“Az Úr nem azokat a dolgokat nézi, amit az emberek. Az emberek a külsőt nézik, de az Úr a szívet.” (1Sámuel 16:7b, NIV fordítás)
Mindig óvnunk kell az élet szentségét, mert az emberi élet feltárja Isten célját és megmutatja dicsőségét.
Értékes vagy függetlenül attól, ki vagy és honnan származol. Ez minden gyermekre igaz, bármit is próbál állítani a társadalom.
Egyikünk sem tökéletes, de a Biblia azt üzeni nekünk, hogy Isten felelősséget vállal minden velünk született hibánkért. Tudtad ezt? Természetesen ez nem vonatkozik azokra a problémákra, amelyeket mi magunk okoztunk (például dohányzás, túlzott étel- vagy italfogyasztás). Ellenben a veleszületett gyengeségeid is a JELLEMED részei.
Ahogy Sámuel 1. könyvének 16:7b versében olvassuk: “Az Úr nem azokat a dolgokat nézi, amit az emberek. Az emberek a külsőt nézik, de az Úr a szívet” (1 Sámuel 16:7b).
Isten azért vállal felelősséget, mert bárki másnál nagyobb távlatból lát mindent. Ő látja, amit mi nem. Mindegyikünknek adott tehetséget, hogy a ránk vonatkozó csodálatos terveit megvalósítsuk. Ezért szeret minket minden fogyatékosságunk ellenére.
Isten senkivel nem mér össze, hiszen egyedinek teremtett. Az ő remekműve vagy. Segíteni fog neked abban, hogy megvalósítsd mindazokat a lehetőségeket, amelyeket ő kizárólag benned helyezett el.
Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
- Kihez szoktad hasonlítani magad?
- Miért érzed úgy, hogy ez az ember jobb nálad, vagy hogy Isten őt jobban szereti?
- Számodra elég azt tudni, hogy Isten szemében szent az életed? Miért/ miért nem?
*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.08.21.)