Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Mi a siker valójában?

2020. október 04. 03:00 - nagynikoletta

breathing_sunrise.JPG

„Mert Krisztusban lakik Isten egész teljessége emberi testben. Tehát ti is a Krisztussal való egyesülésetek révén teljesedtek be, aki a feje minden uralkodónak és hatalmasságnak” (Kol 2,9–10 NLT fordítás).

A legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy valójában mi a siker. Egyesek szerint azt jelenti, hogy sok pénzt keresel. Azonban kereshetsz rengeteg pénzt, és lehetsz abszolút sikertelen. Vannak, akik szerint azt jelenti, hogy híres vagy. De lehetsz híres, és teljesen elszalaszthatod az élet értelmét. Mi tehát az igazi siker?

A Biblia szerint az igazi siker az, ha olyanná válsz, amilyenné Isten teremtett. Ez azt jelenti, hogy nem próbálsz meg valaki más lenni, vagy olyanná válni, amilyennek a szüleid szerették volna. Csak akkor érhetsz el igazi sikert, ha olyan emberként töltöd az életedet, mint amilyennek Isten teremtett téged.

Ha megpróbálsz valaki más lenni az életben, akkor bizonyosan kudarcot fogsz vallani, mert nem lehetsz senki más, csak önmagad. Légy olyan, amilyenné Isten teremtett! Légy az, aki Krisztusban vagy!

„Mert Krisztusban lakik Isten egész teljessége emberi testben. Tehát ti is a Krisztussal való egyesülésetek révén teljesedtek be, aki a feje minden uralkodónak és hatalmasságnak” (Kol 2,9–10 NLT fordítás).

Isten kétezer évvel ezelőtt emberi formában jött a földre, hogy Krisztusban teljessé válhass. Ez azt jelenti, hogy Jézus tekintélye és hatalma révén mindennel rendelkezel, amire szükséged van.

Ha körülnézel, észre fogod venni, hogy te talán nem ugyanazokkal az adottságokkal, képességekkel vagy lehetőségekkel rendelkezel, mint más emberek, és ez frusztráló lehet, ha úgy gondolod, hogy sikeresnek lenni egyenlő azzal, hogy valaki mássá válsz.

Amikor megérted, hogy a sikeres élet az, hogy azzá válj, akivé Isten teremtett; akkor meg fogsz lepődni azokon a dolgokon, amelyeket Isten rajtad keresztül fog elvégezni!

Nincs másra szükséged ahhoz, hogy sikeres legyél az életben, mert a siker te vagy. Másként fogalmazva, sikeresnek lenni az életben azt jelenti, hogy önmagad vagy, az a személy, akinek Isten teremtett. Ne ragaszkodj ahhoz, hogy mások mit gondolnak rólad, helyette koncentrálj a te egyszemélyes közönségedre: Istenre! Isten megformált és felkészített téged, és Krisztusban mindent megadott neked, amire szükséged van ahhoz, hogy sikeres légy.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Az egész életeden át hogyan határoztad meg a sikert?
  • Mit gondolsz, mi fog történni, ha képes vagy elengedni a világ elképzelését a sikerről, és helyette megragadod azt, amit a Biblia mond erről?
  • Milyen módon készített fel Isten arra, hogy sikeres légy?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.09.27.)

Szólj hozzá!

A sikeres emberek segítik a szegényeket

2020. június 06. 03:00 - gabormel

20200606.jpg

„Emelj szót azokért, akik nem tudnak magukért szólni, mindazoknak a jogaiért, akik nyomorúságban élnek! Emelj szót, és igazságosan ítélj; védelmezd a szegények és a rászorulók jogait!” (Péld 31,8–9 NIV fordítás).

Ha sikeres életet szeretnél élni, a Biblia egy olyan utat kínál, ami korunk társadalmi kultúrájával ellentétes: Szolgáld a szegényeket!

A szegények szolgálata hogyan segíthet nekünk abban, hogy sikeresek legyünk?

A Biblia számos példát hoz arra vonatkozólag, hogy ez miért is van így. Íme néhány közülük:

Boldoggá tesz téged. „Ha boldog akarsz lenni, legyél könyörületes a szegényekhez; bűnös, aki embertársát megveti” (Péld 14,21 GNT fordítás).

Ezáltal Istent tiszteled. „Aki rosszul bánik a szegénnyel, az Teremtőjét bántja, de aki megkönyörül a szegényen, az tiszteli Istent” (Péld 14,31 NCV fordítás).

Jobb vezetővé tesz téged. „Az a vezető tekintélyt és tiszteletet szerez, aki a hangtalan szegénnyel igazságosan bánik” (Péld 29,14 The Message fordítás).

A saját életemben is láttam már ezt, és néhányan ismerik a történetemet. Amikor megírtam a Céltudatos élet című könyvet, hatalmas világsiker lett.

És amikor olyan könyvet írsz, amelynek az első sorában az áll, hogy „ez nem rólam szól”, akkor elég könnyű felismerni azt, hogy az abból származó pénz vagy befolyás nem engem illet meg. Ezért Kay és én abban az időben elindítottuk többek között az Acts of Mercy (Irgalmasság cselekedetei) alapítványt, amely az AIDS-ben szenvedő szegények és rászorulók megsegítésére szolgált.

A könyv sikere nem rólam, hanem az egész Istenről szólt.

A példabeszédek könyve 31. fejezetének 8–9. verse különösképp szólt hozzám ez idő alatt: „Emelj szót azokért, akik nem tudnak magukért szólni, mindazoknak a jogaiért, akik nyomorúságban élnek! Emelj szót, és igazságosan ítélj; védelmezd a szegények és a rászorulók jogait!” (NIV fordítás)

A sikeres emberek ezt teszik: kiállnak azokért, akik nem képesek kiállni magukért.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért fontos, hogy a sikeres emberek segítséget nyújtsanak a szegényeknek, és kiálljanak azokért, akik nem tudnak kiállni magukért?
  • Mennyiben ellenkezik napjaink kultúrájával az, hogy az a sikeres ember, aki segíti a szegényeket és a rászorulókat?
  • Mit tudsz tenni azért, hogy még inkább segítsd a szegényeket?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.05.30.)

Szólj hozzá!

A sikeres tanulás Isten Igéjének tanulmányozásával kezdődik

2020. május 24. 03:00 - Deltajulietttango

20200524.jpg

„Soha ne hagyd abba, hogy elmondd ezeket a tanításokat! Gondolnod kell rájuk éjjel és nappal annyira, hogy hűségesen megtegyél majd mindent, ami meg van írva bennük! Csak akkor fogsz boldogulni, és leszel sikeres” (Józs 1,8 GW fordítás).

Ahhoz, hogy valóban kitűnj abban, amit éppen tanulsz – legyen az új képesség, egy új elmélet, vagy valami, ami egy személyről szól – először itasd át magad Isten Igéjével!

Szándékosan mondtam: "itasd át”. Ha ugyanis a teafiltert forró vízbe teszed, de gyorsan ki-be tunkolod, akkor sosem lesz teád. Ha azonban hosszasan átitatod, akkor az összes ízt kinyered a teafilterből.

Ugyanezt kell tenned Isten Igéjével, ha azt akarod, hogy kitűnj bármiben, amit tanulsz. Miközben hiszek a gyorsolvasásban, és gyakran csinálom is, soha nem olvasom így a Bibliát. Lassan olvasom, szóról szóra. Miért? Mert a Biblia azt mondja, hogy Isten minden szava igaz.

Mielőtt bármit megtanulnál, kezdd azzal, hogy átitatod magad Isten Igéjével. Ez a siker kulcsa.

Mindenki sikert akar elérni. Sikeresek akarunk lenni a munkánkban. Sikerre akarjuk vinni a kapcsolatainkat. Sikeresek akarunk lenni a tanulásban. A Biblia pedig mindenkinek, aki sikert akar elérni, világos tanácsokat ad.

Józsué könyve 1. fejezetének az 8. verse ezt mondja Isten Igéjéről: „Soha ne hagyd abba, hogy elmondd ezeket a tanításokat! Gondolnod kell rájuk éjjel és nappal annyira, hogy hűségesen megtegyél majd mindent, ami meg van írva bennük! Csak akkor fogsz boldogulni, és leszel sikeres (GW fordítás).

Isten nem hazudik. Ez itt az ő ígérete számodra. Ha sikeres és gyümölcsöző szeretnél lenni az életben, tanulmányozd folyamatosan az Igéjét!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen igazságot ismertél fel a közelmúltban Isten Igéjének tanulmányozásával és megismerésével? Hogyan segített ez az igazság közelebb kerülni Jézushoz?
  • Hogyan tervezed következetesen tanulmányozni Isten szavát?
  • Mi nehezíti meg, hogy minden nap tanulmányozd Isten Igéjét? Milyen változások segítenének abban, hogy  ebben kitartóbbá válj?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.05.17.)

Szólj hozzá!

A legnagyobb álmod még valóra válhat

2019. augusztus 27. 03:00 - Krnl

„A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár” (1Jn 4,18 RÚF).

20190827_300x300.jpg
Sokkal többre vagy képes, mint gondolod. Csak szükséged van valakire, aki hisz benned.

Jó hírem van számodra: valaki már hisz benned.

Amikor valaki feltétel nélkül hisz benned, ahogy Isten teszi, az felszabadít arra, hogy nagy kockázatokat vállalj. Bizonyára vannak valóra nem váltott álmaid, és mindig is halálosan féltél attól, hogy megpróbáld megvalósítani azokat. Valóra nem vált álmokkal fogsz meghalni, hacsak nem hagyod, hogy ez az igazság valóban beléd vésődjön: Isten feltétel nélkül szeret téged.

Nem számít, hogy ki vagy, nem számít, hogy mi van a múltadban, Isten sokkal jobban hisz benned, mint amennyire te hiszel magadban. Ez azt jelenti, hogy nem szabad, hogy a félelem többé megállítson téged.

A Biblia ezt mondja: „A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár” (1Jn 4,18 RÚF).

Azt gondolod, elszúrtad? Kész vagy bedobni a törölközőt az álmaidat illetően? Isten szeretete viszont azt mondja, ne félj még egyszer megpróbálni.

Amikor hetedikes voltam, a családom Észak-Kaliforniában élt, a cédrusfenyők hazájában. Technika órán mindenkinek kellett valamit készítenie, és én egy fenyőasztalt akartam csinálni a szüleimnek. Sajnos a művészi képességeim és a kézügyességem egyenlő a nullával. Már hat hónapja dolgoztam az asztalon a fészerünkben, de még mindig nagyon messze volt attól, hogy valami asztal formája legyen.

Egy nap apukám meghallotta, hogy sírok a fészerben az asztalom felett. Elmondtam neki, hogy sehogy sem akar sikerülni. Bármennyire is akarom, hogy szép legyen, szörnyen néz ki.

Sohasem fogom elfelejteni, amit apukám mondott akkor: „Fiam, semmi baj. Kezdjük újra, és ezúttal segítek neked.”

Apukám ácsmester volt. Tudtam, ha ő azt mondja, hogy segít, akkor sikerülni fog. A mennyei Atyád ugyanezt mondja ma neked.

Lehet, hogy elrontottad, és lehet, hogy úgy érzed, hogy az álmod már meghalt. Isten azonban ezt mondja ma neked: „Semmi baj. Kezdjük újra, és ezúttal segítek neked.”

Amikor pedig Isten azt mondja, hogy segíteni fog, akkor bármit meg tudsz tenni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Az, hogy valaki hitt benned, hogyan segített neked megtenni valami olyat, amiről nem gondoltad volna, hogy képes vagy?
  • Az a felismerés, hogy Isten szeret téged, és hisz benned, hogyan hat ki arra, ahogy az ő hívását követed az életedben?
  • Ha már feladtál egy álmot, hogyan kérheted meg Istent, hogy segítsen neked azt megvalósítani?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.08.20.)

Szólj hozzá!

Engedd, hogy Isten legyen a védelmeződ!

2019. július 08. 03:00 - magyarosijulia

„Egyedül Istenre támaszkodom, benne van reménységem. Egyedül ő véd meg, ő ment meg engem, ő az én védelmezőm, és engem nem győznek le. Szabadulásom és becsületem Istentől függ, ő az én erős oltalmazóm, ő az én menedékem." (Zsolt 62,5–7 GNT fordítás)

Mindig lesznek olyan emberek, akik félreértenek, vagy akik nem kedvelnek téged. Mindig lesznek olyanok, akik kritizálnak, elítélnek, támadnak, vagy pletykákat terjesztenek rólad.

Amikor félreértenek, valószínű azonnal előtör belőled az indulat, hogy rögtön közbevágj, és megvédd magad. Amikor megtámadnak, lehet, hogy az az első reakciód, hogy visszatámadj – akárcsak mindannyiunknak. Amikor kritizálnak vagy sértegetnek, egyből kritizálsz, és talán te is egy sértéssel akarsz visszavágni.

Ne tedd meg! Engedd, hogy Isten legyen a védelmeződ! Amikor támadnak, kritizálnak, lehúznak, vagy félreértenek, mindig két választásod van: vagy te véded meg saját magad, vagy engeded, hogy Isten védjen meg. Melyiket választod? Szerinted ki tud jobban megvédeni? Isten!

Jegyezd meg: akkor hasonlítasz leginkább Krisztusra, amikor a támadásoknál, a hazugságoknál és az igazságtalan kritizálásoknál szótlan maradsz. Akkor hasonlítasz leginkább Jézusra, ha csendben maradsz, és Isten kezébe helyezed ügyedet.

„Amikor gyalázták [Jézust], nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem reménységét Istenbe helyezte, aki igazságosan ítél." (1Pt 2,23 GNT fordítás).

Jézus még igazságtalan elfogása és elítélése ellen sem harcolt. Istenre bízta védelmét, amikor az leginkább számított, és Istenre bízta a végső ítéletet is.

A Bibliában Dávid királyt egész életében kritizálták és támadták. Sőt, élete nagy részében, meg is akarták ölni, mert irigykedtek rá.

A Zsoltárok 62,5–7-ben Dávid így szól: „Egyedül Istenre támaszkodom, benne van reménységem. Egyedül ő véd meg, ő ment meg engem, ő az én védelmezőm, és engem nem győznek le. Szabadulásom és becsületem Istentől függ, ő az én erős oltalmazóm, ő az én menedékem." (GNT fordítás)

Lehet, hogy sok ember lesz irigy a sikereidre, és sokféle ok miatt fognak támadni. De akárcsak Dávidnak, neked is engedned kell, hogy Isten legyen az oltalmazód, a szabadítód, a védelmeződ, a győzelmed és a menedéked.

Engedd, hogy Isten kezelje ezeket! Engedd, hogy ő legyen a védelmeződ!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Amikor megtámadnak, mit tudnál tenni, ami távol tart a visszaszólástól vagy a megtorlástól?
  • Szerinted miért akarja Isten, hogy csendben maradjunk, amikor megtámadnak? Miért nem azt akarja, hogy bebizonyítsuk igazunkat?
  • Ha valaki megtámadja a jellemedet, az miért mond el sokkal többet a támadóról, mint rólad?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.07.01.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása