Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Mit jelent valójában: megbánni?

2020. október 24. 03:00 - Besther

cloud-1867317_1920.jpg

„Bánjátok meg tehát bűneiteket [változtassátok meg belső éneteket – a régi gondolkodásmódotokat, bánjátok meg a múlt bűneit], és térjetek vissza [Istenhez – keressétek az ő életetekre vonatkozó célját] abból a célból, hogy bűneitek letörölhetők legyenek [eltakarhatók, teljesen kitörölhetők] abból a célból, hogy az felüdítő idők eljöhessenek az Úr jelenlétéből [amely helyreállít titeket, mint a hideg szél egy forró napon]” (ApCsel 3,19 AMP fordítás).

Valahol útközben a „megbán” szó negatív lett.

Amikor az emberek meghallják ezt a szót, akkor egy srác jut eszükbe, aki áll az utca sarkán kezében egy táblával, amin az áll, hogy „változz vagy égj”, mert közel a vég.

A világ elképzelése teljesen rossz a megbánás szó jelentéséről. A „megbán” valójában a legpozitívabb átalakító szó a világon.

A szó, hogy „megbán” csak azt jelenti, hogy megváltoztatod a gondolkodásod. Ez nem az, mikor nem csinálsz többé rossz dolgot. Az a megbánás eredménye. Ez azt jelenti, hogy eddig így gondolkodtál, de most már másképp gondolkozol.

Eddig bűnös gondolataid voltak, de most a megbocsátásra gondolsz. Korábban a kárhozatra és a csüggedésre gondoltál, de most a békére. Önzően gondolkodtál, de most másokra gondolsz először. Becsvágyóan gondolkodtál, de most arra gondolsz, hogyan tudnál szolgálni. Úgy gondolsz Istenre, amilyen ő valójában: kedves és szerető Apa. Úgy gondolsz magadra, ahogy Isten lát téged: értékkel és céllal. Olyan dolgokra gondolsz, amelyek valóban számítanak az életben.

A megbánás az, amikor újragondolod az életed azért, hogy az megegyezzen Jézus gondolkodásával. Amikor megbánod, és a sötétségtől a fény felé fordulsz, az nem azt jelenti, hogy többé már nem teheted azt, amit szeretnél. Azt jelenti, hogy csak olyan dolgokat teszel, melyek számítanak, mert az elméd már a fontos dolgokra figyel. Ez a legpozitívabb változás a világon.

Felfrissülésre van szükséged? Gyógyulásra van szükséged az élet fájdalmaiból, és újjáéledésre veszteség vagy kudarc után? Akkor csak megbánásra van szükséged. Amikor ezt megteszed, akkor Isten jelenlétébe fogsz jönni, és igazi örömöt, valamint békét fogsz tapasztalni. 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Szerinted miért nem szeretik az emberek a megbánás gondolatát? Mit gondolnak, milyen hatással lesz az életükre?
  • Milyen lehet Isten jelenlétében felüdülni?
  • Nézd meg Az apostolok cselekedetei 3. fejezetének 19. versét! A megbánás miért foglalja magába az Istenhez való visszatérést?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.10.17.)

Szólj hozzá!

A Szentlélek kétféleképpen mutat utat

2019. április 21. 03:00 - csmsdvd

„Uram, taníts meg utadra, vezess a helyes ösvényen.” (Zsolt 27,11)

Van egy látszólag magától értetődő dolog, ami visszatarthat attól, hogy megismerd Istent akaratát: ha nem kérdezed meg Őt erről. Jak 4:2 versében írja: „nem kapjátok meg, mert nem kéritek.” Isten jobban ismeri életed apró dolgait, mint azt te képzelnéd. Vond be életedbe a „gondviselő tanácsadód”, és tégy fel konkrét kérdéseket neki. Ő megmutatja az utat a körüményeid és az érzelmeid között.

Gondolj csak bele, nemcsak van egy használati utasításod - a Biblia -, hanem még az is megadatott neked, hogy a szerzője személyesen súg a füledbe. Amikor hívővé válsz, Isten neked adja a Szentlelket, és megtanít, hogy meghalld a Szentlélek szavát, azért, hogy válaszolj tanácsaira. Ő tud életed minden útjáról. Előrelátja azok áldásait és veszélyeit. Tudja merre voltál és merre tartasz, és az is tudja, melyik a legjobb út a számodra.

A Szentlélek irányításának egyik módja, hogy emlékeztet a Bibliában olvasottakra. Ha könyv nélkül megtanulunk Szentírási szakaszokat, akkor Igéje eltárolódik emlékezetünkben, és a Szentlélek segít emlékezni ezekre.

Isten útmutatásának másik módja, hogy hatások érnek, benyomások keletkeznek benned. Isten elmét adott neked, és szeretné, hogy használd is. Ő nem irányít téged, mert szabad akaratot adott. Viszont ötletet ad, amire ha válaszolsz, elkezdi megadni a további részleteket is.

Amikor Isten egy ötletet ad, akkor azt ihletettségnek nevezzük. Amikor az Ördög ad egy ötletet, azt kísértésnek. Ha szeretnéd megtudni a különbséget, kérd: „Uram, taníts meg utadra, vezess a helyes ösvényen.” (Zsolt 27,11)

 Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Milyen módszered van a bibliai igék megtanulására? Ha nem tudsz egyetlen igeverset sem, milyen egyszerű módon tudnál nekikezdeni már ezen a héten?
  • Mit gondolsz, Isten miért akarja, hogy válaszolj útmutatására, mielőtt ihletének minden részletét megosztaná veled?
  • Mi az, amire szükséged van, de sohasem kérted Istentől?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.04.14)              

Szólj hozzá!

Ahhoz hogy boldogulj, barátokra van szükséged

2019. április 03. 03:00 - csmsdvd

„Ügyeljünk arra, hogy egymást szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk (Zsidók 10:24)

Az igaz barátok a lehető legjobbat hozzák ki egymásból.  Biztatják, ösztökélik egymást, hogy a legjobbat hozzák ki magukból. Életcélod elérésében azok a barátok fontosak, akik szurkolnak neked, együtt örülnek veled.

Van egy régi zambiai közmondás, ami azt mondja: „Gyorsan futsz, mikor egyedül vágsz neki és messzire érsz, amikor többen futtok.” A keresztény élet nem egy 100 méteres síkfutás. Az egy maraton.

A maraton-futók tudják, hogy elérnek egy olyan ponthoz, amikor fájdalmat éreznek, ami feladásra késztet. Ha mások is futnak veled, akkor megtalálod azt az erőt, ami továbblendít, hogy célba érjél. Isten által kirendelt célodat is csak akkor éred el, ha másokat is bevonsz.

„Sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai” (Róma 12:5)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Mások biztatásához különféle képességünk van. Te milyen módon tudsz másokat biztatni, bátorítani, hogy életük beteljesüljön?
  • Miért olyan fontos, hogy másokat bátoríts és sikereikben velük együtt örüljél, éppen úgy, mint a sajátodnak?
  • A Róma 12:5 versére reflektálva, kik azok a te életedben, akik hozzád fordulhatnak?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.03.27)

Szólj hozzá!

A gondolataid irányítják az életed.

2019. január 13. 03:00 - daniella_89

"Vigyázz, hogyan gondolkozol; az életed a gondolataid formálják" (Példabeszédek 4:23 GNT fordítás)

 

decision-making_0.jpg



Isten sokkal jobban érdekelt abban, hogy az elmédet változtassa meg, mint a körülményeidet.

Azt akarjuk, hogy Isten elvegyen minden problémát, fájdalmat, szomorúságot, szenvedést, betegséget és bánatot. Isten viszont előtte rajtad akar dolgozni, mert igazi változás nem történik addig, amíg meg nem újítod az elméd, amíg a gondolataid el nem kezdenek változni.

Miért olyan fontos megtanulni, hogyan irányítsd az elméd? Megindoklom három pontban:

1. Irányítsd az elméd, mert a gondolataid vezérlik az életedet.

A Példabeszédek 4:23 ezt mondja: "Vigyázz, hogyan gondolkozol! Az életed a gondolataid formálják" (GNT fordítás) A gondolataidnak óriási befolyása van az életed formálására jó, vagy rossz irányba. Például lehet, hogy elfogadtál egy gondolatot, amit valaki más sugallt neked, miközben cseperedtél: "Semmirekellő vagy. Nem számítasz." Ha elfogadtad ezt a gondolatot - bár nem is volt igaz- formálta az életedet. Meg kellene válogatnod, melyek azok a gondolatok, amelyeknek engeded, hogy hatással legyenek rád jó, vagy rossz irányba.

2. Irányítsd az elméd, mert az elméd a harctér, amelyben küzdelem folyik a bűnnel.

Minden kísértés az elmében történik. Pál a Róma 7:22-23-ban azt mondja: "Szeretem Isten akaratát teljesíteni, ahogy az új természetem ehez kapcsolódik, de van valami más mélyen bennem, a benső természetemben, amely harcban áll az elmémmel, megnyeri a csatát és a bűn szolgájává tesz, amely még mindig bennem van. Az elmémben Isten akaratát tejesítő szolga akarok lenni, de ehelyett még mindig a bűn rabszolgaságában találom magam." (TLB fordítás)

Az egyik oka a mentális kimerültségnek az, hogy egy harc megy a fejedben napi 24 órában. Ez gyengít, hiszen a harc heves és mert az elméd a legnagyobb vagyonod. Sátánnak a legnagyobb értéked kell!

3. Irányítsd az elméd, mert ez a béke és boldogság kulcsa.

A szervezetlen elme feszültséghez vezet. Az irányított elme nyugalomhoz. A szervezetlen elme konfliktusokhoz vezet. Az irányított elme önbizalomhoz. Ha nem próbálod meg irányítani az elméd és a gondolataid, irgalmatan nagy stresszt fogsz tapasztalni az életedben. Az irányított elme erőhöz, biztonsághoz és békességhez vezet.

"Hagyni, hogy a bűnös természet irányítsa az elméd, halálhoz vezet. De hagyni a Szent Lelket, hogy irányítsa az elméd élethez és békességhez vezet." (Róma 8:6 NLT fordítás)

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Mivel töltöd meg az elméd? Olyannal, ami kedves Istennek? Vagy azzal, ami csalódást okoz neki?
  • Hogyan tudod gyakorolni az elméd irányítását?
  • Milyen szerepet játszik a Biblia az elméd irányításában?

(* Daily Hope by Rick Warren, 2019.01.06.)

Szólj hozzá!

Változtass a gondolkodásodon, hogy lecsökkentsd a stresszt!

2018. november 24. 03:00 - K. Juc

„Végül testvéreim: ami igaz, ami nemes, ami helyes és tiszta, ami szép és minden, ami tiszteletreméltó – ha valami kiváló és dicséretreméltó –, akkor ezeken gondolkozzatok!" (Filippi 4:8, NIV fordítás)

stressed_woman_620x400_exp0920.jpg

Nem tudod lecsökkenteni a stresszt az életedben, ha nem változtatsz a gondolkodásodon, mivel a stressz nem kívülről, hanem belülről ered.

Az elméd egy különleges ajándék Istentől, amely több mint 100 trillió gondolat tárolására képes. Óriási mennyiségű információt képes feldolgozni, te pedig szabad választást kaptál Istentől, hogy kiválaszd min gondolkozol a sok információk közül.

A Biblia így ír erről: „Végül testvéreim: ami igaz, ami nemes, ami helyes és tiszta, ami szép és minden, ami tiszteletreméltó – ha valami kiváló és dicséretreméltó –, akkor ezeken gondolkozzatok!" (Filippi 4:8, NIV fordítás)

Pál arra emlékeztet bennünket, hogy miénk a választás azzal kapcsolatban, hogy min gondolkozunk. Arra bátorít, hogy a megfelelő dolgokon gondolkozzunk, mert amit beengedünk az elménkbe az hatással lesz arra, ahogyan az életünket éljük.

Figyelembe véve, hogy mi mindenen gondolkozunk napi rendszerességgel, nem is csoda, hogy aggodalmaskodunk.

Amin gondolkozol, hatással van arra, hogyan érzed magad. Az, ahogy érzed magad pedig befolyásolja a viselkedésedet. Ezért tartsd a figyelmed a megfelelő dolgokon!

A Filippi 4:8 arra hív minket, hogy ezekre a jó dolgokra figyeljünk. Pál ezt úgy értette, hogy nekünk kell tudatos döntést hoznunk. Válts csatornát az elmédben! Csak olyan jellegű dolgokat engedj be, amelyekre illik a leírás az igeversben.

Mi történik, ha így teszel?

Megkapod azt, amit Isten az előző versben ígér: „és Isten békessége, ami minden értelmet meghalad, megőrzi majd a szíveteket és az elméteket Jézus Krisztusban." (Filippi 4:7, NIV fordítás)

Hát nem tűnik úgy, hogy megéri?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen egészségtelen dolgokat fogadsz be abból, amit olvasol és nézel?
  • Hogyan befolyásolja a stressz szintedet és a hangulatodat a médiafogyasztásod?
  • Melyik igeverseken gondolkodhatnál Isten Igéjéből, azon idő helyett, amikor lehúzó és nem megfelelő tartalmakat nézel, olvasol vagy hallgatsz?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.11.17.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása