Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten mindenható Atya

2024. július 25. 03:00 - gerbeaud

„Istennek semmi sem lehetetlen.” (Lukács 1,37 GW fordítás)

Isten bármilyen nehézséget képes kezelni az életedben. Számára nincs túl nehéz probléma. Semmi sem haladja meg az Ő képességeit. Azonban először elé kell tárnod a helyzetet!

Milyen döntés előtt állsz ezen a héten? Milyen „hegyet kell elmozdítani”? Rákbetegség? Anyagi csőd?  Gyerekeiddel kapcsolatos problémák? Vagy nem tudsz leszokni egy rossz szokásodról? „Istennek semmi sem lehetetlen” (Lukács 1,37, GW fordítás).

Jeremiás próféta könyvében, a 32. fejezet 27. versében Isten ezt mondja: „Én vagyok az ÚR, az egész emberiségnek Istene. Van valami, ami számomra túl nehéz?” (NIV fordítás). Ez szinte olyan, mintha Isten kihívás elé állítana és azt mondaná: „Rajta, gondolj egy olyan problémára, amit én nem tudok megoldani! Van olyan dolog, ami túl nehéz nekem?”

A gyerekek szoktak így dicsekedni: „Az én apukám bármit meg tud tenni! Az én apukám meg tudja verni a te apukádat!” Én tényleg azt hittem, hogy ez igaz az apámra. De ahogy egyre nagyobb lettem, kezdett felnyílni a szemem. Rájöttem, hogy amikor a zsebpénzemről volt szó, apámnak csak korlátozott forrásai vannak. Amikor tanácsot kértem tőle, néha ő is csak találgatott, mint én, hiszen ő sem tökéletes apa. 

Pál efézusiakhoz írt levele 3. fejezetének 20. versében ez áll: „Isten sokkal többet tud tenni, mint amennyit merni kérnénk tőle, vagy amit el tudunk képzelni — végtelenül többet legmerészebb imáinknál, vágyainknál, gondolatainknál vagy reményeinknél” (TLB fordítás). Elég élénk a fantáziám. Elég nagyokat tudok álmodni, és képes vagyok nagy célokat kitűzni. De Isten lényegében azt mondja: „Fiam, kitalálhatod a legnagyobb dolgot, amiről úgy gondolod, hogy megtehetem az életedben, én azt mégis felül tudom múlni, túl tudom szárnyalni.” Isten egy mindenre képes atya!

Mit várhatsz a mennyei Atyádtól? „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő dicsőségének gazdagsága szerint Krisztus Jézusban” (Pál levele a filippiekhez 4,19, NIV). Ő korlátlan erőforrásokkal, korlátlan energiával, korlátlan tudással és korlátlan idővel rendelkezik! Ő képes kielégíteni minden szükségletedet!

Jó példa erre az Úr imája, a Miatyánk. Elmondja, hogy mennyei Atyánk három dologról gondoskodik: ellát minket ma, a jelenben („mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”), megbocsátja nekünk a tegnapot, a múltat („bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”), és védelmet ad a holnapra, a jövőre („ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól”) (Máté 6,11-13).

Mai nyelven szólva Isten ezt mondhatná: „Mindenre gondoltam — a jelenre, a múltra és a jövőre. Ami a jelent illeti, én gondoskodom rólad. Ami a múltat, meg van bocsátva minden, amit rosszul tettél vagy elrontottál. Ami pedig a jövőt illeti, ne aggódj és ne félj! Majd én elrendezek minden dolgot, ami a múlt kudarcaival, a jelen csalódásaival és a holnaptól való félelmeiddel kapcsolatos, mert én mindenható Atya vagyok.”

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Van-e valami a múltadban, amiért bocsánatot kell kérned Istentől? Szánj időt most arra, hogy imádkozol, és utána bízzál abban, hogy Ő megbocsátott neked!
  • Mikor tapasztaltad meg, hogy Isten gondoskodik a „mindennapi kenyeredről”, vagyis arról, amire a jelenben szükséged van?
  • A jövővel kapcsolatos milyen félelmedet kell ma átadnod Istennek?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.07.18.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Fogadd el, amit nem lehet megváltoztatni!

2024. július 18. 03:00 - papk

mountains-7499281_640.jpg 

Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy elégedett legyek azzal, amim van. Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, bővölködésbe és nélkülözésbe egyaránt. Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem. (Filippi 4,11-13, NLT fordítás) 

Ha azon aggódsz, ami nem változtatható meg, az nem ad neked békességet. Ha haragudni vagy keseregni kezdesz amiatt, amin nem tudsz változtatni, az nem ad békességet. Ha bűntudatot érzel olyan dolgok miatt, amelyeken nem lehet változtatni, az nem tölt el békével.

Csak egy dolog hoz békét azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amelyeken nem lehet változtatni - ezeknek a dolgoknak az elfogadása.

Amikor Pál a Filippi levelet írta, börtönben volt Rómában, és a kivégzésére várt. Ezt írta:       " Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy elégedett legyek azzal, amim van. Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, bővölködésbe és nélkülözésbe egyaránt. Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem."(Filippi 4,11-13, NLT fordítás) 

Pál valószínűleg szívesen megváltoztatta volna a körülményeit, haragudhatott volna Istenre, és megkérdőjelezhette volna, hogy mi történik vele. Ehelyett Istenre bízta azokat a dolgokat, amelyeket nem tudott megváltoztatni, és úgy döntött, hogy dicsőíti Istent.

Van egy dolog, ami nehéz körülmények között feszültté, idegessé és stresszessé tesz bennünket: a magyarázat iránti igényünk. Amikor valami rosszul megy, azt kérdezzük: "Miért történik ez, Istenem? Miért engedted meg ezt?"

Íme három dolog, amit meg kell értened:

Először is, Isten nem tartozik neked magyarázattal. Isten jó, igazságos és méltányos, és ő megért olyan dolgokat is, amiket te nem. Neked egyszerűen el kell fogadnod ezeket.

Másodszor, még ha meg is magyarázná, hogy miért történnek a dolgok úgy, ahogy történnek, valószínűleg akkor sem értenéd meg. Nem tudod felfogni Isten útjait.

Harmadszor, a magyarázatok amúgy sem hoznak békét; a magyarázatok soha nem elégítenek ki.

Ami megnyugtat, az Isten jelenléte az életedben - nem Isten magyarázatai, hanem az Ő gondoskodása, törődése és vigasztalása.

Ne keress olyasmit, amire valójában nincs szükséged, és ne próbálj meg változtatni olyan dolgokon, amelyek nem a te irányításod alatt állnak. Akkor békességed lesz.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Milyen körülményt szeretne Isten, hogy elfogadj és átadj neki, ahelyett, hogy megpróbálnád megváltoztatni?
  • Mit gondolsz, hogyan változna az életed, ha elkezdenéd elfogadni azt a dolgot, amin nem lehet változtatni?
  • Mikor tapasztaltad meg Isten gondoskodását, törődését és vigasztalását? Milyen érzés volt ez, vagy hogyan nézett ki az életedben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.07.11.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

 

 

Szólj hozzá!

Isten mindent kimunkál

2024. június 20. 03:00 - Anita.B

pexels-jacobkelvin-4515858.jpg“Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott.” (Róma 8,28 NLT fordítás)

Az egyik legnagyobb félelem, amivel mindannyian szembenézünk, a jövőtől való félelem. Aggódunk a családunk, a barátaink, a munkánk, a közösségeink jövőjéért – és minden másért, ami a kettő között van.

Ez természetes. Nem mi irányítunk. Azonban ennek a felismerésnek nem szabad félelmet keltenie. Arra kell ösztönöznie bennünket, hogy mélyebben bízzunk Istenben.

Lehet, hogy mi nem irányítjuk a jövőnket, de Isten igen. Ő teremtette az egész földkerekséget. Ha akarná, Isten egy pillanat alatt kiszakítana a létezésből. Mégis megvalósítja tervét a történelemben. A történelmet a tetőponthoz, a végzethez viszi. Egy napon Jézus Krisztus visszajön a Földre. Ezt semmi sem fogja megállítani. Ahogyan a történelmet irányítja, hogy az eseményeket afelé a nap felé vigye, a te életedben is egy célért dolgozik.

A Biblia ezt mondja, “Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott” (Róma 8,28, NLT fordítás).

Isten igéje nem azt mondja, hogy minden jó. Azt sem mondja, hogy mindent Isten okoz. Ő nem robbant ki háborút. Ő nem okoz rákot. Ő nem okoz nemi erőszakot, abortuszt, bántalmazást vagy molesztálást. Ő nem okoz rosszat. Ezt mi tesszük. Isten megadja nekünk a választás szabadságát. Ennek az ára a gonoszság.

Azt mondja azonban a Biblia, hogy Isten mindent a javadra fordít. Képes az életünk során hozott buta, gonosz és rossz döntéseinket jóra használni, ha megbízunk benne. A Róma 8,28 azonban egy olyan ígéret, amely nem mindenkire érvényes. Azoknak szól, “akik Istent szeretik”, akik bíznak Istenben, és azt mondják: “Íme Uram, vedd el életem minden törött darabját és rakd össze őket”.

Ez az oka annak, hogy amikor minden nap olvasom a címlapokat, nem aggodalmaskodom. Természetesen sok probléma van ma a világban, de még mindig Isten irányít. Még mindig a végkifejlet felé viszi a történelmet, az övéit pedig a számukra legjobb irányba. Egy nap Isten mindent a maga céljának megfelelőn alakít majd.

Mivel Isten irányít, mindent rábízhatunk – a jót és a rosszat, és minden félelmünket.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan segít abban, hogy jobban bízz benne, ha tudod, hogy Isten irányít?
  • Mikor láthattad, hogy Isten egy rossz döntést jóra fordított?
  • Melyik jövőbeli félelmedet tudod ma átadni Istennek?

Jézusra bíztad a jövődet?

Ha készen állsz arra, hogy Jézusnak szenteld az életedet és kövesd őt, akkor imádkozd el ezt az imát:

“Kedves Jézus, megígérted, hogy ha hiszek benned, minden rossz, amit valaha tettem, megbocsáttatik és egy napon befogadsz örökkévaló, mennyei otthonodba.

Megvallom bűneimet és Uramként és Megváltómként befogadlak az életembe. Bízom benned, amikor azt mondod, hogy az üdvösség kegyelemből, hit által jön, és nem általam. Ma életem minden részét átadom a te irányításodnak.

Hálás vagyok a feltétel nélküli szeretetedért. Életem hátralévő részét arra akarom fordítani, hogy téged szeresselek és szolgáljalak, ahelyett, hogy magamat szolgálnám. Rád bízom életemet és arra kérlek, hogy ments meg és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha elmondtad ezt az imát, hogy befogadd Jézust, kérlek írj nekem (angolul) a rick@PastorRick.com címre és tudasd velem. Szeretnék néhány ingyenes anyagot küldeni, melyek segítenek elindulni a Jézussal közös utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren 2024.06.13.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Az nem bűn, ha kísértést érzel

2024. február 05. 03:00 - Anita.B

 bermix-studio-rgt7tz7gbdo-unsplash.jpg

“Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.” Zsid 4,16

Egy elromló bolygón lenni azt jelenti, hogy sosem fogsz kifogyni a kísértésekből. De azt fontos észben tartani, hogy nem bűn, ha megkísértve érzed magad. A bűn az, ha engedsz a kísértésnek. Nem vagy rossz keresztény azért, mert állandóan kísértéseknek vagy kitéve. Ember vagy!

Egyáltalán nem vagy felelős azokért a gondolatokért, amiket - ezerféle külső ingert kihasználva - a Sátán juttat az elmédbe. De azért felelős vagy, hogy mihez kezdesz ezekkel a gondolatokkal. Választhatod azt, hogy nem foglalkozol velük. De azt is, hogy kicseréled a Sátán által sugallt gondolatot valami másra. Ezekben az esetekben nem vétkezel, hiszen nem cselekedtél a kísértésed szerint.

Luther Márton azt mondta, “Nem akadályozhatod meg, hogy madarak repdessenek a fejed felett, de azt megakadályozhatod, hogy fészket rakjanak a hajadba.” Ha van egy rossz gondolatod, ne ijedj meg tőle! Ne hibáztasd, ne szégyelld magad, mert a Sátán pont ezt akarja! Minél jobban ostorozod magad, annál jobban tudja manipulálni ezeket a negatív érzelmeket és annál könnyebben elcsábulsz a bűnre. A gondolat csak egy kísértés. A te döntésed, hogy bűnné válik-e.

Életed hátralévő részében kísértéseknek leszel kitéve. Még a világ legidősebb, legérettebb kereszténye is állandóan kísértések alatt áll. Az érett keresztény tudja, hogy minél közelebb kerülsz Istenhez, annál több kísértésre csábít a Sátán, remélve, hogy ezekből valami csak megragad benned. De, minél közelebb kerülsz Istenhez, annál felkészültebb is vagy arra, hogy szembenézz bármivel, amivel a Sátán megkísért, és ellen tudj állni.

Ne ijedj meg a Sátántól! Keresztényként a Szentlélek ereje van benned. Isten Igéje azért van veled, hogy elmondja az igazat. Kiálts Jézushoz! Meg van mindened, amire szükséged van ahhoz, hogy legyőzd kísértéseidet!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen Isten Igéjéből való gondolatokra tudod kicserélni a kísértő gondolatokat?
  • Hogyan segít a Szentlélek, amikor megkísértenek?
  • Milyen kísértés miatti szégyenérzetedet kell ma átadnod Istennek?

*(Daily Hope by Rick Warren 2024.01.29.)

Szólj hozzá!

Nem veszítheted el, amit Jézus már megszerzett neked

2023. április 15. 03:00 - managercoach.hu

 

"Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből."

(János 10, 27-28)

Mint minden szerető apa, Isten sem akarja elveszíteni egyetlen gyermekét sem. De a világban sok gonosz erő megpróbálja bántani Isten gyermekeit. Hogy miért? Mert ha bántani tudják Isten gyermekeit, akkor Istent bántják.

Gyakori, hogy azok az emberek, akik át akarják adni az életüket Krisztusnak, attól félnek, hogy nem lesznek képesek megtartani ezt az elkötelezettséget. Azt mondják: "Annyi kísértés van életemben és kételkedem, hogy meg tudom-e tartani a megmentettségemet".

De ahogyan nem tudod magadat megmenteni a bűneidtől, úgyan úgy nem tudod magadat megtartani a megmentettségben. Ez Jézus feladata. Ő gondoskodott arról, hogy bármi történjék is életedben, a megmentettséged, az üdvösséged biztosan megmaradjon. Ő már gondoskodott arról, hogy biztonságban eljuss a mennybe és örökké Istennel élhess.

Jézus azt mondja János evangéliumának 10. fejezetében, a 27-28 versben: "Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből."

Lehet, hogy vannak idők, amikor el akarod engedni Isten kezét, de ő soha nem fogja elengedni tiédet. Ezt hívják örök megmentettségnek, és ez Jézus felelőssége, nem a tiéd.

Pál apostol ezt mondta Jézusról: "mert tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra." (2 Timóteus 1:12).

Ez az, amit Jézus most is tesz a világban: örzi az üdvösségedet. Ő mindenki üdvösségét védi, aki úgy döntött, hogy hit által Isten családjának részévé válik.

Sok mindent elveszíthetsz életben. Elveszítheted a családodat, a munkádat, az egészségedet vagy az emlékezetedet. De az egyetlen dolog, amit soha nem veszíthetsz el: a megmentettségedet, az üdvösségedet.

Az üdvösségedért nem kell megdolgoznod, és nem kell megdolgoznod azért sem, hogy megtartsd azt. Ebben nyugodt lehetsz. Megnyugodhatsz, Isten dolgozik érted.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Milyen tettekre szabadít fel téged az a biztonság, hogy Isten családjának tagja vagy?
  • Mit gondolsz, miért bizalmatlanok oly sokan, ha olyasmit kapnak, amiért nem kell megdolgozniuk?
  • Kinek van szüksége a környezetedben arra, hogy halljon Isten örök üdvösségre vonatkozó ígéretéről? Vannak olyan hívők, akiket ismersz, és akiket bátorítani, valamint emlékeztetni kell, hogy örökkévalóságuk már biztos? Hogyan fogsz már ma kapcsolatba kerülni velük?

Az üdvösséged biztos Jézusban

A Biblia szerint csak úgy juthatsz a mennybe, ha bízol Isten Fiában, Jézus Krisztusban. Nem érdemelheted ki a mennybe jutást: " Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. " (Efézus 2,8-9).

Ha készen állsz arra, hogy Jézus követésére add életedet, kezdd ezzel az imával:

"Drága Istenem, megígérted, hogy ha hiszek Fiadban, Jézus Krisztusban, minden, amit valaha is rosszul tettem, megbocsátást nyer, megismerem életem célját, és egy napon befogadsz mennyei örök otthonodba.

Megvallom, hogy vétkes vagyok, és bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus azért halt meg, hogy elvegye bűneimet, és hogy te feltámasztottad őt a halálból. Bízni akarok Jézusban mint Megváltómban, és a mai naptól fogva Uramként követem őt. Vezesd életemet, és segíts, hogy a te akaratodat cselekedjem. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

 *(Daily Hope by Rick Warren 2023.04.08.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása