Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hogyan add meg magad Isten akaratának, amikor fájdalom ér?

2020. október 28. 03:00 - Lilla:)

change.jpg

„Abbá, Atyám! Minden lehetséges neked: vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te” (Mk 14,36).

Ha Krisztus szerint gondolkodsz, az azzal jár, hogy Isten akaratát teljesíted még akkor is, ha az fájdalmas, bonyolult vagy lehetetlennek tűnik. Jézus erre mutatott nekünk példát a keresztre feszítése előtti éjjelen.

A Gecsemáné kertben Jézust gyötrődött amiatt, hogy tudta, milyen fájdalmakkal kell majd szembenéznie a következő napon; nem csak a fizikai fájdalmakra gondolt, hanem az érzelmi és lelki fájdalmakra is amiatt, hogy el lesz választva Atyjától, amint a bűneink terhét és szégyenét hordozza.

Jézus még ekkor is így imádkozott: „Abbá, Atyám! Minden lehetséges neked: vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te” (Mk 14,36). A Gecsemáné kertben Jézus azt mondta, hogy Isten akaratát akarja véghez vinni, nem pedig a sajátját, még akkor is, ha az fájdalmas.

Bármikor, amikor fájdalom ér, imádkozd el te is Gecsemáné kertbeli imát! Ez három részből áll.

Az első része a hit. Jézus elhitte, hogy Istennek meg van a hatalma arra, hogy változtasson a helyzetén. Ezt te is elmondhatod imában. Bármin mész is jelenleg keresztül, kezdheted azzal, hogy hittel imádkozol: „Istenem, tudom, hogy neked hatalmadban áll ezen változtatni.”

Utána kérdd Isten segítségét! Nyugodtan mondhatod: „Istenem, a segítségedet kérem. Jelenleg rengeteg fájdalommal küzdök, és szükségem van a szabadításodra. Azt kérem tőled, hogy tégy csodát! Tudom, hogy képes vagy változtatni a helyzetemen, és azt kérem, hogy tedd meg!”

A harmadik része a Gecsemáné-imának, hogy megadod magad, és ez a kulcsa annak, hogy megtanulsz Krisztus szerint gondolkodni. Imádkozz úgy, ahogy Jézus tette: „Uram, még ha azt is kérem tőled, hogy vedd el a fájdalmat, megadom magam neked. Mindennél jobban, még a szabadulásnál is jobban, vágyom arra, hogy a te akaratod valósuljon meg, ne az enyém.”

Készen állsz arra, hogy elmondd ezeket Istennek a legnagyobb szükség óráiban? Amikor ezt megteszed, megmutatod a szellemi érettségedet is, valamint az Istenbe vetett bizalmadat, hogy ő a szörnyűségekből is képes jó dolgot kihozni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha tudnád, hogy holnap életed legnagyobb kihívásával kell szembenézned, hogy imádkoznál ma Istennek?
  • Elhiszed, hogy Isten életed legrosszabb helyzetét is meg tudja változtatni? Az imáid hogyan tükrözik a hitedet?
  • Milyen más módokon mutatta még meg nekünk Jézus, hogy hogyan adjuk meg magunkat Istennek?

(Daily Hope by Rick Warren, 2020.10.21.)

Szólj hozzá!

Hogyan bízzunk Isten időzetésében a fájdalmas pillanatokban?

2020. augusztus 20. 03:00 - Ivanyina Krisztina

„Gondolataim teljesen különböznek a te gondolataidtól, mondja az ÚR. És utaim jóval távoliabbak, mint amit el tudsz képzelni. Amiként a menny sokkal magasabban van a földnél, úgy az én utaim sokkal magasabbak a te utaidnál, és gondolataim jóval magasabbak a te gondolataidnál” (Ézs 55,8–9 NLT fordítás).

Amikor fájdalmas helyzetben vagy, és imádkozol, de nem érkezik a válasz, akkor fel kellene adnod? Nem. Az a munkád, hogy folytasd az imádkozást, és bízzál Isten válaszában, mert tudod, hogy mindent, amit az életedben tesz, vagy engedi, hogy megtörténjen, a javadra fogja fordítani. Elfogadod a „Nem”, a „Lassan!”,  a „Növekedj!” vagy a „Menj!” választ, mert tudod, hogy Isten jó Atya, még akkor is ha fájdalmas helyzetben vagy.

Ha egy orvos műtétet végez, és felvág téged, az némi fájdalommal jár. De ha a műtét megmenti az életedet, akkor mondanád azt, hogy ő egy rossz orvos? Nem, mert éppen megmentette az életedet.

Amikor Isten nem azonnal vet véget a fájdalmadnak, akkor azt mondja neked abban a pillanatban: „Kegyelmem elegendő számodra, és képes vagy kezelni egy kis fájdalmat – és még sok fájdalmat az életedben –, mert én veled vagyok, és mindezt a javadra fogom fordítani.”

Sok fájdalom ért életem folyamán. Tény, hogy szinte minden, amit tanultam, fájdalmon keresztül történt. Semmit sem tanultam élvezet által. Csak nagyon keveset tanultam a siker által. De rengeteg tanultam a fájdalom által. Istent sokkal jobban érdekli, hogy Isten embere legyek, mint hogy kényelmesen éljek. És Istent jobban érdekli, hogy téged Isten emberévé tegyen, mint hogy rövid távon kényelmes életed legyen. Kényelmesen létezel majd az egész örökkévalóságban, a mennyben.

A Szentírásban azt olvassuk: „Gondolataim teljesen különböznek a te gondolataidtól, mondja az ÚR. És utaim jóval távoliabbak, mint amit el tudsz képzelni. Amiként a menny sokkal magasabban van a földnél, úgy az én utaim sokkal magasabbak a te utaidnál, és gondolataim jóval magasabbak a te gondolataidnál” (Ézs 55,8–9 NLT fordítás).

Miközben egy szinten imádkozol, Isten sokkal magasabb szinten gondolkozik az életedről és egy sokkal távolabbi szemszögből. Jót akar tenni az életeddel, jobban, mint te magad.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit tanultál az átélt fájdalmak által?
  • Jézus követőjeként miért létfontosságú növekedni, és hozzá hasonlóvá válni?
  • Hogyan tudsz bátorítani valakit, aki most fájdalmas időszakon megy keresztül, és imái megválaszolására vár?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.08.13.)

Szólj hozzá!

Miért legyünk kitartóak az imádkozásban, amikor nincs válasz?

2020. július 23. 03:00 - Ivanyina Krisztina

„Maradjatok éberek, és legyetek kitartóak imáitokban!” (Ef 6,18 NLT fordítás).

Miért kellene kitartónak maradni imáidban, amikor nem kapsz választ? Az alábbi négy ok miatt.

A kitartó imádkozás a figyelmedre összpontosít.
Amikor imáidon keresztül kérsz valamit újra és újra, ez nem azért szükséges, hogy Istent emlékeztesd. Neki nincs szüksége emlékeztetésre. Ezáltal emlékezteted magadat, hogy Isten a forrása a válaszodnak és minden szükségednek.

Ha minden ima, amelyet valaha elmondtál, meghallgatásra került volna, akkor két dolog történne. Először is, hogy amiért imádkoztál, az fájdalmat okozna neked, mivel néha olyan dolgokért imádkozunk, amely nem Isten akarata, vagy azáltal hibázunk, hogy korlátozott szemszögből látjuk a dolgokat. Másodszor, soha nem fejlesztenél ki elmélyült kapcsolatot Istennel. Ha minden alkalommal, amikor imádkozol, azonnal eredményt kapnál, csak az áldásra gondolnál. Isten azt akarja, hogy az Áldóra gondolj!

A kitartó imádság tisztázza a kérésedet.
A késleltetett válasz időt ad arra, hogy pontosan tisztázd, hogy mit akarsz, és finomítsd kéréseidet. Amikor kitartóan imádkozol mennyei Atyádhoz, és újra meg újra beszélsz valamiről, az elválasztja a mély vágyakat az egyszerű szeszélyektől. Ez azt mutatja: „Istenem, én valóban törődöm ezzel.”

Nem arról van szó, hogy Isten nem akar válaszolni imáidra. Ő akar. Csak azt akarja, hogy biztos légy abban, hogy mit akarsz igazán.

A kitartó imádság próbára teszi a hitedet.
Jakab levele 1. fejezetének 3–4. verse ezt mondja: „Amikor a hited kipróbált, akkor a kitartásodnak lehetősége van a növekedésre. Így hadd nőjön, mert amikor a kitartásod teljesen kifejelődött, akkor tökéletes és teljes leszel, és semmire nem lesz szükséged” (NLT fordítás).

Az egyetlen mód, hogy spirituálisan éretté válj, az az, hogy a hited kipróbált legyen. Isten egyik módja ahogyan próbára teszi a hitedet, hogy néhány imádra késlelteti a választ.

A kitartó imádság felkészíti a szívedet a válaszra.
Amikor van egy kérésed Istenhez, ő szinte mindig egy nagyobb módon szeretné megválaszolni azt, mint ahogyan imádkoztál. Isten néha megtagadja az imakérésedet, mert túl kicsiben gondolkodsz, és túl keveset kérsz. Ő valami nagyobbat és jobbat akar adni neked.

De először fel kell téged készítenie erre. Tehát Isten arra használja imád megválaszolásának a késleltetését, hogy segítsen növekedned, hogy segítsen készen lenned, és hogy segítsen felkészülnöd a nagyobb és jobb válaszra.

Emlékezz! „Isten sokkal-sokkal többet tehet, mint bármi, amit mi kérhetünk vagy elképzelhetünk” (Ef 3,20 NCV fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi az amiért már régóta imádkozol? Hogyan lehetne finomítani a kéréseden?
  • Ha Isten most próbára tesz téged azzal, hogy késlelteti a választ az imádra, hogyan bizonyítod be, hogy hajlandó vagy növekedni, és elfogadni rád vonatkozó akaratát és célját?
  • Gondolj valamire, amiért éveken át imádkoztál, amit Isten sosem válaszolt meg. Hogyan láttad meg, hogy az imakérésed megtagadás valójában áldás volt az életedben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.07.16.)

Szólj hozzá!

Négyféle ember, akire szükséged van az életben

2020. június 08. 03:00 - gerbeaud

20200608.jpg

„Aki bölcsekkel jár, bölccsé lesz, az ostobák barátja pedig romlottá lesz” (Péld 13,20).

Sem te, sem én nem tudunk egyedül olyan emberekké válni, amilyennek Isten akarja, hogy legyünk. Nem is arra születtünk, hogy így éljük az életünket. Mindannyiunknak szüksége van másokra, akik tanítanak minket, megosztják velünk az életüket, belénk fektetnek és növekedésre bátorítanak.

A Biblia azt mondja: „Aki bölcsekkel jár, bölccsé lesz, az ostobák barátja pedig romlottá lesz” (Péld 13,20).

Valójában ahhoz, hogy azzá válj, amire Isten elhívott, legalább négyféle embertől kell tanulnod:

Mentoroktól, akik tanácsokat adnak neked. Nekem kilenc különböző mentorom volt az életem során. Egyik mentor sem tud mindent megtanítani, az egyik az egyik területen, a másik egy másik területen tanít neked valamit.

Példaképektől, akik azt csinálják (vagy korábban azt csinálták), amit te szeretnél. Sok mindent, amit tudunk, úgy tanultunk meg az életben, hogy megfigyeltük, mások hogyan teszik azt. 

Munkatársaktól, szakmabeliektől, akik támogatnak vagy kihívást jelentenek számodra azzal kapcsolatban, amit Isten akar tenni az életeden keresztül.

Barátoktól, akik nem feltétlenül segítenek a céljaid elérésében. Ők egyszerűen csak a barátaid. Szeretnek téged függetlenül attól, hogy mit teszel. Akkor is szeretnek, ha hibázol, és akkor is melletted állnak, amikor mindenki más elhagy. Ilyenkor tudod meg, ki az igazi barátod.

Ha egyedül próbálod leélni az életed, akkor nem csak magányos leszel, de ez ellenkezik Isten tervével is.

Találd meg az embereket, akikre szükséged van az életben! Legyél elérhető számukra, légy sebezhető, és figyeld meg, hogyan akarja használni őket Isten az életedben!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A négyféle emberből, akire az életben szükség van, melyikből van neked a legtöbb? És melyikből van a legkevesebb?
  • Miért próbálja meg annyi ember mások támogatása nélkül leélni az életét?
  • A környezetedben szüksége van rád valakinek mint mentorra, példaképre, munkatársra vagy barátra? 
*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.06.01.)
Szólj hozzá!

Engedelmeskedjetek az Úrnak örömmel!

2020. május 15. 03:00 - Lilla:)

20200515.jpg

„Örömmel engedelmeskedjetek [az Úrnak]!” (Zsolt 100,2 TLB fordítás).

Amikor az engedelmességre gondolsz, az „öröm” szó jut elsőként eszedbe? Valószínűleg nem. Azonban a Biblia azt mondja, hogy örömmel engedelmeskedjünk az Úrnak. Amint erre rájövünk, máris rengeteg okunk van rá, hogy örömmel szolgáljuk őt.

Először is nézzük meg, mit is mond a Biblia az örömteli engedelmességről: „Örömmel engedelmeskedjetek [az Úrnak]!” (Zsolt 100,2 TLB fordítás).

Egy másik zsoltárban ezt olvassuk: „Élvezem, hogy kéréseidnek engedelmeskedem” (Zsolt 119,16 NCV fordítás).

Később ugyanez a zsoltár azt mondja: „Örömet találok abban, hogy parancsaidat követem” (Zsolt 119,47 GNT fordítás).

Újra és újra megtalálod ezekben a zsoltárokban az író iránymutatását arra vonatkozóan, hogy örömmel engedelmeskedjünk Istennek, és azt is, hogy élvezzük, hogy követhetjük az Urat. Hogy lehet élvezetes az Istennek való engedelmesség? Íme 3 indok:

1. Amikor engedelmeskedsz neki, kevesebb problémád lesz. Isten alkotott téged, és adta neked a Bibliát; az ő használati útmutatóját az élethez. Ha követed ezt az útmutatót, kevesebb problémával találkozol. Ez olyan, mint egy bicikli összeszerelése: ha követed az utasításokat, az egész sokkal egyszerűbb. Ha követed a Biblia utasításait az életre vonatkozóan, kevesebb gonddal találod szembe magad, és sokkal élvezetesebbnek találod majd az életet.

2. Végül elnyered jutalmad a mennyben, és meglátod, ahogy Isten betölti ígéreteit. „Isten megáldja azokat, akik türelmesen kitartanak a próbákban és kísértésekben. Később ők elnyerik az élet koronáját, melyet Isten megígért azoknak, akik szeretik őt” (Jak 1,12 NLT fordítás).

3. Amikor szereted Istent, akkor természetes módon engedelmeskedni akarsz neki. A Biblia azt mondja: „Szeretni Istent azt jelenti, hogy megtesszük azt, amit mond nekünk” (1Jn 5,3 TLB fordítás). Gondolj a házasságra! Minél régebb óta házas két ember, annál jobban tudják, mivel bánthatják meg a másikat. Ezért nem tesznek olyat, amivel ártanak annak, akit szeretnek. Amikor már sok éve az Úrral jársz, rájössz mindarra, amit érted tett, és hogy mennyire jó is hozzád. Így szeretnéd őt minél kevésbé megbántani. Élvezed, hogy megtartod parancsait. Azért teszed, mert szereted őt.

Tudod, hogy miben méri Isten az iránta való szereteted? Nem abban, hogy mit mondasz. Az iránta való engedelmességben. Jézus azt mondja: „Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat” (Jn 14,15). Így bizonyíthatjuk a szeretetünket.

Kezdj el ma engedelmeskedni Istennek! Ahogy növekszel az iránta való szeretetben, úgy fogod egyre inkább élvezni a neki való engedelmességet is.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi a kapcsolat a szeretet és az engedelmesség közt?
  • Hogyan láthatod meg az Isten iránti szereteted növekedését abban, ahogyan engedelmeskedsz neki?
  • Isten melyik parancsának nem engedelmeskedtél – vagy épp eleget tettél neki, de nem szívesen? Kérd Istent, hogy segítsen örömmel követni az ő kéréseit.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.05.11.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása