Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Legyen misszionárius a saját munkahelyén!

2024. március 17. 03:00 - R.K.A.

Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben.” Máté 6:20 (NIV fordítás)

2024_03_10_kep.jpgBármivel is foglalkozik, munkahelye szolgálhatja Isten Királyságának építését, ha üzleti kapcsolatait az evangélium és Isten dicsőségének terjesztésére használja.

Egyszer felhívott egy német férfi, aki egy nagy nemzetközi sportszergyártó cég elnök-vezérigazgatója volt. Azt mondta, hogy nemrég elolvasta a Céltudatos élet című könyvet, és az megváltoztatta az életét. Azt mondta: „Elolvastam ezt a könyvet, és most már keresztény vagyok. Csak egy dolgot szeretnék még tudni: lemondjak a cégem vezérigazgatói posztjáról, és legyek lelkész?”.

Azt válaszoltam: „Eszébe ne jusson! Hadd mutassam meg, hogyan használhatja a munkáját Isten Országáért, hogyan lehet az Ő Országának építője, és nem csak a gazdagság építője. Van vezetői csapata?”

Azt mondta, hogy igen, hatan vannak, és közülük ketten szintén keresztények. Azt mondtam neki: „Kezdjen el találkozni azzal a kettővel, és imádkozzon a másik háromért. Az első szolgálata az legyen, hogy nyerje meg a három munkatársát Krisztusnak. Hány alkalmazottja van a cégének?”

Azt mondta, hogy körülbelül 25 ezer. Azt válaszoltam: „Ezt hívják megagyülekezetnek! 25.000 tagja van a gyülekezetének. Kezdjen el imádkozni értük. Legyen elérhető a számukra. Vezessen be keresztény alapelveket a vállalkozásában.”

„Befolyásolni akar más vezérigazgatókat? Akkor vezérigazgatónak kell maradnia, mert vezérigazgatóként sokkal nagyobb hatással lesz rájuk, mint lelkipásztorként vagy misszionáriusként.”

„Szeretne hatást gyakorolni a kultúrára? Amikor profi sportolókkal reklámozza a termékeit, üljön le velük, és mondja el nekik, hogy nem csak a szponzoruk, hanem a barátjuk is. Adja át a névjegykártyáját, és mondja meg nekik, hogy nyugodtan hívják fel, ha szükségük van önre.”

A mai globális gazdaságban az üzletemberek és üzletasszonyok az új misszionáriusok. Sok ország nem engedi be a lelkészeket vagy misszionáriusokat, de az ön cégét szívesen fogadják.

Amikor a vállalkozását annak az egyetlen dolognak - Isten országának - érdekében használja, ami minden mást túl fog élni, akkor ön országépítő, és nem csak gazdaságépítő.

Semmi rossz nincs abban, ha a munkáját vagyonszerzésre használja. De Jézus azt mondta a Máté 6:20-ban: Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben” (NIV fordítás). A mennybe csak úgy tud befektetni, ha olyan emberekbe fektet, akik oda tartanak. Amikor a munkája Isten felé vezeti az embereket, akkor kincset gyűjt a mennyben, amit az örökkévalóságra használhat, és Isten Királyságát építheti!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Szánjon egy kis időt arra, hogy imádkozzon a munkahelyén dolgozókért. Kérje Istent, hogy segítsen meglátni a lehetőségeket, hogyan szolgálhat a munkatársai felé, és hogyan beszélhet nekik Jézus Krisztusról.
  • Hogyan változik a hozzáállása a munkájához, ha arra gondol, hogy Isten azért helyezte oda, hogy megossza az evangéliumot a munkatársaival vagy az alkalmazottaival?
  • Mi a módja annak, hogy a munkájából származó javakat Isten Királyságának építésére használja?

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2024.03.10.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten a munkádat használja jellemed fejlesztésére

2024. március 16. 03:00 - Antal Péter Dávid

river-flowing-through-trees-mountains-scotland.jpg„Aki a kevésen megbízható volt, arra a sokat is rá lehet bízni. . . Ha nem voltál megbízható a világi vagyon kezelésében, ki bízna rád igazi gazdagságot? És ha nem voltál megbízható valaki más tulajdonában, ki adna neked saját tulajdont?” Lukács 16:10-12 (NIV)

Mózes első könyvében olvashatjuk József történetét. Isten azt a látomást adta Józsefnek, hogy egyszer majd nagyszerű vezetővé válik, de József 40 évig rabszolgaként élt és dolgozott, és ennek az időnek nagy részében börtönben volt. Ezek az évtizedes várakozások voltak József jellemének próbája.

Amikor eljött a nap, és éppen megfelelő volt az idő, Isten kihúzta Józsefet ebből a helyzetből, és magas rangú pozícióba helyezte Egyiptomban – ott, ahol mindig is tervezte, hogy József lesz. A fáradozás összes nehéz éve alatt Isten József jellemét fejlesztette, és felkészítette vezetői szerepére.

Bármi legyen is a munkád – akár a háttérben dolgozol, akár hatalmi pozíciót élvezel -, Isten a jellemedet is fejleszti. Valójában Istent sokkal jobban foglalkoztatja, hogy ki vagy, mint az, amit teszel; sokkal jobban érdekli őt a jellemed, mint a karriered. A munkahelyed a jellemfejlődési életpálya helyszíne.

Van olyan főnököd, aki az őrületbe kerget? Gondolj erre: Isten használhat egy főnököt, aki próbára teszi a türelmedet – vagy egy olyan munkahelyet, ahol boldogtalan vagy –, hogy javítsa és fejlessze a jellemedet.A szeretet, az öröm, a béke és a türelem magvait ülteti el a szívedben, és amíg te dolgozol, közben öntözgeti ezeket a magokat.

Van, hogy munka közben azon tűnődünk: „Hogy lehet ez? Miért olyan nehéz hely ez? Miért pikkelnek rám ezek az emberek? Miért nem lehetek boldogabb a munkahelyemen?” Lényegében ugyanazt a kérdést tesszük fel, amit Salamon a Prédikátor 1:3-ban: „Életünket munkával, fáradozással töltjük, és milyen haszna van ezeknek?” (GNT).

A válasz ez: a jellemfejlődés. Az élet az örökkévalóságra való felkészülés. A karrierünket nem visszük magunkkal a mennybe, de a jellemünket magunkkal visszük. És amíg itt vagyunk a földön, Isten fejleszti jellemedet, és próbára teszi hűségedet. Hűséges leszel-e a helyes cselekvéshez, még akkor is, ha nincs hozzá kedved? Isten ezeket figyeli és ezek alapján dönti el, milyen feladatot fog adni nekünk az örökkévalóságban.

Jézus ezt mondta a Lukács 16:10-12-ben: „Aki a kevésen megbízható volt, arra a sokat is rá lehet bízni. . .Ha nem voltál megbízható a világi vagyon kezelésében, ki bízna rád igazi gazdagságot? És ha nem voltál megbízható valaki más tulajdonában, ki adna neked saját tulajdont?” (NIV).

Bármilyen feladatot adott Isten, hűségesen tedd meg. Ne feledd, ez inkább a jellemedről szól, mint a karrieredről!

 Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen nehézségekkel nézel szembe a munkahelyeden?
  • Hogyan használhatja fel Isten ezeket a küzdelmeket jellemed építésére?
  • Mi az a támogató dolog, amit ezen a héten megtehetsz az egyik munkatársadért?

 

*(Daily Hope by Rick Warren – 2024.03.09.)

Szólj hozzá!

Az a munka tesz a legboldogabbá, amit Isten országáért teszel

2024. március 15. 03:00 - Olajfa

"Isten mindannyiótoknak különleges képességeket adott; mindenképpen használjátok ezeket egymás segítésére, továbbadva másoknak Isten sokféle áldását."     1 Péter 4:10 (TLB fordítás)

Az élet értelme sokkal több, mint a pénz. Amikor a mennybe jutsz, Isten nem fogja megkérdezni tőled, hogy "Mennyi pénzt kerestél?". Azt fogja kérdezni: "Mennyit ért az életed? Használtad azokat a képességeidet, amelyeket én adtam neked?"

A Biblia azt mondja az 1Péter 4:10-ben: "Isten mindannyiótoknak különleges képességeket adott, mindenképpen használjátok ezeket egymás segítésére, továbbadva másoknak Isten sokféle áldását." (TLB fordítás).

Ez azt jelenti, hogy az a munka a legjobb a számodra, amely a legjobban kifejezi a tehetségedet. Isten mindannyiunkat arra teremtett, hogy valami mást csináljunk. Azért szeretünk mindannyian különböző dolgokat csinálni, hogy mindent el tudjunk végezni.

Arra teremtettek bennünket, hogy az életünk számítson. Az emberek akkor a legboldogabbak - és te is akkor vagy a legboldogabb -, ha Istentől kapott tehetségedet valami nálad nagyobb dologra használod. Ez az, ami értelmet ad az életednek.

A világ legnagyobb ügye Isten királysága. Ez az egyház. Az egész világ azért létezik, hogy Isten felépíthessen egy családot, amely egy napon örökké vele fog élni. Nincs jelentőségteljesebb és céltudatosabb dolog, mint az életedet Isten Országának szentelni.

Jézus már 12 éves korában tudta, hogy mi a dolga. Azt mondta: "Nem tudtátok, hogy Atyám dolgával kell foglalkoznom?". (Lukács 2:49 NKJV fordítás). Majd élete végén azt mondta az Atyának: "Dicsőséget szereztem neked a földön azzal, hogy befejeztem a munkát, amit rám bíztál" (János 17:4 NIV fordítás). Ezek a befejező sorai egy jól leélt életnek.

Mi a te dolgod - mi az a munka, amit Isten rád bízott? Hogy megy ez a rád bízott feladat? Ezek azok az alapvető kérdések, amelyeket fel kell tenned az életeddel kapcsolatban.

Ne vesztegesd el az életed! Kérd meg Istent, hogy mutassa meg neked azt a munkát, amit Ő akar, hogy végezz, és aztán használd az ajándékaidat arra, hogy életed hátralévő részét a legjobbá tedd!

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Milyen képességeket adott neked Isten? Hogyan használod őket a munkádban vagy a mindennapi életedben?
  • Mit gondolsz, miben formált téged Isten egyedülálló módon, hogy tegyél valamit az Ő országáért?
  • Mi adja neked a legnagyobb boldogságot a munkádban vagy a mindennapi feladataidban?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.03.08.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a "Rövidítések - Angol nyelvű bibliafordítások jelölései" pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Kezd elhinni azt, amiben hiszel

2024. március 14. 03:00 - csmsdvd

 „Mindig pajzsként hordozzátok a hitet, mert ezzel képesek lesztek kioltani a gonosz által kilőtt összes nyilat.” (Ef 6,16 GNT fordítás)

Jézus követőjeként állandóan tüzes nyilak érnek bennünket. A Sátán a következő gondolatokat hozhatja fel az elmédben:

Kételkedés. Elkezded kérdezgetni magadtól: „Tényleg ezt mondta Isten? Tényleg bízhatok Istenben? Ez nem csak az én értelmezésem?"

Csüggedés. A Sátán azt mondja neked: „Soha nem lesz jobb a helyzeted! Az életed nem fog megváltozni! Ne is próbálkozz!"

Késlekedés. Valami, amit szeretnél, hogy megtörténjen, még nem történt meg, ezért ezt kérdezed magadtól: „Miért tart ez ilyen sokáig?".

Nehézségek. Ilyen gondolataid vannak: „Miért olyan nehéz ez? Miért olyan nehéz a házasságomat működőképessé tenni? Miért olyan nehéz munkát találni?"

Depresszió. Azt mondod magadnak, „Nem éri meg!", és semmi kedved ahhoz, hogy bármi erőfeszítést tegyél.

Mindezek a nyilak rendszeresen jönnek. Bizonytalanságot teremtenek az életedben. Egy nagy bizonytalanság idején – például amikor munkanélküli vagy, vagy amikor valami probléma van a családodban – ezek a tüzes nyilak még gyorsabban repülnek feléd.

Fel kell készülnöd erre!

A Biblia azt mondja: „Mindig pajzsként  hordozzátok a hitet, mert ezzel képesek lesztek kioltani a gonosz által kilőtt összes nyilat.” (Ef 6,16 GNT ford.)

Mit tegyél ezek ellen a nyilak ellen? Vedd fel a hit pajzsát. Ez az egyetlen védelem a kétség, a csüggedés, a késlekedés, a nehézségek és a depresszió ellen. Bízz Istenben, függetlenül attól, hogy mit látsz, mit hallasz, vagy mit érzel  magad körül a világban. Szükséged van Isten bizonyosságára, amikor a Sátán tüzes nyilainak bizonytalanságával kell szembenézned.

Kételkedned kell a kétségeidben és el kell hinned azt, amiben hiszel. A legtöbb ember épp az ellenkezőjét teszi: kételkednek a hitükben és elhiszik a kétségeiket. Ez ostobaság! Azt hidd el, amit Isten mond neked az Igében.

Erre a fajta bizonyosságra van szükséged a nehéz napokon. Ha a hit pajzsát hordod, bizonyosságod van arról, hogy Isten ígéretei igazak, még akkor is, ha azok nem tűnnek igaznak az életedben.

Soha ne tedd le a hit pajzsát. A Sátán soha nem fogja abbahagyni, hogy tüzes nyilakat lőjön rád. Légy résen. Bízz Istenben és az Ő Igéjében, függetlenül attól, hogy mi történik az életedben.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Sátán melyik nyila okozza ma a legnagyobb bizonytalanságot neked: a kétség, a csüggedés, a késlekedés, a nehézség vagy a depresszió?
  • Az adott helyzettel kapcsolatban mi az igazság Isten Igéje szerint?
  • Hogyan tudsz szellemben "résen lenni"?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.03.07.)

Szólj hozzá!

Az evangélium segít megállni a helyed

2024. március 13. 03:00 - Lencsés Tamás

„Lábaidon viseld a békesség jó hírét, hogy erősen állhass.”

(Ef 6,15 NCV fordítás)

A konfliktus Sátán támadásainak könnyű célpontjává tesz. Nem számít, hogy a konfliktusod Istennel, más emberekkel vagy akár önmagaddal van, az életed minden területét megnyitja a Sátán támadásai előtt.

Ezt biztosan nem akarod. Amennyiben magaddal, másokkal vagy Istennel harcolsz, nem tudsz az ellen harcolni, amit a Sátán művel a világban. Nem tudsz hatékonyan több fronton harcolni egy háborúban. És nem is erre lettél teremtve.

Bármilyen konfliktus legyen is az, te csak próbálsz megkapaszkodni,  támaszt és biztos talajt keresni, mert úgy érzed, mintha futóhomok szívna be.

Ezért buzdít Pál apostol minden hívőt, hogy „Lábaidon viseld a béke jó hírét, hogy erősen állhass.” (Ef 6,15 NCV fordítás).

A római katonák sarujának talpán bakancsszegek voltak – olyanok, mint ma a focisták stoplis cipőin. Ezek segítettek nekik abban, hogy jobban meg tudják vetni a lábukat a talajon. Ezek nélkül a bakancsszegek nélkül a katonák megcsúsztak volna a csatában, és nem tudták volna tartani a pozíciójukat.

Ha nem öltöd fel magadra a Jó Hírből fakadó békességet, akkor te is meg fogsz csúszni az életben.

Pál háromfajta békességről ír: békesség önmagaddal, másokkal és Istennel. Ezt hívják megbékélésnek, és erre az életed minden területén szükséged van. Ha minden reggel úgy ébredsz, hogy békességben vagy önmagaddal, Istennel és másokkal, akkor szilárd lábakon állsz, és képes leszel erővel ellenállni a Sátán támadásainak.

A Sátán az aggodalmakon keresztül próbálja megtámadni a békességedet. Aggódhatunk bármi miatt, például a jövőnk, a pénzügyeink, a kapcsolataink miatt, vagy hogy mások mit gondolnak rólunk. Amikor aggódunk, az azt jelenti, hogy a békesség valamelyik fajtája nincs rendben. Valójában legtöbbször a háromfajta békesség közül egyik sincs rendben.

Ez egyben azt is jelenti, hogy nincs rajtad saru. Nem hagyod, hogy az Isten Igéjének ismeretéből fakadó békesség vegye át az irányítást.

A Biblia azt mondja: „Akik szeretik a te parancsaidat, azoknak nagy békességük van és nem botlanak meg” (Zsolt 119,165 NLT fordítás). Más szóval, minél jobban szereted és engedelmeskedsz a Bibliának, annál kevésbé sértődsz meg azon, amit mások mondanak. Minél jobban szereted Isten Igéjét, annál kevésbé hat rád negatívan az, ami veled történik, és annál kevésbé zavarja meg az Istennel való járásodat.

Dönts úgy, hogy elhiszed, amit Isten Igéje mond rólad, másokról, és – ami a legfontosabb – Istenről, hogy  békességed legyen, és ez segít majd kitartani és megállni a helyed.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mivel kapcsolatban aggódsz most leginkább? Mit mond Isten Igéje arról, ami miatt aggódsz?
  • Hogyan növelheted Isten Igéje iránti szeretetedet?
  • Milyen kapcsolatokat kell meggyógyítani az életedben, hogy békességed lehessen?

  *(Daily Hope by Rick Warren, 2024.03.06.)

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása