Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Másokat csapsz be, ha nem használod az Istentől kapott tehetségedet

2018. november 11. 03:00 - gabormel

Isten mindenkit megajándékozott a lelki ajándékai széles választékának valamelyikével. Használd azokat jól, hogy egymás szolgálatára legyenek!” (1Pt 4:10 NLT fordítás).

gifts-from-heaven.jpg

 

A Biblia így fogalmaz 1Pt 4:10-ben: „Isten mindenkit megajándékozott a lelki ajándékai széles választékának valamelyikével. Használd azokat jól, hogy egymás szolgálatára legyenek!” Amikor másokat segítesz képességeid használatával, Istent dicsőíted.

 

Isten arra próbál rávezetni téged, hogy légy közreműködő! Isten nem a maga javára áldott meg téged tehetségekkel és képességekkel. Azért adta, hogy mindezek más emberek javára váljanak, illetve mások tehetsége a te javadat szolgálja.

 

Annyira hálás vagyok azoknak az embereknek, akik tehetségesek azokban a dolgokban, amikben én nem vagyok jó. Például hálás vagyok a könyvelőknek, mivel eléggé hadilábon állok a könyveléssel. Hálával tartozom mindazoknak, akik tudják, hogyan kell az adókat fizetni.

 

Hálás vagyok azoknak az embereknek, akiknek a gépekhez van tehetségük. Még egy porlasztót sem tudtam megjavítani, mikor szükség lett volna rá. Azt sem tudom, hol kell keresni!

 

Különböző tehetségekkel rendelkezünk.

 

Isten megáldott engem is néhány tehetséggel. Az egyik tehetségem az, hogy Isten Igéjét más emberek számára érthetővé tegyem. Amikor ezt a képességet használom, áldottá válsz. A tehetségem neked szól, és ez segítség számodra.

 

Azonban a lényeg az, hogy te is tehetséges vagy valamiben. A kérdés az, hogy mások áldására, segítésére használod-e?

 

Ha nem használod az Isten által adott tehetséget, akkor ezzel másokat csapsz be. Képességeid használata útján dicsőítheted Istent. „Használd jól az ajándékokat, hogy egymás szolgálatára legyenek!” Istent dicsőíted, ha mások szolgálatára használod a képességeidet.

 

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

 

  • Milyen ajándékokkal áldott meg az Isten?
  • Hogyan használod az Istentől kapott ajándékaidat mások szolgálatára? Milyen más módokon akarhatja Isten, hogy mások javára használd azokat?
  • Hogyan kell a segítséget elfogadni valakitől, hogy az az ember, Isten dicsőítésére használhassa ajándékait?

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2018.11.04.)

Szólj hozzá!

Az elfogadás nem jóváhagyás

2018. november 10. 03:00 - Erika1832

"Fogadjátok el egymást, mint ahogy Krisztus is elfogadott minket az Isten dicsőségére." ( Róma 15:7 NLT)

Tudtad, hogy minden alkalommal, amikor kimutatod a szereteted Isten dicsőségére szolgálsz? Isten szeretet, és a dicsőség megmutatja, hogy milyen is Isten valójában.

Isten ezt mondja: "Én egy folyton szerető és könyörületes Isten vagyok. Szeretném, ha olyan lennél, mint én. Szeretném, ha egyre jobban kifejlődne benned az isteni jellem." Mégsem leszel soha Isten, nem lesz belőled istenecske. Isten viszont azt szeretné, hogy istenessé válj, hogy kifejlődjön benned az ő jelleme. Amilyen az Atya, olyan legyen a gyermeke is! Szeretné, hogy megtanuld úgy szeretni az embereket, ahogyan Ő szereti, hiszen Ő maga a szeretet. 

Minden alkalommal, amikor így teszel, Isten dicsőségére mutatsz.

Ennek a szeretetnek az egyik módja, ha elfogadod az embereket, úgy, ahogy vannak. Attól függetlenül is elfogadhatod őket, hogy nem értesz egyet a cselekedeteikkel.

Érted a különbséget az elfogadás és a jóváhagyás között? Elfogadhatsz valakit anélkül, hogy egyetértenél bármivel, amit tesz. Nagy a különbség. Minden embert el kell fogadnunk, de nem kell egyet értsünk mindennel, amit tesz. Szóval nem számít, hogy az emberek mit tesznek, kivel teszik, hogyan teszik, vagy mennyi ideig - ezek nem számítanak, hiszen neked így is szeretned és elfogadnod kell őket. De ez nem azt jelenti, hogy mindent helyeselsz, amit elkövetnek. Isten is szeret téged, de nem fogad el mindent, amit teszel. 

A szeretet nem azt mondja, hogy elfogadok mindent, amit teszel. A szeretet azt mondja, hogy elfogadlak mindazok ellenére, amit teszel. 

A Római levél 15,7 azt mondja: "Fogadjátok el egymást, mint ahogy Krisztus is elfogadott minket az Isten dicsőségére." (NLT fordítás)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Kit kell elfogadnod annak ellenére, hogy nem értesz egyet azzal amiben hisz, vagy ahogyan cselekszik?
  • Mivel tudnád kimutatni az elfogadásod vagy szereteted különösen azok iránt, akikkel kapcsolatban a világ azt várná el, hogy elfordulj tőlük, épp a hitük vagy tetteik miatt?

Daily Hope by Rick Warren (2018.11.03. fordította  - sema22)

 

Szólj hozzá!

Hogyan élj Isten ereje által?

2018. november 09. 03:00 - magyarosijulia

„Mert Isten országa nem csak sok beszéd, hanem az Isten ereje által való élet.” (1Kor 4:20 NLT fordítás)

Szükséged van Isten erejére ahhoz, hogy teljes életet élj.

A Bibliában azt olvassuk, hogy „...mert Isten országa nem csak sok beszéd, hanem az Isten ereje által való élet.” (1Kor 4:20 NLT fordítás)

Tudtad, hogy Isten nem áldja meg azokat, akik csak magukban bíznak? Azokat áldja meg, akik tőle függenek és alárendelik magukat neki.

Isten használni akar téged, de ehhez az Ő ereje által kell élned. Az Efézus 3:20-ben úgy olvassuk, hogy „A bennünk működő ereje által Isten mérhetetlenül többet tud tenni, mint amire kérjük, vagy amit el tudunk képzelni.”

Isten többre képes, mint amit el tudnál képzelni. Hogyan kaphatod meg az Ő erejét? Háromféle módon:

  1. Azáltal, hogy imádkozol.

Ha erőtlen az életed, az könnyen lehet, hogy azért van, mert nem imádkozol. Az imádság és az erő együtt jár.

  1. Azáltal, hogy kockázatokat vállalva is engedelmeskedsz Istennek.

Amikor kockázatot vállalsz, és így megteszed, amire Isten kér, még akkor is, ha nehéz, vagy népszerűtlen, esetleg nem tűnik logikusnak, senki nem tesz olyat vagy netán nagy ára van, Isten ereje kiárad az életedre.

  1. Azáltal, hogy nem adod fel.

Ne add fel! Isten próbára teszi a hitedet, hogy az növekedhessen. Mikor az életed tele van nehézségekkel, a dolgok késnek, zsákutcákba futsz, elkeseredsz és elbátortalanodsz, akkor Isten arra tanít, hogy bízz benne. Tarts ki és Isten meg fog áldani.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Honnan tudod, hogy Isten ereje ott van-e az életedben?
  • Hogyan teszi próbára Isten jelenleg a te hitedet? Hogyan szeretnéd, hogy ezáltal megáldjon téged?
  • Milyen kockázatokat vállalsz Istenért?

(* Daily Hope by Rick Warren, 2018.11.02., fordította Fodor Imre)

Szólj hozzá!

Mit jelent az, hogy Isten van az életedben az első helyen?

2018. november 08. 03:00 - FAmelita

"Úgy kellene élned, hogy az azt bizonyítsa, hogy Istenhez tartozol, aki az Ő királyságába és dicsőségébe hív." (1Thesszalonika 2:12, GW fordítás)

Isten királysága a jelen valósága. Ez az, amit itt a Földön teszünk. Isten ereje ma is a forrásod. Az az energia, amit Isten ad neked, hogy meg tudd tenni azt, amit Ő akar, hogy megtegyél, ha egyszer átadod és alárendeled magad az Ő akaratának.

A Róma 11:36 azt mondja, "Minden Tőle van, az Ő erejéből létezik és a kegyelméért van." (NLT ford.)

Sok emberrel beszélek, akik ilyeneket mondanak: 'Olyan sok mindenem van, mégis üresnek érzem magam. Jó családom van, remek munkám, nagyszerű gyerekeim, jó gyülekezetem, akkor mégis miért érzem magam üresnek?' Azért, mert ennél többre lettél teremtve, többre, mint csak túlélni. Soha nem leszel tele, nem leszel teljes, míg el nem kezdesz Isten királyságában élni, az Ő erejéből, az Ő dicsőségéért.

Hogyan tudsz teletöltött életet élni, olyan életet, amilyet Isten tervezett neked?

A Biblia azt mondja, "Úgy kellene élned, hogy az azt bizonyítsa, hogy Istenhez tartozol, aki az Ő királyságába és dicsőségébe hív."(1Thesszalonika 2:12 GW fordítás)

Hogyan tudsz Isten királyságában élni? Úgy, hogy Isten napirendét teszed a sajátodévá. Isten akaratát a sajátodévá. Azzal törődsz, amivel Isten is törődik. Bármit is szeretnél, hogy Isten áldja meg azt számodra, először neked kell Őt azon a területen az első helyre tenned. 

Mit jelent Istent az első helyre tenni az életedben? Hoztam neked 5 területet, ahol szükséged van rá, hogy Isten legyen az első helyen.

Pénzügyek. Ha azt akarod, hogy Isten megáldja a pénzügyeidet, még a nehéz időkben is, akkor tizedet kell adnod. Sajnálom! De nincsen másik alternatíva.

Érdeklődések. Tedd Őt a hobbid, a karriered, és a pihenésed elé. Legyen ő az első szempont minden döntéshelyzetedben..

Kapcsolatok. Tedd Őt az első helyre a családodban, a házasságodban, a barátságaidban.

Időbeosztás. Add Istennek a napod első részét. Ülj az ágyad szélére minden reggel, és mondd ezt 'Istenem, ha semmi mással nem készülök ma el, akkor is azt akarom, hogy ma még egy kicsit jobban szerethesselek, hogy még egy kicsit többet tudhassak meg Rólad.'

Problémák. Elsőként Istenhez kell fordulnod ezekben a helyzetekben. Az imának sosem az utolsó mentsváradnak kellene lennie, ha nem az első választásodnak.

Remélem, hogy ezek segítenek Istent tenni az ELSŐ HELYRE.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Olyan életet élsz, ami teletöltött, Isten által tervezett? Ha nem, akkor mi hiányzik?
  • Mi az pontosan, amit le kell cserélned a pénzügyeidben, érdeklődésedben, kapcsolataidban vagy időbeosztásodban, hogy Isten kerülhessen az első helyre?
  • Mi az első reakciód a problémákra?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.11.01.)

Szólj hozzá!

Nincs olyan, amit el ne mondhatnál Istennek az imádban

2018. november 07. 03:00 - Erika1832

"Mivel nem kímélte még a saját fiát sem, hanem mindnyájunkért odaadta, nem fog-e minden mást is megadni nekünk?" (Róm 8:32, NLT).

Van egy klasszikus TV-játék műsor, amit úgy hívnak, hogy "Egyezzünk meg”, ez egy egyszerű elképzelésem alapul, mely szerint a játékos kiválaszt egyet 1, 2 vagy 3 számmal ellátott ajtó közül és egyességet köt rá a műsorvezetővel.

Az örökkévalóságban is van egy ilyen "Egyezzünk meg" műsor, van három ajtó is. Az 1-es számú ajtó mögött ez van: vétkeztél, ami azt jelenti, hogy Isten, aki tökéletes, nem engedhet be téged az Ő tökéletes mennyországába. Ha elutasítod az ajánlatát, hogy tisztulj meg a bűntől, akkor a pokolba kerülsz. A 2-es számú ajtó mögött ez található: vétkeztél, de ezt jó cselekedetekkel próbálod kiegyenlíteni. Azonban soha nem lehetsz elég jó ahhoz, hogy az Isten szentségének megfelelj –  az örökkévalóságot így is tőle elválasztva töltöd. A 3-as számú ajtó mögött ez van: alárendeled magad Isten tervének, és engeded, hogy Jézus megtisztítson minden bűnödtől. Jézus Krisztus ezt mondja: „Íme az ajánlatom, minden bűnödet és vétkedet elveszem, az én jóságomat adom helyette neked. Így az örökkévalóságot velem, a mennyben töltheted.”

Milyen nagyszerű ajánlat!

Valóban, ez a legjobb hír az egész földön.  A menny egy tökéletes hely, bűneiddel oda nem juthatsz be. Csak úgy lehetséges ez a számodra, ha elfogadod Isten jóságát, melynek az ára már ki van fizetve helyetted, és ez egy ingyen ajándék, — amit Isten ajánl fel a számodra. Miért? Mert Isten egy jó Isten. Ez a lehető legjobb ajánlat, amit valaha is kaphatsz!

A Róma 4:25 azt mondja, hogy Jézus "meghalt a mi bűneinkért és feltámadt, hogy minket Istennel kibékítsen, betöltve minket Isten jóságával." (TLB).

Tehát ennek mi köze van az imádkozáshoz? Nagyon is sok köze van hozzá. Ha ezt nem érted, soha nem fogod megérteni az imádkozást.

Amit Isten tett érted a kereszten az teszi lehetővé az imádkozást.

Biblia azt mondja, "Mivel nem kímélte még a saját fiát sem, hanem mindnyájunkért odaadta, nem fog-e minden mást is megadni nekünk? " (Róm 8:32, NLT).

Látod már ennek a versnek a logikáját? Amikor Jézus Krisztus meghalt érted a kereszten, az életed  legnagyobb problémáját oldotta meg. Tehát ehhez képest az életed egyéb problémái mind eltörpülnek! Ha Jézus Krisztus, az ő jóságából meghalt érted, nem gondolod, hogy az Ő szeretete elég ahhoz, hogy segítsen neked a kifizetetlen számláiddal kapcsolatban, a gyógyulásoddal kapcsolatban és a kapcsolataid helyreállításával kapcsolatban? Semmi olyan nem létezik, amit imában Istennek nem mondhatnál el.

Ha Jézus eléggé szeretett téged ahhoz, hogy meghaljon érted, akkor ahhoz is eléggé szeret, hogy az imáidra válaszoljon.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

• Milyen kérést nem mertél Istennek elmondani, mert azt gondoltad, hogy túl nagy dolog ilyet kérni?
• A kereszt világosságában, hogyan közelednél Istenhez a kéréseddel?
• Szerinted miért utasítaná el valaki Isten ingyen ajándékát, amivel felajánlja az Ő jóságát nekünk?

Elfogadtad már Jézust, mint Uradat és Megváltódat?

A Biblia azt mondja, mindannyian nagyon messze állunk Isten tökéletes elgondolásaitól. Mégis, Isten szeret minket – annak ellenére, hogy bűnöket és hibákat követük el. Sőt Isten annyira szeret minket, hogy elküldte Fiát, Jézust, hogy megtisztítson minket a mi bűneinktől, és hogy lehetővé tegye a számunka, hogy Isten családjának a tagjai lehessünk.

Ha még soha nem fogadtad el Isten szeretetét, és nem hívtad be Jézust a szívedbe, szeretném, ha ezt  a lehetőséget most kihasználnád. Ha ez az imádság kifejezi, ami a szívedben van, akkor hadd tudja meg Isten, hogy Jézusra igent mondasz, ezzel az imádsággal.

„Kedves Istenem, egyáltalán nem értem, de köszönöm, hogy szeretsz engem. Köszönöm, hogy vagy nekem, és hogy nem azért küldted el Jézust, hogy elítéljen engem, hanem, hogy megmentsen.”

"Bevallom, hogy vétkeztem ellened, és bevallom, szükségem van Jézusra, mint személyes Megváltómra. Követni fogom Őt, és megteszem mindazt, amit mond nekem,hogy tegyem meg.”

"Kérlek, hogy ments meg engem a múltamtól, az önsajnálatomtól, a tévedéseimtől, a bűneimtől, a szokásaimtól, a fájdalmaimtól és a függőségeimtől.”

"Kérlek, hogy őrizz meg engem a te céljaidra. Tudni szeretném, hogy miért helyeztél erre a bolygóra. És beteljesíteni mindazt, amit kérsz tőlem, hogy tegyem meg. Szeretném megtanulni, hogyan szeresselek téged és hogy, hogyan bízzak benned és szeretnék örökké a te családodhoz tartozni. A te nevedben imádkozom. Ámen."

Ha elmondtad ezt az imát, kérlek tudasd velem e-mailben (angolul), ezen a címen: Rick@PastorRick.com. Bátorítani szeretnélek a Jézussal megkezdett utadon és szeretnék küldeni neked néhány angol nyelvű anyagot, ami segíthet az első lépések megtételében.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.10.31.)

Szólj hozzá!
Címkék: ima megtér
süti beállítások módosítása