Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A nehéz időkben kapaszkodj Krisztusba!

2023. július 10. 03:00 - Lilla:)

mountaineer-g50ee716ea_1280.jpg "Most, hogy a legrosszabbon túl vagyunk, örömmel jelenthetjük, hogy sértetlen lelkiismerettel és hittel jutottunk ki belőle, és néztünk szembe a világgal – és még fontosabb, hogy rátok is felemelt fővel nézünk. Ez azonban nem saját erőnkből történt. Isten volt az, aki rendíthetetlenül magára irányította figyelmünket." (2Kor 1,12 MSG fordítás)

Amikor úgy érzed, hogy az élet nyomasztó és kaotikus, nehéz lehet tudni azt, hogy mibe kapaszkodhatsz. Viszont van egy dolog, ami sosem változik és mindig igaz marad: Isten változatlan jelleme.

Nem számít, hogy mi zajlik benned vagy körülötted, Isten kegyelme akkor is teljes erővel hat. Ő mindig ott van veled, még akkor is, ha nem érzed.

A Biblia azt mondja a korinthusiakhoz írt második levél 1. részének 12. versében, hogy "Most, hogy a legrosszabbon túl vagyunk, örömmel jelenthetjük, hogy sértetlen lelkiismerettel és hittel jutottunk ki belőle, és néztünk szembe a világgal – és még fontosabb, hogy rátok is felemelt fővel nézünk. Ez azonban nem saját erőnkből történt. Isten volt az, aki rendíthetetlenül magára irányította figyelmünket." (MSG fordítás)

Hogyan nézhetsz szembe bármivel tudva, hogy Isten kegyelme veled van, és kerülhetsz ki sértetlen hittel a nehézségekből? Íme három mód:

Támaszkodj Krisztusra stabilitásért! A Biblia azt mondja: "Mint az az ember, aki ... nem fél a rossz hírektől, sem rettegve attól, hogy mi történhet. Mert megértette, hogy Jehova gondoskodni fog róla" (Zsolt 112,6–7 TLB fordítás).

Hallgass Krisztusra iránymutatásért! Ő mindig jó jövő felé vezet téged: "'Tudom, hogy mit terveztem számodra' – mondja az ÚR. 'Jót tervezek neked, nem ártalmasat. Reményt és jó jövőt adok neked'" (Jer 29,11 NCV fordítás).

Nézz Krisztusra a megváltásért! A Biblia megígéri, hogy Jézus mindig ott lesz, hogy segítsen neked: "Ő mindig segít a nehézségek közepette. Ezért még akkor sem kell rettegnünk, amikor megremeg a föld vagy a hegyek a tengerbe omlanak" (Zsolt 46,1–2 NCV fordítás)

A krízisek lehetőséget ajánlanak neked arra, hogy olyasvalamibe fektesd a bizodalmad, melyet nem vehetnek el tőled: Istenbe és az ő sosem változó jellemébe. Lehet, hogy elveszíted az otthonod, az állásod, a házasságod, vagy az egészséged, azonban az Istennel való kapcsolatodat sosem veszíted el.

Raymond Edman, Billy Graham egyik mentora, egyszer azt mondta: "Sose kételkedj olyasmiben a sötétség idején, amit Isten a fényben tár eléd!"

Ezek a dolgok örökké igazak maradnak: Isten jó, szeret téged, veled van, tudja min mész keresztül, törődik veled, jó terve van számodra. Sosem hagy el, nem hagy cserben. Ez örökkévaló biztonságot jelent, amire építheted az életed.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Életed jó időszakaiban mit tanultál Istenről és az ő szeretetéről?
  • Hogyan segítenek a fentebbi igazságok túljutni a nehézségeken?
  • Amikor elkezdesz kételkedni az Istenbe vetett hitedben, mely ígéretei bátorítanak a Bibliából?

Hiszel ma Isten ígéretében?

A Biblia azt mondja, hogy "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3,16)

Készen állsz arra, hogy Isten beteljesítse az örök életre vonatkozó ígéretét? Ha igen, mondd el ezt az imát: "Kedves Istenem, hiszek Jézus Krisztusban, a te fiadban. Megvallom a bűneim, és a bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus azért halt meg, hogy elvegye a bűneimet, te pedig feltámasztottad őt. Bízni akarok Jézusban, mint Megmentőmben és követni őt, mint Uramat ettől a naptól kezdve. Vezesd az életem akaratod szerint. Jézus nevében, Ámen."

Ha elmondtad az imát Jézus befogadásáért, kérlek írj egy e-mail a rick@pastorrick.com címre. Szeretnék küldeni neked egy ingyenes anyagokból álló csomagot, hogy segítségedre legyen a Jézussal való közös utad megkezdésében.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.07.03.)

Szólj hozzá!

Három kérdés a Biblia alkalmazásához

2023. július 02. 03:00 - Lencsés Tamás

„Tényleg áldozatokat és felajánlásokat akar az Úr? Nem! Ő nem akarja a Ti áldozataitokat. Azt akarja, hogy engedelmeskedjetek neki.”

(1Sám 15,22 CEV fordítás)

Ahogy keresztényként fejlődsz, el kell kezdened Isten Igéjét alkalmazni. Egyedül a Biblia olvasása nem elég. Azonban, ha eddig nem töltöttél sok időt azzal, hogy megpróbáld Isten Igéjét alkalmazni az életedben, akkor lehet, hogy csalódott leszel. Hogyan tudod ezt megtenni?

Ma három olyan kérdést szeretnék feltenni Neked, amelyet bármelyik fejezethez feltehetsz Magadnak, és amely segíthet abban, hogy a Bibliát alkalmazd. Íme a három kérdés:

  1. Mit jelentett ez a Szentírás, amikor megírták?
  2. Mi az az időtlen igazság, ami Isten mondanivalója mögött áll?
  3. Hogyan vonatkozik ez rám most?

Ezt a három kérdést nevezem „alkalmazási hídnak”. Hidat építünk a Biblia világa és a mi világunk között.

Gyakoroljuk ennek a hídnak az építését azzal, hogy alkalmazzuk azt, amit Pál apostol a korinthusiakhoz írt első levelének 8. fejezetében mond a bálványoknak feláldozott ételek fogyasztásáról. Először is olvassuk el az 1Kor 8,1-13 verseket. Ezután nézd meg, hogy az alábbi három alkalmazási kérdésre milyen válaszokat kapsz.

Mit jelentett ez a Szentírás, amikor megírták? A korinthusi gyülekezetben voltak olyan emberek, akik tudták, hogy a bálványok nem jelentenek semmit, és a nekik felajánlott ételeknek nincs varázserejük. Ezért ez a csoport szabadon étkezett, nem törődve azzal, hogy mások mit gondolnak. Ugyanakkor voltak új hívők is, akiket sértett ez a gyakorlat. Pál apostol azt mondja az érett hívőknek, hogy ne engedjék, hogy a Krisztusban való szabadságuk megbotránkoztassa a testvéreiket.

Mi az az időtlen igazság, amit Isten mond? Ne használd a Krisztusban való szabadságodat arra, hogy megbotránkoztass másokat. A szabadságot szeretetben kell használni.

Hogyan vonatkozik ez most rám? Lehet, hogy ott, ahol élsz, nem szokás ételt áldozni a bálványoknak. Ez azt jelenti, hogy ez a szakasz nem releváns? Természetesen nem! Nézd meg újra ennek a szakasznak az időtlen igazságát. Itt van, hogyan alkalmazzuk: Érzékenynek kell lennünk a körülöttünk élő emberek iránt, mert így mutatjuk ki a szeretetet. Kérdezd meg magadtól: „Uram, van bármi, amit önzésből, arroganciából vagy érzéketlenségből teszek, ami miatt egy hívőtársam megkérdőjelezheti a hitét? Felfuvalkodott vagyok-e a saját szabadságtudatomtól, vagy pedig szeretetben építek másokat?”

Minden nap, amikor a Bibliát tanulmányozod, alkalmazd ezt a három kérdést az éppen olvasott szakaszra. Idővel egyre inkább látni fogod, hogy Isten világossá teszi, mit akar, mit tegyél azzal, amit az Igéből tanultál.

 

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Gondolj egy olyan bibliai történetre, amelyet már egy ideje ismersz. Olvasd el újra a szöveget, és tedd fel a fenti három kérdést. Milyen új igazságokat vagy alkalmazásokat fedezel fel a történettel kapcsolatban?
  • Hiszel abban, hogy a Biblia igazságai időtlenek, és hogy a történet üzenetei és alkalmazásai ma is aktuálisak? Milyen módon volt a Biblia útmutató az életedben?
  • Hogyan tudnád jobban tükrözni a cselekedeteidben a Bibliával kapcsolatos meggyőződésedet?

  

(Daily Hope by Rick Warren, 2023.06.25.)

 

 

Szólj hozzá!

A csendességed nem kell, hogy unalmas legyen

2023. június 29. 03:00 - Anita.B

pexels-fallon-michael-3551711.jpg“Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat.” (Jakab 1,22)

Ha valamit erőteljesnek nevezünk, akkor az energiával teli és eredményes. Olyan éltető erő van benne, ami változáshoz vezet. Tudtad, hogy a Biblia tanulmányozásra szánt idő is lehet erőteljes?

De hogy is van ez? Hogyan lesz abból, amit gyakran “elcsendesedésnek” nevezünk, erőteljesen, dinamikusan eltöltött idő?

A dolgok akkor válnak erőteljessé amikor konkrétak lesznek. Tehát ahhoz, hogy a Bibliatanulmányozással töltött időd erőteljes és dinamikus legyen, az olvasott szöveg értelmezésének konkrét cselekvéssé válnia. Más szóval, amikor Isten igéjét olvasod, fel kell ismerned az Igében azokat a konkrét dolgokat, amiket Isten elvár tőled. Azokra az igazságokra kell összpontosítanod, amiket Isten szeretne, hogy most azonnal alkalmazz életedben.

Íme egy szokás, ami segít ebben: miután olvastad a Bibliát, írj egy egymondatos végrehajtási utasítást arról, amit olvastál. Ez abban segít abban, hogy ne csak hallgatója, hanem cselekvője is légy Isten Igéjének.

Egy ilyen utasításnak négy jellemzője van:

Személyre szóló. Nem írhatsz utasítást másnak. Nem arról van szó, hogy a világnak, vagy a házastársadnak, vagy a gyerekeidnek mit kellene megtennie. Arról szól, hogy neked mit kell tenned!

Konkrét. Az utasításod olyan kell, hogy legyen, amit a valóságban konkrétan el lehet végezni és olyan, amit te képes is vagy megtenni. A tágan értelmezhető általánosságok nem segítenek. Valójában az általánosságok aligha eredményeznek cselekvést, hanem inkább tehetetlennek érezzük magunkat tőlük.

Teljesíthető. Ha nem tudod ténylegesen teljesíteni, amit kitűztél, akkor valószínűleg elcsüggedsz. Ha az utasításodban az szerepel, hogy napi öt órát kell imádkoznod, akkor azt nem fogod tudni megtenni. Nem érdemes ilyet leírni! Másrészt, ha az szerepel benne, hogy egy nap se teljen el ima nélkül, az hasznos. Ez egy olyan dolog, ami reálisan megvalósító, teljesíthető.

Igazolható. Más szavakkal konkrét és mérhető célt kell kitűzni elérési határidővel, ami igazolja, hogy sikeresen megtörtént a cselekedet. Ha nem jelölsz ki egyértelműen meghatározott célt határidővel, akkor az csak egy vágyálom.

A Biblia bármely részéhez tudsz ilyen egy egymondatos végrehajtási utasítást készíteni, miközben olvasod. És amikor ezt meg is valósítod, akkor engedelmeskedsz annak, amit a Biblia Jakab levelének 1. fejezetében, a 22. versben mond: “Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat”.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Ennek az áhítatnak az elolvasása után, hogyan változik meg a csendességben Biblia olvasással eltöltött időd?
  • Milyen egymondatos végrehajtádi utasítást fogsz ma véghezvinni a gyakorlatban? 
  • Van benned vágy arra vonatkozóan, hogy azt tedd, amit Isten igéje mond? Hogyan tükröződik ez, az életedben?

*(Daily Hope by Rick Warren 2023.06.21.)

Szólj hozzá!

Isten azt akarja, hogy a hited viselkedéssé váljon

2023. június 23. 03:00 - papk

 cross-g5f67c6b47_640.jpg

A teljes Szentírás Istentől ihletett, és arra szolgál, hogy megtanítson minket arra, mi az igazság, és hogy rávilágítson arra, mi a rossz az életünkben. Helyreigazít bennünket, ha tévedünk, és megtanít arra, hogy azt tegyük, ami helyes. Isten arra használja, hogy felkészítse és felvértezze népét minden jó cselekedetre."

(2 Tim 3,16-17 NLT)

Egyszer megkérdezték tőlem, hogy melyik a legjobb bibliafordítás. A válaszom: amikor lefordítod az életedre. Erről szól a bibliatanulmányozás. Ha nem fordítod le Isten Igéjét az életedre, akkor nem úgy tanulmányozod a Bibliát, ahogyan Isten akarta.

Isten azért adta nekünk a Bibliát, hogy átalakítson minket, nem pedig egyszerűen csak tájékoztasson minket. Nagyobb szívet kell adnia nekünk, nem pedig nagyobb fejet. Jakab könyvében ezt olvassuk: "Ne csak hallgassátok az igét, és így ne tévesszétek meg magatokat. Tegyétek, amit mond" (Jak 1,22 NIV).

Más szóval, Isten azt akarja, hogy a hited viselkedéssé váljon.

Isten a 2 Timóteus 3,16-17-ben még egyértelműbbé teszi a Bibliával kapcsolatos célját: "A teljes Szentírás Istentől ihletett, és arra szolgál, hogy megtanítson minket arra, mi az igaz, és rávilágítson arra, mi a helytelen az életünkben. Helyreigazít bennünket, ha tévedünk, és megtanít arra, hogy azt tegyük, ami helyes. Isten arra használja, hogy felkészítse és felvértezze népét minden jó cselekedetre" (NLT fordítás).

A Biblia célja több annál, hogy megmutassa nekünk, mi a rossz az életünkben, vagy hogyan kellene élnünk. Isten azért adta nekünk az Igét, hogy gyökeresen átalakítsa az életünket.

A Biblia különböző módon írja le önmagát. Például kalapácsnak, kardnak és szikének nevezi magát. Ezek mind olyan eszközök, amelyeket arra terveztek, hogy radikális változásokat idézzenek elő. Isten szándéka, hogy a Biblia gyökeresen megváltoztassa az életedet.

A Biblia úgy is leírja Isten igazságát, mint a tejet, a vizet, a kenyeret és a húst. Mi a közös ezekben a dolgokban? Ha nem eszel vagy iszol rendszeresen, akkor meg fogsz halni. Ugyanígy a Biblia nélkül nem szabadna élni. A Biblia nélkülözhetetlen az életünkhöz, mert életet ad nekünk.

A Bibliát "Isten Igéjének" nevezzük, de a Biblia beszél Jézusról is, mint Isten Igéjéről. A János 1,14 szerint: "Így lett az Ige emberré, és közöttünk lakott. Tele volt kimeríthetetlen szeretettel és hűséggel. És mi láttuk az ő dicsőségét, az Atya egyszülött Fiának dicsőségét" (NLT fordítás). Isten az élő Igét, Jézust adta neked, hogy a te hited szerzője és befejezője legyen. És ő adta neked az írott Igét, a Bibliát, hogy felkészítsen téged a hited megélésére.

A Biblia ma is átformálhatja az életedet - de ki kell nyitnod és el kell kezdened olvasni!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:  

  • Bárki elolvashatja a Bibliát, de nem mindenki élete fog átalakulni, ha ezt megteszi. Mi a különbség?
  • Lényegesnek tartod-e Isten Igéjét az életedben? Miért vagy miért nem?
  • Jézus az Isten Igéje. Hogyan kapcsolódik össze a bibliatanulmányozás és a Jézussal való bensőséges kapcsolat?

Követed-e ma Jézust?

Isten jóságát Fián, Jézus Krisztuson keresztül bizonyította be. A Biblia azt mondja: "Mert Isten így szerette a világot: Egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (János 3,16 CSB).

Készen állsz arra, hogy bízz Istenben, hogy beteljesíti az örök élet ígéretét? Ha igen, imádkozzuk el ezt az egyszerű imát: "Kedves Istenem! Hiszem, hogy Jézus Krisztus a Te Fiad. Megvallom, hogy vétkes vagyok, és bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus meghalt, hogy elvegye bűneimet, és hogy feltámasztottad őt az életre. Szeretnék Jézusban mint Megváltómban bízni, és a mai naptól kezdve őt követni, mint Uramat. Vezesd életemet, és segíts, hogy a te akaratodat cselekedjem. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt (angolul) a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.06.16.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Tégy jót azokkal, akik szembeszállnak veled

2023. június 07. 03:00 - Anita.B

pexels-luis-quintero-1759525.jpg

“Nektek pedig, akik hallgattok engem, ezt mondom: szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket;  áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket!  Aki arcul üt téged, tartsd oda annak arcod másik felét is, és aki elveszi felsőruhádat, attól alsóruhádat se tagadd meg!”

Lukács 6,27-29

Amikor üldöznek, zaklatnak vagy ellenállással nézel szembe, áldással kell válaszolnod.

Jézus azt mondja a Lukács 6,27-29-ben, “Nektek pedig, akik hallgattok engem, ezt mondom: szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket; áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket! Aki arcul üt téged, tartsd oda annak arcod másik felét is, és aki elveszi felsőruhádat, attól alsóruhádat se tagadd meg!” 

Ki csinálja ezt? Valójában nem sokan. De ez az a fajta válasz, ami megkülönbözteti a Keresztényeket — hiszen ez nem természetes, nem népszerű és nem is könnyű.

Nagyon sok bátorság kell ezekhez a dolgokhoz! Bárki megtorolhatja amit tettek vele, vagy válaszolhat valami gonosz dolgot. De nagy bátorság szükséges ahhoz, hogy áldással válaszoljunk.

Isten azt akarja, hogy szeresd ellenségeidet, tégy jót azokkal, akik gyűlölnek téged, áldd meg azokat, akik átkoznak, imádkozz azokért, akik bántanak és fordítsd oda a másik arcodat is. Ez könnyű? Nem. De ez a tanúságtétel legerősebb formája — és csak úgy tudod megtenni, ha betelsz Isten szeretetével.

A Komornyik című film azt mutatja be, hogy a Szabadságlovasok, akik a Polgárjogi Mozgalom idején harcoltak a rasszizmus ellen az Egyesült Államok déli részén, hogyan képezték ki az embereket, hogy ne vágjanak vissza, ha megütötték, leköpték, átkozták, vagy lökdösték őket, vagy amikor az emberek ételekkel dobálták. Ez az erőszakmentes álláspont felvételének egy intenzív jelenete.

Ahogy néztem a jelenetet, könnyek kezdtek potyogni az arcomon. Azt gondoltam, “Ez a fajta ember akarok lenni Jézus számára. Ilyen bátor akarok lenni. Bátor szívet akarok, ami nem enged a rosszba, bármit dobjanak is rám. És szeretettel akarok válaszolni.”

Ha elutasítod a megtorlást, és ehelyett szeretettel válaszolsz a munkahelyeden vagy valakinek, aki nem kedvel téged, Istennek örömöt okozol. És áldott leszel.

Jézus azt mondja, “Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben(Mt 5,10-12).

Jézus kifizette az árat érted. És azt mondja, hogy az ő követésének is ára van, amit meg kell fizetned. Ha Keresztény vagy, a Földön való népszerűség nem garantált — de a mennyei jutalmad igen.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Hogyan reagálsz a Jézus Krisztusért való szenvedés gondolatára? A válaszod hogyan befolyásolja a sértések vagy rosszallások kezelését?
  • Miért a szeretetben való reakció és nem a megtorlás a Krisztusról szóló tanúságtétel legerősebb formája?
  • Hogyan láthatsz életeket megváltozni azáltal, hogy szereted az ellenségeidet, imádkozol a bántalmazókért és odatartod a másik orcádat is?

Hol töltöd az örökkévalóságot?

A Biblia azt mondja, csak úgy juthatsz a mennybe, ha bízol Istenben, az ő Fián, Jézus Krisztuson keresztül. Nem érdemelheted ki a mennybe vezető utat, “Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék” (Efézus 2,8-9).

Ha készen állsz arra, hogy életedet Jézusnak szenteld, kezdd ezzel az imával:

“Drága Istenem, megígérted, hogy ha hiszek a Fiadban, Jézus Krisztusban, minden, amit valaha elhibáztam, megbocsáttatik, megtudom életem célját, és egy nap befogadsz mennyei, örök hajlékodba.

Bevallom, vétkeztem, és bocsánatot kérek tőled. Hiszem, hogy Jézus azért halt meg, hogy elvegye bűneimet és, hogy te feltámasztottad őt. Bízni akarok Jézusban, mint Megváltómban és a mai naptól fogva Uramként követni őt. Vezesd életemet és segítsd teljesíteni akaratodat. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha elmondtad ezt az imádságot, hogy befogadd Jézust, akkor írj nekem egy e-mailt (angolul) a rick@PastorRick.com címre és tudasd velem. Szeretnék néhány ingyenes anyagot küldeni, melyek segítenek elindulni a Jézussal közös utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren 2023.05.31.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása