Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A bölcs szavak közösséget építenek

2022. november 24. 03:00 - FodorImi

build.jpg

„Ne engedjetek semmi ártalmas beszédet kijönni a szátokból, hanem csak azt, ami hasznos mások építésére a szükségeik szerint, ami javukra van azoknak, akik hallgatják.”
(Efe 4,29 – NIV)

Ha változást akarsz elérni az otthonodban, házasságodban, a munkahelyeden, az iskolában, vagy a kapcsolataidban, akkor az a mód, ahogyan beszélsz másokkal, megváltoztat mindent a világon.

Amikor Nehémiás otthagyta Artaxerxes király főpohárnoki pozícióját, és Jeruzsálembe utazott újra felépíteni a város falait, tudta, hogy azonosulnia kell az ott élő emberekkel. Ha be akarja vonni őket a terveibe, akkor úgy kell beszélnie velük, mint aki közülük való, és nem mint kívülálló.

A Biblia azt mondja: „Látjátok a nyomorúságot amelyben vagyunk. Jeruzsálem romokban hever és a kapui tűzben megégtek. Gyertek, építsük fel Jeruzsálem falait, és többé nem leszünk gyalázatban" (Neh 2:17 – NIV).

Figyeld meg, hogy Nehémiás azt mondta, hogy „mi”, nem pedig azt, hogy „én”. Mit tett a szavaival? Közösséget épített. Nem ujjal mutogatott, és nem mondta: „Azért vagyok itt, hogy megmentsem a napot, és megjavítsak mindent nektek, mert úgy tűnik, hogy ti fiúk nem is törődtök azzal, hogy egy törmelékkupacon éltek.” Nem, hanem ezt mondta: „Ez a mi problémánk. És tudom, hogy együtt sikeresek lehetünk, mert Isten velünk van.”

Amikor a nagy vezetőknek van egy álmuk, csapatot építenek. Erről szól a vezetés. A nagy vezetők nem mutatnak másra, és nem kezdik el hibáztatni az embereket. Részt vállalnak a felelősségből.

Életed során időnként problémát fogsz látni, és választanod kell mások kárhoztatása, vagy a probléma megoldása között. Bármikor, amikor másokat hibáztatsz, csökkented a motivációjukat. Bármikor, amikor inkább egy megoldásra összpontosítasz, növeled a motivációt.

Az Efézusi levél 4. fejezet 29. verse azt mondja: „Ne engedjetek semmi ártalmas beszédet kijönni a szátokból, hanem csak azt, ami hasznos mások építésére a szükségeik szerint, ami javukra van azoknak, akik hallgatják.”

Nagyszerű dolgok történnek, amikor a szavaiddal egyesíted az embereket, és felajánlod, hogy segítesz nekik sikert elérni valamiben, amit mindig is szerettek volna elérni – együtt.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Mi az a napi interakciód, ami sokkal hasznosabb lenne, ha többször használnád a többes szám első személyt?
  • Mikor használta Isten a „csapatmunkát”, akár a munkahelyeden, akár az iskoládban, a közösségedben, vagy az otthonodban, hogy valóra váltson egy álmot?
  • Olvasd el a 3. Zsoltár 3. versét. Milyen bátorítást adhat neked ez a vers, amikor valaki olyan szavakat használ, amelyek célja, hogy lehúzzanak, ahelyett, hogy felemelnének, miközben megpróbálsz csapatot építeni egy álom megvalósításához?

 

*(Daily Hope by Rick Warren – 2022.11.17.)

Szólj hozzá!

Amikor megváltozik a szíved, megváltozik a beszéded

2022. február 26. 03:00 - Anita.B

maria-thalassinou-d1e7w9ahe40-unsplash.jpg

„Csak egy szikra kell ahhoz, ne feledd, hogy kigyulladjon az erdő. Egy óvatlan vagy rosszul időzített szó, ami elhagyja a szádat, képes megtenni ezt. A beszédünk által képesek vagyunk romba dönteni a világot, a harmóniát káosszá változtatni, sarat dobni a hírnévre, füstbe borítani az egész világot és vele együtt füstbe menni, közvetlenül a pokolból jövő füstbe.” (Jak 3,5–6 The Message)

Ahogy Isten átalakítja a szívedet, úgy kezd megváltozni az, ahogyan másokkal beszélsz. És ez több harmóniát fog hozni a kapcsolataidba. Miért? Mert bármely kapcsolatban a legtöbb konfliktust azok a szavak okozzák, amelyeket kimondasz és ahogyan kimondod azokat.

„Csak egy szikra kell ahhoz, ne feledd, hogy kigyulladjon az erdő. Egy óvatlan vagy rosszul időzített szó, ami elhagyja a szádat, képes megtenni ezt. A beszédünk által képesek vagyunk romba dönteni a világot, a harmóniát káosszá változtatni, sarat dobni a hírnévre, füstbe borítani az egész világot és vele együtt füstbe menni, közvetlenül a pokolból jövő füstbe.” (Jak 3,5–6 The Message)

Az emberek eltérően reagálnak a stresszre és a nyomásra. Amikor nagy a nyomás, akkor az ember beszéde elárulja, mi zajlik valójában a szívében.

Stressz hatására a kedves emberek még kedvesebbé, a türelmesek pedig még türelmesebbé válnak. Stressz hatására az aljas emberek még aljasabbá, a zsarnokok még nagyobb zsarnokká, az dühös emberek még dühösebbé, és a nagyképű emberek még nagyképűbbé válnak.

Bármi is van a szívedben, áradni fog belőled, amikor nyomás alá kerülsz. Tehát az egyetlen módja annak, hogy irányítsd, mit mondasz, az az, ha irányítod azt, ami a szívedben zajlik. Mit érzel valójában azokkal az emberekkel kapcsolatban, akikkel naponta érintkezel? Van-e bármilyen hatása a társadalmi, gazdasági, politikai helyzetednek arra, hogy milyennek látod őket? Mindenkinek egyenlően tiszteletet adsz, akivel találkozol?

Az alázat azt jelenti, hogy kevesebbet gondolsz magadra, és többet gondolsz mások szükségleteire. Azt jelenti, hogy az emberekkel a saját feltételeik szerint találkozol; nem gondolod, hogy tudsz mindent. Amikor gyakorlod az alázatot, elkezded olyannak látni az embereket, amilyennek Isten teremtette őket: a saját képmására teremtette őket és nagyon értékesnek.

Pál levele az efezusiakhoz 4. fejezetének 29. verse azt mondja: „Ne hagyjátok, hogy egészségtelen beszéd jöjjön ki a szátokból, csak az, ami segítség mások felépítésére a szükségeik szerint, hogy hasznára legyen azoknak, akik hallják.” (Ef 4,29 NIV)

Képzeld el, mi történne, ha az egyházban mindenki következetesen úgy látná az embereket, ahogyan Isten látja őket! Arról válnánk ismertté, hogy alázatosak, kedvesek és nagyszerű meghallgatók vagyunk. Sokkal több harmónia lenne a kapcsolatainkban. Valamint sokkal többet mutatnánk a világnak is abból, hogy Jézus milyen.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Rendszeresen nézel az emberekre úgy, hogy Isten szeretett teremtményeit látod bennük? Miért igen vagy miért nem?
  • Hogyan tudod megváltoztatni azt, ami betölti a szíved, hogy ami kiárad belőle, az Isten szívét tükrözze?
  • Miért gondolod, hogy az alázat gyakorlást igényel? Milyen módon gyakorolhatod ma az alázatot?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.02.19.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Mi fedi fel a szíved?

2020. szeptember 13. 03:00 - csmsdvd

longhorn_cowfish.jpg

„URam, segíts irányítani a nyelvem; segíts, hogy óvatos legyek abban, amit mondok!” (Zsolt 141,3 NCV fordítás).

Hogyan tud segíteni Isten abban, hogy mit mondunk a szánkkal? Úgy, hogy közvetlenül a forrásra hat: a szívünkre!

Mondtad már valaha: „Nem tudom mi történt velem, én nem ilyen ember vagyok”? Az igazság az, hogy a szádon nem jön ki semmi olyan, ami előzetesen ne fogant volna már meg a szívedben.

Vagyis nem a kimondott szavak hoznak kellemetlen helyzetbe vagy sodornak bajba, hanem ami a szívedben van. Az jön ki a bensődből, ami benned van. A Biblia azt mondja: „amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj” (Mt 12,34).

Szavaid a szíved állapotát tükrözik vissza. Ha valakinek éles a nyelve, az haragos szívre vall. Aki sokat dicsekszik, annak a szívében bizonytalanságérzés van. A túlságosan bőbeszédű ember nyugtalan a szívében. A kritikus szavak egy megkeseredett szívre mutatnak.

Azonban amikor bátorító szavakat mondasz másoknak, az egy olyan szívből jön, amelyben öröm van. Amikor gyengéd szavakkal szólsz egy elkeseredett emberhez, azt mutatja, hogy szeretet van a szívedben.

Amikor kedves és vigasztaló szavakat mondasz az embereknek, akkor békesség van a szívedben. Amit mondasz, elárulja, hogy milyen vagy legbelül.

A szennyeződést csak a forrásánál lehet megszüntetni. Amikor Isten segít abban, hogy uralkodni tudj a szádon, akkor belülről kifelé haladva változtat meg.

Isten a szívátültetésekre szakosodott, és kész bárkit megváltoztatni, aki hozzá megy függetlenül attól, milyen volt korábban.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen szívre utalnak a szavaid?
  • Biztattak már kedves, vigasztaló szavakkal? Jelentett ez bátorítást számodra?
  • Isten szívet változtató munkájához milyen szokások kialakításával tudsz hozzájárulni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.09.06.)

Szólj hozzá!

Légy bölcs a szavaiddal!

2020. szeptember 12. 03:00 - gabormel

backbiting.jpg

„A nyelv apró testrész, mégis milyen hatalmas károkat okozhat. Egy kis szikra is képes felgyújtani egy egész erdőt. És a nyelv… egész életünket a pusztulás és a katasztrófa lángjává változtathatja” (Jak 3,5–6 TLB fordítás).

Amikor nincs önuralmunk, akkor mindenféle problémával szemben kiszolgáltatottak vagyunk.

Mindaz, ami nincs kontroll alatt az életedben, az árthat más embereknek, és káros lehet a közeli kapcsolataidra. A harag, a testi vágy, a szenvedély, a költekezés, az ivászat vagy a becsvágy kontroll nélkül óriási problémákat okozhat.

A kapcsolatok legnagyobb rombolója azonban a féken nem tartott nyelv.

Egyszer olvastam, hogy egy ember naponta körülbelül 30 beszélgetést folytat. Ez még a pandémiás karantén előtti időszakra volt jellemző. De ha ez igaz, akkor ez azt jelenti, hogy nagyjából az életünk egyötöd részét beszélgetéssel töltjük.

Egyszer valószínűleg bajba fogsz kerülni a szád miatt. Erre nagy esély van.

Jakab a nyelvet egy apró szikrához hasonlítja, mivel mindössze ennyi szükséges egy nagy erdőtűzhöz. Egy óvatlan szó lángra lobbanthatja a kapcsolataidat, amelyek mind füstté válhatnak.

Találkoztál már valaha olyan emberrel, aki a „szavaival gyújtogat”? Az ilyen személy szavai veszélyesek. Ezek elbátortalanító, csalódást okozó, kritizáló, gúnyos, ítélkező vagy támadó szavak.

A pletyka különösen pusztító, mivel a levegőben terjedő vírushoz hasonló. A gondatlanul kimondott szavak már leromboltak karriert, barátságokat és családokat is.

Ahelyett, hogy a pusztítás felé haladnál, dönthetsz úgy is, hogy a szavaidat mások építésére használod. Vedd észre azt, amikor valaki valami jót tesz, és ismerd el, mondd meg neki! Bátoríts és erősíts valakit, amikor nehéz döntés előtt áll. Emeld fel az embereket biztató és bátorító szavakkal!

Nem nehéz másokat szavainkkal építeni, azonban mai világunkban ez szokatlan.

Isten dicsőségét tükrözöd egy sötét világban, amikor irányításod alatt tartod a szád, és mások építésére használod.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen szavakkal építhetsz másokat?
  • Hogyan tudod emlékeztetni magad arra, hogy kritizálás helyett bátoríts valakit?
  • Miért olyan romboló a pletyka? Készíts egy „menekülési” tervet arra, hogy hogyan kerülheted el a pletykában való részvételt.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.09.05.)

Szólj hozzá!

Szeretet nélkül semmi sem számít

2020. március 06. 03:00 - Erika1832

20200306.jpg

„Ha Krisztus Jézus követője vagy… egyedül a hited számít, amely képessé tesz mások szeretetére” (Gal 5,6 CEV fordítás).

Tűnődtél már valaha azon, hogy mi az, ami lényeges Isten számára? A Bibliában azt olvassuk Pál levele a galatákhoz 5. fejezetének 6. versében: „Ha Krisztus Jézus követője vagy… egyedül a hited számít, amely képessé tesz mások szeretetére” (CEV fordítás). Isten azt mondja, hogy nem az eredményeid, a teljesítményeid, a hírneved vagy a vagyonod az, ami számít az életben. Ami igazán számít, hogy legyen hited, mely szeretetet ébreszt benned embertársaid iránt. Ha ezt elmulasztod, akkor a legfontosabb dologról maradsz le az életben.

A következő néhány nap folyamán a Bibliának a szeretetről szóló leghíresebb fejezetét, Pál a korinthusiakhoz írt első levele 13. fejezetét fogjuk áttekinteni. Amikor a szónokok magukra akarják vonni figyelmed, és emlékeztetni szeretnének valamire, akkor az ismétlés eszközéhez folyamodnak. Újra és újra elmondogatnak valamit. Az igeszakasz első néhány versében Pál ugyanazt a dolgot öt különböző módon mondja el: a legfontosabb dolog az életben a szeretet.

Íme, az első négy ok, hogy miért:

1. Ha nem élsz szeretetteljes életet, akkor mindegy mit mondasz, semmit nem fog számítani.

„Ha minden földi és angyali nyelvet beszélnék is, de nem szeretnék más embereket, csak egy érchangú gongszó vagy egy bongó cintányér lennék” (1Kor 13,1 NLT fordítás).

A jeles szónokok igazán nagy hatást gyakorolnak ránk. Szeretjük az ékesszólást és a karizmát. Isten azonban így szól: „Nekem mindegy, milyen hangzatosan tudsz beszélni. Szeretetteljes életet élsz?” Ha nem, akkor teljesen lényegtelen, mit beszélsz. A szócséplés szeretet nélkül csak zajkeltés.

2. Ha nem élsz szeretetteljes életet, a tudásod sem fog számítani

„Enyém lehet a prófécia ajándéka. Isten minden rejtett titkát megfejthetem, és minden tudás az enyém lehet… Ám még mindezen dolgok birtokában is, ha szeretet nincs bennem, akkor semmi vagyok” (1Kor 13,2 NCV fordítás).

A kirobbanó tudás korszakát éljük. Találékonyabbak vagyunk, mint valaha. Mégis még mindig ugyanazokkal a problémákkal küszködünk: bűnözés, bántalmazás, előítéletesség, erőszak. Miért? Mert a világnak nem több tudásra, hanem több szeretetre van szüksége. Elképzelhető, hogy lángelme vagy. Isten viszont azt mondja, ha nincs szeretet az életedben, minden tudásod hasztalan.

3. Ha nem élsz szeretetteljes életet, lényegtelenné válik, miben hiszel.

A Biblia szerint: „Még ha enyém is lenne a hit ajándéka, amellyel szólhatnék a hegynek, és elmozdítanám azt, szeretet nélkül akkor sem érnék semmit” (1Kor 13,2b TLB fordítás).

Él egy tévhit, miszerint Krisztus követőjének lenni csupán arról szól, hogy hiszünk bizonyos igazságokban. Semmi sem állhat távolabb az igazságtól! Krisztus követése arról szól, hogy szeretetteljes életet élünk. Ez jelentőségteljesebb, mint hit által „Isten kedvében járni”.

4. Ha nem élsz szeretetteljes életet, bármit is adományozol, nem lesz jelentősége.

A következő igevers így hangzik: „Ha mindenemet odaadnám a szegénynek, és még a testemet is feláldoznám, büszkélkedhetnék vele; de ha nem viseltetnék szeretettel mások iránt, semmi hasznom nem származna abból” (1Kor 13,3 NLT fordítás).

Nem mindig a szeretet motivál adományozásra. Vannak, akik csak azért adnak, hogy visszakapják, vagy esetleg bűntudatból, presztízsből, illetve hogy irányíthassanak. Lehet, hogy helytelen indíttatásokból bőkezűen adsz, ám a Biblia óva int, ha nem szeretetből teszed, egyik adományod sem számít.

A Bibliában igen egyértelmű utalásokat találunk arra, mi történik, ha nem élünk szeretetteljes életet. Holnap az utolsó okot járjuk körbe, miért szükséges a hitünkre támaszkodnunk, mely a mások iránti szeretetet munkálja bennünk.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Téged mi motivál az adományozásban?
  • Ha egy barát jellemezne téged, mit mondana, hogyan mutatod ki szeretetedet mások felé?
  • A Biblia megfogalmazása szerint: „Az egyedüli dolog, ami számít, az önmagát szeretet által kinyilatkoztató hit” (Gal 5,6 NIV fordítás). Mit gondolsz, mit jelent ez?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.02.28.) Fordító: Sz. Melinda

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása