ahhoz, hogy értelmesen használd az idődet, felelősséggel kell lenned iránta.

Ez az első lépés. Ez azt jelenti, hogy nem panaszkodsz mennyi feladatod van, mennyire túlterhelt és agyondolgozott vagy, hanem elkezdesz értelmes döntéseket hozni. Hagyj fel a panaszkodással és inkább válassz.

A te választásaid döntik el, hogy mit csinálsz a mindennapokban, és nem a körülményeid, környezeted. Lehet, hogy nem szereted, amit csinálsz, de te választod, hogy elfoglalt legyél. A körülményeidet nem fogod tudni megváltoztatni, ameddig nem változtatsz a vállalásaidban. A Biblia a Galatákhoz írott levél 6:5 versében azt mondja: „Mindenki a maga terhét hordozza”

Háromféle ember van a világon: a vádaskodó, a mentegetőző és a választó.

A vádaskodók mindig mást hibáztatnak saját problémáikért. Folyamatosan mást okolnak, hogy saját életükben boldogtalanok.

A mentegetőzők nem másokat hibáztatnak. Saját magukat mentik fel, hogy miért nem tesznek többet, miért nem örülnek az életnek. Önmagukat álltatják, látszólag racionális hazugságokkal, amik jól hangoznak és maguk is elhiszik. Amikor a mentegető halogatja feladatait, akkor minden mentség jól jön.

Az életed nem számottevő, ha folyamatosan mentegeted magad, vagy másokat vádolsz.

Isten azt szeretné, hogy választó legyél. Szeretné, hogy életedért felelősséget vállalj. Istenhez olyan közel tudsz kerülni, amennyire csak szeretnél. Lelkileg annyira tudsz felnőni, amennyire csak akarsz. Annyira tudsz boldog lenni, amennyire csak szeretnél. Annyira tudsz fegyelmezett lenni, amennyire te akarod. Annyira vagy elfoglalt, amennyire elfoglalod magad. 

Minden a Te választásod!

Ne panaszkodj, mennyi elfoglaltságod van, mennyire fáradt vagy, és mások hogyan befolyásolják a napirendedet. Kezdj el felelősséggel gazdálkodni az időddel, értelmes döntéseket hozni, hogy mit csinálsz a rendelkezésedre álló idődben.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Gondolj a heti időbeosztásodra! Mennyi olyan teendő van a feladatlistádon, amit a külső körülmények miatt tettél be, és mennyi olyan, amit te választottál?
  • Milyen döntéseket kellene meghoznod ma, hogy több levegőhöz juss?
  • Inkább vádaskodó vagy mentegetőző vagy? Hogyan befolyásolja ez az időbeosztásodat?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.12.10)

Szólj hozzá!

Te nem Isten vagy – ezért ne viselkedj úgy, mintha te lennél!

2018. július 04. 03:00 - magyarosijulia

„Csak ha valaki olyan ostoba, hogy még a hazafele vezető utat sem találja meg, tudja kifárasztani magát a munkával.” (Prédikátor 10:15, GNT fordítás)

Te nem vagy Isten. Nem tudod mindenre a választ. Nem tudsz megtenni mindent. Ha azzal küszködsz, hogy egyensúlyt teremts az életedben, ez az egy felismerés mindent meg tud változtatni!

A Biblia azt mondja: „Csak ha valaki olyan ostoba, hogy még a hazafele vezető utat sem találja meg, tudja kifárasztani magát a munkával.” (Prédikátor 10:15, GNT fordítás).

Egyszerűen ostobaság, hogy kimerítsd magad munkával. Amikor túlhajszolod magad, akkor istenesdit játszol. Azt képzeled, hogy minden tőled függ, hogy a világ összedől, ha te nem tartod forgásban. Ez egyszerűen nem igaz! Nem vagy a világmindenség vezérigazgatója, visszaléphetsz te is. A világ nem fog szétesni. Isten mindent a kezében tart.

Sokszor az egyik ok, amiért így viselkedünk, hogy meg akarunk felelni mindenkinek. Tanuld meg ma ezt a leckét: Nem felelhetsz meg mindenkinek! Még Isten sem tud mindenkinek megfelelni, hiszen egyik esőt kér, a másik napsütésre vágyik. Csak egy ostoba akarna olyant tenni, amit még Isten sem tehet meg.

Amikor mások elvárásai szerint élünk, magunkra halmozunk egy rakás „kellenét". Azt mondjuk magunknak, hogy „Több órát kellene dolgozzak!", „El kellene menjek erre a szemináriumra!", vagy „Önkéntesnek kellene jelentkezzek erre a feladatra!" De ismerd fel azt, hogy senki sem tart fegyvert a fejedhez: a túlhajszolás a te döntésed! Te döntöd el, hogy bevállalod-e a pluszmunkát, vagy sem. Azután pedig vállalod a következményeit annak a döntésnek, amit meghoztál.

Amikor megtagadod az ember voltodat, és mindent meg akarsz tenni, akkor megcsorbítod Isten dicsőségét. A Biblia emlékeztet minket a 2Kor 4:7-ben: „Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak." Pál emlékeztet minket, hogy emberi lények vagyunk. Gyarlóak és törékenyek vagyunk. A cserépedények könnyen eltörnek. Ha leejted őket, megrepednek. A cserépedényeket csak megfelelően és figyelmesen lehet megfogni, másképp megsemmisülnek.

A jó hír az, hogy a mi gyarlóságunkon túlragyog Isten ereje és dicsősége. Az emberi voltod nem olyasmi, amit el kellene rejtened. Inkább ünnepeljük Isten hatalmát a mi korlátozottságunk által!

Tehát valld be: ember vagy. Hála Istennek ezért!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi csábít arra, hogy túlhajszold és túlvállald magad a munkában?
  • Mit gondolsz erről: „Megcsorbítod Isten dicsőségét, amikor mindent magad akarsz elvégezni"?
  • Hogyan vezethet a túl sok munka a rossz munkamorálhoz?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.06.27.)

Szólj hozzá!

Nem vagy Isten – ne is viselkedj úgy

2015. december 08. 03:00 - torokaron

„Csak az ostoba ember fárasztja ki magát annyira a munkával, hogy haza sem talál.” (Prédikátor 10:15, GNT fordítás)

Nem vagy Isten. Nem tudod mindenre a választ, nem tudsz mindent megtenni. Ennek a beismerése mindent megváltoztathat, ha éppen azzal küszködsz, hogy egyensúlyt találj az életedben.

A Biblia azt mondja: „Csak az ostoba ember fárasztja ki magát annyira a munkával, hogy haza sem talál.” (Prédikátor 10:15, GNT fordítás)

Óriási ostobaság túlhajszolni magadat a munkával. Ha túlfeszíted a húrt, Istent játszol. Azt állítod, hogy minden tőled függ, hogy a világ összeomlana, ha te nem tartanád mozgásban. Ez egészen egyszerűen nem igaz! Te nem vagy az univerzum ügyvezetője. Te lemondhatsz, és a világ nem fog összedőlni. Isten mindent az irányítása alatt tart.

Gyakran azért történik mindez velünk, mert mindenkinek a kedvében szeretnénk járni. Tanuld meg, hogy nem tudsz mindenkinek a kedvében járni. Még Isten sem! Valaki azt szeretné, hogy süssön a Nap, valaki pedig azt, hogy essen az eső. Csak egy bolond próbálná meg azt, amit még Isten sem tud megtenni.

Amikor mások elvárásai szerint élünk, akkor rengeteg „kellene” terhet rakunk a saját vállainkra. Azt mondogatjuk magunknak, hogy „még többet kellene dolgoznom”, „részt kellene vennem ezen a kurzuson”, vagy éppen „jelentkeznem kellene még erre az önkéntes feladatra”. Vedd azonban észre, senki sem tart egy pisztolyt a tarkódnak szegezve. Túlhajszolni magad az egy választás. Te választod azt, hogy bevállalsz még egy külön munkát, vagy sem. Ezzel pedig te választod a következményeket is, amik ezzel a választással együtt járnak.

Amikor mindent te akarsz csinálni, akkor tagadod, hogy csak egy ember vagy, és Isten dicsőségét rabolod el. A Biblia emlékeztet minket a 2 Korinthus 4:7-ben, hogy „ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak”. Pál emlékeztet minket emberi mivoltunkra, arra, hogy gyengék és törékenyek vagyunk. A cserépedények törékenyek - ha leejted őket, eltörnek. A cserépedényekkel óvatosan és megfelelő módon kell bánni, mert ha nem, akkor tönkremennek.

A jó hír azonban az, hogy a gyengeségünkön keresztül Isten ereje és dicsősége át tud ragyogni. Azt, hogy emberek vagyunk, nem kell rejtegetni, hanem inkább örüljünk annak, hogy Isten ereje az emberi korlátaink ellenére is tud működni.

Valld hát be nyugodtan, te csak egy ember vagy. Ezután pedig köszönd meg ezt Istennek!

 Beszéljetek róla

  • Mi visz téged arra, hogy túlhajszold magad?
  • Mit gondolsz erről: „Isten dicsőségét rabolod el, ha mindent saját magad akarsz csinálni”?
  • Hogyan lehet az, hogy a túl sok munka tulajdonképpen egy rossz munkamorált eredményez?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.12.01.)

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása