Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Szabadítsd meg az elméd a romboló gondolatoktól

2023. április 08. 03:00 - Lilla:)

 compass-7592447_1920.jpg

"Mert akik test szerint élnek, a test dolgaira törekszenek, akik pedig Lélek szerint, a Lélek dolgaira." (Róm 8,5)

Sosem egyszerű feladat megszabadítani az elméd a romboló gondolatoktól, hiszen ilyenkor három különböző erő is csatározik a jó szándékkal szemben — és egyik sem adja fel könnyen. Neked azonban harcolnod kell!

Mi az ellenség — mik azok az erők, melyek harcolnak az elmédben?

Az első a régi természeted. A Rómaiakhoz írt levél 7. részének 23. verse azt mondja: "de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével." A régi természeted, aki azelőtt voltál, hogy megismerted Krisztust, befolyásolhat téged. Ő kitartóan sulykolja neked, hogy a helytelen gondolatok nem is olyan rosszak.

A második a Sátán, aki ellened dolgozik. A Sátán nem kényszeríthet semmire, azonban felhasználhatja a befolyásolás erejét. Folyamatosan negatív gondolatokat ültet el benned. Ezek ellen viszont küzdhetsz. Pál azt mondja, hogy ő a megbocsátást választotta, "hogy rá ne szedjen minket a Sátán. Az ő szándékai ugyanis nem ismeretlenek előttünk." (2Kor 2,10b—11)

A harmadik a világ értékrendje, mely folyamatosan megjelenik a reklámokban, filmekben, az interneten, a zenében és a sztár kultúrában. A Biblia azt mondja, "Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága és a vagyonnal való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van." (1Jn 2,16) Minden, ami a világban van, megpróbál rossz irányba terelni. Semmi sem bátorít arra, hogy fegyelmezett légy, semmi sem bátorít, hogy önzetlen légy.

A Biblia viszont megtanítja nekünk, hogy kezeljük ezeket a mentális csatákat: "Mert testben élünk, de nem test szerint hadakozunk; hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására. Ezekkel rombolunk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre" (2Kor 10,3-5)

"Foglyul ejteni" azt jelenti, hogy kontroll alatt tartod a gondolataidat. Nem engeded csak úgy szabadjára őket. Helyette inkább Isten Szavának igazsága alá rendeled őket.

Ha ez úgy hangzik, mintha hatalmad lenne a gondolataid felett, az azért van, mert pont erről van szó! Amikor a gondolataid rossz irányba kezdenek haladni, változtass rajta! Dönts úgy, hogy arra koncentrálsz, amiről tudod, hogy jó, helyes és igaz! A Szent Szellem segít ebben neked.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez

  • Szerinted önerőből sikerül a jó dolgokra koncentrálnod? Miért van szükséged a Szent Szellem segítségére abban, hogy megszabadulj a romboló gondolatoktól?
  • Hajlandó vagy munkát belefektetni abba, hogy megfegyelmezd a gondolataidat? A válaszod miként reflektál a jelenlegi imádkozási és Bibliatanulmányozási szokásaidra?
  • Miként lehet segítségedre az, hogy ismered Isten Szavát abban, hogy változtass a gondolataid irányán?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.04.01.)

Szólj hozzá!

Vesd le a régit, öltsd fel az újat

2022. május 16. 03:00 - csmsdvd

metamorfozis.jpg

„Vessétek le a régi élet szerint való ó embert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.” (Ef 4, 22-24)

Ha hosszantartó változást szeretnél az életedben, akkor a testeddel kell kezdened és az elméddel, ami a tested része. Ahhoz, hogy megváltoztasd életedet, gondolkozásod kell megváltoztatnod.

Rómaikhoz írt levél 12. fejezetének 2. verse szerint: „ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával.” A megváltozás szó görögül „metamorphosis”. Ezt a metamorfózis szót használjuk, amikor a hernyó átalakul pillangóvá.

Miután a hernyó begubózik önmaga bábjává, azután nyílik ki. Nem egy jobbfajta hernyóvá alakul, hanem egy teljesen más teremtmény lesz. Ez nem egy fejlődés. Ez egy radikális átalakulás! Ezt csak Isten tudja megtenni.

Isten neked is radikális változást szeretne adni. Te magad egy új lapot tudsz nyitni, de csak Isten tud egy új életet adni. Ezt az által teszi, hogy megújítja értelmed, gondolkodásod.

Az Efezusiakhoz írt levél 4. fejezetének 22-24 verseiben az áll: „Vessétek le a régi élet szerint való ó embert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.” 

Lássátok meg van egy „vessétek le” és „vegyétek fel”. Az elméd megújulása lényegében valami olyannak a megállításával kezdődik, aminek le kell állnia, és elkezdése annak, amivel majd foglalkoznod kell. Megtalálsz valamit, amit felpróbálsz. Ahhoz viszont, hogy egy új kabátot felvegyél, a régit előbb le kell venned.

Ez igaz szellemileg, érzelmileg és lelki állapotilag is. Nézzétek meg újra az Efezusi levél 4. fejezetének 22. versét: „Vessétek le a régi élet szerint való ó embert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott.” A régi, ódon mivoltunk jelenti azokat az indítékokat, hatásokat és kényszereket, amik rossz irányba húznak.

Azután „újuljatok meg lelketekben és elmétekben”.  A lelki magatartás olyan, mint a pelenka. Időnként újra kell cserélni, mert különben szaga lesz.

Csak ha leveted a régi önmagadat, és lecseréled a régi lelki magatartásod, tudod felölteni „az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.”

Szeretnéd manapság megváltoztatni az életed? Ne feledkezz meg arról, hogy a változás a gondolataidban kezdődik.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Tapasztaltad-e már, hogy a megváltozott gondolkodásod életed változásához is vezetett? Jó vagy rossz értelemben?
  • Az Efezusiakhoz írt levél 4. fejezete szerint az ó részed elméjéből milyen dolgokat kell kivetned?
  • Milyen új dolgokkal kell elmédet feltölteni? Milyen szokásokat kell ezekhez bevezetned?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.05.09.)

Szólj hozzá!

Hogy leküzd a kísértést, változtass a fókuszodon!

2021. november 07. 03:00 - Anita.B

direction-g5b44999b5_1920.jpg

„Elfogunk minden gondolatot, feladásra és Krisztus iránti engedelmességre késztetjük azokat.” (2Kor 10,5 NCV)

Íme a kísértés titka: ne harcolj ellene! Csak helyezd át a fókuszt!

Aminek ellenállsz, az megmarad. Tudtad, hogy a Biblia egyszer sem mondja, hogy állj ellen a kísértésnek? Azt mondja, hogy állj ellen az ördögnek, de ez teljesen más dolog. A kísértés leküzdésének kulcsa, hogy ne taszítsd vissza. Változtass azon, amire koncentrálsz!

Ami megkapja a figyelmedet, téged is elnyer. A bűnért folytatott harc mindig az elmében kezdődik. Ezért mondja a Biblia a 119. zsoltár 6. versében: „A te parancsolataidon való gondolkodás megóv attól, hogy valami ostobaságot tegyek.” (CEV) Miért? Mert ha Isten igazságára gondolsz, akkor nem elmélkedsz kevésbé fontos dolgokon.

Ez az élet minden területére igaz – legyen az jó vagy rossz. Ha Istentől való dolgokra összpontosítasz, azok Istentől való irányba terelnek. Ha a tévében és a közösségi médiában látottakra koncentrálsz, azok más irányba vezetnek majd. Bármire is fókuszálsz, az leköti a figyelmedet. Bármi is köti le figyelmedet, az magával ragad.

A kulcs a gondolataid megváltoztatása.

A kísértés minden esetben kiszámítható mintát követ: figyelem, izgalom és cselekvés. Az elméd rákapcsolódik, az érzelmeid beindulnak, majd akcióba lendülsz.

Tehát ne harcolj a kísértés ellen; csak fordítsd másra a gondolataidat!

A Biblia ezt így mondja: „Elfogunk minden gondolatot, feladásra és Krisztus iránti engedelmességre késztetjük azokat” (2Kor 10,5 NCV). A helyzet az, hogy a legtöbb ember nem igazán tud minden gondolatot megragadni, és Krisztus felé fordítani, mert ez sok gyakorlást igényel. Nem mindig tudod kontrollálni a körülményeidet, és gyakran az érzéseidet sem tudod irányítani.

De irányíthatod azt, hogy min gondolkodsz. Ez mindig a te választásod. És ha változtatsz a gondolkodásmódodon, az megváltoztatja az érzéseidet, ez pedig megváltoztatja azt is, ahogyan cselekszel. 

Hagyj fel ma a kísértés elleni harccal! Ehelyett változtass azon, amin gondolkozol! Mert ez megváltoztatja az életedet.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Min gondolkodsz időtöltésed során? Hova kalandozik az elméd, amikor nem valami konkrét dologra koncentrálsz?
  • Milyen helyzetekben tudod, hogy az elméd olyan dolgokra összpontosít, amelyek bűnre késztetnek?
  • Hogyan képezheted magad arra, hogy természetesebb legyen számodra Isten Igéjére és igazságaira összpontosítani a kísértéshez vezető dolgok helyett?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.10.31.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Változtasd meg gondolataid, változtasd meg az életed!

2021. július 15. 03:00 - Lencsés Tamás

„Vigyázz, miként gondolkodsz, az életed a gondolataid alakítják”. (Péld 4,23 GNT fordítás)

Isten leginkább abban érdekelt, hogy megváltoztassa a gondolkodásmódod, és nem a körülményeidet.

Azt akarod, hogy Isten oldja meg az összes problémádat, fájdalmadat, bánatod, szenvedésed, betegséged és szomorúságod. Azonban Isten először rajtad akar dolgozni, mert addig nem lesz változás az életedben, amíg meg nem újítod a gondolkodásmódodat, és ezáltal gondolataid változni kezdenek.

Miért olyan fontos, hogy megtanuld, hogyan kell irányítani az elmédet? Hadd mondjak három okot:

Irányítsd az elmédet, mert a gondolataid irányítják az életed

A példabeszédek könyve így szól „Vigyázz, miként gondolkodsz, az életed a gondolataid alakítják. (Péld 4,23 GNT fordítás). Gondolataidnak hatalmas ereje van abban, hogy az életedet jóra vagy rosszra formálja. Például lehet beletörődtél abba a gondolatba, amit a felnőtté válásod során kaptál valakitől: „Értéktelen vagy. Nem számítasz”, Ha beletörődtél ebbe a gondolatba, annak ellenére, hogy ez téves volt, az befolyással volt az életedre.

Irányítsd az elmédet, mert az elme a bűn csatatere.

Minden kísértés az elmében történik. Pál apostol a Rómaiakhoz írt levelének hetedik fejezetében található 22-23. versekben azt mondja: „Szeretem Isten akaratát teljesíteni, ami új természetemet illeti, de van még valami mélyen bennem, alacsonyabb természetemben, ami harcban áll az elmémmel, és megnyeri a csatát, és a még mindig bennem lévő bűn rabszolgájává tesz. Gondolatban Isten kész szolgája akarok lenni, de ehelyett mégis a bűn rabságában találom magam.” (TLB fordítás).

Az egyik oka annak, hogy lelkileg kimerült vagy, az, hogy az elméd a nap 24 órájában csatatérként funkcionál. Meggyengít, mert intenzív, és azért intenzív, mert az elméd a legnagyobb vagyon. Sátán pedig a legnagyobb vagyonod akarja!

Irányítsd az elmédet, mert ez a béke és a boldogság kulcsa.

Egy kontrollálatlan elme nyugtalansághoz, míg egy irányított elme nyugalomhoz vezet. Egy nem irányított elme konfliktushoz, míg a kontrollált elme bizalomhoz vezet. A kontrollálatlan elme stresszt okoz. Ha nem próbálod meg irányítani az elmédet, és ezáltal irányítani a gondolataidat, akkor óriási stressz éri az életed. De egy kontrollált elme erőt, biztonságot és nyugalmat sugároz.

A Biblia azt tanítja: „Ha hagyod, hogy a bűnös természeted irányítsa elmédet, halál felé tartasz. De ha hagyod, hogy a Lélek irányítsa elmédet, az élethez és békéhez vezet.” (Róm 8,6 NLT fordítás). Válaszd még ma az életet és a békét!

 Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mivel töltöd meg az elmédet, ami stresszessé tesz? Mivel töltöd meg az elmédet, ami békességet hoz?
  • Hogyan gyakorlod az elméd irányítását?
  • Milyen szerepet játszik a Szentírás az elméd irányításában?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.07.08.)

(A fordítások utáni 3 betűs rövidítések magyarázata a napiremeny.blog.hu oldalon, a jobboldali sávban a "Rövidítések Angol nyelvű bibliafordítások jelölései" pont alatt található)

Szólj hozzá!

Ha változni akarsz, változtass a gondolkodásodon!

2021. július 10. 03:00 - Anita.B

marcos-paulo-prado-abni3hahzxu-unsplash.jpg"Engedjétek, hogy a Lélek megújítsa a gondolataitokat és hozzáállásotokat." (Ef 4,23, NLT fordítás)

A változáshoz újfajta gondolkodásra van szükség. Ahhoz, hogy változzunk, meg kell ismernünk az igazságot és el kell kezdenünk jó döntéseket hozni, de azt is meg kell változtatnunk, ahogyan gondolkozunk.

A gondolkozásod meghatározza azt, ahogyan érzel, és ahogy érzel meghatározza azt, ahogyan cselekszel. Ha változtatni akarsz azon, ahogy cselekszel, azzal kell kezdened, hogy változtatsz azon, ahogy gondolkozol. Emellett, ha változtatni akarsz azon, ahogyan érzel, a gondolkodásmódoddal kell kezdened.

Például, mondhatod azt: "Jobban kell szeretnem a férjemet.", de ez így nem fog működni. Az érzést nem lehet magunkra erőszakolni. Azon kell változtatnod, ahogyan a férjedről, gyerekeidről, feleségedről gondolkodsz. Ez majd változtat azon, ahogyan érzel, ami pedig majd változást hoz a cselekedeteidben. "Engedjétek, hogy a Lélek megújítsa a gondolataitokat és hozzáállásotokat" (Ef 4,23, NLT fordítás).

A bűn elleni harc, - a harc, hogy megbirkózz azokkal a hibákkal az életedben, amiket nem szeretsz -, az elmédben kezdődik. Ha bármit is meg akarsz változtatni a viselkedésedben vagy az érzéseidben, a gondolataiddal és a hozzáállásoddal kell kezdened.

Az elméd megújítása rokonságban áll a "megbánás" szóval. Tudom, hogy a megbánás egy csúnya szó sok ember számára. Azt hiszik, hogy valami rosszat jelent, valamit, amit nem igazán akarnak tenni, valami fájdalmasat. Egy olyan srácra gondolnak, aki az utcasarkon áll egy táblával, ami azt mondja: "Tanúsítsatok megbánást! A világ vége közeledik!"

A megbánásnak nincs köze a viselkedésedhez. Ez az elméd megváltozásáról szól, és arról, hogy megtanulsz másként gondolkodni. "Megbánni" egyszerűen csak azt jelenti, hogy az elmédben ellenkezőjére fordítod a dolgokat.

A bűntudattól a megbocsátás felé. A frusztrációtól a szabadság felé, a sötétségből a világosság felé, az utálatból és keserűségből a szeretet felé.

Lehet, hogy abban is változnod kell, ahogyan Istenre gondolsz. Ő nem mérges rád; érted mérges! Mélyen vétkes vagy, de mélyen szeretett is.

Kezd az elméddel, és változtass azon, ahogyan gondolkozol a kapcsolataidról, a gazdaságról, a világról, a múltadról, a jelenedről, és a jövődről. Ha változtatsz azon, ahogy gondolkozol, az hatással lesz az érzéseidre és a viselkedésedre.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Honnan veheted az erőt, hogy változtass olyan dolgokon, amiken változtatni egyedül nem vagy képes?
  • Szerinted miért kell megbánás elméd megújitásához?
  • Hogyan kell változtatnod azon, ahogyan a legfontosabb kapcsolataidról gondolkozol?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.07.03. Fordította: Gyanus)

(A fordítások utáni 3 betűs rövidítések magyarázata a napiremeny.blog.hu oldalon, a jobboldali sávban a "Rövidítések Angol nyelvű bibliafordítások jelölései" pont alatt található)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása