Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A hálás hozzáállás csökkenti a stresszt.

2018. november 23. 03:00 - magyarosijulia

„Bármi történik, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” (1Thessz 5:18 GW fordítás)

A hála a világon a legegészségesebb emberi érzés. Valójában megerősíti az immunrendszert a betegségekkel szemben.

Ezenkívül, a hálátlan emberek hajlamosak boldogtalanok lenni, hiszen semmitől nem lesznek megelégedve. Soha semmi nem elég nekik, „amikor, akkor" emberek, akik így gondolkoznak: „Amikor majd ez és ez megtörténik, akkor boldog leszek."

A Biblia viszont egy másik utat mutat. A 1Thessz 5:18-ben ezt írja: „Bármi történik, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” (GW fordítás)

A hála mindent meg tud változtatni. Például próbáld ki ezt: ha épp nagyon lehangoltnak érzed magad, írj egy listát 50 olyan dologról, amiért hálás lehetsz. A hála segíteni fog átirányítani a fókuszod a problémáidról mindarra a sok jóra, amit Isten megtett és megtesz az életedben.

Annyi mindent természetesnek veszünk. Fejleszd ki magadban a hálás hozzáállást, és figyeld meg, ahogy a stressz szinted lecsökken, hiszen mindig van valami, amiért hálás lehetsz!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan ingadozik a stressz szinted, a hálás hozzáállásod függvényében?
  • Mi a legnagyobb akadály, hogy egy hálásabb ember legyél?
  • Miért vagy hálás, amit még sosem mondtál el Istennek?

Rábíztad már a megváltásod Jézusra? A Biblia azt mondja, hogy csak úgy mehetünk a Mennyországba, ha hiszünk Istenben, fia, Jézus Krisztus által. Nem kell kiérdemelnünk Isten szeretetét, vagy megdolgoznunk az üdvösségért. A Biblia ezt írja: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék." (Efézus 2:8-9)

Ha még nem bíztad magad Jézusra, és nem kötelezted el magad az Ő követésére, mire vársz még? Ha készen állsz átlépni ezt a határt, és meghozni a döntést, hogy hinni fogsz Jézus Krisztusban, és követni fogod Őt, mondd el ezt az imát:

„Drága Jézus, megígérted, hogy ha hiszek benned, minden rossz, amit tettem, megbocsáttatik, megtudom az életem célját, és egy napon majd befogadsz a Mennyországba, az örökkévalóságba.

„Megvallom bűneimet, és hiszem, hogy te vagy az én Szabadítóm. Azt ígérted, hogy ha megvallom bűnömet és bízok benned, megszabadítasz. Elhiszem, hogy az üdvösség kegyelemből van a hit által, és nem azért, mert én teszek valamit. Befogadlak az életembe Uramként. Ma az életem minden területét a Te irányításod alá teszem. Jogod van az életem minden kérdésében döntést hozni.

„Jézus, meg akarok pihenni a szeretetedben. Köszönöm, hogy nem kell kiérdemelnem vagy megdolgoznom érte. Életem hátralévő részét arra akarom használni, hogy neked szolgáljak, és ne önmagamnak. Alázatosan rád bízom az életem, és kérem a te szabadításodat. Kérlek fogadj be a te családodba. A te nevedben imádkoztam. Ámen."

Ha elmondtad ezt az imádságot és befogadtad Jézust, megírhatod angol nyelven a Rick@PastorRick.com e-mail címre. Rick pásztor ingyenes anyagokkal szeretne segíteni elindulni a Jézussal való utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.11.16.)

Szólj hozzá!

Aggódás helyett inkább imádkozz!

2018. november 22. 03:00 - csmsdvd

 „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt” (Fil 4:6)

Az aggódás semmire nem jó, azonban nem elég csak abbahagyni.

Isten minden rosszat jóra tud fordítani. Istennek mindig van jobb ötlete.

Bármikor, amikor aggódnál, imádkozz helyette!

Isten emlékeztet a Filippibeliekhez írt levél 4:6 versében, hogy ne aggódjunk: „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt.”

Ne pánikolj! – mondja Pál –, inkább imádkozz!

Ha imádkozol, azáltal megszűnik az aggodalmad, és így idő és energia szabadul fel.

Mindenki, aki azt mondja, hogy nincs ideje imádkozni, gondolkodjon el azon, hogy mennyi időt nyerhetne, ha aggodalom helyett inkább imádkozna!

A Biblia az mondja „mindenkor”. Sokan az gondolják, Isten azt várja, hogy vallásos témában imádkozzunk. Ez nem igaz. Istent életed minden része érdekli, mindenkor.

Felhívnám a figyelmet a „könyörgésben” szóra. Ez egy különleges, pontos, részletes kérés.

Istenhez való kérésed, könyörgésed legyen részletes. Mondd el pontosan mit szeretnél, mire van szükséged. Sokan túlságosan általánosságokban imádkoznak.

Péter első levele 5:7-ben a Biblia az mondja: „Minden gondotokat őreá [Istenre] vessétek, mert neki gondja van rátok!Azaz Isten szeretné, ha gondjainkkal hozzá fordulnánk, imádkoznánk, ahelyett, hogy aggódunk!

Emlékszem, néhány éve egy biztosító társaság tanulmányát olvastam, amiben azt találták, hogy akik hetente egyszer templomba jártak, legalább 6 évvel tovább éltek, mint az átlag. Vajon miért? Valószínűleg azért, mert akik hetente templomba járnak, kevesebbet aggódnak és többet imádkoznak.

Egy gond sem nagyobb Isten, a Gondviselő erejénél, és egyik sem kisebb annál, hogy törődjön vele!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan látod, hogyan segít az imádkozás az embereknek, hogy kevesebbet aggódjanak?
  • Mi gátol abban, hogy következetesebben imádkozzál?
  • Van-e bármi, amit nem szeretnél imába foglalni? Mi az?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.11.15)

Szólj hozzá!

Az aggódás nem segít, tehát miért is vesztegeted rá az idődet?

2018. november 21. 03:00 - FAmelita

„Ne aggódjatok semmiért." (Filippi 4:6, NIV fordítás)

Az aggódás megöli az örömödet és bestresszel. Hajlamosak vagyunk a legrosszabbra számítani. Az USA-ban a mentális betegségek többsége szorongásokból fakadó rendellenségek miatt van. A Szorongás és Depresszió  Amerikai Egyesülete szerint az amerikai lakosság 18,1%-a érintett ebben.

Az aggódás nem csak egy mentális probléma, hanem lelki is. Ez egy olyan felelősséget tesz rád, amit Isten soha nem szánt neked. Ha aggódsz, úgy teszel mintha te lennél Isten, és kontrollálnod kellene a kontrollálhatatlant.

Volt egyszer egy kutatás az aggódással kapcsolatban, ami a következőket tárta fel:

  • 40%-a az aggodalmainknak soha nem történik meg;
  • 30%-a az aggodalmainknak a múltra vonatkozik;
  • 12%-a az aggodalmainknak szükségtelelen félelmek az egészségünkkel kapcsolatban;
  • 10%-a az aggodalmainknak jelentéktelen és apró dolgokra fókuszál;
  • 8%-a az aggodalmainknak tényleg jogos.

Az aggódás haszontalan. Nem tudja megváltoztatni a múltat, sem kontrollálni a jövőt, egyedül téged képes darabokra szedni a jelen pillanatban. Hihetetlenül nagy energiapazarlás. Amikor aggódni kezdünk valamiért, az a dolog csak egyre nagyobb és nagyobb lesz.

A Biblia azt mondja: „Ne aggódjatok semmiért." (Filippi 4:6 NIV fordítás). Ez a legnehezebben betartható parancs. Továbbá ez csak még ellentétesebbnek fog tűnni, ha végiggondolod, hogy Pál ezt a börtönben írta, amikor épp a császár döntésére várt, hogy kivégzik-e vagy sem.

Az aggódás egy olyan dolog, amit megtanultunk tenni és bizony gyakorolnod kell, hogy jó legyél benne. De mivel tanulható, ezért el is hagyható.

Jézus azt mondja a Máté 6:34-ben, „Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért, elég minden napnak a maga baja." (NIV fordítás)

Jézus a kezünkbe adta az aggódás ellenmérgét.

Élj meg egyszerre csak egy napot és hidd el, hogy Isten gondot visel a holnapodról!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mik azok az aggodalmak, amik a legjobban leterhelnek?
  • Általában hogyan birkózol meg az aggodalmaiddal? Működik?
  • Ki az akivel tudsz imádkozni az aggodalmaidért?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.11.14.)

Szólj hozzá!

Miért van szükséged gyülekezeti családra?

2018. szeptember 28. 03:00 - FodorImi

„Mindenben, amit teszünk, Krisztus szeretete mondja ki az első és az utolsó szót. Szilárd elhatározásunk, hogy munkánkat ezen az alapon végezzük.” (2 Korinthus 5:14, The Message fordítás)

Nem töltheted be az öt célt (imádat, közösség, tanítványság, szolgálat, evangelizálás) saját erődből. Az élet nem magányos cselekmény. Közösségre lettél teremtve. Az egyedüli mód, ahogyan be tudod tölteni Isten öt célját, az, hogy olyan emberekkel teszed, akik szellemi táplálékot adnak. Szükséged van gyülekezeti családra.

Miért? Mert a gyülekezet segít, hogy Istent helyezd életed középpontjába.

Isten nem azért helyezett a Földre, hogy ön-központú életet élj. Az a célja veled, hogy úgy építsd fel az életed, hogy Ő legyen legbelül a középpontjában. Isten a maga gyönyörűségére tervezett. Arra teremtett, hogy szeressen téged, és azt akarja, hogy viszont szeresd. Azt mondja, hogy „Én akarok lenni a szíved közepe. Én akarok lenni figyelmed fókusza. Én akarok lenni életed középpontja. Azt akarom, hogy létezésed körülöttem forogjon.”

A Biblia azt mondja: „Mindenben, amit teszünk, Krisztus szeretete mondja ki az első és az utolsó szót. Szilárd elhatározásunk, hogy munkánkat ezen az alapon végezzük.” (2 Korinthus 5:14, The Message fordítás)

Miből állapítható meg, hogy Krisztus van életed középpontjában? Abból, hogy nem aggódsz. Filippi 4:7 azt mondja: „Csodálatos, ami történik, mikor Krisztus elfoglalja életedben az aggódás helyét.” (The Message fordítás) Van erre egy szavunk, a dicsőítés. Mikor Istenre fókuszálod az életedet, ezt hívják dicsőítésnek. Az dicsőítés az aggódás ellentéte. Ha kevesebbet akarsz aggódni többet kell dicsőítened Istent.

Mikor várják el tőlünk az imádatot? A Biblia azt mondja: „Hat napon át végezhetitek a munkáitokat. Minden hét hetedik napja azonban szent, mert az enyém. Nem számít, hol éltek, szombaton pihennetek kell, és össze kell gyülekeznetek az imádatra.” (3 Mózes 23:3, CEV fordítás) Isten azt mondja: „Azt akarom, hogy hetente egyszer gyere össze más hívőkkel, hogy újra fókuszáld, újra kalibráld, újra központosítsd az életed bennem.”

Hol kellene ezt megtenned? Apostolok cselekedetei 2:46 azt mondja: „Rendszeresen együtt dicsőítették az Istent a Templomban.” (TLB fordítás) Számunkra ez azt jelenti, hogy a helyi gyülekezetben jövünk össze – ez bárhol megtörténhet.

Látod már, hogy Isten arra szánt, hogy a gyülekezeti család része legyél? Mikor így van, ez segít, hogy életed középpontja, fókusza Istenen legyen, és így be tudd tölteni a rád vonatkozó célját.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A dicsőítés az aggódás ellentéte. Ha kevesebbet akarsz aggódni, dicsőíts többet. Ezen a héten, mikor aggódni kezdenél, helyette inkább imádd és dicsőítsd Istent.
  • Mit gondolsz, hogyan változna az életed, ha Krisztus lenne következetesen a középpontjában?
  • Hogyan segíthet a gyülekezeti család, hogy életed fókuszát újra Istenre állítsd?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.09.21.)

Szólj hozzá!

Az alázat nem egyenlő a gyengeséggel

2018. augusztus 23. 03:00 - managercoach.hu

Boldogok az alázatosak, mert ők öröklik a földet." Máté 5:5 (NIV. fordítás)

Ha olyan döntéseket akarsz hozni, amik erősítik egészségedet, ráadásul jól és egészségesen szeretnéd érezni magad, akkor meg kell tanulnod alázatosnak lenni. Máté 5:5 azt mondja "Boldogok az alázatosak, mert ők öröklik a földet" (NIV. fordítás).

Az alázatosság számos előnyét sorolja fel az Biblia: az alázatosak elégedettek (Zsolt. 22:26); Isten vezeti majd őket (Zsolt. 25:9); bölcsekké válnak (Péld. 11:2); mindíg új örömmel töltődnek fel (Ézsaiás 29:19).

Nagyon-nagyon sok van még. A gond az, hogy nem értjük ezt a kifejezést. Egyikünk sem tudja igazán, hogy mi az alázatosság. Gyakran összekeverjük egy másik kifejezéssel: a gyengeséggel.

Az igazság az, hogy az alázatosság és a gyengeség a skála teljesen ellentétes végein találhatók. Az alázatnak semmi kapcsolata nincs az erőtlenséggel. Valójában, a görögül az alázat, "kordában tartott erőt" jelent. Tehát, ha alázatos vagy, nem lehetsz gyenge. A betört vad csődőrt írták le ezzel a szóval. A betört csődőrnek még meg van ugyanaz, az ereje, mint amikor vad volt, de már kordában tartja ezt az erőt. Palackba zárt erő, amit csak az tud használni, aki mester ebben. Isten nem akarja, hogy gyenge légy, hanem azt akarja, hogy gyakorold az alázatot. Az Ige azt tanítja, hogy ez az egyik kulcsa a stressz csökkentésének.

Az alázat szó egyszerű magyarázata: engedd el, és hagyd az Úrra. Ez az alázat lényege. Ez az, amikor átadod magad, engedelmeskedsz és beleegyezel abba, amit Isten véghez akar vinni az életedben. Ez az, amikor hagyod, hogy Isten tényleg Isten legyen az életedben. Engedd el és engedd át az Úrnak!

Nem tudok jobb kifejezést, ami többet tehetne a fizikai és érzelmi egészségedért, mint ez. Ha elkezded gyakorolni, enyhíti a stresszed és megszünteti az aggódást. Ha elengeded, és az Úrra hagyod, eloszlik a haragod, megszünteti fájdalmad és nehezteléseidet.

 Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Az éledet milyen területein kell átadnod magad, hogy Isten át tudja venni a vezetést?
  • Mi tarthat vissza attól, hogy alázatot mutass és alávesd magad az Úrnak?
  • Hogyan oszlatja el a haragot és a neheztelést, ha a vezetést átadod az Úrnak?

* (Daily Hope by Rick Warren 2018.08.16.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása