Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hogyan legyenek céljaid bizonytalan időkben?

2022. február 15. 03:00 - csmsdvd

alakok.jpg

„Terveket kellene készítenünk – számítva arra, hogy Isten irányít minket.” (Péld 16,9 TLB)

Istent nem a panaszaid, sajnálkozásaid vagy elvárásaid mozgatják, hanem a hited. Máté evangéliuma 9. fejezetének 29. verse szerint: „A ti hitetek szerint történjék veletek!”
(NIV)

Az biztos, hogy hittel cselekszel, amikor valami olyasmit teszel, amit magad erejéből nem tudsz megtenni, olyat, amiben szükséges, hogy Istenre számíts.

Hited cselekedete a célok kitűzése. Sok embernek azért nincs életcélja, mert fél a bukástól, és nincs hite hozzá.

Amikor célt tűzöl ki magad elé, az olyan mintha azt mondanád: „Istenem, a segítségeddel ezt a célt erre a napra szeretném megvalósítani.” Az ilyen típusú cél a hited kijelentése, és Isten méltányolja a hitet.

Amennyiben a mai bizonytalan helyzetben nehezen tűzöl ki célt magad elé, mivel minden olyan gyorsan változik, akkor két dolgot tehetsz.

Először is különböző lehetséges forgatókönyvekhez kötött célokat állíthatsz. Ami azt jelenti, hogy több célt és több tervet készíthetsz attól függően, mi következik be. Például: „Eddig és eddig ezt és ezt teszem, ha ez meg ez következik be. Másfelől ha amaz valósul meg, akkor eddig és eddig azt és amazt teszem.”

A forgatókönyveken alapuló célkitűzés egy bevált módszer a jövőre való felkészülésre, mindamellet, hogy a bizonytalan időkben Istenre hagyatkozol. „Terveket kellene készítenünk – számítva arra, hogy Isten irányít minket.” (Péld 16,9 TLB)

Másodszor jellembeli célokra összpontosítasz tevékenységi célok helyett. Más szóval, olyan célokat tűzhetsz ki, amelyek azt mondják, mivé szeretnél válni, ahelyett hogy azt mondanád, mit szeretnél tenni. Milyenné szeretnél válni jövő ilyenkorra? Miben szeretnél más lenni? Hogyan tudnál jobban Krisztusivá válni? Milyen gyengeségeden szeretnél javítani?

Függetlenül attól, hogy a világ mennyire elszabadultnak érezhető, mindig választhatod a változást, hogy abban növekedjél, amilyen ember lenni szeretnél.

Itt az idő, hogy munkához láss! Ne azon elmélkedj, mi következhet be, hanem cselekedj hittel! A Biblia szerint: „Hit nélkül lehetetlen kedvesnek lenni Isten számára.” (Zsid 11,6 NIV) Amikor hittel cselekszel, Isten méltányolja céljaid, és segít elérned a legmagasztosabb célt: megdicsőíteni őt.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz melyik könnyebb: forgatókönyv vagy cselekményalapú célt állítani?
  • A jövő évig milyen módon szeretnél lelkileg növekedni? Milyen első lépést teszel ma, hogy elérd ez a célt?
  • Ha forgatókönyv alapú célt állítasz fel, mit kell elhagynod?

Ha sohasem hívtad még be Krisztust életedbe, akkor ma a következő egyszerű imát mondhatod: „Istenem, megértettem, hogy szükségem van rád. Újjá szeretnék születni. Megvallom, hogy bűnt követtem el ellened, és kérlek, bocsásd meg minden bűnömet. Jézus, befogadlak életembe mint Uramat és Megváltómat. A mai nappal teljes életemet átadom neked. Követni akarlak, és azt cselekedni, amit te mondasz nekem. Szeretném látni a te jövőképedet, célodat, tervedet az én életemmel. Kérlek, fogadj be családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen!”

Ha már befogadtad Krisztust az életedbe, akkor a következőképpen imádkozhatsz: „Atyám, segíts az életet a hit szemeivel látni! Szeretném a te jövőképed szerint látni azokat a dolgokat, amiket szeretnél, hogy megtegyek. Bízni fogok benned, és számítok a te nagy dolgaidra, ahogy haladok a hit útján, hogy nagy dolgokat érjek el neked. Következetesen kitartok az életemben a te terveid mellett. Jézus nevében imádkozom. Ámen!”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.02.08.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Még a világjárvány idején is készíthetsz terveket

2020. november 25. 03:00 - Lilla:)

pandemic.jpg

„Ha tudni akarod, mit vár tőled Isten, kérdezd meg, ő pedig örömmel  el fogja mondani neked, hiszen ő mindig készen áll, hogy bőkezűen ellássa bölcsességgel mindazokat, akik kérik őt” (Jak 1,5 TLB fordítás).

Semmi gond nincs azzal, ha tervezünk, még világjárvány idején sem. Azonban ha azt szeretnéd, hogy Isten megáldjon, fontos, hogy őt is bevond a tervezésbe.

Jakab levelében egy ígéretet olvashatunk, melynek hasznát vehetjük a tervezésnél. Azt mondja: „Ha tudni akarod, mit vár tőled Isten, kérdezd meg, ő pedig örömmel el fogja mondani neked, hiszen ő mindig készen áll, hogy bőkezűen ellássa bölcsességgel mindazokat, akik kérik őt” (Jak 1,5 TLB fordítás).

Isten azt ígéri, hogy bölcsességet ad a tervezéshez. Csak kérned kell!

Ennek részeként meg kell alázkodnod Isten előtt. Nem szükséges azon morfondíroznod, hogy Isten szerint mit kellene tenned az életeddel. Csak imádkozz érte! Isten mindig készen áll megosztani veled a bölcsességét, amire a jó tervek készítéséhez szükséged van.

Jelenleg elég sajátos időket élünk, melynek következtében lehet, hogy úgy érzed, az életed fogságba került. Előfordulhat, hogy azt gondolod, nem szőhetsz terveket, vagy beleragadtál egy átmeneti helyzetbe. Az is lehet, hogy azért nem tervezel egyáltalán semmit, mert az egyetlen célod, hogy átvészeld ezt a járványt.

Azonban ahogy egyre jobban körbevesz minket a járvány, nem akarhatod elvesztegetni ezeket a heteket és hónapokat. Lehet, hogy úgy érzed, mintha megállt volna az idő, azonban Isten céljai folyamatosan haladnak előre. Nem akarom, hogy lemaradj arról, hogy részt vegyél bennük.

Mialatt rengeteg dologra nincs befolyásunk ebben a járványban, nagyon sok marad még mindig, amire van. Arra hívlak, hogy ezen a héten nevezz ki egy órát, amit imádkozással töltesz el, az idei év hátralevő részének megtervezésére. Ez lehet a lelki növekedésedre vonatkozó terv, vagy a családodra, a szolgálatodra, az anyagi helyzetedre vagy a karrieredre vonatkozó is. Bármiről is szeretnél beszélni Istennel, szánd rá az időt, hogy az ő bölcsességét kutasd, és állíts fel néhány célt!

Kezdheted így az imádságot: „Uram, mit vársz tőlem ennek az évnek a hátralévő részében? Mit vársz tőlem, mit tegyek az életemmel? Mi a te akaratod Istenem? Kérlek, add nekem a te bölcsességed, hogy megfelelően szolgálhassalak és betölthessem küldetésem!”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha tudod, hogy sikerülhetne, akkor mit tennél meg hitben?
  • Hogyan siklottak ki a terveid a járvány miatt? Milyen lépéseket tehetnél meg ma azért, hogy helyrehozd ezt?
  • Mit gondolsz, mik Isten tervei veled a járvány közepén?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.11.18.)

Szólj hozzá!

A hatékony kommunikáció érdekében tervezz és imádkozz!

2020. október 11. 03:00 - FodorImi

plan_think.jpg

„Az intelligens emberek gondolkoznak, mielőtt beszélnek, hogy amit mondanak, az meggyőző és megnyerő legyen” (Péld 16,23 GNT fordítás).

Jelentőségteljes beszélgetést akarsz folytatni valakivel? Akkor szükséges tervezned és imádkoznod. Azt kell mondanod Istennek, hogy „Uram, taníts, mit mondjak, taníts, mikor mondjam, és taníts, hogyan mondjam!”

Jézus maga is ezt tette.

János evangéliuma 12. fejezetének 49. versében Jézus ezt mondja: „Nem magamtól szóltam, hanem az Atya, aki elküldött engem, ő mondta meg nekem, hogy mit mondjak és hogyan mondjam” (GW fordítás). Jézus nem csak úgy körbejárt, és beszélt a maga tehetsége szerint. Ő beszélt az Atyával, és Isten megmondta neki, hogy mit kell mondania, mikor kell mondania, és hogyan kell mondania.

Isten ugyanezt megteheti veled is. Ha nem tette, az azért van, mert nem kérted. Nem csatlakoztál Isten bölcsességéhez és erejéhez. Nem használtad ki azt a jogodat, hogy Isten gyermekeként kérd el tőle azt, amiről  úgy gondolod, hogy szükséged van rá, és bízz benne, hogy ő ellát mindazzal, amiről tudja, hogy tényleg szükséges a számodra.

Soha nem mennél felkészületlenül egy fontos találkozóra. Ugyanígy, mielőtt egy kritikus beszélgetést folytatnál a gyermekeddel, a társaddal, a főnököddel vagy egy szomszédoddal, tervezned és imádkoznod kell. Ez az egyetlen módja, hogy elérj valamit a beszélgetéseddel.

„Az intelligens emberek gondolkoznak, mielőtt beszélnek, hogy amit mondanak, az meggyőző és megnyerő legyen” (Péld 16,23 GNT fordítás). Más szavakkal, ha meggyőző, megnyerő akarsz lenni, kapcsold be az agyad, mielőtt megnyitnád a szád! Tervezd el előre, hogy mit fogsz mondani!

A beszélgetés eltervezése perspektívát ad a számodra. Teret nyit, hogy tiszta fejjel átgondold a körülményeket és az összefüggéseket. Aztán pedig kellemessé tudod tenni a beszélgetést.

Pál levele a kolosséiakhoz 4. fejezetének 6. verse azt mondja: „Minden, amit mondotok, legyen kedves és jól átgondolt” (GW fordítás).

Ha csak ezt az egy verset gyakorlod, a kommunikáció mesterévé fogsz válni. Csak az előre tervezés és az imádság által tudod biztosítani, hogy szavaid kedvesek és jól átgondoltak legyenek.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Belehajszoltad-e már magad tervezés nélkül egy fontos beszélgetésbe? Mi lett az eredménye?
  • Amikor imádkozol, hogyan mutatja meg Isten, hogy mit, mikor és hogyan mondj?
  • Miért fontos a tiszta látásmód, amikor egy beszélgetésre készülsz? Miért számít a kontextus?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.10.04.)

Szólj hozzá!

Hogyan kezdj el kimászni az adósságból?

2020. január 28. 03:00 - magyarosijulia

20200128.jpg

„Ne tartsd vissza adósságaid visszafizetését!” (Péld 3,27 TLB fordítás).

Isten bőven kifejti a Bibliában, hogy miként érez az adóssággal kapcsolatban: „Ne tartsd vissza adósságaid visszafizetését!” (Péld 3,27 TLB fordítás). Pál rómaiakhoz írott levele 13. fejezetének 8. versében ezt írja: „Ne hagyjatok fennmaradó adósságot!” Isten kijelenti azt a bölcsességet, amit valamennyien ösztönösen így is gondolunk: az adósság nem jó.

Amikor megnézzük, hogy hol állunk jelenleg, akkor a legtöbben hajlandóak lennénk elkerülni azt, hogy újabb adósságba keveredjünk, ha ezzel megfizethetnénk azokért, amelyekbe már belesiklottunk. De Isten azt akarja, hogy visszafizesd azt, amivel tartozol, hogy megáldhasson az anyagiakban. Hogy ezt meg tudd tenni, el kell kötelezned magad, hogy megteszed, utána pedig meg kell tervezned, hogy hogyan viszed azt véghez.

Először is, el kell kötelezd magad, hogy megteszed. Valószínűleg észrevetted, hogy mennyire egyszerű belesiklani az adósságba. Még csak végig sem kell gondolnod. Kifele siklani viszont nem lehetséges. Egy teljes fordulatot kell venned, hogy egy hosszú úttal visszamássz a hegyre. Ehhez egy kemény döntés és elköteleződés szükséges, hogy rászánd a szükséges időt és fegyelmet, ami kivisz az adósságból.

Könnyen egyedül érezheted magad ezen a hegyen felfele haladó úton. De Isten pontosan tudja, hogy hol vagy! Ő már nagyon régen tudta, hogy ez meg fog történni. Isten segíteni akar a problémáiddal való küzdelemben, meg akar erősíteni azok által, és növekedést akar adni a problémák közepette. Ő veled van ebben a kihívásban. Nem vagy egyedül.

Először elkötelezed magad, utána készítesz egy tervet.

Nélkülözhetetlen, hogy legyen egy terved. Az adósságból csak lépésről lépésre, napról napra lehet kimászni. És egy olyan valami is hozzátartozik, amit a legtöbb ember utál: a fegyelem. Ez azt jelenti, hogy nem teszem meg ezt, nem veszem meg azt, elhatározom, hogy megteszem ezt, és eldöntöm, hogy nem teszem meg azt. A Biblia ezt írja A példabeszédek könyve 21. fejezetének 5. versében: „A jó tervezés és a kemény munka jómódra vezet, de az elhamarkodott cselekedetek szegénységet eredményeznek" (NLT fordítás).

Ha adósságod van, ne hagyd figyelmen kívül a Biblia figyelmeztetését: kerüld el az elhamarkodott cselekedeteket! Ha adósságban vagy, szenvedsz, és olyan gyorsan meg akarsz szabadulni ettől a szenvedéstől, amilyen gyorsan csak lehet. Így nagyon hajlamos vagy engedni ennek a kísértésnek.

Ne keresd az elhamarkodott cselekedeteket! Keresd Isten tervét! Kötelezd el magad a terv iránt, és döntsd el, hogy minden tőled telhetőt megteszel, hogy elérd a céljaid!

Gondolj bele, hol lehetsz egy év múlva, ha elkezdesz szorgalmasan kilépdelni az adósságból! Utána, tedd meg ezeket a lépéseket naponta, és hagyatkozz Isten bölcsességére és kegyelmére, hogy ő elvégezze a nehezét.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha most nem lenne adósságod, mi lenne másképp az életedben?
  • Képzeld el, hogy hova szeretnél eljutni egy év múlva anyagi szempontból! Mit kell megtenned minden nap, hogy elérd ezt a célt?
  • Miért utálja a legtöbb ember a fegyelem gondolatát, amikor a pénzügyekről van szó?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.01.21.)

Szólj hozzá!

Bízhatod-e Istenre a sorsodat?

2019. augusztus 15. 03:00 - gabormel

„Mária pedig ezt mondta: Magasztalja lelkem az Urat, és ujjong az én lelkem megtartó Istenemben” (Lk 1,46–47).

thinkstockphotos-832119682-1024x576.jpg

Amikor tervezésről van szó, sok keresztény ateistaként viselkedik. Tisztában vannak azzal, hogy Jézus megmentette őket, de nem igazán hisznek benne. Úgy gondolják, hogy bármilyen módon megtervezhetik az életüket. Az igazság azonban az, hogy Isten teremtett mindenkit, és mindenkit egyedi célra készített. Mindenkinek saját sorsa van.

Istennek Mária számára is volt terve. Azzal a céllal teremtette, hogy Isten fiának az édesanyja legyen. És mi volt Mária válasza? Nem azt mondta, hogy „Már megvan a saját tervem az életemre. Túl elfoglalt vagyok. Azt kell tennem, ami számomra a legjobb.” Nem! Ő felismerte, hogy Istennek célja van az életére nézve, és elfogadta Isten akaratát.

Hálaénekében így válaszolt: „Magasztalja lelkem az Urat, és ujjong az én lelkem megtartó Istenemben” (Lk 1,46–47). Mária felismerte, hogy Isten az ő Ura és Megváltója, és buzgón teljesítette akaratát. Az életét Istenre bízta, habár tudta, hogy senki nem fogja elhinni azt, amit az angyal neki mondott.

Hiszel abban, hogy Isten saját sorsot készített számodra? A Bibliában ez áll: „Tudjátok meg, hogy Isten az Úr! Ő teremtett minket, és mi hozzá tartozunk; az ő emberi vagyunk, a juhok, akiket gondoz” (Zsolt 100,3 NCV fordítás),

Isten terve az életedre nézve sokkal jobb, mint az a terv, amit te valaha is készíteni fogsz. Tehát ha valakire rábízod az életed, ki lenne jobb, mint a te Teremtőd, aki céllal alkotott téged?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen terveket készítettél magadnak? Mennyire tükrözi ez Istenbe vetett bizalmadat és Isten akaratát?
  • Az, hogy sorsodat az Istenre bíztad, milyen hatással van az imaéletedre, más emberekkel való kapcsolataidra és a világ történéseivel kapcsolatos kilátásaidra?
  • Szánj néhány percet arra, hogy dicsérő szavakat írj Istennek, melyek azt a vágyat tükrözik, hogy Isten akarata szerint teljesüljön célja az életedre nézve!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.08.08.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása