Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Nem kell elfelejtened

2022. május 30. 03:00 - gerbeaud

„És tudjuk, hogy Isten mindenben azoknak a javára munkálkodik, akik szeretik őt, akik az ő szándéka szerint lettek elhívva.” (Róm 8,28 NIV)

Újra és újra hallottad ezt a mondatot: „Bocsásd meg, és felejtsd el!” Csak egy probléma van ezzel: nem tudod megtenni. Ez lehetetlen!

Tényleg nem tudsz elfelejteni egy támadást az életedben. Tényleg nincs értelme megpróbálni. Amikor megpróbálsz felejteni, valójában arra a dologra összpontosítasz, amit el akarsz felejteni.

A felejtés nem az, amit Isten akar tőled. Ehelyett azt akarja, hogy bízz benne, és lásd, hogyan tud jót kihozni a sérelemből. Ez fontosabb, mint a felejtés, mert így hálát tudsz adni Istennek azért a jóért, amit végül ő hoz ki a helyzetből. Nem tudsz hálát adni Istennek olyan dolgokért, amiket elfelejtesz.

A Róma 8,28 szerint: „És tudjuk, hogy Isten mindenben azoknak a javára munkálkodik, akik szeretik őt, akik az ő szándéka szerint lettek elhívva.” (NIV)

A Biblia nem azt mondja, hogy minden dolog jó – mert nem dolog minden jó. A rák nem jó. A betegség nem jó. A válás nem jó. A háború nem jó. A bántalmazás nem jó. Az életben sok minden rossz. Nem minden Isten akarata, ami ezen a világon történik.

De Isten azt mondja, hogy jót fog munkálni a rossz dolgokból az életedben, ha bízol benne. Amikor odamész hozzá, és azt mondod: „Istenem, neked adom életem minden darabját”, ő elcseréli a darabjaidat az ő békéjére. Olyan békét ad a szívedben, amely abból a tudatból fakad, hogy még ha nem is érted az életedben lévő fájdalmat, megbocsáthatsz, mert tudod, hogy Isten jóra fogja használni azt a fájdalmat.

Emlékezz: nem kell elfelejtened azt a rosszat, amit valaki tett veled. Ehelyett bízz Istenben, hogy segít megbocsátani, és utána meglátni, hogyan hoz ki jót a fájdalmadból.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Kiknek nem bocsátottál meg, mert megpróbáltad elfelejteni a fájdalmat, amit okoztak?
  • Mit tehetsz ma azért, hogy megbocsáss annak a személynek, mert a felejtés lehetetlen?
  • Hogyan láttad, hogy Isten jót hoz ki a fájdalmas helyzetekből az életedben?

Isten második esélyt kínál

Nem számít, mit tettél, vagy hol voltál, Isten második esélyt kínál neked. Tud minden rossz dolgot, amit valaha tettél, minden kudarcot, amit átéltél, és mégis szeret téged és törődik veled.

Nem várja el tőled, hogy kiérdemeld a kegyelmébe vezető utad; Isten kegyelmi ajándéka által üdvözülünk, amikor hitünket az ő Fiába, Jézus Krisztusba helyezzük. Ha készen vagy arra, hogy elfogadd Isten kegyelmét Jézus által, akkor mondd el ezt az egyszerű imát:

„Drága Istenem, tudom, hogy bűnös vagyok, és bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad. Hiszem, hogy meghalt a bűneimért, és hogy te életre keltetted őt. Bízni akarok benne mint Megváltómban, és a mai naptól kezdve követni akarom őt mint Urat. Vezesd az életemet, és segíts, hogy a te akaratodat tegyem! Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.05.23.)

Szólj hozzá!

A fájdalmad haszna

2022. május 01. 03:00 - Mapetso

pain.jpg„A bajban Isten megvigasztalt minket – azért, hogy segítsen nektek megmutatni a mi személyes tapasztalatunkból, hogy milyen gyengéden vigasztal meg Isten, amikor ugyanazokat a szenvedéseket élitek át. Ő erőt ad nektek a kitartáshoz." 2Kor 1,6-7 (TLB)

Isten azt várja tőled, hogy használd a fájdalmaidat mások megsegítésére. Bármilyen hiba, kudarc, baj, megpróbáltatás vagy rossz döntés volt is az életedben, Isten azt mondja: „Én akkor is jóra fogom használni ezt a te életedben. És azt szeretném, hogy te is arra használd, hogy másokon segíts."

Ezt hívják másokat üdvözítő szenvedésnek.

„A bajban Isten megvigasztalt minket – azért, hogy segítsen nektek megmutatni a mi személyes tapasztalatunkból, hogy milyen gyengéden vigasztal meg Isten, amikor ugyanazokat a szenvedéseket élitek át. Ő erőt ad nektek a kitartáshoz." 2Kor 1,6-7 (TLB)

Gondolj most a legnagyobb problémákra és a legmélyebb fájdalmakra, amelyeket fizikailag vagy érzelmileg el kellett viselned az életedben!

Isten nem akarja, hogy ez a fájdalom hiábavaló legyen, és Ő használni akarja a szenvedéseidet. Mindig többet tudsz segíteni az embereknek a gyengeségeid által, mint az erősségeid által. Ha elmondod valakinek mindazt, amiben sikeres vagy, az nem segít annak, aki fájdalommal küzd. De ha megosztod vele, hogy Isten hogyan volt melletted, amikor fájdalmat éltél át, az megváltoztathatja az életét.

Életem egyik legnagyobb fájdalmán akkor mentem keresztül, amikor  a legkisebb fiam 27 éven át tartó mentális betegséggel való küzdelem után eldobta az életét. Ma szinte minden nap felhív valaki a világ valamelyik tájáról, és segítséget kér mentális problémával kapcsolatban. Én nem kértem ezt a szolgálatot; sosem álmodtam ilyenről. De nem szeretném, hogy hiábavaló legyen a fájdalmam.

Azok az emberek, akik segítségért fordulnak hozzám, azt gondolják, hogy bátran fordulhatnak hozzám, mert én már keresztül mentem ezen – és mert hajlandó vagyok beszélni is róla.

Te az életed milyen fájdalmáról nem beszélsz, mert úgy gondolod, hogy az egy olyan teher, amit egyedül kell cipelned?

Isten most akar használni téged – és nem akkor, amikor már teljesen helyreállsz és túljutsz a fájdalmadon. Még azokon a területeken is használni akar téged, ahol esetleg szégyent érzel, vagy amelyek még mindig fájnak.

Isten életedre vonatkozó tervének része az is, hogy ne csak a tehetségeddel és erősségeiddel segíts az embereknek, hanem a fájdalmaiddal is. Jézus is ezt tette érted.

Ez az evangélium ereje. 

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Milyen félelmek tartanak vissza attól, hogy megoszd másokkal a fájdalmad?
  • Mit gondolsz, miért hatékonyabb szolgálat néha megosztani a fájdalmas tapasztalataidat, mint a tehetségedet és a képességeid?
  • Hiszed azt, hogy Isten tud használni téged, amikor még nem múlt el teljesen a fájdalmad? Bármiféle fájdalmat  is élsz most át, képes vagy erre? Miért, vagy miért nem?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2022.04.24.)

Szólj hozzá!

Ne vesztegesd el a fájdalmaidat!

2022. március 28. 03:00 - Anita.B

tomb-g116a35ca9_1920.jpg

„Ezek a mi szenvedéseink a ti javatokat szolgálják. És minél többen vagytok, akiket megnyernek Krisztusnak, annál többen lesznek, akik megköszönhetik neki nagy jóságát, és annál jobban megdicsőül az Úr.” (2Kor 4,15 TLB fordítás)

Amikor arra használod a fájdalmadat, hogy másokon segíts, Isten oly módon áld meg, amit el sem tudsz képzelni.

Pál apostol elképesztő fájdalmakat élt meg, ami miatt Isten elképesztő módon tudta őt használni. Hajótörést szenvedett, megverték és kirabolták. Élelem, víz és alvási lehetőség nélkül maradt. Isten mégis felhasználta őt az evangélium terjesztésére sok felé a Római Birodalomban. Tulajdonképpen, ha azt kérdeznéd Páltól: „Hogyan tudtál eltűrni ennyi fájdalmat?”, azt felelné, hogy azért tette, mert embereket akart Jézus Krisztushoz vinni. Segíteni akart másokon.

Pál a korinthusiakhoz írt második levele 4. fejezetének 15. versében azt mondja: „Ezek a mi szenvedéseink a ti javatokat szolgálják. És minél többen vagytok, akiket megnyernek Krisztusnak, annál többen lesznek, akik megköszönhetik neki nagy jóságát, és annál jobban megdicsőül az Úr.” (TLB fordítás)

Talán sohasem fogsz úgy szenvedni, ahogy Pál, de az biztos, hogy lesznek fájdalmak a te életedben is. Így aztán  ezeket a fájdalmakat, akár jóra is fordíthanád, ahelyett, hogy elpazarolod őket.

Igazából háromféle szenvedés létezik, amiket Isten mások megsegítésére felhasznál: a saját magadnak okozott szenvedés, a vétlen szenvedés és a megváltó szenvedés.

Némely szenvedés az a fajta, amit te okozol magadnak. Saját magadnak okozol problémát, ha rosszul ítéled meg a dolgokat, nem hozol jó döntéseket, nem válaszolsz megfelelő módon másoknak, vagy esetleg nem mindig eszel megfelelő ételeket.

A vétlen szenvedés az, amikor valaki önhibáján kívül másvalaki miatt sérül. Lehet, hogy elhagytak, vagy elutasítottak, vagy átvertek, és mindenki szenvedett már más emberek bűnei miatt.

De a szenvedés legmagasabb formája a megváltó szenvedés. Ekkor a fájdalom, vagy a szenvedés, amin keresztül mész, mások javát szolgálja.

Ezt tette Jézus is, amikor meghalt a kereszten, pedig nem érdemelte meg a halált. A te érdekedben élte át a fájdalmat azért, hogy téged megváltson a bűneidtől és a mennybe kerülhess. Ugyanígy, Isten a te fájdalmadat is arra fogja használni, hogy reményt és gyógyulást hozzon másoknak.

Ki tudna jobban segíteni azon, aki a csőd szélén áll, mint az, aki maga is megélte a csődöt. Ki tudna jobban segíteni azon, aki szenvedélybetegséggel küzd, mint az, aki maga is függőségtől szenvedett. Ki tudna jobban segíteni a különleges gondozást igénylő gyermek szüleinek, mint az, aki ilyen gyermeket nevelt. Ki tudna jobban segíteni annak, aki elvesztette gyermekét, mint az, aki maga is elvesztett egy gyermeket.

Isten sohasem hagy kárba veszni egy fájdalmat. Isten munkálkodni fog a te életedben is, hogy rajtad keresztül másokat bátorítson.

Dicsérd Istent, és örvendj a megpróbáltatások alatt, mert a szenvedés erősíti a kitartásodat, és segít másoknak elviselni fájdalmaikat. Isten mind a három típusú szenvedést jóra tudja fordítani. Kezdd azzal, hogy minden sérelmed átadod neki, és azt mondod: „Istenem, azt akarom, hogy az én fájdalmamat mások javára használd!”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan használta Isten a múltbeli fájdalmadat, hogy másokon segítsen? Ezt a szenvedést saját magad okoztad, esetleg vétlen vagy megváltó szenvedés volt?
  • Életed melyik területén lévő fájdalmadat nem adtad még át Istennek? Készen állsz arra, hogy azt mondd: „Istenem, azt akarom, hogy ezt a fájdalmat mások javára használd!”
  • Ki az a jó példa életedben, aki saját fájdalmát mások megsegítésére használja?

*(Daily Hope by Rick Warren 2022.03.21.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Hosszútávú jutalomért válaszd a rövidtávú szenvedést!

2021. december 02. 03:00 - csmsdvd

balett.jpg

„[Mózes] inkább vállalta Isten népével együtt a szenvedést, mint a bűn mulandó gyönyörűségét.” (Zsid 11,25 NIV)

Ha valamiben jó akarsz lenni – azaz hosszútávú eredményt szeretnél elérni –, akkor el kell fogadnod a rövidtávú szenvedést. Bárki, aki sportolt már, tudja ezt. Ahhoz, hogy egy bajnokságba bekerülhess, keményen kell dolgoznod, és hosszú órákon át kell gyakorolnod.

De ez nem csak a sportokra igaz. Igaz a pénzügyekre és a kapcsolatokra is. A házasságom jó, de Kay és én évekig dolgoztunk rajta. Nem jött egyszerűen. Ahhoz, hogy a házasságod működjön, dolgoznod kell rajta, mint mindenen az életben.

Legtöbbször a problémáid forrása az, hogy képtelen vagy késleltetni a jutalmazást. A világ azt mondja: „Mindent akarok és azonnal. Ingyen és könnyen akarom megkapni.” De az élet nem így működik.

Ahhoz, hogy hosszútávon nyerj, döntened kell, ahogy Mózes is döntött: „Inkább vállalta Isten népével együtt a szenvedést, mint a bűn mulandó gyönyörűségét.” (Zsid 11,25 NIV).

Elfogadta a szenvedést, ezáltal rövidtávon gyötrődött, azért hogy hosszú távon jutalma legyen a helyes dolog megcselekvéséért.

A szenvedés életünk része. Ha felvállalod, hogy most a nehezebbik utat választod, és azon dolgozol, hogy tanulj és növekedj, hogy erőssé és éretté válj, akkor később az életedben ez a javadra válik.

Sokan például most is előnyt élveznek, mert korábban már döntöttek, hogy nem költenek többet, mint amennyit megkeresnek. Hogy megtakarítsanak, adakozzanak és dicsőítsék az Urat. Több év múlva látják az eredményét annak, hogy fegyelmezettek voltak, és a nehezebb dolgot előbb elvégezték.

Amikor rövidtávon a szenvedést választod, mint Mózes, akkor látod meg, hogy Isten megtart téged, hogy örülni tudj a hosszú távú jutalomnak.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen rövid távú szenvedésekkel szembesülsz, ami igényli az örökkévalóság távlatát?
  • A nehéz döntések vagy a kitartó, órákon keresztüli kemény munka mit hozott hosszútávon?
  • Mit gondolsz, Isten miért akarja, hogy hamarabb végezd el a nehéz feladatot, még akkor is, ha szenvedned kell és el kell viselned a nehézségeket?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.11.25.)

(NIV: Az angol New International Version bibliafordítás rövidítése.)

Szólj hozzá!

Ne tartsd magadban a fájdalmad; beszélj róla Istennek!

2021. november 22. 03:00 - daniella_89

tears-crying-1200x628-facebook.jpeg

„Kelj föl, sírj éjszaka, még akkor is, amikor az éjszaka kezdődik! Öntsd ki a szívedet imádságban az Úrnak, mint a vizet!” (Jsir 2,19 NCV)

Úgy gondolod, hogy rossz napod volt? A bibliai Jóbnak PhD-je, doktorija volt veszteségből és fájdalomból. Jób könyvének legelső fejezetben már látjuk, hogy szétesik Jób élete. „Jób fölállt, bánatában megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esett és dicsőített.” (Jób 1,20 GW)

Figyeld meg, hogy Jób nyíltan kifejezte fájdalmát Istennek. Amikor egy fájdalmad van, elmondod Istennek, pontosan hogyan érzel? Ez lenne az első dolog, amit tenned kellene.

Lehet, hogy ez meglep téged, de Isten képes kezelni a haragodat és a csalódottságodat. Ő kezelni tudja az érzelmeidet. Tudod, miért? Azért, mert ő adta azokat neked. Isten képmására teremtettél, és ő érző Isten.

Amikor a kétévesed hisztiben tör ki, és a lábaidat cibálja, akkor azt te tudod kezelni. Hasonlóképpen Isten nagyobb az érzelmeidnél, és teljesen rendben van, ha pontosan elmondod neki, hogyan érzel. Amikor előléptetésért imádkoztál, de nem kaptad meg, vagy amikor az egyik szeretted kisétál az életedből, vagy amikor kapsz egy hívást, amitől előre rettegtél, és azt mondják: „rák”, akkor elmondhatod Istennek, hogyan érzed magad. Mondhatod: „Mérges vagyok! Dühös vagyok! Csalódott vagyok!” Isten kezelni tudja a panaszaidat, a kérdéseidet, a félelmeidet és a gyászodat. Isten szeretete az összes létező érzelmeidnél nagyobb.

A gyerekeim tudják, hogy szeretem őket. Tudják, hogy több tapasztaltatom van, mint nekik, mert régebb óta itt vagyok ezen a bolygón. Néha azonban megkérdőjelezik a döntésemet. Én mégis inkább elbeszélgetek velük mélyen és őszintén, minthogy hagyjam, hogy magukban tartsák a megakadályozottságukat és csalódottságukat.

Istennél ez ugyanígy működik! Inkább szeretné, hogy birkózz vele dühödben, minthogy elsétálj közönyös fásultságban.

Amikor tragédia történik, nem kell a fájdalmat mosolyogva tűrnöd. A fájdalmaddal inkább menj oda mennyei Atyádhoz! „Kelj föl, sírj éjszaka, még akkor is, amikor az éjszaka kezdődik! Öntsd ki a szívedet imádságban az Úrnak, mint a vizet!” (Jsir 2,19 NCV)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Általában ki az első, akinek elmondod a problémáid? Miért bízol abban az emberben? Milyen szempontból változna, ha először Istenhez mennél?
  • Mikor tartottad magadban a haragod? Milyen testi és érzelmi hatásai voltak?
  • Mit fogsz tenni, hogy imáidban őszintébb legyél Istennel?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.11.15. ford.: Anika Enikő, daniella_89)

(NCV: Az angol New Century Version bibliafordítás rövidítése.)

2 komment
süti beállítások módosítása