„Ő azonban letagadta, ezt mondva: ’Asszony, nem ismerem őt!’” (Lk 22,57)

Kész volt börtönbe menni – sőt még meghalni is – Jézussal. Ezt mind Péter mondta.

De Jézus tudta az igazságot, hogy ebben a néhány sötét órában, Péter meg fogja majd tagadni őt. „Mondom neked Péter: nem szólal meg a kakas ma, amíg háromszor le nem tagadod, hogy ismersz engem.” (Lk 22,34). És pontosan abban a pillanatban mondta ki Péter harmadszor is: „Ember, nem tudom, mit beszélsz!” (Lk 22,60), amikor a kakas megszólalt.

Jézus – láncokba verve – felnézett és egyenesen rátekintett a barátjára, és ezen az éjszakán már másodszor érezte egy barát árulásának tövisét. De ez alkalommal nem harminc ezüstpénzért adták el; most csupán a névtelenség volt az árulás ára.

Azután Péter kiment és keserves sírásra fakadt. (Lk 22,62)

Sírt, mert átadta magát a félelemnek, amikor a hite kellett volna, hogy vezesse. Ahogyan téged és engem is, úgy Pétert is a túlélési ösztöne vezette.

Fájdalmában nem értette meg, amit Jézus az utolsó vacsoránál mondott el, amikor még együtt voltak. Jézus azt mondta, hogy neki el kell mennie, de eljön majd a Pártfogó (Jn 16,7). Akik szeretik Jézust, azoknak az életében az Istentől küldött Szentlélek szállást vesz, és folyamatos kapcsolatot alakít ki a Teremtő és a teremtmény között.

A Szentlélek azért jön, hogy tanítson és vezessen, és megtanítson az új természetünk szerint élni. Továbbra is követhetünk el hibákat, visszaeshetünk bűnös gondolatokba és cselekedetekbe – amelyeket Corrie Ten Boom a múlt visszhangjainak nevez.

De már a jelenben és a jövőben egyaránt mi mindannyian „választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket” (1Péter 2,9)

Péter ezen szavai évekkel azután az éjszaka után íródtak, amelyen azt hitte, hogy tönkretette az egész életét, mind itt a földi, mind az örök életre nézve. 

(Daily Hope by Jon Walker, 2011.07.06)