Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Hogyan lehetünk hálásak minden körülmény között?

2019. október 06. 03:00 - Besther

„Adjatok hálát minden körülmény között, mert ez Isten akarata számotokra Krisztus Jézusban” (1Thessz 5,18 NIV fordítás).

 

thanksgiving-4460952_960_720.png

Amerikában és Kanadában évente egyszer ünneplik a hálaadás napját. Isten viszont azt akarja, hogy szándékosan legyünk hálásak minden nap. Azt akarja, hogy fejlesszük ki ezt a lelki szokást, amely a mélyen hívő emberben tükröződik. Minél inkább megérted Isten szeretetét, annál inkább hálás leszel neki.

Mit jelent mélyen hálásnak lenni?

A Biblia azt mondja: „Adjatok hálát minden körülmény között, mert ez Isten akarata számotokra Krisztus Jézusban” (1Thessz 5,18 NIV fordítás). Ez a mély hála. Minden körülmény között adj hálát, mert ez Isten akarata az életedre vonatkozóan.

Minden körülmény között hálás lehetsz Istennek, mert ő irányít. Ő kihozhat jót a gonoszból is. Megfordíthatja a legnagyobb hibákat, amelyeket elkövettél. Nem számít, mi történik, Isten nem fogja abbahagyni, hogy szeressen téged. Minden körülmény között találhatsz száz okot is, hogy hálás legyél, még a nehéz helyzetekben is.

A mély, minden körülmény közötti hála Isten akarata, mert közösséget teremt.

Hogyan értem ezt? A hála mindig mélyebb kapcsolatokat épít ki közted és más emberek között, közted és Isten között. 

Ha közelebb akarsz kerülni valakihez, kezdd el kifejezni háládat annak a személynek. Ha úgy érzed, hogy távolság van közted és a házastársad között, akkor kezdd el azt tenni, amit akkor tettél, amikor randevúztatok: fejezd ki a háládat! Írj kis kedves és bátorító üzeneteket neki! Hívd fel vagy írj neki SMS-t napközben, csak azért, hogy elmondd a házastársadnak, mennyire hálás vagy. Azért nem érzed már a szeretetet, mert már nem csinálod azokat a dolgokat, amelyek kezdetben boldoggá tettek, mert magától értetődő lett minden.

Építeni szeretnéd a kis csoportodat? Ne csak az összejövetelekre menj el! A hét folyamán írj SMS-t, e-mailt, vagy hívd fel a csoportod tagjait! Mondd el, hogy hálás vagy értük, s hogy miért! Azt fogod tapasztalni, hogy minél hálásabb vagy a csoportodért, annál jobban fog a csoportod kötődni.

A Biblia azt mondja, hogy „bátorítsuk egymást, és építse egyik a másikat” (1Thessz 5,11 NIV fordítás). Ahogy másokat építesz, azt fogod tapasztalni, hogy Isten is épít téged a vele és a másokkal való mély kapcsolaton keresztül.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan bátoríthatsz vagy léphetsz kapcsolatba a héten egy konkrét személlyel?
  • Milyen egyszerű, konkrét módszerekkel fejezheted ki háládat a házastársadnak, a barátodnak vagy egy kis csoport tagjainak?
  • Mit gondolsz, milyen változásokat fogsz tapasztalni magadon és a kapcsolataidban, ahogy fejleszted a hála hozzáállását?

(Daily Hope by Rick Warren, 2019.09.29.)

 

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása