Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Hogyan élj Isten ereje által?

2018. november 09. 03:00 - magyarosijulia

„Mert Isten országa nem csak sok beszéd, hanem az Isten ereje által való élet.” (1Kor 4:20 NLT fordítás)

Szükséged van Isten erejére ahhoz, hogy teljes életet élj.

A Bibliában azt olvassuk, hogy „...mert Isten országa nem csak sok beszéd, hanem az Isten ereje által való élet.” (1Kor 4:20 NLT fordítás)

Tudtad, hogy Isten nem áldja meg azokat, akik csak magukban bíznak? Azokat áldja meg, akik tőle függenek és alárendelik magukat neki.

Isten használni akar téged, de ehhez az Ő ereje által kell élned. Az Efézus 3:20-ben úgy olvassuk, hogy „A bennünk működő ereje által Isten mérhetetlenül többet tud tenni, mint amire kérjük, vagy amit el tudunk képzelni.”

Isten többre képes, mint amit el tudnál képzelni. Hogyan kaphatod meg az Ő erejét? Háromféle módon:

  1. Azáltal, hogy imádkozol.

Ha erőtlen az életed, az könnyen lehet, hogy azért van, mert nem imádkozol. Az imádság és az erő együtt jár.

  1. Azáltal, hogy kockázatokat vállalva is engedelmeskedsz Istennek.

Amikor kockázatot vállalsz, és így megteszed, amire Isten kér, még akkor is, ha nehéz, vagy népszerűtlen, esetleg nem tűnik logikusnak, senki nem tesz olyat vagy netán nagy ára van, Isten ereje kiárad az életedre.

  1. Azáltal, hogy nem adod fel.

Ne add fel! Isten próbára teszi a hitedet, hogy az növekedhessen. Mikor az életed tele van nehézségekkel, a dolgok késnek, zsákutcákba futsz, elkeseredsz és elbátortalanodsz, akkor Isten arra tanít, hogy bízz benne. Tarts ki és Isten meg fog áldani.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Honnan tudod, hogy Isten ereje ott van-e az életedben?
  • Hogyan teszi próbára Isten jelenleg a te hitedet? Hogyan szeretnéd, hogy ezáltal megáldjon téged?
  • Milyen kockázatokat vállalsz Istenért?

(* Daily Hope by Rick Warren, 2018.11.02., fordította Fodor Imre)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása