Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Három kérdés a Biblia alkalmazásához

2023. július 02. 03:00 - Lencsés Tamás

„Tényleg áldozatokat és felajánlásokat akar az Úr? Nem! Ő nem akarja a Ti áldozataitokat. Azt akarja, hogy engedelmeskedjetek neki.”

(1Sám 15,22 CEV fordítás)

Ahogy keresztényként fejlődsz, el kell kezdened Isten Igéjét alkalmazni. Egyedül a Biblia olvasása nem elég. Azonban, ha eddig nem töltöttél sok időt azzal, hogy megpróbáld Isten Igéjét alkalmazni az életedben, akkor lehet, hogy csalódott leszel. Hogyan tudod ezt megtenni?

Ma három olyan kérdést szeretnék feltenni Neked, amelyet bármelyik fejezethez feltehetsz Magadnak, és amely segíthet abban, hogy a Bibliát alkalmazd. Íme a három kérdés:

  1. Mit jelentett ez a Szentírás, amikor megírták?
  2. Mi az az időtlen igazság, ami Isten mondanivalója mögött áll?
  3. Hogyan vonatkozik ez rám most?

Ezt a három kérdést nevezem „alkalmazási hídnak”. Hidat építünk a Biblia világa és a mi világunk között.

Gyakoroljuk ennek a hídnak az építését azzal, hogy alkalmazzuk azt, amit Pál apostol a korinthusiakhoz írt első levelének 8. fejezetében mond a bálványoknak feláldozott ételek fogyasztásáról. Először is olvassuk el az 1Kor 8,1-13 verseket. Ezután nézd meg, hogy az alábbi három alkalmazási kérdésre milyen válaszokat kapsz.

Mit jelentett ez a Szentírás, amikor megírták? A korinthusi gyülekezetben voltak olyan emberek, akik tudták, hogy a bálványok nem jelentenek semmit, és a nekik felajánlott ételeknek nincs varázserejük. Ezért ez a csoport szabadon étkezett, nem törődve azzal, hogy mások mit gondolnak. Ugyanakkor voltak új hívők is, akiket sértett ez a gyakorlat. Pál apostol azt mondja az érett hívőknek, hogy ne engedjék, hogy a Krisztusban való szabadságuk megbotránkoztassa a testvéreiket.

Mi az az időtlen igazság, amit Isten mond? Ne használd a Krisztusban való szabadságodat arra, hogy megbotránkoztass másokat. A szabadságot szeretetben kell használni.

Hogyan vonatkozik ez most rám? Lehet, hogy ott, ahol élsz, nem szokás ételt áldozni a bálványoknak. Ez azt jelenti, hogy ez a szakasz nem releváns? Természetesen nem! Nézd meg újra ennek a szakasznak az időtlen igazságát. Itt van, hogyan alkalmazzuk: Érzékenynek kell lennünk a körülöttünk élő emberek iránt, mert így mutatjuk ki a szeretetet. Kérdezd meg magadtól: „Uram, van bármi, amit önzésből, arroganciából vagy érzéketlenségből teszek, ami miatt egy hívőtársam megkérdőjelezheti a hitét? Felfuvalkodott vagyok-e a saját szabadságtudatomtól, vagy pedig szeretetben építek másokat?”

Minden nap, amikor a Bibliát tanulmányozod, alkalmazd ezt a három kérdést az éppen olvasott szakaszra. Idővel egyre inkább látni fogod, hogy Isten világossá teszi, mit akar, mit tegyél azzal, amit az Igéből tanultál.

 

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Gondolj egy olyan bibliai történetre, amelyet már egy ideje ismersz. Olvasd el újra a szöveget, és tedd fel a fenti három kérdést. Milyen új igazságokat vagy alkalmazásokat fedezel fel a történettel kapcsolatban?
  • Hiszel abban, hogy a Biblia igazságai időtlenek, és hogy a történet üzenetei és alkalmazásai ma is aktuálisak? Milyen módon volt a Biblia útmutató az életedben?
  • Hogyan tudnád jobban tükrözni a cselekedeteidben a Bibliával kapcsolatos meggyőződésedet?

  

(Daily Hope by Rick Warren, 2023.06.25.)

 

 

Szólj hozzá!

Engedd, hogy a Biblia átalakítson, ne csak tájékoztasson!

2023. július 01. 03:00 - gerbeaud

"Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát." (Máté 7,24)

Tudtad, hogy a Biblia tanulmányozása veszélyes lehet? Sőt, a bibliatanulmányozás következményei katasztrofálisak is lehetnek!

Ez furcsán hangzik, tudom, de Isten azt akarta, hogy a Bibliát alkalmazzuk, fordítsuk le az életünkre - ne csak olvassuk. Ha tehát olvasod Isten Igéjét, de nem alkalmazod, akkor életed alapja tönkremegy.

A Hegyi beszéd végén Jézus azt mondja: "Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát" (Máté 7,24). Annak a bölcs embernek a háza ellenáll a legerősebb viharnak is.

De aztán Jézus valaki másról is beszélt: "Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló a bolond emberhez, aki homokra építette a házát" (Máté 7,26). Valószínűleg tudjátok, hogyan folytatódik a történet: A bolond ember háza összedől a viharban.

Isten az átalakuláshoz adja neked a Bibliát, nem csak azért, hogy információt közöljön veled. Amikor magadra alkalmazod az Igét, akkor szilárd alapra építed életedet.

Íme még három ok, amiért fontos, hogy alkalmazd Isten Igéjét a saját életedben:

  1. A tudás önteltséget szül, ha nem alkalmazod az igazságot az életedre. A Biblia azt mondja Pál apostol korinthusiakhoz írt első levelében, a 8. fejezet 1. versében: "az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít". A keresztények lehetnének a legmogorvább, leggonoszabb, legaljasabb, legkritikusabb, legítélkezőbb emberek, akiket a világ ismer - ha soha nem teszünk az olvasáson kívül további lépéseket, és nem alkalmazzuk a Bibliát saját életünkre. Ez azért van, mert a tudás önmagában önteltséget, gőgösséget szül. Ehelyett Isten azt akarja, hogy ezt a tudást szeretettel alkalmazd.
  2. A tudás cselekvést igényel. A Jakab levelének 1 fejezetében a 22. vers azt mondja: "Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat". Amit az ember tud, annak tükröződnie kell abban, amit az illető tesz. Nem fogsz lelkileg növekedni azzal, ha csak jegyzetelgetsz a Biblia tanulmányozásakor. Isten azt várja, hogy kövesd a parancsait - ezek nem szabadon választhatóak!
  3. A tudás megsokszorozza a felelősséget. A Biblia azt mondja: "Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak" (Jakab 4,17). Amikor a Bibliát tanulmányozod, Isten megmutatja neked életed azon területeit, amiken változtatnod kell. Azzal, hogy megmutatja életednek ezeket a területeit, felelőssé is tesz azért, hogy mit teszel azokon a területeken. A Szentírás mélyebb ismeretével a nagyobb felelősséget kapsz arra, hogy kövesd az abban írtakat.

Isten Igéjének tanulmányozásával és magadra alkalmazásával, erős alapot építesz, ami stabilan megtart az élet viharaiban.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez: 

  • Mit csinálsz a prédikációkról készített jegyzeteiddel, miután elhagyod a templomot, vagy a bibliaolvasáskor csinált jegyzeteiddel, miután véget ért a bibliatanulmányozással töltött csendességed? Hogyan használhatod ezeket arra, hogy segítsenek Isten Igéjét életedre alkalmazni?
  • Gondold át az elmúlt órában elhangzott szavaidat és tetteidet. Vajon tükrözik-e azt, amit Isten tanított neked Igéjében az utóbbi időben?
  • Az Igét tanulmányozva, mire hívott el Isten, amit még véghez kell vinned életedben?

Hol fogod tölteni az örökkévalóságot?

Isten bebizonyította jóságát a Fia, Jézus Krisztus által. A Biblia azt mondja: "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök-élete legyen" (János 3,16). 

Készen állsz arra, hogy bízz Istenben, aki beteljesíti az örök-életre vonatkozó ígéretét? Ha igen, imádkozd el ezt az egyszerű imát: "Drága Istenem, hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad. Megvallom, hogy bűnös vagyok, és bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus meghalt, hogy elvegye bűneimet, és feltámasztottad őt az életre. Jézusban mint Megváltómban akarok bízni, és a mai naptól kezdve őt mint Uramat követni. Kérlek vezesd életemet, és segíts, hogy megcselekedjem a te akaratodat. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha épp most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy (angol) e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon. 

*(Daily Hope by Rick Warren,  2023.06.24.)

Szólj hozzá!

Egyszerű terv a csendességedhez

2023. június 30. 03:00 - managercoach.hu

Checklist, clipboard, document, page, paper icon - Download on Iconfinder

" A szorgalmas tervei biztos nyereséget szereznek, de a mohónak minden vágya csődbe vezet." (Példabeszédek 21,5)

Csendességet tartani olyan, mint bármilyen más tevékenységet csinálni - legalábbis egy szempontból: ahhoz, hogy sikert érj el, segít ha eltervezed mit fogsz csinálni. A Biblia azt mondja: "A szorgalmas tervei biztos nyereséget szereznek, de a mohónak minden vágya csődbe vezet." (Példabeszédek 21,5)

Ha még sohasem tartottál csendességet, akkor lehet, hogy nincs is egy egyszerű és jól működő terved arra, hogyan is kell ezt csinálni. Az egyszerűség nagyon fontos, bármilyen tervről legyen is szó. Ha bonyolult a terved, könnyű eltérülni attól, amit elterveztél. Minden, ami a hatékony csendességben eltöltött időhöz igazán szükséges, az egy Biblia, és egy jegyzetfüzet [fizikai vagy számítógépes/telefonos alkalmazás].

Tehát hogyan is nézzen ki a napi csendesség?

Légy egy kicsit csendben mielőtt Istenhez fordulsz! A Biblia úgy hívja ezt, hogy várni az Úrra. Úgy kezded, hogy leülsz, és egyszerűen csöndben maradsz.

Imádkozz röviden! Kezd egy imádsággal! Kérd Istent, hogy adjon felismeréseket, összpontosítást és tisztánlátást az Ige olvasásakor.

Lassan olvass el egy részletet az Igéből! Ekkor kezdődik el a párbeszéded Istennel. Ő elkezd beszélni hozzád az Igéjén keresztül, te pedig válaszolsz majd neki imában. Olvasd a Bibliát lassan! Ne próbálj gyorsan vagy túl sokat olvasni! Minél lassabban olvasod az Igét, annál jobban rákényszeríted magad, hogy elgondolkozz azon, amit olvasol.

Elmélkedj az Igén! Szánj időt arra, hogy elgondolkozol azon, amit Isten mond. "Rágódj" az Igén, úgy ahogy a tehenek szoktak, amikor újra és újra megrágják a táplálékot. Töprengj az Igerészen, és hámozd ki az értelmét. Nagyon sok jó módszer van arra, hogyan tudsz elmélkedni az Igén.

Írd le amire rájössz! Amikor Isten beszél hozzád Igéjén keresztül, azt tartsd fontosnak annyira, hogy leírd, amit mond neked. Ha leírjuk, amire rájöttünk, az segít jobban emlékezni arra, amit Isten mondott

Imádkozz újra! Továbbra is összpontosíts az Igére! Köszönd meg Istennek azt, amit mutatott neked Igéjében! Beszélj Istennek, hogy mit gondolsz arról, amit Ő mondott neked az Igében. És mondj el neki mindent, ami eszedbe jut!

Nem csak egyféle módon lehet csendességet tartani. De, ha ehhez hasonlóan eltervezed, akkor - a Példabeszédek 21,5 ígérete szerint - hamarosan azt találod, hogy a szorgalmasan megvalósított terveid gyümölcsöző élethez vezetnek.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondoltál-e valaha a csendességedre úgy, hogy az egy Istennel folytatott bensőséges párbeszéd?
  • Milyen zavaró tényezőket kell megszüntetned ahhoz, hogy csendességben légy Istennel?
  • Miért nehéz néha lassan olvasni a Bibliát, és azon elmélkedni, amit mond?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023. 06. 23.)

Szólj hozzá!

A csendességed nem kell, hogy unalmas legyen

2023. június 29. 03:00 - Anita.B

pexels-fallon-michael-3551711.jpg“Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat.” (Jakab 1,22)

Ha valamit erőteljesnek nevezünk, akkor az energiával teli és eredményes. Olyan éltető erő van benne, ami változáshoz vezet. Tudtad, hogy a Biblia tanulmányozásra szánt idő is lehet erőteljes?

De hogy is van ez? Hogyan lesz abból, amit gyakran “elcsendesedésnek” nevezünk, erőteljesen, dinamikusan eltöltött idő?

A dolgok akkor válnak erőteljessé amikor konkrétak lesznek. Tehát ahhoz, hogy a Bibliatanulmányozással töltött időd erőteljes és dinamikus legyen, az olvasott szöveg értelmezésének konkrét cselekvéssé válnia. Más szóval, amikor Isten igéjét olvasod, fel kell ismerned az Igében azokat a konkrét dolgokat, amiket Isten elvár tőled. Azokra az igazságokra kell összpontosítanod, amiket Isten szeretne, hogy most azonnal alkalmazz életedben.

Íme egy szokás, ami segít ebben: miután olvastad a Bibliát, írj egy egymondatos végrehajtási utasítást arról, amit olvastál. Ez abban segít abban, hogy ne csak hallgatója, hanem cselekvője is légy Isten Igéjének.

Egy ilyen utasításnak négy jellemzője van:

Személyre szóló. Nem írhatsz utasítást másnak. Nem arról van szó, hogy a világnak, vagy a házastársadnak, vagy a gyerekeidnek mit kellene megtennie. Arról szól, hogy neked mit kell tenned!

Konkrét. Az utasításod olyan kell, hogy legyen, amit a valóságban konkrétan el lehet végezni és olyan, amit te képes is vagy megtenni. A tágan értelmezhető általánosságok nem segítenek. Valójában az általánosságok aligha eredményeznek cselekvést, hanem inkább tehetetlennek érezzük magunkat tőlük.

Teljesíthető. Ha nem tudod ténylegesen teljesíteni, amit kitűztél, akkor valószínűleg elcsüggedsz. Ha az utasításodban az szerepel, hogy napi öt órát kell imádkoznod, akkor azt nem fogod tudni megtenni. Nem érdemes ilyet leírni! Másrészt, ha az szerepel benne, hogy egy nap se teljen el ima nélkül, az hasznos. Ez egy olyan dolog, ami reálisan megvalósító, teljesíthető.

Igazolható. Más szavakkal konkrét és mérhető célt kell kitűzni elérési határidővel, ami igazolja, hogy sikeresen megtörtént a cselekedet. Ha nem jelölsz ki egyértelműen meghatározott célt határidővel, akkor az csak egy vágyálom.

A Biblia bármely részéhez tudsz ilyen egy egymondatos végrehajtási utasítást készíteni, miközben olvasod. És amikor ezt meg is valósítod, akkor engedelmeskedsz annak, amit a Biblia Jakab levelének 1. fejezetében, a 22. versben mond: “Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat”.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Ennek az áhítatnak az elolvasása után, hogyan változik meg a csendességben Biblia olvasással eltöltött időd?
  • Milyen egymondatos végrehajtádi utasítást fogsz ma véghezvinni a gyakorlatban? 
  • Van benned vágy arra vonatkozóan, hogy azt tedd, amit Isten igéje mond? Hogyan tükröződik ez, az életedben?

*(Daily Hope by Rick Warren 2023.06.21.)

Szólj hozzá!

Kérdések, amik segítenek a Szentíráson "rágódni"

2023. június 28. 03:00 - ReveSz

 

person in gray denim jacket reading book

 

Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat.” (Jakab 1,22)

Amikor keresztényként csendességet tartsz, akkor a Szentíráson gondolkozol és elmélkedsz rajta. A Szentíráson ugyanúgy kell elmélkedünk, ahogyan a tehén kérődzik a táplálékán: többször "meg kell rágni" ugyanazt.

Azért, hogy segítsek neked hogyan kell Isten Igéjén "rágódni", elmélkedni, megosztom veled a "kérdezős" módszert.

Ennek lényege az, hogy kérdéseket teszel fel magadnak az éppen olvasott igeszakasz alapján és megválaszolod, majd végre is hajtod az Igében vagy a válaszodban lévő cselekedetet. Az Igeszakasz olvasásakor felteendő kérdések:

  1. Van olyan BŰNÖD, amit meg kell vallanod? Az Igerész olvasásakor ráébredtél-e valamire, amit helyre kell hozz Istennél?
  2. Van-e olyan ÍGÉRET, amit kérned kell? Kérdezd meg magadtól, hogy az általad olvasott szakasz tartalmaz-e mindenkire vonatkozó ígéretet! Majd, hogy teljesítetted-e az ígéret minden feltételét, ahhoz, hogy te is megkapd az ígéretet. Minden ígéretnek van feltétele!
  3. Kell-e változtatnod a VISELKEDÉSEDEN? Van-e bármi olyan az Igében, amiről másként kell gondolkoznod. Kell-e dolgoznod valamilyen negatív hozzáálláson, aggodalmon, bűntudaton, félelmen, keserűségen, önteltségen, közönyön vagy az egódon?
  4. Van-e PARANCS, aminek engedelmeskedned kell? Van-e a szövegben olyan parancs, amit be kell tarts, attól függetlenül, hogy ez milyen érzéseket vált ki belőled?
  5. Van-e követendő PÉLDA? Vannak-e követendő pozitív példák, vagy vannak-e elkerülendő negatív példák az Igében?
  6. Van-e elmondható IMA? A Bibliában - mások mellett - Pál, Dávid, Salamon, Ruth, Eszter, Illés és Ézsaiás is imádkozik. Használhatod az ő imáikat, és tudhatod, hogy meghallgatásra találnak, mert benne vannak a Bibliában és Isten akaratában.
  7. Van-e olyan HIBÁZÁS, amit el kell kerülj? Nincs időnk arra, hogy minden hibát magunk kövessünk el! Mit tanulhatsz tehát, a Szentírásban szereplő emberek hibáiból?
  8. Van-e olyan IGAZSÁG, amit hinned kell? Gyakran olvasunk olyasmit a Szentírásban, ami nem tőlünk függ. Egyszerűen csak el kell hinnünk, amit a Biblia mond az Atya Istenről, Jézusról, a Szentlélekről, a múltról, a jövőről, a mennyről, a pokolról és más dolgokról.
  9. Van-e valami, amiért DICSŐÍTENI tudod Istent? Mindig tudsz találni a szövegben valamit, amiért hálás lehetsz Istennek. Például olyan valamit, amit Isten tett, vagy amitől megvédett.

Minden kérdés ebben a listában, valamilyen cselekvésre utaló választ igényel. Írd le - a vastag betűvel írt - kérdéseket egy kis papírra és tartsd a Bibliádban! Mostantól fogva minden alkalommal, amikor olvasod a Bibliát, válaszold meg a kérdéseket és tedd meg a válaszban megfogalmazottakat! Ez segít abban, hogy engedelmeskedj a Jakab levele 1. fejezetében, a 22. versben található parancsnak: “Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Most, hogy megismerted ezt a módszert a bibliai elmélkedéshez, menj vissza a tegnapi csendességedben olvasott bibliai részhez, és kövesd ezt a módszert arra a szakaszra! Milyen új igazságokat fedezel fel?
  • Mikor volt olyan alkalom, amikor észrevetted a különbséget aközött, hogy csak hallgatod Isten Igéjét, és aközött, hogy meg is teszed, amit mond?
  • Milyen Istentől kapott ígéretre tudsz támaszkodni ma?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.06.21.) 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása