Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Mindig túl korán van, hogy feladjuk!

2018. január 20. 03:00 - gabormel

„Ezért soha nem adjuk fel. Habár a testünk haldoklik, a lelkünk minden nap megújul. A mostani könnyű szenvedésünk nem tart sokáig, mely az örökké tartó dicsőség túláradó mértékét szerzi meg nekünk!” (2Kor 4:16, NLT fordítás)

A hívő és nem hívő ember között az a különbség, hogy a hívő ember soha nem adja fel a nehézség első jeleinél, hanem igyekszik folyamatosan kitartani. A hívő ember elszánt, szorgalmas, állhatatos, és nem tudja, mit jelent az, hogy feladni. Tudod, hogy hogyan lesz a kis makkból tölgyfa? A tölgyfa is valamikor csak egy makk volt, azonban soha nem adta fel.

Nem vagyok valami okos, de egy dolgot biztosan tudok: Mindig túl korán van ahhoz, hogy feladjuk. Addig soha nem vagy vesztes, amíg nem adod fel, és mindig túl korán van, hogy kilépj. Isten a nehéz időkben teszi próbára az állhatatosságunkat.

Amikor megalapítottuk a Saddleback Gyülekezetet, az első prédikációmat egy személynek tartottam, a feleségemnek, aki szerint a beszédem túl hosszú volt. Az eltelt harmincegy év alatt a véleménye semmit nem változott!

Amikor elkezdtük a gyülekezetünket, azt gondoltam, hogy gyorsan szerzünk épületet is számunkra, azonban ez 15 éven keresztül nem valósult meg. A Saddleback Gyülekezet első 13 évében 79 különböző létesítményt használtunk az összejövetelek megtartásához. Tudod, hogy hányszor éreztem úgy, hogy inkább feladom? Szinte minden hétfő reggel! Azonban nem tudtam, hogy hogy kell feladni! És akkor Isten azt mondta: „Rick, hogyha soha nem adnék a gyülekezetednek egy épületet, még mindig szolgálnál engem?" És akkor azt válaszoltam: „Teljes mértékben!”

Mire felépítettük az első gyülekezeti házunkat, a gyülekezetünk száma meghaladta a tízezer főt. Hogyan lehet felépíteni és lebontani egy templomot tízezer ember részére minden héten? Ebben nincs nagy dicsőség, csak kemény munka. Isten a kemény időket arra használja, hogy próbára tegye a kitartásunkat.

Ha most éppen nehéz idők járnak feletted, akkor ez az igevers neked szól: „Ezért soha nem adjuk fel. Habár a testünk haldoklik, a lelkünk minden nap megújul. A mostani könnyű szenvedésünk nem tart sokáig, mely az örökké tartó dicsőség túláradó mértékét szerzi meg nekünk!” (2Kor 4:16, NLT fordítás).

Istent sokkal jobban érdekli az, hogy milyen jellemé formálódsz, mint az, hogy mi történik veled. Az életedben gyakran állít megpróbáltatások, nehézségek elé, mivel a szenvedések és problémák sorozata tanít meg arra, hogy szorgalmas és eltökélt legyél, és hogy kifejlődjön a jellemed. A probléma, amellyel éppen most kell megküzdened, az Istenhez való hűségedet teszi próbára. Az életben adódó nehézségek ellenére is fogod szolgálni Istent?

„Ne fáradjunk bele tenni a jót, mert ha kitartunk, annak idején aratni is fogunk.” (Galata 6:9, SZIT fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Szerinted miért érdekli Istent jobban az, hogy milyen jellemmé formálódsz, mint az, hogy mi történik veled?
  • Hogyan változtatja meg a nehézségekkel szembeni reakciódat az a tudat, hogy Isten a nehéz helyzeteidben is munkálkodik?
  • Milyen helyzetben voltál már kész feladni? Mi fog kelleni ahhoz, hogy bízz annyira Istenben, hogy kitarts ebben a helyzetben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.01.13.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása