Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Erős meggyőződés kifejlesztése

2021. november 21. 03:00 - Lilla:)

path-4610699_1920.jpg

„A hit a remélt dolgok ígérete, a nem látott dolgokról való meggyőződés” (Zsid 11,1 NRSV)

A szótárak a "meggyőződés" szót általában úgy definiálják, hogy állandó vagy erős hit - azonban a meggyőződés jóval több ennél. A hitrendszereden mellett, a meggyőződésed magába foglalja az értékrendedet, a kötelezettségvállalásaidat és a motivációidat is.

Szeretem azt a definíciót, melyet egyszer egy nagyszerű Biblia oktatótól, Howard Hendricks-től hallottam. Ő azt mondta: "A hit valami olyasmi, amit megvitatsz. A meggyőződés pedig valami olyasmi, amiért meg is halnál."

A meggyőződésed határozza meg a viselkedésedet. Arra motivál, hogy kiállj mellette és az értékrended szerint cselekedj.

Amikor kereszténnyé válsz, először gyakran azért teszel meg dolgokat, mert a körülötted lévő keresztények ezt javasolják és követed az ő mintáikat. Lehet, hogy imádkozol, Bibliát olvasol és szolgálatot vállalsz a gyülekezetedben, azért, mert ezt a példát látod magad előtt.

Ez egy friss kereszténynél rendben is van; a kisgyermekek is hasonlóképpen tanulnak. Azonban ahogy fejlődsz, ki kell alakítanod a tetteid mögött álló saját indítékokat, okokat és ezek az indítékok válnak később a meggyőződéseiddé.

A Biblián alapuló meggyőződés elengedhetetlen a lelki fejlődéshez és érettséghez. Ironikus, hogy manapság számos ember rendelkezik erős meggyőződéssel kevésbé fontos ügyek kapcsán, mint  pl. a divat, vagy a futball. Ugyanakkor fontos ügyekben, nincs vagy gyenge a meggyőződésük, pl. mi helyes vagy helytelen.

A Zsidókhoz írt levél 11. részének 1. verse azt mondja: "A hit a remélt dolgok ígérete, a nem látott dolgokról való meggyőződés." (NRSV fordítás)

Erős biblikus meggyőződés kifejlesztése időbe telik és elköteleződést kíván. De megéri. Hosszútávon ez segít, hogy kiegyensúlyozott, és a hit által vezérelt életet tudj élni.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez

  • Hogyan hatnak a meggyőződéseid a döntéseidre?
  • Amikor nem a meggyőződésed alapján hoztál döntést, mi lett az eredménye?
  • Milyen helyzetekben szükséges, hogy biztos alapon álló meggyőződéssel rendelkezz?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.11.14.)

(NRSV: Az angol New Revised Standard Version bibliafordítás rövidítése.)

1 komment
süti beállítások módosítása