Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Hogy elérd a lehetetlent, lásd a láthatatlant!

2022. június 04. 03:00 - Lilla:)

 possible-953169_1920.jpg

„Hitből hagyta ott Mózes Egyiptomot, és nem félt a fáraó haragjától. Mózes erős maradt, mintha láthatná Istent, akit senki nem láthat” (Zsid 11,27 NCV fordítás).

Sikeres emberek azok, akik úgy döntenek, hogy megteszik azt, amit mások nem akarnak. A legtöbb dolog, ami teljesül a világban, olyanok által teljesül, akik változtatni akarnak -  emberek, akiknek elegük van abból, hogy az árral ússzanak.

Nem lehetsz olimpiai bajnok, ha nem szánod rá az extra órákat az edzésre. Nem lehetsz zeneművész, ha nem szánod rá az extra órákat a gyakorlásra. Ha istenfélő emberré akarsz válni, akkor ki kell alakítanod olyan szokásokat, amikor egyedül időt töltesz Istennel, olvasod a Bibliát, továbbadod és megosztod a hitedet.

A hit és az állhatatosság ugyanaz. A hit azt jelenti, hogy nem adod fel még akkor sem, ha fáradt vagy. A hit azt jelenti, hogy nem ismered azt a szót, hogy abbahagyni. Amikor hitben élsz, állhatatos vagy.

Mózes nagyszerű példát mutat nekünk ebben. A zsidókhoz írt levél 11. részének 27. verse azt mondja: „Hitből hagyta ott Mózes Egyiptomot, és nem félt a fáraó haragjától. Mózes erős maradt, mintha láthatná Istent, akit senki nem láthat” (NCV fordítás).

Mózes rájött erre a fontos igazságra: csak akkor érheted el a lehetetlent, amikor a láthatatlanra tekintesz.

Isten erőt fog adni neked, hogy kitarts. Erőt fog adni, hogy tovább dolgozz a reménytelennek tűnő házasságodon. Erőt fog adni ahhoz, hogy fel tudj állni, amikor elestél. Erőt adhat ahhoz, hogy tovább haladj akkor is, amikor az anyagi csőd szélén állsz. Erőt fog adni, hogy kitarts a meggyőződésed mellett, amikor a körülötted lévők nyomást gyakorolnak rád, hogy add fel.

A hit kulcsa az állhatatosság. Istenre tekints, ne a problémáidra!

Isten ereje rendelkezésedre áll, hogy folytasd. Csak kérned kell tőle.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Van az életednek olyan területe, ahol nagy a kísértés arra, hogy feladd? Beszélj erről olyan emberekkel, akik törődnek veled!
  • Milyen akadály hajlamos lecsökkenteni elszántságodat és kitartásodat? Fizikai kimerültség? A csalódottsággal való birkózás? "Csomagok" a múltadból?
  • Milyen új szokások segíthetnek neked, legyőzni ezeket az akadályokat?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.05.28.)

Szólj hozzá!

Bízz Istenben akkor is, ha nem érted!

2022. június 03. 03:00 - Tomes Lívia

 kep_2022-05-29_202335643.png

„Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!” (Péld 3,5 HCSB)

Sokan azt kérik Istentől, hogy garantálja sikerüket, mielőtt kipróbálnák azt, amit Isten kért tőlük. Ez így nem hit. A hit mindig kockázatot igényel.

A hit azt jelenti, hogy akkor is engedelmeskedsz, ha nem érted a miértjét. Például a megbocsátás egyáltalán nem tűnik jó ötletnek, és az, ha mégis megteszed, hited egyik legnagyobb próbája. Ha valaki megbánt téged, egyáltalán nem jó érzés megbocsátani neki, és nem is tűnik igazságosnak. De a megbocsátás, mindig helyes döntés, függetlenül attól, hogy úgy érzed vagy sem.

Emlékszel, amikor gyerek voltál, és a szüleid azt mondták neked, hogy csinálj meg valamit, aminek szerinted semmi értelme nem volt? De most visszatekintve, és már megérted szüleid nézőpontját.

Istennel is így működik.

A hit azt teszi, ami helyes, még akkor is, ha ez ostobaságnak tűnik. A Bibliában A példabeszédek könyvének 3. fejezetében, az 5. vers azt mondja: „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!” (HCSB). Te soha nem ismered a teljes képet, de Isten igen.

A bírák könyvének 7. fejezetében olvashatunk erre egy jó példát: Gedeon történetét. Gedeon 300 zsidóval indult el 135 000 ellenséges katona ellen. Az esély 1:450-hez volt. Isten azt kérte, hogy a katonák fáklyákat, trombitákat és agyagedényeket vigyenek magukkal. Ezt a parancsot, biztos vagyok benne, hogy Gedeon ostobaságnak tartotta.

Aztán Isten azt mondta Gedeonnak, hogy tegyék az agyagedényeket az égő fáklyák fölé, hogy éjszaka ne látszódjon a fény, és kerítsék körbe az ellenség táborát. Isten utasításai így hangzottak: „Amikor azt mondom, fújd meg a trombitákat, akkor törjétek össze az edényeket, és hagyjátok, hogy a fáklyák fénye felragyogjon a sötétben. Úgy tűnik majd, hogy hatalmas sereg veszi körül a tábort. Ez tömeges zűrzavart fog okozni, és az ellenséges katonák egymás ellen kezdenek harcolni.”

Gedeon engedelmeskedett, bár ennek semmi értelmét nem látta. A zsidók megfújták a trombitákat, összetörték az edényeket, és felfedték a fáklyáik fényét. Az ellenséges katonák ijedten felébredtek, és a zsidók helyett egymással kezdtek harcolni. A zsidók megnyerték a csatát, mert Gedeon azt tette, amit Isten parancsolt neki, még ha először nem is értette azt.

Néha Isten azt mondja, hogy csinálj valamit, ami ostobaságnak tűnik, például, hogy indulj harcba teljesen esélytelenül. De ha van hited, akkor is engedelmeskedsz Istennek, ha nem látod értelmét annak, amit kér tőled.

Gedeonhoz és katonáihoz hasonlóan te sem élhetsz hitben kockázat nélkül. De Isten a teljes képet látja. Bízhatsz abban, amit Ő kér tőled.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi a legmeglepőbb dolog, amit Isten valaha kért tőled? Hogyan alakult?
  • A Biblia azt mondja, hogy nem szabad csak saját megérzésedben bíznod. Vannak-e életedben olyan területek, ahol különösen nagy a kísértés, hogy inkább a saját megérzésedben bízz, mint Istenszavában? Miért?
  • Mi a legnagyobb félelmed, amikor arra kérnek, hogy tégy meg valamit, amit nem értesz?

*(Daily Hope by Rick Warren 2022.05.27.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Hit az, amikor abban hiszünk, amit nem látunk

2022. június 02. 03:00 - csmsdvd

ezgif_com-gif-maker_3.jpg

A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés” (Zsid 11,0 NCV fordítás).

Az élet, amit Isten tervezett számodra igazán egyszerű: hittel és szeretettel van tele.

Máté evangéliumának 22. fejezete megadja nekünk a szeretet alapszabályát. Azt mondja: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből…és … szeresd felebarátodat, mint magad (Mt 22,37-39 NCV fordítás).

A Zsidókhoz írt levél 11. fejezete elmagyarázza mit is jelent hit szerinti életet élni:„Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik” (Zsid 11,6)

Ha szülő vagy, tudod mennyire örömteli, ha a gyereked bízik benned. Isten is ugyanígy van vele. Neki szóló bizalmad – és hited – örömmel tölti el Őt.

Mi a hit? A hit azt jelenti, hinni abban, amit nem látsz.

Az emberek azt mondják: „Hiszem, ha látom”. Isten pont az ellenkezőjét mondja: „Hittel látni!” Vannak dolgok, amiket addig nem látsz meg, ameddig nem hiszel.

A Zsidókhoz írt levél 11. fejezetésnek első verse ezt mondja: „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés” (NCV fordítás).

Minden nagy eredményt megelőzött az, hogy valaki azt gondolta, ezt lehetséges megcsinálni. A hit, az álmot váltja valóra. Más szóval valóság lesz az, ami eddig csak képzeletedben volt. Semmi sem valósul meg addig, amíg valaki nem hiszi azt, hogy lehetséges.

40 évvel ezelőtt, egy kis csoport előtt álltam a Saddleback gyülekezetben. Megosztottam velük az álmot, hogy Isten egy 20 hektáros földet adott és egy gyülekezetet ahol hetente 20.000 ember szolgálja az Urat. Az emberek nevettek. Valójában én is. Mindannyian tudtuk, milyen drágák a földek Orange járásban. Lehetetlennek tűnt.

Viszont Isten megtette. Minden, amit Isten az elmúlt 40 év alatt tett, lehetetlennek tűnt, ameddig meg nem valósult. Mi viszont hittünk abban, hogy Isten megteszi a lehetetlent.

Te hogy vagy ezzel? Milyen álmod van, aminek a megvalósulásához hit kell?

Szánj időt arra a mai nap és kérdezd meg Istent: „Mit szeretnél, hogy megtegyek Uram?” Amikor ráhangolódsz Istenre és beszélsz hozzá, a célok meghatározása a hit cselekedetévé válik.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Mi volt az a dolog, amit eleinte lehetetlennek gondoltál, de amit végül Isten beteljesített?
  • Mi az, az álom, amit szeretnél, ha Isten beteljesítene?
  • Isten milyen álmot vagy elképzelést mondott neked az életedre vonatkozóan, amitől félsz?

Készen állsz arra, hogy Isten megbocsájtását elfogadd és egy új életet kezdjél Krisztussal?

Isten megígérte, hogy akik Jézust követik, azok számára nincs ítélet. Ő elküldte Jézust, hogy a bűneid alól megszabadítson. Jézus a kereszthalálával megfizetett minden rosszat, amit valaha is elkövettél, vagy el fogsz követni. Azzal, hogy önmagát áldozta fel a te bűneidért, igazzá tett téged, Jézus lehetővé tette, hogy kapcsolatban légy Istennel, az Atyával.

Az örömhír nem áll meg itt. Isten Jézust feltámasztotta a halálból, megmutatva, hogy van hatalma a bűn és a halál felett. Ez megteremtette annak a lehetőségét, hogy örökké vele légy a mennyben.

Ha készen állsz átadni életedet Jézus Krisztusnak, akkor kezdj el imádkozni, a következő egyszerű imával: 
„Drága Istenem! Megvallom, hogy bűnös vagyok és kérem a megbocsájtásodat. Hiszek Jézus Krisztusban, a te Fiadban. Hiszem, hogy ő meghalt az én bűneimért is, és hogy Te új életre támasztottad fel őt. A mai naptól szeretnék hinni benne, mint Megváltómban és szeretném követni őt, mint Uramat. Kérlek igazgasd életemet és segíts, hogy beteljesítsem az akaratodat. Jézus nevében imádkozom. Ámen

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.05.26.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Hogyan bocsátasz meg?

2022. június 01. 03:00 - Lencsés Tamás

„Isten mindent megtett! Elküldte Krisztust, hogy békét teremtsen közte és köztünk, és ránk bízta azt a munkát, hogy békét teremtsünk közte és mások között. Ez alatt azt értjük, hogy Isten Krisztusban volt békét és megbocsátást kínálva e világ embereinek. Nekünk pedig azt a munkát adta, hogy a békéről szóló üzenetét megosszuk. Azért küldött minket, hogy Krisztus nevében beszéljünk, és Isten könyörög, hogy hallgassátok meg az üzenetünket. Krisztus nevében beszélünk, és őszintén kérjük, hogy kössetek békét Istennel.” (2Kor 5,18–20 CEV)

1956-ban öt amerikai misszionárius indult Ecuador keleti Amazonas esőerdejébe, hogy másodszor is meglátogassa az elszigetelt Huaorani törzset. A nép kultúrája az ölés volt, és antropológiai tanulmányok szerint a törzs 54 százaléka gyilkosságban halt meg.

Nem sokkal azután, hogy a misszionáriusok kiszálltak a repülőgépből, a törzs tagjai halálra dárdázták őket. A brutális gyilkosságok az egész világot bejárták, és a Life magazin, a Time és a Newsweek címlapján szerepeltek. Számos újság beszámolt a férfiak haláláról, akik között ott volt Nate Saint és Jim Elliot is.

Néhány évvel később Elisabeth és Valerie Elliot (Jim felesége és lánya), valamint Rachel Saint (Nate nővére) beköltözött a huaorani faluba, hogy szeretetet és megbocsátást mutassanak, és szolgáljanak azoknak az embereknek, akik megölték a családjukat. Végül Mincaye, a törzs vezetője és az öt férfi, aki részt vett a misszionáriusgyilkosságban, mind keresztény lett.

Annak a fajta megbocsátásnak, amelyet Elisabeth Elliot és Rachel Saint tanúsított, nincs értelme, amíg Isten meg nem bocsátott neked. Ha már megtapasztaltad Isten megbocsátását, hogyan bocsátasz meg? Tedd meg azt a négy dolgot, amit ezek a nők tettek!

Mondj le a bosszúállás jogáról! Pál apostol levele a rómaiakhoz 12. fejezetének 19. verse azt mondja: „Ne próbálj meg bosszút állni! Hagyd, hogy Isten álljon bosszút!” (CEV) Bízd ezt Istenre! Ő majd gondoskodik róla, és sokkal jobb munkát végez, mint amire te valaha is képes lennél.

A gonoszságra jósággal felelj! Honnan tudod, hogy mikor bocsátottál meg valakinek teljesen? Tulajdonképpen imádkozhatsz azért, hogy Isten áldja meg azt a személyt, aki megbántott. A Biblia azt mondja: „Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket; áldjátok azokat, akik átkoznak titeket; imádkozzatok azokért, akik rosszul bánnak veletek!” (Lk 6,27–28 NIV)

Ismételd ezeket a lépéseket, amíg szükséges! Máté evangéliuma feljegyez egy beszélgetést Jézus és Péter között a megbocsátásról: „Péter odament az Úrhoz, és megkérdezte: »Hányszor bocsássak meg valakinek, aki valami rosszat tesz nekem? Hétszer elég?« Jézus így válaszolt: »Nemcsak hétszer, hanem hetvenhétszer!«” (CEV) Néha a megbocsátás folyamatos.

Ments meg másokat Isten megbocsátásának örömhírével! A Biblia azt mondja Pál apostol második levele a korinthusiakhoz 5. fejezetének 18–20. versében: „Isten mindent megtett! Elküldte Krisztust, hogy békét teremtsen közte és köztünk, és ránk bízta azt a munkát, hogy békét teremtsünk közte és mások között. Ez alatt azt értjük, hogy Isten Krisztusban volt békét és megbocsátást kínálva e világ embereinek. Nekünk pedig azt a munkát adta, hogy a békéről szóló üzenetét megosszuk. Azért küldött minket, hogy Krisztus nevében beszéljünk, és Isten könyörög, hogy hallgassátok meg az üzenetünket. Krisztus nevében beszélünk, és őszintén kérjük, hogy kössetek békét Istennel.” (CEV)

A megbocsátás nehéz dolog. De könnyebbé válik, ha nem próbálsz többé magadtól megbocsátani, hanem ehelyett azért bocsátasz meg másoknak, mert Isten már megbocsátott neked.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, miért olyan nehéz lemondani a bosszúállás jogáról?
  • Milyen kapcsolatban van szükséged arra, hogy a rosszra jóval válaszolj? Mi az egyik módja annak, hogy ezt ezen a héten megtehesd?
  • Kit ismersz, akinek szüksége van arra, hogy hallja Isten békességről és megbocsátásról szóló üzenetét?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.05.25.)

Szólj hozzá!

Bocsáss meg, mert neked is megbocsátottak!

2022. május 31. 03:00 - Mapetso

forgiveness2.jpg

„Emlékezzetek rá, hogy az Úr megbocsátott nektek, ezért nektek is meg kell bocsátanotok másoknak.” (Kol 3,13 NLT)

Amikor valaki mélyen megbánt téged, a megbocsátás valószínűleg nem a természetes reakciód. Lehet, hogy inkább ragaszkodni akarsz a sérelemhez és a keserűséghez azzal a személlyel szemben, aki fájdalmat okozott neked. Isten azonban arra hív, hogy bocsáss meg, engedd el a múltat, és engedj el minden keserűséget azokkal az emberekkel szemben, akik megbántottak.

Valójában a Biblia három okot ad meg, amiért meg kell bocsátanod, és ezeknek az okoknak semmi közük ahhoz, hogy azok az emberek megérdemlik-e a megbocsátásodat vagy sem.

Meg kell megbocsátanod azoknak, akik megbántottak, mert Isten megbocsátott neked is. A Kolossé 3,13 szerint: „Emlékezzetek rá, hogy az Úr megbocsátott nektek, ezért nektek is meg kell bocsátanotok másoknak.” (NLT)

Ha megbocsátó ember akarsz lenni, először is el kell fogadnod Isten megbocsátását Jézus Krisztus által. A Biblia azt mondja, hogy Isten emberi alakban, Jézusban azért jött a földre, hogy megbocsásson mindent, amit az emberek valaha is rosszul tettek. Jézus fizetett a bűnért, hogy neked ne kelljen. Ez az örömhír.

Meg kell bocsátanod azoknak, akik megbántottak, mert különben a neheztelés irányít téged. A Biblia azt mondja a Prédikátor 7,9-ben: „Csak a bolondok haragszanak gyorsan, és tartanak haragot.” (CEV)

A neheztelés nyomorulttá tesz, és a múltban tart. És amikor a múltban ragadsz, akkor a múlt irányít téged. Minden alkalommal, amikor neheztelsz valami miatt, az irányít téged. Engeded, hogy valaki, aki öt, tíz vagy akár húsz évvel ezelőtt megbántott, ma is bántson téged? Most azonnal döntsd el, hogy nem bántanak tovább az évekkel ezelőtt történtek! A múltad már a múlté. El kell engedned.

Meg kell bocsátanod azoknak, akik megbántottak, mert a jövőben újabb bocsánatra lesz szükséged. Jézus azt mondta a Máté 6,14–15-ben: „Mert ha megbocsátotok más embereknek, amikor vétkeznek ellenetek, mennyei Apátok is megbocsát nektek. Ha pedig ti nem bocsátjátok meg másoknak a bűneiket, a ti Apátok sem bocsátja meg a ti bűneiteket.” (NIV)

A megbocsátás kétirányú utca. Nem kaphatod meg azt, amit nem vagy hajlandó megadni. Valaki egyszer azt mondta John Wesley-nek: „Soha nem tudnék megbocsátani annak az embernek!” Wesley azt válaszolta: „Akkor remélem, soha nem vétkezel.”

Amikor a fájdalmak mélyre hatolnak, a megbocsátás nehéz. De emlékezz rá, hogy három nagy okod van a megbocsátásra: 1.: Isten már megbocsátott neked, 2.: nem akarod hagyni, hogy a neheztelés irányítson téged, 3.: a jövőben újabb bocsánatra lesz szükséged.

Válaszd, hogy ma a megbocsátás szabadságában élsz!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hol van szükséged arra, hogy megbocsátást ajánlj valakinek, hogy továbbléphess a múltadból?
  • Hogyan befolyásolta Isten megbocsátása a megbocsátás iránti vágyadat?
  • Milyen pozitív eredményei voltak egy másik ember megbocsátásának az életedben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.05.24.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása