Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Mint hívő, átadom amiben hiszek

2017. július 08. 03:00 - csmsdvd

"Odavittek hozzá egy bénát, aki ágyban feküdt. Amikor Jézus látta hitüket, így szólt a bénához: Bízzál, fiam, megbocsáttatnak a te bűneid" (Mt 9:2)

Mint hívő, átadom amiben hiszek. A mai napi vers Máté 9-ben leírt történetből származik, és a beteg és béna ember barátairól szól. Meg akarták őt gyógyíttatni, ezért vitték Jézus elé, úgy, hogy az ágyát a tetőn keresztül engedték le.

Emlékezetes, hogy nem a béna ember hite gyógyította meg, hanem a barátainak a hite. Amikor Jézus látta, hogy ez a négy barát milyen hittel segít béna barátján, azt mondta: "Ezeknek a fiúknak igen erős hitük van. Azt várják tőlem, hogy meggyógyítsam a barátjukat," és meg is tette.

Vannak barátaid, akik bénák, és nem jutnak el Jézushoz. Lebénítja őket félelmük, bűneik, kétségeik, fájdalmaik, vagy lehet éppen a harag, amivel régebben az egyik gyülekezetben megbántották. Ők bénultak, egyedül nem jutnak el Jézushoz.

Isten figyeli, hogy a hited van-e annyira erős, hogy elhozzad őket. Amennyiben igen, Isten meghálálja hitedet. Nem csak a barátodat fogja kigyógyítani, hanem téged is megáld. Ez a hited megáldása.

Addig tart, ameddig béna embereket viszünk Jézushoz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Kiről tudsz, akinek szüksége van arra, hogy Jézushoz vidd? Kezdj el most imádkozni értük!
  • Valakit Jézushoz vinni- mit is jelent ez? Mi a te részed valaki megmentésében?
  • A te gyülekezeted hogyan mutatja ki, hogy újabb embereket szeretne Jézus elé vinni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.07.01.)

 

Szólj hozzá!

Tartsd fel a fehér zászlót

2016. december 22. 03:00 - mirjam07

Bízz az Örökkévalóban teljes szívvel, és ne menj a saját fejed után! Minden helyzetben ismerd fel az Örökkévalót és az akaratát, akkor majd Ő egyengeti az utadat, és vezeti a lépteidet! (Péld 3:5-6, EFO)

Az átadás azt jelenti, hogy Istenre hagyod a jövődet. A példabeszédek könyve 3. fejezetének 5-6. verse ezt mondja. Bízz az Örökkévalóban teljes szívvel, és ne menj a saját fejed után! Minden helyzetben ismerd fel az Örökkévalót és az akaratát, akkor majd Ő egyengeti az utadat, és vezeti a lépteidet!” (EFO)

Az életed melyik területét nem adtad még át Istennek? Átadtad a konyhát és a nappalit. De mi a helyzet az életed hálószobájával? És mi van a mellékhelyiséggel? És az életed garázsával? Az életed melyik területe nincs még átadva?

Lehet, hogy néhányan közületek nem adták át a szexuális életüket. Talán azt mondod erre, Tudom, Isten azt mondja, hogy a szex csak házasságon belül értelmezendő, de én attól még azt csinálom, amit én akarok. Ezért vagy stresszes.

Néhányan közületek talán nem adták át a pénzügyüket Istennek. Tudom, Isten azt mondja, miszerint adjam vissza neki a 10 százalékot, de nem engedhetem meg magamnak, hogy megadjam a tizedet. És ezért vagy stresszes.

Néhányan talán nem adtátok át Istennek a kapcsolatotokat. Tudom, hogy meg kellene bocsátanom annak az embernek, aki megbántott, de nem akarok megbocsátani. Ezért vagy stresszes.

Néhányotoknak közöttetek van egy titkos vétke az életében, amit nem adott át Istennek. Van olyan szokásotok, amit nem adtatok át Istennek. Vagy van olyan sérelmetek, visszahúzódásotok, amit nem adtatok át Istennek.

Néhányan közületek még soha nem adták át az életüket Jézus Krisztusnak. Soha nem adtad meg magadat annak, hogy be kellene merítkezned. Nem csatlakoztatok valamelyik gyülekezeti közösséghez.

Az átadás azt jelenti, hogy feltartod a fehér zászlót, és ezt mondod. Istenem, vége a háborúnak. Nem fogok többet ellened küzdeni. Nyugalmat szeretnék, stressz helyett.

Belefáradtál az Isten elleni küzdelembe? Én átgondolnám a helyedben. Az átadás a hitünk kifejezésének legnagyobb jele.

Segítő kérdések az elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Az életed melyik területét nem adtad át még Istennek?
  • Milyen lépéseket kell ma megtenned, hogy átadhasd Istennek azokat a területeket, amelyek a legnagyobb stresszt okozzák?
  • Miért gondolod, hogy harcolnunk kell, ahelyett, hogy átadnánk magunkat; annak ellenére, hogy a harc nagyobb stresszel jár?

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2016. 12. 15) 

Szólj hozzá!

Ne hagyd magad eltéríteni Isten által kirendelt munkádtól

2016. szeptember 28. 03:00 - csmsdvd

„Bárki, aki megengedi, hogy eltérítsék attól a munkától, amit én szánok neki, nem alkalmas az Isten országára." (Luk 9:62, TLB fordítás)

Számtalan emberrel találkoztam, akik azt mondták, hogy szeretnék, ha Isten felhasználná őket, viszont tudom, hogy  ez mégsem fog megtörténni. Miért is? Azért, mert túl elfoglaltak. Nekik mindig saját napirendjük van. Megvannak a saját terveik, álmaik és vágyaik, semmi másra nincs idejük. Elfoglaltságuk közepette kikeresik azt a kis időszeletet, amire azt mondják: „Ezt Istennek adom!" Ez így azonban nem működik.

Amennyiben valóban elhatároztad, hogy Isten szolgálatába akarsz állni, akkor meg kell kérdezned: „Uram, mit kell elhagynom? Mit kell kiiktatnom az életemből? Mik azok a korlátok, amik visszatartanak, eltérítenek attól az úttól, amit te jelöltél ki a számomra?"

Nagyon sokféle korlát van, ami visszatarthat, hogy megcselekedd Isten életedre vonatkozó tervét. Az egyik legnagyobb az elterelés. Jézus ezt mondta a Lk 9:62-ben: „Bárki, aki megengedi, hogy eltérítsék attól a munkától, amit én szánok neki, nem alkalmas az Isten országára." (TLB fordítás).

Íme néhány dolog a sok közül, ami eltérít életed küldetésétől:

Más emberek elvárásai. El kell döntened, hogy kinek kedvezel elsődlegesen az életedben. Csak egy legfontosabb lehet!

Hobbik. Semmi rossz nincs ezekben a dolgokban. Amennyiben viszont eltérítenek a legfontosabb dologtól, akkor el kell hagyni őket.

A múltad. Néhányan közületek nem engedik el azt, ami megtörtént – akár bűn, akár megbántódás, akár bánat. Amikor leragadsz a múltban, akkor nem tudsz a jelenben lenni, és egészen biztos nem tudsz mit kezdeni Isten számodra kirendelt feladatával. A múltad a múlté. Elmúlt. El kell engedned.

Mit is kell elengedned? A Biblia azt mondja az 1Kor 10:23-ban: „Mindent szabad, de nem minden használ." (HCSB fordítás). Mit is jelent ez? A következőt mondja: Sok dolog nem feltétlenül rossz, ellenben nem szükséges. Az élet gyakran egy választás két lehetőség között: „Vajon a jót cselekszem meg vagy inkább megteszem a legjobbat?"

Ha az ördög nem tud rosszá tenni, akkor elfoglalttá tesz. Annyira lefoglal, hogy nem lesz időd a fontos dologra – saját időre Istennel, szolgálatra, küldetésre.

Egyszerűsítsd le az életed, és ne hagyd magad eltéríteni, hogy Isten hasznára tudj lenni! Ne akarj mindent csinálni. Csak azt tedd, ami a legfontosabb!

Beszéljetek róla:

  • Mi a legfontosabb az életedben?
  • Gondolj azokra a jó dolgokra, amik életedben elsőbbséget élveznek. Hogyan térítettek el ezek a dolgok attól a küldetéstől, amit Isten számodra kijelölt és ami a legfontosabb dolog?
  • Szerinted miért vonják el olyan könnyen a figyelmünket azok a látszólag jó dolgok, amelyek mégsem az Istentől legjobbat jelentik?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.09.21.)

Szólj hozzá!

Másokat szolgálj, ne önmagad!

2015. október 08. 03:00 - magyarosijulia

„Mindannyian személyesen fogunk számot adni Istennek.” (Róma 14,12, NLT fordítás)

Földi életed végén meg fogsz állni Isten előtt, és Ő megnézi majd, hogy mennyire szolgáltál másokat az életeddel. A Biblia azt írja, hogy „mindannyian személyesen fogunk számot adni Istennek.” (Róma 14,12, NLT ford.)

Gondolkozz el ezen. Egy nap Isten összeveti, hogy mennyi időt és energiát szántál önmagadra, és mennyit fektettél a másoknak való szolgálatba.

Akkor minden énközpontú, önző mentségünk üres kifogás lesz: "túl elfoglalt voltam", "megvoltak a saját céljaim", "túlságosan belefeledkeztem a munkába, a szórakozásba vagy a nyugdíjra való felkészülésbe" stb. Erre Isten válasza ez lesz: "Sajnálom, a válasz rossz. Én megteremtettelek, megváltottalak és elhívtalak téged, és azt a parancsot adtam neked, hogy szolgáló életet élj. Mi az, amit nem értettél ebből?"

A Biblia figyelmezteti a nem hívőket, hogy Isten "kitölti majd a haragját és dühét azokra, akik önmaguknak élnek." Azok pedig, akik hisznek,  elveszíthetik a jutalmat, ami az örökkévalóságban várna rájuk. (Róma 2,8)

Csak akkor élünk igazán, ha másokat segítünk és szolgálunk. Jézus azt mondta, "ha meg akarod menteni az életed, elveszíted azt. Egyedül azok fogják valaha is megtudni, hogy mit jelent igazán élni, akik feladják az életüket értem és a Jó Hírért." (Mk 8,35 TLB fordítás; lásd még: Mt 10,39; 16,25; Lk 9,24; 17,33)

Ez az igazság annyira fontos, hogy ötször olvasható az evangéliumokban. Ha nem szolgálsz, akkor csak létezel, mert az élet szolgálatból áll. Isten azt akarja, hogy megtanulj másokat önzetlenül szeretni és szolgálni.

Beszéljetek róla:

  • Milyen hatással van rád az, amikor másokat szolgálsz?
  • Miért akarja Isten, hogy megtanuljunk másokat szeretni és szolgálni? Mit mond el ez Őróla?
  • Milyen szolgálatra hívott el Isten, amivel kapcsolatban te úgy gondolod, hogy nincs elég időd vagy energiád rá?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.10.01.)

Szólj hozzá!

Miért nem engedem, hogy Isten irányítson?

2015. augusztus 15. 03:00 - gyanus

"Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedelemeskedjetek kívánságainak. ... Hanem adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. Tagjaitokat is adjátok át az igazság fegyvereiként az Istennek." (Róma 6:12-13 NLT, második kiadás) 

 
Minden nap irányít valami. Lehetsz a saját éned irányítása alatt, vagy más emberek elvárásai is irányíthatnak. Lehet, hogy a félelem vagy bűntudat az, a neheztelés vagy a keserűség. Lehet az a vagyon, vagy egy szokás. De valami mnden nap irányít.

Akkor vagy szabad, amikor megválaszthatod, hogy mi fog téged irányítani. Amikor Jézus Krisztust választod, az életed irányítójává, amikor a Mester igazgat téged, minden mást is igazgatni tudsz. Ha Isten nem az első számú az életedben, akkor valami más az, és az rossz irányba fog téged befolyásolni. Ha Krisztus az életed irányítója, Ő mindig a megfelelő irányba fog téged mozdítani.

Róma 6:12-13 azt mondja: "Ne engedd, hogy a bűn határozza meg azt, hogyan élsz; ne engedj a bűnős kívánságoknak...Helyette, add teljesen oda magad Istennek, mert halott voltál, de most már új életed van. Tehát használd az egész testedet egy eszközként arra, hogy azt tedd ami helyes, Isten dicsőségére" (NLT, második kiadás).

Milyen lépések szükségesek ahhoz a döntéshez, hogy Krisztus kezében legyen az irányítás?

  • Ismerd be, hogy Istent próbáltál játszani.
  • Ismerd be, hogy nem tudsz megváltozni magadtól.
  • Alázatosan kérd Istent, hogy segítsen változni.
  • Beszélj valakivel öszintén azokról a dolgokról, amiknek meg kell változniuk az életedben.
  • Adj teljes tulajdonjogot Jézus Krisztusnak az életed fölött.

Tényleg változni akarsz? Hajlandó vagy megtenni ezeket a dolgokat? Azt mondod: "Belefáradtam abba, hogy próbálkozok és kudarcot vallok." Hagyd abba a próbálkozást! Helyette kezdj el bízni. Isten megadja neked a lehetőséget, hogy vagy tőle függj, vagy magadtól. Az eredmény vagy szabadság, vagy zaklatottság lesz.

Miért ne adnál oda mindent Krisztusnak? Mit veszíthetsz?

Beszéljetek róla!

  • Melyik jellembeli vonásod, vagy körülmény tart vissza attól, hogy Istennek add az irányítást az életed fölött?
  • Milyen módon próbáltál már Istent játszani?
  • Mit gondolsz, mit jelent Istennek teljesen átadni magad?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.08.08.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása