Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Merj nagyot álmodni!

2022. március 06. 03:00 - Lilla:)

hot-air-balloon-2411851_1280.jpg

„Isten bármire képes, tudjátok, hogy sokkal többre képes, mint amit el tudtok képzelni, hinni vagy kérni a legvadabb álmaitokban.” (Ef 3,20 The Message)

Isten mindenkinek különböző álmokat ad, így minden tervét végre tudja hajtani a világon. Ezért van az, hogy valami iránt szenvedélyesen rajongsz, más dolog iránt viszont abszolút nem. Isten arra teremtett, hogy önmagad légy. Te pedig felelős vagy azért, hogy beteljesítsd azt az álmot, amit rád bízott.

Azonban honnan tudhatod, hogy egy álom Istentől való-e vagy sem? Két módon mondja el neked. Az egyik eset, hogy Istentől való álom valamilyen módon segít másoknak; nem önközpontú. A másik pedig, hogy Istentől kapott álom olyan hatalmas, hogy egyedül nem vagy képes véghez vinni. Ahogy Isten mondja: „Az álom, melyet neked tartogatok, olyan nagy, hogy kudarcra vagy ítélve, ha nem támaszkodsz rám.”

Sok ember tartózkodik attól, hogy nagyot álmodjon. Gyakran hallhatod tőlük az alábbi három dolgot:

1. „Nincsenek álmaim, mert rémisztőek.” Nos, ez csak természetes, hogy félelmetes. Ezért igényelnek hitet az álmok. Minden jelentős döntés, melyet az elmúlt több mint 40 évben meghoztam mint a Saddleback Gyülekezet pásztora, halálra rémítettek. Ezért nagyon régen úgy döntöttem, hogy nem alapozom az életem a félelemre, helyette inkább megteszem azokat a dolgokat, amelyektől félek.

Ez a bátorság. Ha nem félsz, nincs szükséged bátorságra. A bátorság nem a félelem hiánya. A bátorság az, amikor megteszed azt, amit Isten kér tőled, akkor is, ha az megrémít.

2. „Nem követem az álmaimat, mert nincs bennem nyugalom velük kapcsolatban.” Az az igazság, hogy addig nem is lesz békességed velük kapcsolatban, amíg nem teszed meg az első lépést feléjük. Isten nem ad megnyugvást, amíg nem indulsz el. Természetes, hogy vannak félelmeid, viszont amikor megteszed az első lépést a vízen és figyeled a hullámokat, megérkezik a békesség.

3. „Régen voltak álmaim, de sosem váltak valóra.” Ha Isten adott neked egy álmot, de még nem vált valóra, ne ess kétségbe! Mindig van késlekedés az álom és a beteljesedés között. Az a helyzet, hogy a késedelem az utazás velejárója, hiszen Isten arra használja, hogy építse a hited. Isten időzítése mindig tökéletes.

A Biblia azt mondja: „Isten bármire képes, tudjátok, hogy sokkal többre képes, mint amit el tudtok képzelni, hinni vagy kérni a legvadabb álmaitokban.” (Ef 3,20 The Message)

Isten használja az álmaidat — azokat is, amelyek rémisztőek, amelyekben nincs békességed és amelyek még nem történtek meg —, hogy növekedjen a hited, és csodálatos dolgokat cselekedjen.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Az álmokról szóló fentebbi három állítás közül valamelyik már elhagyta a szádat?
  • Miért rajongsz szenvedélyesen? Az Istentől kapott álmodnak hogyan felel meg ez a szenvedély?
  • Voltak önközpontú álmaid? Mi valósult meg azok közül az álmok közül?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.02.27.)

Szólj hozzá!

Négy jel, hogy a félelem befolyásolja a látásodat

2022. február 10. 03:00 - Erika1832

messzelato.jpg

„És az én Istenem kielégíti minden szükségeteket az ő dicsőségének gazdagsága szerint Krisztus Jézusban.” (Fil 4,19 NIV)

Észrevetted, hogy a félelem megkeserít? Ha a félelem szemével nézel az életedre és a jövődre, az soha nem fog örömet okozni.

Miután a kémek beszámoltak Mózesnek az Ígéret Földjén tapasztaltakról – melyeknek többsége negatív volt –, az izraeliták erre így reagáltak: „Ezután az egész közösség hangosan sírni kezdett, és egész éjjel sírtak. Hangjuk nagy kórusban emelkedett fel Mózes és Áron ellen. »Bárcsak Egyiptomban haltunk volna meg, vagy akár itt a pusztában!« – panaszkodtak.” (4Móz 14,1–2 NLT)

Nos, ezt hívhatjuk teljes szánalombulinak. Az izraeliták annyira féltek attól, hogy mi fog történni velük, hogy inkább a sivatagban akartak meghalni, ahelyett, hogy megbíztak volna abban, amit Isten tartogatott számukra.

Ezek, a Mózes negyedik könyve 14. fejezetéből származó versek négy figyelmeztető jelet tartalmaznak. Amikor ezek a figyelmeztetések megjelennek az életedben, tudni fogod, hogy félelemmel nézel a jövőbe.

Szomorúságod növekszik. A depressziót sok minden okozhatja, és megfoszt az örömtől. Ha úgy érzed, hogy a szomorúság kiszorítja az örömöd, gondolkozz el rajta, hogy vajon nem te magad engeded-e meg, a félelemnek, hogy eltorzítsa a látásmódodat!

Többet panaszkodsz. Amikor félsz, azt akarod, hogy mások is osztozzanak nyomorúságodban. Ha úgy gondolod, hogy mostanában nem panaszkodsz többet, kérdezd meg erről a házastársad vagy a barátaidat. Ők jobban láthatják, hogy a félelmed hogyan nyilvánul meg, mint te.

Kételkedni kezdesz. Az izraeliták mind panaszkodni kezdtek azokra, akik kivezették őket a rabszolgaságból. A félelem mindig a kétség magvait veti el.

Vissza akarsz fordulni. Mivel a látásmódjukat annyira elferdítette a félelem, az izraeliták úgy gondolták, hogy jobb lett volna rabszolgaként meghalni Egyiptomban. Persze, ezt nem igazán akarták. De amikor a félelem víziójával élsz a hit helyett, nem nézhetsz reménnyel a jövőbe.

Nem akarsz olyan ember lenni, aki panaszkodik, és mindig visszanéz. Ezért akarja Isten, hogy a jövőt a hit szemével nézd és ne a félelmével. Kezdd el még ma növelni a hitedet azzal, hogy szándékosan időt szánsz Istenre és az ő Igéjére, amely azt mondja: „És az én Istenem kielégíti minden szükségeteket az ő dicsőségének gazdagsága szerint Krisztus Jézusban.” (Fil 4,19 NIV)

Minél jobban megismered Istent és az ő ígéreteit, annál céltudatosabban és örömtelibben haladsz a jövőd felé.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Hogyan segít Isten ígéreteinek ismerete abban, hogy céltudatosan és örömmel tekints a jövő felé?
  • Ha a nyomorúság szereti a társaságot, akkor az öröm a másokkal való kapcsolattartásodra és rád milyen hatást gyakorol?
  • Mit kell feláldoznod azért, hogy több időt tölts Isten Igéjének tanulmányozásával, hogy az életedet inkább a hit vezesse a félelem helyett?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.02.03.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Hogy félelemtől mentesen élj, add át magad Istennek!

2022. január 26. 03:00 - ReveSz

person's left hand

„Adjátok át szívetek Istennek, forduljatok hozzá imádságban, és hagyjatok fel bűneitekkel – még azokkal is, melyeket titokban követtek el. Akkor nem fogtok szégyenkezni; így magabiztos és félelem nélküli leszel. Gondjaitok el fognak tűnni, mint víz a híd alatt, és a legsötétebb éjszakátok fényesebb lesz, mint a dél. Biztonságban fogtok pihenni reménységgel telve és aggodalmak nélkül.” (Jób 11,13–18 CEV)

Hogyan tanulhatsz meg félelmek nélkül Isten szeretetében élni? Minden nap át kell adnod a szíved Istennek.

A Biblia azt mondja az 1János 4,18-ban: „Ahol ott van Isten szeretete, ott nincs félelem, mert Isten tökéletes szeretete elűzi a félelmet” (NCV).

Minden reggel ébredéskor, mielőtt letennéd a földre a lábad, el kell mondanod: „Istenem, még mielőtt elkezdem ezt a napot, átadom az érzéseim neked. Azt akarom, hogy te légy az érzelmeim ura. Azt akarom, hogy te tartsd kézben az elmém és az érzéseim. Átadom a szívem neked. Azt akarom, hogy betölts szereteteddel.”

A Jób 11,13–18 azt mondja: „Adjátok át szívetek Istennek, forduljatok hozzá imádságban, és hagyjatok fel bűneitekkel – még azokkal is, melyeket titokban követtek el. Akkor nem fogtok szégyenkezni; így magabiztos és félelem nélküli leszel. Gondjaitok el fognak tűnni, mint víz a híd alatt, és a legsötétebb éjszakátok fényesebb lesz, mint a dél. Biztonságban fogtok pihenni reménységgel telve és aggodalmak nélkül.” (CEV)

Ezekben a versekben három elvárást és nyolc ígéretet találunk. Isten azt mondja, hogy ha ezt teszed, akkor ő azt fogja tenni. Minden ígéretnek van egy feltétele.

Először is ezeket a parancsokat adja: adjátok át a szíveteket Istennek minden nap! Forduljatok hozzá imában! Valamint hagyjatok fel bűneitekkel megvallva azokat Istennek!

Aztán vedd észre a nyolc előnyt: nem kell szégyenkezned; magabiztos leszel; félelem nélkül élhetsz; gondjaid eltűnnek, ahogy a víz a híd alatt; a sötét éjszaka, amin keresztülmész, fényesebb lesz, mint a dél; képes leszel jól aludni, mert biztonságban leszel; megtelsz reménységgel; aggodalmak nélkül élhetsz.

Hűha! Ki ne akarná ezeket az előnyöket megtapasztalni?

Szánj időt arra, hogy leírd ezt az igeverset egy kártyára, és tedd ki egy olyan helyre, ahol mindig láthatod a hét folyamán. Engedd, hogy emlékeztessen arra, hogy megtedd ezt a három dolgot – add át a szíved Istennek, fordulj hozzá imában, valld meg a bűneidet -, aztán engedd, hogy Isten szeretete betöltse az életedet, és elűzze minden aggodalmadat és félelmedet.

Próbáld ki ezen a héten, és aztán figyeld meg, hogyan teljesíti be Isten az ígéreteit, miközben betölt szeretetével!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Az önteltség hogyan tarthat távol attól, hogy életed bizonyos részeit átadd Istennek?
  • Milyen félelmedet szeretnéd, ha Isten elűzné?
  • Mit gondolsz, miért vannak feltételei Isten ígéreteinek? Más szavakkal: miért várja azt tőled Isten, hogy megtegyél valamit, mielőtt beteljesíti az ígéretét?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.01.19.)

Szólj hozzá!

Az árnyék völgyében nézz Isten fényére!

2022. január 14. 03:00 - Mapetso

shadows.jpg

„Ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, ezek vigasztalnak engem. (Zsolt 23,4 ESV fordítás)

A veszteség gyakori stresszforrás. Elveszítheted állásod, egészséged, pénzed, hírneved vagy szeretteidet. De még a legnagyobb veszteség idején sem tudod elveszíteni Isten jelenlétét.

Amikor az emberek veszteségen mennek keresztül, gyakran két gyakori reakciót látunk tőlük: gyászt vagy félelmet. A gyász jó. A gyász az a mód, amivel átvészeled az élet nagy változásait. Valójában, ha nem gyászolsz, megrekedsz!

A félelem viszont rossz dolog. A Biblia egyszer sem mondja: „Ne szomorkodj!”, „Ne gyászolj!”, „Ne könnyezz!” vagy „Ne sírj!” Azt viszont mondja, hogy „Ne félj!” És ezt 365-ször mondja! A gyász nem bénít meg, de a félelem igen.

Dávid ezt mondja a 23. zsoltár 4. versében: „Ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, ezek vigasztalnak engem.” (ESV)

A pásztorok mindig hordtak magukkal pásztorbotot, meg pálcát, hogy megvédjék juhaikat. Dávid ugyanígy bízott abban, hogy Istennek vannak eszközei, hogy megvédje őt – még a legsötétebb völgyekben is.

Talán életedben most az árnyék völgyében haladsz. Talán a halál árnyékának völgyében vagy. Esteleg az adósság, a konfliktusok, a depresszió vagy a csüggedés árnyának völgyében.

Az árnyak ijesztőek. Emlékszel, amikor gyerekként féltél az árnyéktól? Megtanultam néhány dolgot az árnyékokról.

Először is: nem árthatnak neked.

Másodszor: az árnyékok mindig nagyobbak, mint a forrásuk.

És még egy jó hír: nincs árnyék fény nélkül. Tehát az árnyék völgyén való átjutás kulcsa, hogy hátat fordítasz az árnyéknak, és a fényre nézel. Amíg a fényen tartod a szemed – Jézuson, a világ világosságán –, az árnyék nem fog megijeszteni.

Így átjutsz a halál árnyékának völgyén. Így csökkentheted a stresszt. Bízz Istenben a halál árnyékának völgyében – akárcsak Dávid, aki így imádkozott: „Amikor kész vagyok feladni, ő tudja, mit kell tennem.” (Zsolt 142,3 GNT)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen árnyakkal nézel szembe mostanában? Mi teszi őket olyan ijesztővé számodra?
  • Hogyan láttad, hogy Isten az ő „vesszőjét” és „botját” használta, hogy megóvjon téged a múltad árnyaitól?
  • Hogyan tudod megtenni a gyakorlatban is, hogy a nehéz időkben a fényt nézed az árnyék helyett?

Bíztál-e eddig Isten üdvösségi ígéretében?

Ha készen állsz arra, hogy elkötelezd az életed Jézusnak, akkor imádkozd el ezt az imát:

„Kedves Jézusom, megígérted, hogy ha hiszek benned, minden rossz, amit valaha tettem, megbocsátásra kerül, megismerem életem célját, és egy napon örökkévaló mennyei otthonodba fogadsz.

Megvallom bűneimet, és Uramként, megváltómként befogadlak életembe. Ma életem minden részét átadom neked. Követni akarlak, és azt tenni, amit mondasz.

Jézusom, hálás vagyok a szeretetedért és az áldozatodért, amely lehetővé teszi, hogy csatlakozzak hozzád a mennyben. Tudom, hogy nem érdemlem meg. És köszönöm, hogy nem kell kiérdemelnem üdvösségemet vagy megdolgoznom érte, mert tudom, hogy ez lehetetlen. Életem hátralévő részét arra akarom fordítani, hogy téged szolgáljalak, ahelyett, hogy magamat szolgálnám. Alázatosan neked ajánlom az életem, és arra kérlek, ments meg, fogadj be családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha most ezt végigimádkoztad, hogy elfogadd Jézust, kérem, írj nekem (angolul) a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem! Szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, amelyek segítenek elindulni az utadon Jézussal.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.01.07.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A dicsőítés az aggodalom ellenszere

2021. december 15. 03:00 - csmsdvd

ezgif_com-gif-maker_1_1.jpg

„[Krisztus] szeretete az első és utolsó szó mindenben, amit teszünk. Határozott döntésünk, hogy ebből a koncentrált középpontból dolgozunk” (2Kor 5,14 The Message)

Isten öt célra teremtett téged: dicsőítésre, közösségre, tanítványságra, szolgálatra és evangelizációra. Ezeket a célokat azonban nem tudod egyedül betölteni. Az élet nem egyéni fellépés. Közösségre teremtettek.

Isten öt célját csak úgy tudod betölteni az életedben, ha az emberek szellemi hozzájárulást adnak neked. Szükséged van egy gyülekezeti családra. Miért? Mert a gyülekezet segít abban, hogy az életedet Isten köré összpontosítsd.

Isten nem azért tett a Földre, hogy énközpontú életet élj. Ő akar az életed középpontjában lenni. Azért teremtett téged, hogy szeressen téged, és azt akarja, hogy viszont szeresd őt. Bizonyos értelemben Isten azt mondja: „Én akarok a szíved középpontja lenni. Én akarok a figyelmed fókusza lenni. Én akarok az életed középpontja lenni. Én akarok lenni a létezésed tengelye.”

A Biblia azt mondja: „[Krisztus] szeretete az első és utolsó szó mindenben, amit teszünk. Határozott döntésünk, hogy ebből a koncentrált középpontból dolgozunk” (2Kor 5,14 The Message)

Hogyan tudhatod meg, hogy Krisztus az életed középpontja? Abbahagyod az aggódást. Pál levele a filippiekhez 4. fejezetének 6–7. verse szerint: „Csodálatos, ami történik, amikor Krisztus kiszorítja az aggodalmat az életed középpontjából” (The Message).

Van egy szó erre: dicsőítés. Amikor az életedet Istenre összpontosítod, akkor dicsőíted. A dicsőítés pedig az aggodalom ellenszere. Ha kevesebbet akarsz aggódni, dicsőíts többet!

Mikor kellene dicsőítened? A Biblia azt mondja: „Hat napotok van, amikor elvégezhetitek a munkátokat, de minden hét hetedik napja szent, mert hozzám tartozik. Nem számít, hol éltek, pihennetek kell Sabbátkor, és összejönnötök dicsőíteni” (3Móz 23,3 CEV). Egyszer egy héten, Isten azt akarja, hogy gyere össze más hívőkkel, hogy újra fókuszáld, újra hitelesítsd és újra rá összpontosítsd az életedet.

Hol kellene ezt megtenned? Az apostolok cselekedetei 2. fejezetének 46. verse szerint: „Rendszeresen együtt dicsőítettek a templomban” (TLB).

Látod, mit értett Isten azon, hogy legyél a gyülekezeti család tagja? A gyülekezeti család segít abban, hogy Isten köré összpontosítsd az életedet, és őt helyezd életed középpontjába, hogy így betölthesd az ő veled kapcsolatos célját.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi az a dolog, ami miatt aggódsz? Hogyan tudod ma ezt az aggodalmat dicsőítéssé fordítani?
  • Mit gondolsz, hogyan változna meg az életed, ha minden aggodalmadat átadnád Jézusnak, és megengednéd neki, hogy ő legyen az életed középpontjában?
  • Gyakorlatilag mit tehet a gyülekezeti család, hogy segítsen neked újra Istenre összpontosítani az életedet?

Isten azért teremtett, hogy szeressen téged, és az egyik hely, ahol ezt a legvilágosabban láthatod, az a kereszt.

Jézus halála és feltámadása által Isten lehetővé tette számodra, hogy örökre az ő családjának részévé válj. Nem számít, mit tettél, vagy hol voltál, Isten örökkévaló családjában már készen áll és vár rád egy hely. A meghívás szélesre tárva-nyitva áll. Csak higgy, és fogadd el!

Készen állsz? Itt egy ima, amivel kezdheted: „Drága Istenem, tudom, hogy amikor meghalok, számot fogok adni neked az életemről. Tudom, hogy vétkeztem ellened, és az én tervem szerint éltem, nem a te terved szerint. Azt akarom, hogy ez mostantól kezdve megváltozzon. El akarok fordulni a bűneimtől, és feléd akarok fordulni.

Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon mindazért, amit rosszul tettem, hogy ne kelljen megfizetnem a büntetést. Tudom, hogy nem érdemlem meg a bocsánatodat. Tudom, hogy csak a te kegyelmed menthet meg engem, Uram. Soha nem tudnék elég jó lenni ahhoz, hogy tökéletes helyre kerüljek.

Jézus, köszönöm, hogy annyira szeretsz engem, hogy minden bűnömet magadra vetted. Elfogadhatóvá tettél a menny számára, és alázatosan kérlek, ments meg engem. Hiszek benned, Jézus. És hiszem, hogy megtartod az ígéretedet, hogy azonnal, biztosan, teljesen és örökre megmentesz engem. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utazásodon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.12.08.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása