Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

A Biblia túlélte az időket, és mindig is túl fogja élni

2023. június 14. 03:00 - Anika Enikő

“Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak.” (Máté 24,35 NIV)

open book

A Biblia az egész történelem legmegvetettebb, legkigúnyoltabb, leginkább vitatott, legtöbbször megtagadott és legjobban ízekre szedett könyve. Évszázadok óta támadják mindenért, amit csak el lehet képzelni.

Ennek ellenére a Biblia még mindig a legtöbbet olvasott, legtöbbször kiadott és a legtöbb nyelvre lefordított könyv a világon. És ami a legfontosabb: még mindig megváltoztatja azok életét, akik a benne leírtakat alkalmazzák.

Az egyik ok, amiért úgy gondolom, hogy a Biblia Isten Szava az, hogy a történelem során nagyon sok támadást túlélt. A történelem során voltak időszakok, amikor tiltva volt, hogy valakinek saját Bibliája legyen, és ez néhány helyen még ma is így van. Sok embert letartóztattak, bebörtönöztek, sőt meg is öltek, mert nem voltak hajlandók megválni a Bibliájuktól. De a Biblia mindig mindent túlélt.

Az összes támadás ellenére a Biblia még ma is az emberi kultúra legfőbb és leggazdagabb forrása. Gondoljunk csak a zenére, a művészetekre vagy az építészetre. Ha kivennénk a Bibliát a kultúrából, akkor megsemmisítenénk az elmúlt 2000 év legfontosabb zeneműveinek, műalkotásainak és építészetének nagy részét. Még az angol nyelv nagy része is a King James Bibliából származik. 

A Biblia az elmúlt 2000 év könyörtelen támadásai ellenére is virágzott. Jézus a Máté evangéliuma 24. fejezetének 35. versében azt mondta, hogy „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak” (NIV). Csak Isten Igéje maradandó – mert az igazság örök. A Földön minden más elmúlik majd egy napon. Voltaire, a híres francia filozófus zseniális ateista volt. Számos traktátust írt, amelyben kigúnyolta a Bibliát. Egyszer azt a nagyon merész kijelentést tette, hogy „Száz év múlva a Biblia elfeledett könyv lesz.” Ma sokan nem is emlékeznek már erre az idézetre, viszont a Bibliára igen!

Nem számít, milyen támadások érik a Bibliát, mindig mindent túl fog élni. Ebben biztos lehetsz. 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen változást hozott a Biblia az életedben?
  • Ahogy a Máté 24,25 mondja, egy napon az ég és a föld majd elmúlik, de Isten Igéje megmarad. Hogyan tükrözi – vagy nem tükrözi – az életed ezt az igazságot?
  • Kérj Istentől bátorságot, hogy irgalommal, szelídséggel és bölcsességgel állj ki azokkal szemben, akik szembeszállnak Isten Igéjével.

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2023.06.07.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása