Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Az elégedettséget tanulni kell

2020. március 03. 03:00 - Besther

20200303.jpg

„Amid van, és aki vagy, azt nem mind Istentől kaptad ajándékba? Akkor mi értelme ennek az egész összehasonlítgatásnak és versengésnek? Mindened megvan már, amire szükséged van” (1Kor 4,7 The Message fordítás).

Ahelyett, hogy arra figyelnénk, hogy mi az, amink nincs, és mi az, ami nem történt meg velünk, hálásak lehetünk azért, amink van. Ez számomra nem természetes, és valószínűleg neked sem. Sőt még Pál apostolnak sem volt az, aki azt mondta: „Megtanultam, hogy elégedett legyek.” Elégedettnek lenni egy tanulási folyamat.

A Biblia ezt mondja Pál első levele a korinthusiakhoz 4. részének 7. versében: „Amid van, és aki vagy, azt nem mind Istentől kaptad ajándékba? Akkor mi értelme ennek az egész összehasonlítgatásnak és versengésnek? Mindened megvan már, amire szükséged van" (The Message fordítás).

Az irigység azon a mítoszon alapszik, hogy még több dolog kell a boldogságodhoz. Az irigység mindig másokra tekint, és azt kérdezi: „Miért nekik? Ők miért érdemlik meg? Én is megérdemlem azt, ami nekik van.” A hála viszont ezt mondja: „Miért én? Miért adta ezt Isten nekem? Áldott vagyok, mert – bár nem érdemlem meg, mégis – megkaptam, amim van.” Ilyenkor teljesen más a nézőpontunk.

Mindannyian harcolunk az irigységgel, de nehéz ezt beismerni, mert ez egy gonosz érzés. Amikor irigykedsz, azt akarod, hogy a másiknak ne sikerüljön valami, mert jobban érzed magad, ha a másiknak sincs több, mint neked. Ez borzasztó, nem? Ha megtanulnánk hálásnak lenni azért, amink van, akkor meg tudnánk szabadulni az irigység érzésétől. 

Fontos tudni és megérteni azt is, hogy az irigység nem egyenlő azzal, hogy valakinek van egy vágya, egy álma vagy egy célja. Az jó, ha ezek vannak. Az irigység nem az, hogy örömmel vársz vagy remélsz valamit, hogy megtörténik majd az életedben, de még az sem, hogy van egy bizonyos dolog, amit szeretnél. Az irigység inkább az, amikor neheztelsz egy másik emberre, akinek már megvan, amire te vágysz, vagy aki már elérte azt a célt, amit te még nem értél el. Az irigység azt mondja, addig nem lehetsz boldog, amíg meg nem kapod, vagy el nem éred, amire vágysz. Irigynek lenni azt jelenti, hogy nem vagyunk hálásak azért, amink van.

Pedig a Biblia azt mondja, hogy már most több mindenünk van, mint ami szükséges, és jóval több annál, mint amit megérdemlünk. Minden jó dolog az életünkben Istentől kapott ajándék, és ő dönti el, hogy mikor és hogyan áld meg minket. Rajtunk az múlik, hogy eldöntsük: hálásak leszünk, és a lehető legtöbbet hozzuk ki abból, amit kapunk.

A prédikátor könyve 6. fejezetének 9. verse azt mondja: „Jobb elégedettnek lenni azzal, amink van, mint mindig mást akarni” (GNT fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • „Amikor irigykedsz, azt akarod, hogy a másiknak ne sikerüljön valami, mert jobban érzed magad, ha a másiknak sincs több, mint neked.” Ez az állítás mennyire motivál arra, hogy megvizsgáld az irigységet, amit mások felé érzel?
  • Mondj egy példát arra, hogy a gyakorlatban hogyan lehet megvalósítani azt, hogy minden nap hálás lehetsz!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.02.25.)

Szólj hozzá!

Tanulj meg elégedett lenni!

2019. augusztus 06. 03:00 - ReveSz

„Nem minden, amid van, és minden, ami vagy, puszta ajándék Istentől? Így mi értelme mindennek az összehasonlításnak és versenyzésnek? Már mindennel rendelkezel, amire szükséged van.” (1Kor 4,7–8)

jjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj.jpg


Ahelyett, hogy arra összpontosítanál, amid nincs, és ami nem történt meg, dönthetsz úgy, hogy hálát adsz azért, amid megvan, és ami megtörtént. Ez nem jön természetesen még Pál apostolnak sem, aki ezt mondta: „Megtanultam elégedett lenni”. Elégedettnek lenni: ez egy tanulási folyamat.

Nehéz beismernünk, hogy harcolunk az irigységgel, mert ez csúnya érzelem. Mikor irigy vagy másokra, azt szeretnéd igazán, hogy hibázzanak, mert jobban érzed magad, ha nincs többjük, mint neked. Ez elég őrült dolog, nem? Ha megtanulhatnánk hálásnak lenni azért, amink van, elkezdhetnénk megszabadulni az irigység érzésétől.

Fontos megérteni azt, hogy az irigység nem arról szól, hogy van egy vágyunk, egy álmunk vagy egy célunk. Ezek jó dolgok. Az irigység nem egy várakozás valami iránt, vagy egy remény, hogy valami megtörténhet az életedben, vagy akár kíváncsiság, vajon meg lesz-e valamid. Ehelyett az irigység neheztel arra, aki már hozzájutott ahhoz, amire vágysz, vagy már elérte a célt, amit neked még meg kell valósítanod. Az irigység azt mondja, nem lehetsz boldog, amíg meg nem kapod azt a vágyadat, vagy nem éred el azt a célodat. Az irigység nem hálás azért, amid már van.

A Biblia elmondja nekünk, hogy már többünk van, mint amire szükségünk van, és sokkal többünk, mint amit megérdemlünk. Minden jó dolog az életünkben Istentől származó ajándék, és rajta múlik, hogy eldöntse: mikor és hogyan áld meg minket. Az pedig rajtunk múlik, hogy a hálát válasszuk, és a legtöbbet hozzuk ki abból, amit kaptunk.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Melyek azok a tényezők vagy helyzetek, amelyek úgy tűnnek, hogy kiváltják az irigység megjelenését az életedben?
  • Az irigységnek milyen negatív hatásai voltak a kapcsolataidra az életedben?
  • Melyik az a célszerű mód, ami által ma hálás lehetsz?

(Daily Hope by Rick Warren, 2019.07.30.)

 

Szólj hozzá!

Isten többre tervezett minket, mint ami ezen a Földön várhat ránk

2018. június 09. 03:00 - daniella_89

"Nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók" (2Korintus 4:18 NIV fordítás)

forwoman_ir_rdse34.jpg


Isten arra teremtett, hogy örökké vele éljünk a Mennyországban. A mi otthonunk nem a Föld, hanem a Menny. Ezért van az, hogy az életünk során néha elégedetlenséget és hiányt tapasztalunk. Nem vagyunk itt teljesen boldogok - mert nem is lehetünk! Máskülönben azt gondolhatnánk, hogy tudunk élni Isten nélkül. De Ő úgy alkotott meg, hogy valami jobb után vágyakozzunk - a mennybéli otthonra, Vele együtt.

Egy hal sosem lesz boldog, ha a szárazföldön kell élnie, mert természeténél fogva vízi állat. Egy sas sosem lesz elégedett, ha nem engedik repülni. Te sosem leszel teljesen elégedett a Földön, mert többre lettél teremtve. Lesznek itt boldog pillanataid, de semmi olyan, ami ahhoz hasonlítható, amit Isten tervezett számodra.

Ezért tűnik Isten néhány ígérete beteljesületlennek, néhány ima megválaszolatlannak, néhány körülmény igazságtalannak. De ez mem minden!

Annak a felismerése, hogy a földi élet csupán átmeneti, radikálisan hatnia kellene az értékrendedre. Az örökkévaló értékeknek kellene  döntési tényezőkké válniuk, nem pedig az átmenetieknek. C. S Lewis így nyilatkozott: "Minden, ami nem örök, az örökkévalóan haszontalan."

A Biblia azt mondja, "Nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók" (2Korintus 4:18 NIV fordítás)

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mik azok a dolgok az életedben, amik maradandóak?
  • Milyen változást hoz egy örökkévaló perspektíva a mindennapi szemléletedben - például céljaidban és terveidben, napirendedben és kapcsolataidban?

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2018.06.02.)

Szólj hozzá!

A megelégedettség a szellemi érettség jele

2016. október 03. 03:00 - Á. Bözse

 “Jobb elégedettnek lenni azzal, amink van, mint mindig valami másra vágyni.” (Prédikátor könyve 6:9b, GNT fordítás)

Ahelyett, hogy elégedetlenkedünk, inkább hálásnak kellene lennünk, és panaszkodás helyett inkább arra kellene gondolnunk, hogy minden, amink van ajándék Istentől.

A Biblia az 1Korinthus 4:7-8-ban ezt írja: “Minden, amink van és minden, amik vagyunk teljes mértékben Istentől kapott ajándék, igaz? Akkor mi értelme van a hasonlítgatásnak és a versengésnek? Mindenünk megvan már, amire szükségünk van.” (MSG ford.)

Az irigység mindig a “neki miért … ?” kérdést teszi fel: “Neki miért jobb az egészsége, mint az enyém?”, “Neki miért van munkája is és férje is, amikor nekem egyik sincs?”

Aki hálás, az inkább azt kérdezi, “miért én…?”: “Miért én vagyok az, aki ihat tiszta ivóvizet, amikor a világon olyan sok ember nem jut hozzá?”, “Miért én vagyok az, akit nem üldöznek és nem zárnak börtönbe a hite miatt?”

Az irigység arra a feltételezésre épít, hogy több mindened kell, hogy legyen, ha boldog akarsz lenni.  De ez nem igaz.  A boldogság emberi döntés. Ha nem vagy boldog most, akkor nem leszel boldog akkor sem, amikor még több minden lesz a birtokodban. Nagyon sok emberről tudnám elmondani, hogy jóval több mindene van talán, mint neked, de ez mégsem teszi boldogabbá. Annyira vagy boldog, amennyire boldog akarsz lenni.

A Prédikátor könyve 6:9-ben ezt olvassuk: “Jobb elégedettnek lenni azzal, amink van, mint mindig valami másra vágyni.” (GNT fordítás) Ezt hívják megelégedésnek. Mindannyiunknak tanulni kell az elégedettséget.

Miért? Mert a természetünkből az fakad, hogy ne legyük elégedettek. Alapvetően egyikünk sem elégedett! Elégedettnek lenni nem természetes dolog. Ez inkább a szellemi érettségnek a jele. Egy pici gyerek nem elégedett, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogyan ő szeretné. Akkor válsz éretté, ha megtanulsz elégedett lenni még akkor is, amikor nem úgy történnek a  dolgok, ahogy szeretnéd. Jobb megelégedni azzal, amink van, mint mindig valami másra vágyni.

Szeretnék azonban néhány dolgot tisztázni.  Az, hogy vannak vágyaid, nem jelenti azt, hogy irigy vagy. Az jó, ha vannak vágyaid az életben, Ha vannak ambícióid, az sem jelenti azt, hogy irigy vagy.  Az, hogy szeretnél elérni valamit és törekszel valamire, jó dolog. Fontos, hogy legyenek ambícióid és a jó dolgokért tegyél és dolgozz az életed során. Az, hogy vannak álmaid, az sem jelenti azt, hogy irigy vagy. Az is jó dolog, ha az embernek vannak álmai az életben. És az, hogy vannak céljaid, az sem jelenti azt, hogy irigy vagy. Az álmaidat, az ambícióidat, a céljaidat és a vágyaidat mind Isten helyezte beléd.  

Az irigység azt jelenti, hogy neheztelsz egy másik emberre azért, mert már megvan neki valami, és úgy gondolod, hogy te nem lehetsz boldog addig, amíg azt meg nem kapod.  De ez hazugság. Inkább azt kell megtanulnunk, hogy hálásak legyünk azért, akik vagyunk és amink van. Mert minden, amink van, Istentől kapott ajándék.

 Beszéljetek róla

  • Mi az, amiért ma hálás tudsz lenni?
  • Amikor kísértést érzel arra, hogy valakire irigykedj azért, aki vagy amije van, hogyan tudod ezt a benned lévő érzést hálára változtatni? Mit kellene mondanod ennek a személynek?
  • Szerinted Isten miért akarta azt, hogy a boldogság a mi döntésünkön múljon?

(Daily Hope by Rick Warren, 2016. 09.26.)

Szólj hozzá!

Valami nálad sokkal nagyobbra lettél teremtve

2016. március 06. 03:00 - Lilla:)

"Csak azok érthetik meg, hogy milyen az igazi élet, akik fel tudják áldozni a saját életüket értem és az Örömhírért." (Márk 8:35b, TLB fordítás)

amazingbiblethings3.jpg

Miért nem érezzük magunkat elégedettnek? Túl sok ember teszi fel magának ezt a kérdést. Nem vagyunk boldogok, nem vagyunk elégedettek - sőt, szerencsétlenek vagyunk.

Miért? John Brueggemann szociológus a Gazdag, Szabad és Nyomorult című könyvében megoszt egy nagyon jó történetet, ami szemlélteti azt, hogy miért. Megmászni a Mount Everestet egy olyan kihívás, ami arra inspirálja az embereket, hogy valami nagyot vigyenek véghez. Nagyon sok ember megpróbálja, még akkor is, ha közel 10 százalékuk belehal. Nagyon sok holttest még mindig ott fekszik a hegyre vezető ösvényen. Az emberek azonban még mindig meg akarják mászni a hegyet - habár egyáltalán nincs megváltó társadalmi értéke.

Néhány évvel ezelőtt az egyik mászó, David Sharp, bajba került a hegyen. 40 mászó is észlelte, hogy nyilvánvalóan bajban van, de ott hagyták. Meghalt a Mount Everesten, mert egyik mászó sem akarta feladni a saját célját azért, hogy neki segítsen.

Ezek vagyunk mi. Az vezet minket, hogy minél több és több legyen nekünk és így szem elől tévesztjük azt, ami igazán számít. Isten azonban nem ilyennek alkotott minket. Az élet nem arról szól, hogy mit alkotsz, kiket ismersz vagy, hogy mit teszel. Az élet a szeretetről szól - szeretni Istent és szeretni egymást.

Jézus azt mondja a Márk 8:35-ben: "Csak azok érthetik meg, hogy milyen az igazi élet, akik fel tudják áldozni a saját életüket értem és az Örömhírért." (TLB fordítás) Isten úgy alkotott téged, hogy soha nem lehetsz igazán boldog hacsak nem szenteled az életed az ő munkájának. Valami nálad sokkal nagyobbra lettél teremtve. A Biblia ezt az életed küldetésének nevezi. Nem a státuszod, a fizetésed vagy a nemed tesz fontossá. A szolgálat tesz azzá. Csak azáltal érezheted azt, hogy fontos az életed, ha azt odaadod.

Beszéljetek róla:

  • Boldogtalan, elégedetlen vagy nyomorult vagy? Ez azt jelenti, hogy nem Krisztusra, hanem valami másra fókuszálsz. Mit gondolsz, miért figyelsz másra?
  • Mit kell azért tenned, hogy Isten küldetéséhez csatlakozz?
  • Hogyan tudnál szemléltetni egy szolgáló életet?


*(Daily Hope by Rick Warren, 2016. 02. 28.)

Szólj hozzá!