Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Az életcél és imádság kapcsolata

2018. október 28. 03:00 - csmsdvd

 „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek - így szól az Úr - jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok. Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket” (Jer 29:11-12)

Van-e bármi, amire Isten nem képes? Több is van. Nem tudja megtagadni magát. Nem tud ördög lenni. Isten jó, természeténél fogva, ezért nem tud rossz dolgokat tenni. Minden, amit Isten tesz az jó. Éppen azért mert Isten jó, Isten számodra mindig jót tervez, javadat akarja.

Jeremiás próféta könyvében a 29:11-12 versek szerint: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek - így szól az Úr - jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok. Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket.”

 Látsz-e valami kapcsolatot, összefüggést Isten rád vonatkozó életcélja és az imádságod között?

Többször elmondtam, elmondom most is: Te nem egy véletlen vagy. Életednek célja van, céllal teremtettél. Vannak véletlen szülők, de nincsenek véletlen gyerekek. Lehet, hogy szüleid nem terveztek téged, de Isten számolt veled, Ő akart erre a világra.

Istennek azonban nem szükségszerűen kellett életcélt adjon neked. Hagyhatott volna csak úgy megszületni, és céltalanul magadra hagyhatott volna.

Isten azonban semmit sem csinált, teremtett céltalanul. Minden előre kitervelt és mindennek van célja. Isten egy életcéllal, céltudatosan teremtett téged. Miért? Mert ő szeretet téged. Ő egy jó Isten. Istennek nagyon szép gondolatai, tervei voltak számodra, amikor téged megteremtett.

Akkor most azt kérdezheted: Honnan tudom mi Isten terve velem? Isten az ő tervét a te életeddel kapcsolatban a Biblia olvasása, prédikációk hallgatása , a Vele való imakapcsolat által fedi fel  Mennél többet időt töltesz Vele, annál többet értesz meg abból, amire Isten teremtett. Amikor imádkozol hozzá, akkor meghallgat, válaszol és sokat felfed magáról, terveiről, szolgálatodról.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Imádságaidban hogyan tükröződik, mennyire szeretnéd megtudni Isten tervét veled kapcsolatban?
  • A hívők számára Jeremiás próféta 29:11-12 versei milyen ígéretetek tartalmaznak?
  • Isten milyen egyéb formában fedi fel mi a célja veled?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2018.10.21.)              

Szólj hozzá!

Isten megérti, hogy egy éjszaka alatt nem tudsz megváltozni

2018. augusztus 27. 03:00 - Lilla:)

„Vegyétek fel új természeteteket, mely Istenhez hasonlatossá lett alkotva – igaz és szent." (Efézus 4:24, NLT fordítás)

Amikor Isten segít a lelki növekedésben, nem csak csettint egyet az ujjaival és már meg is történt. Az egy folyamat. Amikor Isten egy gombát akar készíteni, ahhoz hat óra szükséges, amikor viszont egy tölgyfát, az hatvan évbe telik.

Gomba akarsz lenni vagy tölgyfa?

A Szent Szellem változásokat fog véghezvinni az életedben olyan dolgokon keresztül is, amikről nem is gondoltad volna, azonban ez nem történik meg egyik napról a másikra. Amikor a Saddleback Gyülekezet „A rendeltetésünk évtizede" tanításon vett részt, azért imádkoztam, hogy ez a Szent Szellem munkáján és Isten szaván keresztül valósuljon meg a kiscsoportjaink támogatásával, hogy a gyülekezetünk még érettebbé, még inkább Krisztusibbá váljon, és előre haladjon a 10 éves célunk felé. Érted is ugyanez az imám: a következő évtizedben növekedj a lelki érettségben, a Krisztushoz hasonlóvá válásban és a céljaid felé haladásban.

Azt akarom, hogy erősebb légy érzelmileg, fizikailag, lelkileg, pszichológiailag és anyagilag. Ehhez azonban ezeket neked is akarnod kell. A Biblia azt mondja: „Vegyétek fel új természeteteket, mely Istenhez hasonlatossá lett alkotva – igaz és szent." (Efézus 4:24, NLT fordítás).

Így válunk egyre inkább Jézushoz hasonlóvá. Eldobjuk a régi dolgokat és elhagyjuk a régi utakat, amik távol tartanak minket attól, hogy megismerjük Krisztust, és olyanná váljunk, mint ő. Helyette felvesszük új önmagunkat a Szent Szellem segítségével. Megengedjük Istennek, hogy munkálkodjon rajtunk – nem számít, mennyi időt is vesz ez igénybe.

„Ahogy az Úr Szelleme munkálkodik bennünk, egyre inkább hozzá hasonlóvá válunk." (2Korinthus 3:18, TLB fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Miért fontos, hogy legyenek céljaink?
  • Mik a céljaid életed következő 10 évére?
  • Mit szeretnél, Isten hogyan munkálkodjon az életeden? Imádkozz és kérd őt, hogy segítsen bízni benne, amíg az ő időszámítása szerint munkálkodik, hogy betöltse a neked szánt célját.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.08.20.)

Szólj hozzá!

Az erőfeszítés megspórolása csak leterel utunkról

2018. augusztus 17. 03:00 - Mate Cseri

"Hallgasd figyelmesen szavaim, ne veszítsd őket szemed elöl. Engedd igéimnek, hogy átjárják szíved, mivel életet hoznak megtalálóiknak, és gyógyulást az egész testnek." (Példabeszédek 4:20-22, saját fordítás)

shortcut_1.jpg

Miközben az ember próbálja céltudatosan élni az életét, az egyik lehetséges buktató az a kísértés, hogy spórol az erejével.

Valójában önmagunk ilyen típusú kímélése csak letérít utunkról. Ezek lehetnek erkölcsiek, lelkiek, anyagiak vagy kapcsolatiak.

De eltérítenek attól, amit Isten akar véghezvinni életünkben, végül felemészti időnket, erőnket, erőforrásainkat és leleményességünket. 

Az erőfeszítés megspórolása mindig szűk látókörű. Isten azt akarja, hogy hagyjunk fel a "földi dolgokkal való törődéssel" (Kolosszei 3:2). Nézzünk fel, és legyünk arra figyelmesek, hogy mi történik Krisztus körül - ott van a lényeges tevékenység. Nézzük a történéseket az ő nézőpontjából!

Engedjük Isten igéjének, hogy "átjárja szívünket, mivel életet hoznak megtalálóiknak, és gyógyulást az egész testnek." (Példabeszédek 4:20-22, saját fordítás)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan lehet felismerni életünkben az erőfeszítés megspórolását?
  • Hogyan próbáltad levágni az utat a múltban, miközben céljaid eléréséért dolgoztál?
  • Hogyan okozhatnak ezek Istennel szembeni engedetlenséget?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2018.08.10.)

Szólj hozzá!

A változás új gondolkodásmódot igényel

2018. május 01. 03:00 - FodorImi

„Mivel hallottatok Jézusról, és megismertétek az az igazságot, mely általa jött el, dobjátok el a régi bűnös természetet és korábbi életmódotokat, amelyet megrontott a kívánság és a félrevezetés. Inkább engedjétek, hogy a Szentlélek újítsa meg a gondolataitokat és viselkedéseteket. Öltsétek magatokra az új természetet, amely olyannak lett teremtve, mint amilyen Isten – teljesen igazságos és szent.” (Efézus 4: 21-24 – NLT fordítás)

muangthai-cherry-2734633_1280.jpg

Az életedben a változáshoz új gondolkodásmód szükséges. Életed rossz szokásainak levetkőzése mindig mentális harc. Az elmében kezdődik, és ott dől el a győzelem vagy vereség.

Efézus 4 23 azt mondja: „Engedjétek, hogy a Szentlélek újítsa meg a gondolataitokat és viselkedéseteket.” (NLT fordítás) Mindaddig nem fogsz változni, amíg a gondolkodásod és a hozzáállásod meg nem változik. Ezért fontos a mindennapi csendesség. Az idő, amit azzal a szándékkal töltesz, hogy Isten Igéjét tanulmányozd és imádkozz, szellemi megújulás az elmédnek. Ha nem teszed ezt, akkor nem lesz erőd a változáshoz.

Ismered a teológiai szakkifejezést az „értelem megváltozására”? Ez a „Megtérés”. Megtérni, szó szerint azt jelenti, hogy megváltoztatni a gondolkodásod.

A „Megtérés” szó a görög „Metanonia” szóból származik. A metanonia a gondolkodás megváltozását jelenti. Elfordulni a haláltól, odafordulni az élethez, a bűntől a megbocsátáshoz, a bűnmarcangolástól az elme békességhez, a Pokoltól a Mennyhez, a te utadtól Isten útjához. Életed legpozitívabb változása az lesz, ha megtérsz a bűneidből és a sajnálkozásból, a megbocsátáshoz, az elme békességéhez.

Meg kell tanulnod új módon gondolkozni a rossz szokásaidról. Például azok a szokások gyakran erősségek, melyeket rosszul használsz. Ez a gondolkozás új módja. Talán sosem gondoltál rá így, de ez a megtérés! Ez az elme megváltozása. Az egészségtelen, rossz szokásaid gyakran Istentől kapott erősségek, melyeket rosszul használtál.

Meg kell változtatnod a gondolkodásmódodat. Filippi 2:5 ezt mondja: „Ugyanaz az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt” (NLT fordítás)

Isten azt akarja, tanulj meg úgy gondolkodni, ahogyan Jézus. Hogyan teheted meg ezt? Újra mondom, ez egy választás. Meg kell hoznod a döntést, és meg kell kérdezned: „Istenem , mit gondolna Jézus erről?” Minél inkább megtöltöd a gondolataidat Isten Igéjével, annál könnyebb lesz megtenned.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Azok a dolgok, amelyekkel megtöltöd az elméd, hogyan segítik vagy akadályozzák a rossz szokásaid megváltoztatására tett erőfeszítéseid?
  • Megvizsgálva rossz szokásaid, melyek közülük azok, amik Istenhez méltatlanok?
  • Milyen változásokat kell ma megtenned a napirendedben, a kapcsolataidban vagy hozzáállásodban, amelyek segítik szellemi megújulasod?

 

* (Daily Hope by Rick Warren – 2018.04.24.)

Szólj hozzá!
Címkék: változás cél

Az első célod az, hogy Isten szeressen téged

2018. április 06. 03:00 - Lilla:)

"Szeretünk, mert először Ő szeretett minket" (1. János 4:19, NIV fordítás)

Egyszer bejött egy férfi az irodámba és azt mondta: "Keresztény vagyok, de nem érzem, hogy a szellemi életemben bármerre is haladnék. Megragadtam egyfajta közömbösségben.

"Megkérdeztem tőle: "Mit gondolsz, mi a probléma?"

Ő azt felelte: "Azt hiszem az a gond, hogy nem szeretem eléggé Istent."

Azt mondtam neki: "Ez nem a te problémád. A probléma nem az, hogy nem szereted eléggé Istent. A te gondod az, hogy nem érted meg, hogy Isten mennyire szeret téged."

A szeretet mindig szeretetre válaszol. A Biblia azt mondja: "Szeretünk, mert először Ő szeretett minket" (1. János 4:19, NIV fordítás). Amikor azt mondod: "Nem szeretem Istent", az azért van, mert nem érted meg, hogy Ő mennyire szeret téged.

Hogy megértsd életed célját és az elhívásodat, Isten természetével kell kezdened. Isten a szeretet és a szeretet az ő természetének lényege. Ő az egyetlen oka annak, hogy az univerzumban jelen van a szeretet. A hangyák és a csigák nem szeretnek, te azonban Isten képmására lettél teremtve, így te képes vagy szeretni.

Azért élsz, mert Isten szeretni akar téged. Életed legelső célja, hogy Isten szeressen téged! Igen, fontos szolgálni, engedelmeskedni és bízni Benne, azonban a legnagyobb célod, hogy szeresd Őt.

"Még mielőtt megalkotta a világot, Isten szeretett minket és kiválasztott minket a Krisztusban, hogy szentek és hibátlanok legyünk az ő szemében. Isten már előre eldöntötte, hogy befogad minket családjába Jézus Krisztus által. Ezt akarta tenni és ez okozott neki nagy örömet." (Efézus 1:4-5, NLT fordítás)

Ezt mélyítsd el magadban: a legelső célod nem az, hogy bármit is tégy, hanem, hogy Isten szeressen téged.

Segítő kérdések beszélgetéshez és elmélkedéshez:

  • Hogyan szerethet Isten téged? Mit jelent ez számodra?
  • Mikor küzdöttél azzal, hogy megértsd vagy értékeld, hogy Isten mennyire szeret téged?
  • Miért kell, hogy életed első célja az legyen, hogy Isten szeressen? Miért így teremtett meg minket Isten?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.03.30.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása