Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Bölcs emberek kérdeznek, és aztán figyelnek

2018. szeptember 21. 03:00 - csmsdvd

„Mély víz az ember szívének a terve, de az okos ember kimeríti.” (Péld 20:5)

Aki bölcs szeretni lenni jó, ha megtanulja, hogyan tegyen fel bölcs kérdéseket, és hogyan hallgasson, hogy meghallja a válaszokat is.

Példabeszédek könyve 20:5 versében olvassuk: „Mély víz az ember szívének a terve, de az okos ember kimeríti.Más szóval, mindenki tud valakit valamire tanítani. A mély forrás vizéből mélyen lehet meríteni.

Hogyan meríthetsz más ember bölcsességéből? Hát úgy, hogy értelmes kérdéseket teszel fel.

Utazásaim során a világban, kérdéseket tettem fel taxi sofőröknek és miniszterelnököknek, mindegyiktől tanultam valamit. Bárki mondhat bölcsességet, ha megfelelően szólítjuk meg.

Egy tanulság azonban van: mialatt beszélek, nem tudok a másikra figyelni. Azaz amikor a szám mozog, nem fogadok be. Nem tanulsz, miközben beszélsz. Csak akkor tanulsz, amikor hallgatsz. Ezért jó, ha megtanulsz hallgatva figyelni.

Az évek során nagyon sok interjút készítettem, ezért érdekel, hogy mostanra hogyan változtak az interjús műsorok. Ezek javarészt már nem a vendégekről szólnak, hanem az interjúztatókról. Az ilyen műsorok lényege ma már, hogy a műsorvezetőre, a kérdezőre hívják fel a figyelmet.

Bárkitől lehet tanulni, ehhez azonban tudni kell kérdezni és hallgatni. Ezek jellemzik a bölcs embert.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Próbálj egész nap figyelni, és nem beszélni. Milyen változást tapasztalsz?
  • Mit kommunikálsz, amikor valakinek kérdést teszel fel, figyelsz és összpontosítasz rá?
  • Milyen lehet egy bölcs kérdés?

 (Daily Hope by Rick Warren, 2018.09.14.)

Szólj hozzá!

Ha változni akarsz, nézz szembe az igazsággal

2018. augusztus 20. 03:00 - Lilla:)

"Hallottatok Jézusról és tanultatok az igazságról, mely tőle származik." (Efézus 4:21., NLT fordítás)

A személyes változás titka nem az akaraterőben rejlik. A titok, hogy ismerni kell az igazságot és szembe kell nézni vele. Ismerned kell és szembe kell nézned az igazsággal saját magaddal és a természeteddel kapcsolatban, ha változni akarsz.

Addig semmi nem változik az életedben, amíg meg nem ismered az igazságot a gyengeségeiddel, a kapcsolataiddal, a sikereiddel, bukásaiddal, a múltaddal és jövőddel kapcsolatban, aztán szembe kell nézned velük.

Semmi sem változik, amíg ezt nem teszed meg. Az igazságot pedig Jézus Krisztusban találod.

Miért van szükségünk arra, hogy először megtanuljuk az igazságot, még azelőtt, hogy bármi is változna az életünkben? Íme, ezért: Minden önpusztító szokás mögött egy hazugság áll, amit elhiszünk. Ha kétségeid vannak, az azért van, mert elhittél néhány hazugságot: "elkölthetem és megúszom" vagy "úgyis mindig vissza tudom fizetni." Lehetséges, hogy túlbecsülöd mennyit fogsz keresni, vagy elhiszel egy hazugságot, miszerint nagyobb házra van szükséged.

De tényleg így van? Biztos vagy benne, hogy ez az igazság? Be is tudod bizonyítani? Teljesen biztos vagy benne, hogy amit az anyagi helyzetedről állítasz, az igaz?

Mi a helyzet a kapcsolataiddal? Mi a helyzet azokkal a dolgokkal, amiket saját magadról állítasz? Igaz, amit a múltadról vagy néhány eseményről gondolsz? Ugyanezt mondja róla Isten is?

A Biblia azt tanítja, hogy a személyes változás az igazsággal kezdődik. Ez az az igazság, ami megszabadít. Pál apostol azt mondja, "Hallottatok Jézusról és tanultatok az igazságról, mely tőle származik" (Efézus 4:21., NLT fordítás). Ki az igazság? Jézus az, és mivel ő maga az igazság, ezért ő mindig az igazat mondja neked. Az ő szava igaz. A Biblia az ő Szava, ez pedig azt jelenti, hogy a Biblia az igazság. (2. Timóteus 3:16-17.)

Amit a TV-ben látsz vagy a könyvekben olvasol, nem mindig segítenek, hiszen nem mindig az igazságot foglalják magukba. Ezt már megtanultad? Amit viszont Isten mond neked, az mindig igaz lesz. Isten Szava megmutatja neked, hogyan térj vissza ahhoz az élethez, amit ő rendelt el számodra, majd pedig megmutatja, hogyan maradj ezen az úton.

Ezért olyan fontos, hogy naponta tarts csendességet, amikor Isten Szavával foglalkozol. Semmi sem változik, amíg nem kerül a szívedbe az igazság. Amíg hazugságokra, félreértésekre, csalásra és féligazságokra alapozod az életed, nem fogsz megváltozni. Azonban amint szembenézel az igazsággal és válaszolsz az igazságra, elkezded majd meglátni a változásokat az életedben.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Szántál már valaha arra időt, hogy a gyengeségeiden elmélkedj és azokért imádkozz? Miért fontos, hogy ezt megtedd?
  • Miért bízhatsz abban, hogy a Biblia Isten Szava?
  • Min kellene változtatnod a napod ütemezésében és a prioritási sorrended felállításában, hogy minden nap időt tudj szánni Isten Szavára?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.08.13.)

Szólj hozzá!

Ha hallani akarod Isten hangját, közeledj hozzá

2018. augusztus 16. 03:00 - Erika1832

"Csak az Úr ad bölcsességet, tőle származik az ismeret és értelem." (Példabeszédek 2:6, GNT fordítás)

 

1206462482_4ef3a2b363.jpg

Azt mondod, „Bízni akarok Istenben, de nem hallom őt”.

Nem fogod hallani, hogy Isten mit mond, amíg az elméd tele van ezer más zsibongó gondolattal. Ahhoz, hogy meghallhasd Őt, közelebb kell kerülnöd hozzá. Arra van szükséged, hogy csöndben és kettesben légy vele.

A Biblia azt mondja, "Csendesedjek el és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten." (Zsoltárok 46:10, NIV-fordítás). Ez azt jelenti, hogy ülj le és maradj csendben. Így tudod meghallani Istent és így tudsz közelebb kerülni hozzá. Csak ülj egyedül, csendben a Bibliáddal, és kérdezd meg: "Istenem, van valami, amit mondani akarsz?” Olvasd Isten Igéjét és mondd el neki, ami a szívedet nyomja.

Isten azt mondja, ő  bölcsességet fog neked adni ahhoz, hogy a hangját felismerd és megtedd, amit mond. "Az Úr az, aki bölcsességet ad; tőle jön az ismeret és a megértés." (Példabeszédek 2:6, GNT ford.).

Mondd el a következő imát: "Istenem, a te hangodra akarok hallgatni és nem a kételkedő hangokra. Közelebb szeretnék kerülni hozzád és szeretnélek jobban megismerni téged. Hallani szeretnélek téged, és ígérem, utána engedelmeskedni fogok neked. Olyan ember szeretnék lenni, akit te tudsz használni és akit megáldasz.”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

• Amikor kettesben vagy az Úrral, mit kellene megváltoztatnod ahhoz, hogy le tudj csendesedni és közelebb tudj kerülni hozzá?
• Általában hogyan szoktál reagálni arra, amikor Istentől valamilyen iránymutatást vagy vezetést kapsz?
• Hogyan tudod megmutatni, hogy kész vagy Isten vezetésének engedelmeskedni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.08.09.)

Szólj hozzá!

A sietés az imádság halála

2018. április 23. 03:00 - magyarosijulia

„Légy csendben az Úr jelenlétében, és várj türelemmel, hogy Ő cselekedjen." (Zsoltárok 37:7, NLT fordítás)

Az ok, amiért a legtöbb ember sosem hallja meg Istent beszélni, hogy soha nem lassítanak le annyira, hogy lehetőséget adjanak Istennek beszélni. A sietés az imádság halála! Le kell lassítanod, csendben kell lenned, és reménykedően kell várakoznod.

A legjobb módja ennek, ha korábban kelsz fel, és nem kell rohannod, így több időt tölthetsz Istennel, és vele kezdheted a napodat.

Ha azt mondanám, hogy holnap hajnali négykor Anglia királynéja, az Egyesült Államok elnöke és a pápa egyszerre akarna találkozni veled személyesen, valószínűleg le sem feküdnél! Vennél egy fürdőt, vagy talán még kettőt is! Keresnél egy éjszaka is működő fodrászatot vagy szépségszalont, új öltönyt vagy ruhát vásárolnál, és kicsípnéd magad. Legalább egy félórával korábban érkeznél a találkára.

De tudod mit? A világegyetem Teremtője találkozni akar veled holnap reggel! Még ki sem kell öltöznöd, még a pizsamádban is elmehetsz. Az otthonod sem kell elhagynod. De be kell tábláznod egy időpontot! Ez azt jelenti, hogy abba kell hagynod valamit, hogy megtehesd azt, amit Isten akar. El kell döntened, hogy mi a fontosabb számodra: még egy félóra szórakozás, vagy Istennel való találkozás minden reggel?

A napod tele van mindenféle fontos felelősséggel, elkötelezettségekkel és tevékenységekkel. De az Istennel való találkozás a legfontosabb időpont a holnapi időbeosztásodból!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen változást észlelsz az életedben, amikor kitartóan és értelmesen csendességet tartasz?
  • Milyen személyeket, tevékenységeket vagy elköteleződéseket választottál az Istennel töltött idő helyett?
  • Milyen változtatásokat tudsz meghozni az időbeosztásodban és prioritásaidban, hogy az Istennel töltött idő minden felett legyen?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.04.16.)

Szólj hozzá!

Szánj időt a csendességre

2018. április 19. 03:00 - gabormel

„Keress egy csendes, félreeső helyet, ahol nem csábít a kísértés, hogy szerepet játssz Isten előtt. Csak légy ott olyan egyszerűen és őszintén, amennyire tőled telik. A figyelem középpontja rólad Istenre irányul, és el kezded érezni Isten kegyelmét.” (Mt 6:6, The Message)

lake_08.jpg

Nem fogod meghallani Isten szavát, ha az életedet zaj veszi körül. Egyedül és csendben kell lenned ehhez. Mi ezt hívjuk elcsendesedésnek.

Jézus így szól a Mt 6:6-ban: „Keress egy csendes, félreeső helyet, ahol nem csábít a kísértés, hogy szerepet játssz Isten előtt. Csak légy ott olyan egyszerűen és őszintén, amennyire tőled telik. A figyelem középpontja rólad Istenre irányul, és el kezded érezni Isten kegyelmét.” (The Message)

Ez a kulcsa annak, hogy meghalld Isten hívó szavát, és meglásd az életedre rendelt tervét: Isten találkozni akar veled.

Fel kell ismerned, hogy nem te vársz Istenre, hanem Ő vár rád. Isten azért teremtett téged, hogy kapcsolatban legyél Vele. Azt akarja, hogy minden nap töltsd vele az idődet, hogy naponta találkozzatok. Isten vár!

Manapság elég nehéz egyedül lenni egy csendes helyen. Nem tudom, tisztában vagy-e azzal, hogy mennyi zaj veszi körül minket. Az autóban mindig szól a rádió, vagy éppen fülhallgató van a füledben, esetleg a Bluetooth van bekapcsolva állandóan. Minden váróhelyiségben, áruházban és liftben szól a zene. Az életedben nagyon kevés idő van, amelyet igazán csendben tölthetsz el.

Ha gyerekeid is vannak, akkor ez még nehezebb! De hadd adjak egy kis reményt! A történelem egyik nagyszerű asszonyának, Susanna Wesley-nek 18 gyermeke született. Az egyik fia, John, a Metodista egyház megalapítója, akinek nagy szerepe volt a kereszténység elterjesztésében Amerikában, míg a másik fia, Charles, több mint 6000 egyházi éneket írt.

18 gyermek mellett hogyan jut időd egy kis egyedüllétre? Életrajzában az olvasható, hogy Susan Wesley minden délután a kedvenc hintaszékében, kötényét a fejére téve ült egy órán keresztül. A gyerekei tudták, hogyha az anyjuk fején kötény van, akkor egyik gyerek sem zavarhatja meg őt, következmények nélkül!

Wesley elmondása szerint az anyja imái alakították az életét. Ha kétségbeesetten Istent keresed, akkor találsz időt az egyedüllétre. Szánj időt arra, hogy csendben légy és találkozz az Úrral! 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Naponta mennyi időt töltesz csendben?
  • Hogyan segíthetsz megértetni a családoddal, hogy szükséged van a csendre, hogy támogassanak benne, ne pedig megvonják tőled?
  • Milyen hatással lehet a családodra és a saját életedre a csendesség?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2018.04.12.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása