"Nagy bajomban az Úrhoz kiáltottam, és ő meghallgatott engem. Hozzád kiáltottam a holtak földjéről, és Uram, te meghallgattál engem!"
Jónás 2:2 (NLT fordítás)
Amikor imádkozol, csak azt mondod Istennek, amit szerinted hallani akar? Talán így kezded: "Szia Istenem! Hogy vagy? Remélem, jó napod volt ma". Aztán egy kiszámítható imával haladsz előre, ami teljesen úgy hangzik, mint amikor legutóbb imádkoztál.
De Isten nem egy elcsépelt, bemagolt, mechanikus imát vár. Ő unja az ilyen imákat.
Ehelyett Isten azt akarja, hogy szenvedélyesen imádkozz.
Jónás sokat taníthat nekünk arról, hogyan imádkozzunk szenvedélyesen. Amikor lezuhant az tengerbe, és egy nagy hal elnyelte, ezt mondta: "Nagy bajomban az Úrhoz kiáltottam, és ő meghallgatott engem. A holtak földjéről kiáltottam hozzád, és Uram, te meghallgattál engem!" (Jónás 2:2 NLT fordítás).
Szülőként mindig tudtam, ha a gyerekeim olyat mondtak, amit nem is gondoltak komolyan. Isten is tudja. Nem tudom elképzelni, hogy Jónás a hal belsejéből így imádkozott: "Akkor én most lefekszem aludni".
Jónás nem így imádkozott. Ehelyett "az Úrhoz kiáltott". Így imádkozott: "Segítség! Most azonnal segítségre van szükségem!"
Isten válaszol a kétségbeesett, érzelmes imákra. Azt akarja, hogy azt imádkozzátok, ami a szíveteket nyomja. A Bibliában ezt siránkozásnak hívják. Ez a panaszkodás szinonimája.
Tudtad, hogy Isten meg akarja hallgatni a panaszaidat? Őt az életed minden részlete érdekli - még akkor is, amikor nem vagy boldog.
A zsoltárok közül sok a siralom, panaszos ima Istenhez. Még egy egész könyve is van a Bibliának, a Siralmak, és tele van Jeremiás panaszaival.
Isten törődik a fájdalmaddal.
Hallani akarja, mi nyomja a szívedet. Inkább meghallgatja a panaszaidat, mint egy illedelmes imát, amit nem gondolsz komolyan.
Ha most kétségbeesett helyzetben találod magad (ha nem is, valamikor majd fogod), dobd félre a megszokott imád. Oszd meg a szívedet Istennel.
Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:
- Mit gondolsz, miért folyamodunk olyan gyakran és olyan könnyen a sablonos, kiszámítható imákhoz?
- Milyen dolgokért imádkoztál már szenvedélyesen?
- Isten azt akarja, hogy azért imádkozz, ami a szívedet nyomja. Hogyan változhatnak meg az imáid, ha erre az igazságra összpontosítasz?
(Daily Hope by Rick Warren, 2024.04.05.)