Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Hogyan feledkezhetne meg rólad Isten?

2022. szeptember 04. 03:00 - FodorImi

sunset-110305_1920.jpg

„[Jézus] felnézett Zákeusra, és nevén szólította. »Zákeus!« mondta.” (Lk 15,5 – TLB).

Zákeus egész életében gúny tárgy volt és megvetett volt, először is a megjelenése miatt, és a bűnös élete miatt is. Erre számíthatott mindenkitől – amíg Jézus meg nem változtatott mindent.

Zákeus vámszedő volt. Egy zsidó, aki a rómaiaknak dolgozott. Több adót szedett be a zsidó emberektől, mint amennyit a rómaiak megköveteltek, így a többletből nagy gazdagságra tett szert. Saját népe kárán kovácsolt előnyt magának.

Mikor azonban Jézussal találkozott ez történt: „[Jézus] felnézett Zákeusra, és nevén szólította. »Zákeus!« mondta.” (Lk 15,5 – TLB)

Jézus nem csak ránézett Zákeusra. Azáltal, hogy nevén szólította, megmutatta azt is, hogy ismeri őt. Képzeld el, mit érezhetett Zákeus, mennyire megdöbbent. Honnan tudhatta Jézus a nevét?

A Zákeus név annyit jelent, hogy „aki tiszta” Valószínűleg ez lett volna a legutolsó, amit bárki is használt volna Zákeus jellemzésére. Korrupt állami hivatalnok volt, minden, csak nem tiszta. Amikor azonban Jézus a nevén szólította, ez olyan volt, mintha ezt mondta volna: „Hello, te tiszta! Ma a te házadba megyek.” Jézus azt erősítette meg, amiről tudta, hogy Zákeus lehetne, és nem azt, ami Zákeus a felszínen volt.

Isten ugyanezt teszi veled is. Nem csak azt tudja, hogy hol vagy, azt is tudja, hogy ki vagy. Tudja, hogy min mentél keresztül, miért mentél keresztül azon, és hogyan érzed magad miatta. Jobban ismer téged, mint te magadat. Személyesen törődik veled.

Lehet, hogy félsz közelebb kerülni Jézushoz, mert azt gondolod, hogy össze fog szídni a rossz dolgaidért. Jézus azonban azt akarja megerősíteni, akivé teremtett téged. Azt akarja, hogy megtudd, mennyire szeret téged.

A Biblia azt mondja: „Vajon elfeledkezhet-e az anya a csecsemőjéről? Lehet-e, hogy nem szereti gyermekét, akit szült? De ha még lehetséges lenne is, én akkor sem felejtkezem el rólad! Nézd, a tenyerembe írtam fel neved.” (Ézs 49,15-16 – NLT).

Amikor Jézus kitárta a karjait és a katonák átszegezték a kezeit, a neved már bele volt vésve. Amikor belépsz a mennybe, ott senki nem hord sebhelyeket, kivéve Jézust. Az örökkévalóságban is viselni fogja a sebhelyeket, hogy emlékeztessen, mennyire szeret téged.

Ezeken a sebhelyeken keresztül, mintha ezt mondaná: „Csak nem gondolod, hogy elfelejtkezem rólad? Esély sincs rá! Ennyire fontos vagy nekem.”

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Az a gondolat, hogy Isten jobban ismer téged, mint te magad, vigasztaló vagy kényelmetlen számodra? Miért?
  • Mik azok az Istentől kapott jellemvonások vagy ajándékok, melyeket mások látnak benned, de te nem vettél észre magadról?
  • Hogyan tették kérdésessé a múlt vagy jelen küzdelmei Isten szeretetét és elfogadását számodra?

 

*(Daily Hope by Rick Warren – 2022.08.28.)

Szólj hozzá!
Címkék: Isten szeretete

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása