Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A legfontosabb szokás a lelki fittség eléréséhez

2020. február 15. 03:00 - Besther

20200215.jpg

„Bár a testünk edzésének is van valami haszna, az istenfélelem gyakorlása sokkal hasznosabb, mert mind a jelenlegi, mind a jövendő örök életben áldásokat eredményez” (1Tim 4,8 ERV fordítás).

Már tanultunk arról, hogy Isten mit szeretne, hogyan szeressük embertársainkat. Ehhez az szükséges, hogy fejlesszük szokásainkat, valamint hogy megújuljunk testileg, érzelmileg és lelkileg.

A Biblia azt mondja az igazi szeretetről, hogy „mindig megvéd, mindig hisz, mindig remél, mindig kitart. A szeretet soha el nem fogy" (1Kor 13,7–8 NIV fordítás). Nem tudod az embereket szeretni Isten segítsége nélkül. Nem is lehet hozzá erőd, ha lelkileg üres vagy.

Ügyelj a lelki kiégés jeleire: például, ha úgy érzed, hogy semmiért nem érdemes erőfeszítést tenni (még más valaki szeretetéért sem), vagy hogy Istent kezded hibáztatni a bajaidért. Ez nem egyedi, a Biblia nagy alakjai is – Dávid, Mózes és Ábrahám – ezt tették, amikor a kiégés fázisaiban voltak.

A lelki fittséget, állóképességet ugyanúgy fent kell tartani, mint a fizikait: kitartónak és fegyelmezettnek kell lenni. „Bár a testünk edzésének is van valami haszna, az istenfélelem gyakorlása sokkal hasznosabb, mert mind a jelenlegi, mind a jövendő örök életben áldásokat eredményez” (1Tim 4,8 ERV fordítás).

A lelki fittség fejlesztésében a legfontosabb a rendszeres napi időtöltés Istennel.

Semmi sem fogja jobban segíteni életedet, mint az Istennel kettesben töltött idő, amikor ő szól hozzád a Biblián keresztül, és te beszélsz hozzá az imáiddal. A Biblia azt mondja Pál második levele a korinthusiakhoz 4. fejezetének 16. versében, hogy még, ha külsőleg el is használódtunk, belül, lelkileg megújulhatunk akkor, ha rendszeresen kapcsolatban vagyunk Istennel. Ez lehet akár csak 10 perc, például a nappalidban lévő székben, mielőtt elkezdenéd a napodat.

Szükséged van erre az időre, mert az Istennel való kapcsolatod minősége meghatározza a másokkal való kapcsolatod minőségét. 

Az emberi szeretet megkopik. Ha szeretnél jobban szeretni, akkor – Jézushoz hasonlóan – tedd a napod legfontosabb részévé ezt az elcsendesedést. Ha ezt teszed, akkor kapcsolataid átformálódnak, mert Isten szeretetének ereje mutatkozik meg általad.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A naptárad vagy a napi rutinod, hogyan tükrözi elcsendesedésed fontosságát?
  • Milyen módon befolyásolta kapcsolataidat az imádkozás, és a Biblia tanulmányozása?
  • Hogyan érzed, képes leszel úgy szeretni másokat, ahogy azt Pál korinthusiakhoz írt levelének (fentebb idézett) 13. fejezetében írja a Biblia? Miért igen, vagy miért nem?

Miért vársz még arra, hogy megbízz Jézusban?

Ha még nem bízol Jézusban, és még nem kötelezted el magad az ő követésére, akkor miért várnál tovább? Ha már kész vagy döntést hozni, és hinni Jézus Krisztusban mint Megváltódban és Uradban, akkor imádkozz így:

„Drága Jézus, megígérted, hogy ha hiszek benned, akkor minden rosszat, amit tettem, megbocsátasz. Meg akarom tudni életem célját, és te egy napon be fogsz fogadni az örök mennyei hajlékodba. Megvallom bűneimet, és hiszem, hogy te a Megváltóm vagy. Elhiszem neked, hogy a megváltás kegyelemből van, hitből fakad, és nem a cselekedeteimből. Elfogadlak életem Uraként. Életem hátralévő részében téged akarlak szolgálni, és nem önmagamat. Elkötelezem életem melletted! Kérlek, hogy ments meg, és fogadj be családodba. A te nevedben kérlek. Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.02.08.)

Szólj hozzá!

Az adakozás és a hit együtt jár

2019. december 17. 03:00 - Anika Enikő

20191217.jpg

„Hit által Ábel jobb áldozatot hozott Istennek, mint Kain. Hit által őt igaznak mondták, amikor Isten kedvezően beszélt áldozatairól” (Zsid 11,4 NIV fordítás).

Érdekes, hogy az első ember, aki említésre kerül a hit példaképei közül, az Ábel, Ádám és Éva egyik fia.

Mit tett Ábel, ami miatt egy lapon említik Mózessel és Ábrahámmal, valamint más jelentős biblia hősökkel, akikről A zsidókhoz írt levél 11. fejezetében olvashatunk? Már amennyire tudjuk, Ábel soha nem tett semmi nagyszerűt. Soha nem vállalt nagy kockázatot, hanem hitbeli áldozatot hozott, mely kedves volt Istennek. Nem az a lényeg, amit Ábel adott, hanem az a jellem, amivel adta.

Az adakozás és a hit együtt járnak. Istent nem érdekli, hogy mennyit adsz, neki nincs szüksége a pénzedre. Isten a szívedet akarja.

Tulajdonképpen ha nem hitből adsz, akkor ne is adj, mert semmi hasznod nincs abból. A Biblia is ezt mondja: „Hit nélkül lehetetlen Isten kedvében járni” (Zsid 11,6).

Két módja van annak, ahogyan adakozhatsz: adhatsz okkal, illetve adakozhatsz kinyilatkoztatásból. Okkal adni annyit tesz, hogy átgondolod mi az, amit adhatsz, ám ehhez semennyi hitre sincsen szükséged.

Amikor kinyilatkoztatásból adakozol, akkor hagyod, hogy Isten felfedje, mit szeretne, hogy hitből odaadj. Ez azt jelenti, hogy imádkozol, és megkérdezed, hogy: „Istenem, jelenleg mennyire akarod, hogy bízzak benned?” Aztán azt teszed, amit mond, hogy tegyél.

Ha hitből adakozol, az segíti a növekedésedet, az érettségedet és azt, hogy egyre jobban hasonlóvá válj Krisztushoz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A múltban mi motivált az adakozásra? Mi volt az oka, illetve mit mutatott neked Isten ezzel kapcsolatban?
  • Miért tartanak az emberek attól, hogy hitből adjanak?
  • Hogyan lehetne másképpen megközelíteni az adakozást? Miként lehetne megváltoztatni a pénzhez való hozzáállásodat?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.12.10.)

Szólj hozzá!
Címkék: hit ima adakozás

A magány vágyakozik az Istennel való kapcsolatra

2019. november 05. 03:00 - Besther

20191105.jpg

„Nem jó az embernek egyedül lenni” (1Móz 2,18).

Amit gyakran magánynak hívsz, az valójában Isten utáni honvágy, csak még soha nem ismerted fel.

Úgy teremtettek, hogy személyes, bensőséges kapcsolatod legyen Jézus Krisztussal. Isten arra vágyik, hogy ilyen kapcsolata legyen veled. A Fia tényleg meghalt, ezért a tiéd lehet ez a kapcsolat. Ezt soha semmi sem fogja pótolni: sem személy, sem tapasztalat, sem drog, sem siker, sem tárgy, sem javak. Semmi sem tölti ki azt az égő lyukat a szívedben, amit Isten a maga számára alkotott. Azt akarja, hogy ismerd őt.

Hogyan ismerheted meg Istent?

1. Nyisd meg az életed Jézus Krisztus előtt. Mondd: „Jézus Krisztus, meg akarlak ismerni. Meg akarom tanulni, hogy úgy szeresselek téged, ahogy te szerettél engem, mielőtt még tudtam volna. Kapcsolatban akarok lenni veled.” Arra teremtettek, hogy kapcsolatban légy Istennel. Nem a félelem vallására, nem szabályok és rendeletek betartására, nem rituálékra, hanem olyan kapcsolatra, melyben mindig beszélhetsz Istennel, és ő munkálkodik benned és általad. Ez a legmélyebb magányod ellenszere.

2. Csatlakozz egy gyülekezethez! Nem magányos keresztényeknek gondolt minket. Találj egy helyet, ahová csatlakozhatsz! Csatlakozz egy kis csoporthoz, ahol mások megismerhetnek, és támogatni tudnak, amikor nehéz időszakon mész keresztül. Próbáld meg! Kockáztass! Csatlakozz egy kiscsoporthoz!

Az igazi oka annak, hogy sok keresztény magányos, mert csak ülnek, amikor szolgálniuk kellene. A körülöttünk lévő világ tele van olyan emberekkel, akik magányosak, és arra várnak, hogy valaki gondoskodjon róluk. Például az az idős ember, akit már két éve nem látogattak meg. Az a tinédzser, aki mindent összezavart, és azon gondolkodik, hogy mit fog csinálni az életével. Az az egyedülálló felnőtt, aki minden nap az üres lakásába megy haza. Az az özvegy, aki épp csak eltemette a férjét. Az a dolgozó, aki munka után minden nap a bárba megy, mert nincs más, amit tehetne.

A világ tele van olyan emberekkel, akik arra vágynak, hogy szeressék őket. Ne mondd, hogy nincs egy barátod se, kezdd el azt kérdezni, hogy „Istenem, kinek a számára használhatsz, hogy segítsek? Kinek mutathatnám meg szereteted?” Ha csak annyit teszel, hogy elkötelezed magad magányos emberek barátjaként, akkor jelentőségteljes lesz az életed. Ez igaz és értékes életcél lehet. Vegyél részt a szolgálatban!

Az életben még át fogsz menni magányos időszakokon, de sosem leszel egyedül, ha bensőséges kapcsolatod van Jézus Krisztussal.

  • Ha nincs meg az a kapcsolatod Krisztussal, akkor kérlek, hogy imádkozz így: „Drága Jézus Krisztus, nem egészen értem, de szívemben van egy űr, melyet csak te tölthetsz be. Rájöttem, hogy arra teremtettél, hogy szeress, és kapcsolatban legyek veled. Ma át akarom lépni a vonalat, és ki akarom alakítani ezt a kapcsolatot. Kérlek, jöjj az életembe és a szívembe. A magányosságom és a fájdalmam cseréld fel a te szereteteddel. A családod, az egyház része akarok lenni. Át akarom adni az életem, hogy másokat segítsek, akiknek annyira kétségbeesetten szükségük van a te szeretetedre és a te segítségedre.” Ha ezt az imát elmondtad, Isten hallotta, te pedig megtetted az első lépést a keresztény életben.
  • Mindegy, hogy hol tartasz lelki utadon, imádkozhatsz így: „Atyám, köszönjük, hogy te betöltöd a legmélyebb szükségeinket. Köszönjük, hogy elküldted Fiadat, Jézus Krisztust, s így kapcsolatunk lehet veled, melyet senki nem vehet el, és sosem leszünk teljesen egyedül, mert te az életünkben vagy. Köszönjük Jézus nevében. Ámen!”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.10.29.)

 

Szólj hozzá!

Isten mindig gondoskodik. Csak kérned kell!

2019. október 26. 03:00 - nagynikoletta

woman-sitting-praying_e.jpg

„Hiszen ő, aki még a saját Fiát sem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, nem adna meg nekünk minden mást is?” (Róm 8,32 NLT fordítás).

Gyermekkoromban, amikor szükségem volt valamire, az édesapámhoz fordultam. Néha valami drága dologra volt szükségem, de gyermekként egyszer sem aggódtam amiatt, honnan fogja édesapám előteremteni a pénzt bármire is volt szükségem. Ez nem az én dolgom volt, hanem az édesapámé, hogy kitalálja, honnan lesz rá pénz. Gyermekként az én dolgom az volt, hogy egyszerűen kérjek.

Nem a te feladatod kitalálni, hogy Isten hogyan fog gondoskodni rólad. A te dolog az, hogy kérj.

A Biblia ezt mondja Jakab levele 4. fejezetének 2. versében: „Nincs nektek, mert nem kéritek Istent” (NIV fordítás).

Aggódj kevesebbet, és kérj többet! Aggódás helyett imádkozz mindenért!

Pál apostolnak a rómaiakhoz írt levele 8. fejezetének 32. verse ezt mondja: „Hiszen ő, aki még a saját Fiát sem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, nem adna meg nekünk minden mást is?” (NLT fordítás).

Isten megoldotta a legnagyobb problémádat, ehhez mérten minden más csekély jelentőségű. Ha Isten annyira szeretett téged, hogy elküldte Jézust, hogy meghaljon a bűneidért, nem gondolod, hogy szeret annyira, hogy segítsen a pénzügyeidben? Nem gondolod, hogy szeret annyira, hogy segítsen az egészségedet illetően? A kapcsolataidban? A karrierrel kapcsolatos döntésekben? Egy üzlet megkötésében? Vagy a határidővel?

Nincs olyan területe az életednek, ami ne érdekelné Istent. Ő már tudja, hogy mire van szükséged, de ő mégis azt akarja, hogy kérdd tőle. Aggódás helyett imádkozz mindenért!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi tart vissza attól, hogy kérd Istentől, amire szükséged van?
  • Ha Isten már tudja, mire van szükséged, mit gondolsz, miért akarja mégis, hogy kérdd őt, hogy adja meg azokat?
  • Egy nemrégiben megválaszolt ima hogyan bátorít arra, hogy továbbra is imádkozz az életed más szükségeiért?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.10.19.)

Szólj hozzá!

A pozitív ima szilárd kapcsolatokat hoz létre

2019. október 17. 03:00 - ReveSz

ben-white-bebqppehem4-unsplash_1.jpg

„Imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel; hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek Krisztus napjára, és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcsét Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására” (Fil 1,9-11).

Pál nem egyszerűen csak imádkozott az életében lévő emberekért, hanem örömmel imádkozott értük.

Vannak dolgok más emberek életében, amiket szeretnél megváltoztatni. Nem magad akarod megváltoztatni, hanem azt akarod, hogy ők változzanak. Mi mindig más embereket akarunk megváltoztatni. De nem lehet.

Azonban imádkozhatsz, és hagyhatod, hogy Isten elvégezze a munkáját bennük.

A pozitív ima lényegesen hatásosabb, mint a pozitív gondolkodás. A világ összes pozitív gondolata sem fogja megváltoztatni a házastársad, a gyermeked, a barátod vagy a helyzeted. A pozitív gondolkodás téged tud megváltoztatni, senki mást. De a pozitív ima képes megváltoztatni valaki mást is.

Mi a leggyorsabb módja annak, hogy egy rossz kapcsolatot jóra változtass? Kezdj el imádkozni a másik emberért! Téged biztos meg fog változtatni, és megváltoztathatja a másik személyt is.

Pál még azt is elmondta nekünk, hogyan imádkozzunk másokért: „Imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel; hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek Krisztus napjára, és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcsét Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására” (Fil 1,9-11).

Ebből az igéből megtudhatjuk, hogy négyféleképp imádkozhatunk az életünkben lévő emberekért:

Imádkozz azért, hogy növekedjenek a szeretetben: „Imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel”.

Imádkozz azért, hogy bölcs döntéseket tudjanak hozni: „hogy megítélhessétek, mi a helyes”.

Imádkozz azért, hogy feddhetetlenek legyenek: „hogy tiszták és kifogástalanok legyetek Krisztus napjára”

Imádkozz azért, hogy olyanokká váljanak, mint Jézus: „és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcsét Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására”.

Imádkozz így magadért és az életedben bárki másért, és figyeld, hogyan formálja újjá Isten a reményvesztett és halottnak hitt kapcsolatot.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondolj bármilyen feszült kapcsolatra az életedben: hogyan tudnál a mai áhítatban kifejtett négy dologért imádkozni?
  • Hogyan változtat meg téged a pozitív ima, és nem csak azt a személyt, akiért imádkozol?
  • Szánj egy kis időt arra, hogy elolvasd a Gal 5,22–23-at! Hogyan láthatsz többet ebből a gyümölcsből az életedben, ahogy Jézust követed?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.10.10.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása