Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Miért imádkozzuk, hogy „legyen meg a te akaratod”?

2019. augusztus 26. 03:00 - gabormel

„...legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is” (Mt 6,10 RÚF).

c568c21a73020d4ec85bcf609f34da42.jpg


Istent imádjuk minden egyes alkalommal, amikor imáinkban az életünket eléje visszük. Jézus arra tanít minket, hogy imáinkban Isten akarata mellett kötelezzük el magunkat.
 

Istennek konkrét elképzelése van az életedre. A Róm 12,2 azt mondja, hogy az ő akarata jó, tökéletes és neked való. Az Istenhez való kapcsolódásnak része, hogy ezt mondod: „Istenem, mi az akaratod ma számomra? Akaratodat akarom cselekedni.”

A mennyben Isten akarata tökéletesen megvalósul. A probléma az, hogy a földön ez nem mindig van így. Ezért imádkozunk úgy, hogy legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is”. Azt mondjuk: „Istenem, engedelmeskedni akarok neked. Azt akarom tenni, amit te akarsz, hogy tegyek”.

A „legyen meg a te akaratod” három különböző módon mondható. Mondhatod neheztelve: „legyen meg a te akaratod, de nekem ez nem tetszik”. Mondhatod beletörődve: „legyen meg a te akaratod, mivel én már nem tudok mit tenni”. Vagy mondhatod várakozással: „legyen meg a te akaratod, mert tudom, hogy ez a legjobb számomra, és ez az, amit akarok, hogy ma megvalósuljon az életemben”.

A földi édesapád nem mindig tudja, hogy mi a legjobb, viszont abban biztos lehetsz, hogy a mennyei Atyád igen. Ezt jelenti a „legyen meg a te akaratod”. 

Imádkozz így: „Istenem, tudom, hogy a te akaratod sokkal jobb, mint bármi, amiről csak álmodhatnék. Az életemet neked akarom adni. Azt akarom, hogy a te akaratod legyen meg az életemben.” 

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez: 

  • Mit jelent várakozással imádkozni? 
  • Honnan tudhatod, hogy mi Isten akarata?
  • Hiszel abban, hogy Isten törődik azzal, hogy mik a te álmaid és vágyaid? Miért igen, vagy miért nem? 

+ (Daily Hope by Rick Warren, 2019.08.19.)

Szólj hozzá!
Címkék: ima Isten akarata

A hatékony imádkozás négy módja

2019. július 16. 03:00 - FAmelita

„Kérlek, emlékezz vissza arra az ígéretre, amelyet szolgádnak, Mózesnek tettél: »Ha ti hűtlenek lesztek, én elszélesztelek benneteket a népek közé. De ha megtértek hozzám, megtartjátok parancsolataimat, és azok szerint éltek... visszaviszlek arra a helyre, amelyet kiválasztottam, hogy ott tiszteljék nevemet.«” (Neh 1,8–9 NLT fordítás).

Ma Nehémiás élete alapján szeretnék beszélni a hatékony imádkozás négy módjáról:

1. Alapozd a kérésedet Isten jellemére. Imádkozz úgy, mint aki tudja, hogy Isten válaszolni fog: „Várom, hogy válaszolj, azért, aki vagy. Hűséges Isten vagy. Nagyszerű Isten vagy. Szerető Isten vagy. Csodálatos Isten vagy. Te kezelni tudod ezt a problémát, Istenem!”

2. Ismerd be azokat a bűneidet, amiknek a tudatában vagy. Miután Nehémiás Istenre alapozta az imáját, beismerte a bűneit. Azt mondta: „Beismerem, hogy vétkeztünk ellened. Igen még a családom és én is vétkeztünk ellened. Borzalmasan nagyot vétettünk, amikor nem engedelmeskedtünk a parancsolatoknak, rendeleteknek és törvényeknek, amiket nekünk adtál.” (Neh 1,6–7). Nem Nehémiás hibája volt, hogy Izrael fogságba került. Meg sem született, mikor ez történt, valószínűleg már a fogságban született. Mégis, magát is bele sorolta a nemzet bűneinek okozói közé. Azt mondta "Része vagyok a problémának."

3. Kérd Isten ígéreteit. Nehémiás imádkozott az ÚRhoz, és ezt mondta: „Kérlek, emlékezz vissza arra az ígéretre, amelyet szolgádnak, Mózesnek tettél.” (Neh 1,8 NLT fordítás). El tudod képzelni, hogy azt mondd Istennek: "emlékezz!" Nehémiás emlékeztette Istent Izraelnek tett ígéretére. Gyakorlatilag Nehémiás így imádkozott: „Istenem, figyelmeztettél minket Mózesen keresztül, hogy ha hűtlenek leszünk elveszítjük Izrael földjét. De azt is megígérted, hogy ha megbánjuk, akkor visszaadod azt nekünk”.
Szüksége van Istennek emlékeztetőre? Nem. Elfelejti, amit megígért? Nem. Akkor mégis miért tesszük ezt? Mert nekünk segít emlékezni arra, hogy mit ígért Isten.

4. Légy konkrét, abban amit kérsz. Ha konkrét választ szeretnél kapni az imádra, akkor kérj konkrétan. Ha az imáid csak általános kéréseket tartalmaznak, akkor honnét fogod tudni, hogy Isten megválaszolta őket?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi az a megválaszolatlan kérés az imáidban, amit mostanában kértél Istentől?
  • Imádkozz újra ezért a dologért úgy, hogy követed a fenti lépéseket. Hogyan változik az imád?
  • Isten mely ígéreteire kell igényt tartanod?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.07.09.)

Szólj hozzá!
Címkék: ima

Beszélgess az alkotóddal!

2019. június 07. 03:00 - daniella_89

"Szeretem Istent, mert meghallja hangomat és azt, amikor irgalomért imádkozom. Mivel lehajol hozzám, imádkozom hozzá amíg csak élek" (Zsoltárok 116:1-2 NLT, második kiadás)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Beletelt egy időbe, de aztán rájöttem, hogy ez a házasság nevű dolog a kommunikációról szól. Felfedeztem, hogy azokon a napokon, amikor mély, őszinte beszélgetéseink voltak Kay-jel - és nem csak annyi, hogy "Hello, hogy vagy, szeretlek, majd később találkozunk" -, akkor fejlődött igazán a kapcsolatunk. Azokon a napokon, amikor alig vagy semennyire nem kommunikáltunk, akkor a kapcsolatunk sérült. Egy kapcsolat sosem stagnál. Vagy épül, vagy leépül. Ugyanez a helyzet Istennel. Azokon a napokon, amikor mély, jelentős beszélgetésed van Istennel, akkor a kapcsolatotok mélyül. Amikor csekély vagy semmi kommunikációd nincs Istennel, akkor sérül. Ez ilyen egyszerű.

Amikor szeretsz valakit, akkor nem egyszerűen csak vele akarsz lenni, hanem szeretnél vele beszélgetni. Emlékszel még milyen volt, amikor először voltál tiniként szerelmes, és a szüleid azért haragudtak, mert állandóan csak a telefonon lógtál? Csak beszélgettél és beszélgettél és beszélgettél, mert meg akartad ismerni a szerelmed. A kommunikáció segítségével ismerünk meg másokat. 

Miről beszélj Istennek, ha ki szeretnéd mutatni a szereteted? Mindenről, amiről a legjobb barátodnak is: a reményeidről, a félelmeidről, az álmaidról, az aggodalmaidról, azokról a dolgokról, amikre büszke vagy, és azokról, amiket szégyellsz, a céljaidról, az ambicióidról, a fájdalmadról, a szükségeidről - életed minden részletéről.

A Biblia ezt mondja a Zsoltárok 116:1-2-ben: "Szeretem Istent, mert meghallja hangomat és azt, amikor irgalomért imádkozom. Mivel lehajol hozzám, imádkozom hozzá amíg csak élek" (Zsoltárok 116:1-2 NLT, második kiadás).

Ha nem érzed magad közel Istenhez, mert a hitéleted napi rutin lett, unalmas, örömtelen és élettelen, akkor azt könnyű orvosolni: kezdj el újra beszélgetni Istennel! 

Az imádság nem egy feladat, amit le kell tudni. Az imádság kiváltság, amit megtehetsz. Elkezdhetsz beszélgetni a világmindenség teremtőjével. Várja a beszélgetéseiteket, hogy aztán a kapcsolatotok mélyülhessen.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen gyakran beszélgetsz a legjobb barátoddal? Istennel ez ennél több, vagy kevesebb?
  • Volt már olyan, hogy az Írás szavaival imádkoztál Istenhez? Mit gondolsz, ez miért fontos? 
  • Ha az imádság beszélgetés, akkor hogyan reagálsz arra, ha Isten mond neked valamit?

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2019. 05. 31. Ford.: sema22)

Szólj hozzá!

Az alázatosság építi a kapcsolatokat.

2019. május 04. 03:00 - gabormel

Légy alázatos, és tartsd többre a másikat saját magadnál.” (Filippi 2:3, NCV-fordítás)

images_3.jpg

A büszkeség tönkreteszi a kapcsolatokat. Különböző megnyilvánulási módjai lehetnek, például a kritika,  a versengés, az akaratosság vagy a felszínesség.

Az a probléma a büszkeséggel, hogy saját magunkat tévesztjük meg vele. Rajtunk kívül mindenki más észreveheti ezt bennünk, csak mi nem. Ha bajod van a büszkeséggel, azt te nem látod meg a saját életedben.

A Példabeszédek könyvének 16:18-as igeverse szerint "Pusztulást hoz a büszkeség, az öntelt viselkedés romba dönt." (NCV-fordítás). Szeretem ennek az igeversnek a Message-fordítás szerinti kifejtését: „Először a büszkeség, azután az összeomlás – minél nagyobb az ego, annál nagyobb a zuhanás."

A büszkeség mérgezi a kapcsolatokat.  Van azonban egy ellenszere: az alázat, ami építi a kapcsolatokat. Péter I. levelének 3:8-as igeversében a Biblia a következőt mondja: „Éljetek mindannyian harmóniában, legyetek együttérzőek, szeressétek egymást, legyen bennetek könyörület és alázat.”

Hogyan tudunk növekedni az alázatban? Ez úgy valósul meg, hogy hagyjuk, hogy Jézus Krisztus elkezdje átvenni az irányítást a gondolataink, a szívünk, a magatartásunk és reakcióink felett. Ő része kell, hogy legyen ennek. Az Efezusiakhoz írt levél 4:23-24 része így szól: „Engedjétek, hogy a Szentlélek megváltoztassa a gondolkodásotokat és új emberré tegyen!” (CEV-fordítás)

Hogyan válhatsz új emberré? Hogyan kezdesz el másképp gondolkodni? A kapcsolatoknak van egy alaptörvénye: olyanná válsz, amilyen emberekkel töltöd az idődet. Ha mogorva emberekkel töltesz időt, magad is zsémbesebbé válsz. Ha vidám emberekkel, akkor te is vidámabb leszel. Ha alázatosabb szeretnél lenni, tölts több időt Jézus Krisztussal! Ő alázatos, és kapcsolatban szeretne állni veled. Azt akarja, hogy több időt tölts el Vele imádságban, az Igéjének az olvasásával, és hogy beszélj Hozzá. Ő alázatos, és ahogy egyre jobban megismered, egyre inkább Hozzá hasonlóvá válsz.

Légy alázatos, és tartsd többre a másikat saját magadnál… Ugyanaz a lelkület legyen bennetek, ami Jézus Krisztusban is megvolt. Bár Ő Isten volt, nem úgy gondolt az Istennel való egyenlőségre, mint amihez ragaszkodnia kellene.” (Filippi 2:3, 5-6 NCV/NLT-fordítás)

Senki nem volt alázatosabb, mint Jézus, aki azért jött az mennyből a Földre, hogy emberré váljon, köztünk éljen, életét adja értünk és feltámadjon értünk. Amikor az idődet Vele töltöd, alázatosabbá válsz, és ez építi a kapcsolataidat.

Segítők kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Milyen közös szokásaik és jellemvonásaik vannak azoknak az embereknek, akiket alázatosnak tartasz?
  • Hogyan kellene változtatni azon, ahogy más emberekről gondolkodsz, hogy te is azt gondold róluk, amit Jézus?
  • Mit jelent többre tartani mást magadnál?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.04.27.)

Szólj hozzá!

A Szentlélek kétféleképpen mutat utat

2019. április 21. 03:00 - csmsdvd

„Uram, taníts meg utadra, vezess a helyes ösvényen.” (Zsolt 27,11)

Van egy látszólag magától értetődő dolog, ami visszatarthat attól, hogy megismerd Istent akaratát: ha nem kérdezed meg Őt erről. Jak 4:2 versében írja: „nem kapjátok meg, mert nem kéritek.” Isten jobban ismeri életed apró dolgait, mint azt te képzelnéd. Vond be életedbe a „gondviselő tanácsadód”, és tégy fel konkrét kérdéseket neki. Ő megmutatja az utat a körüményeid és az érzelmeid között.

Gondolj csak bele, nemcsak van egy használati utasításod - a Biblia -, hanem még az is megadatott neked, hogy a szerzője személyesen súg a füledbe. Amikor hívővé válsz, Isten neked adja a Szentlelket, és megtanít, hogy meghalld a Szentlélek szavát, azért, hogy válaszolj tanácsaira. Ő tud életed minden útjáról. Előrelátja azok áldásait és veszélyeit. Tudja merre voltál és merre tartasz, és az is tudja, melyik a legjobb út a számodra.

A Szentlélek irányításának egyik módja, hogy emlékeztet a Bibliában olvasottakra. Ha könyv nélkül megtanulunk Szentírási szakaszokat, akkor Igéje eltárolódik emlékezetünkben, és a Szentlélek segít emlékezni ezekre.

Isten útmutatásának másik módja, hogy hatások érnek, benyomások keletkeznek benned. Isten elmét adott neked, és szeretné, hogy használd is. Ő nem irányít téged, mert szabad akaratot adott. Viszont ötletet ad, amire ha válaszolsz, elkezdi megadni a további részleteket is.

Amikor Isten egy ötletet ad, akkor azt ihletettségnek nevezzük. Amikor az Ördög ad egy ötletet, azt kísértésnek. Ha szeretnéd megtudni a különbséget, kérd: „Uram, taníts meg utadra, vezess a helyes ösvényen.” (Zsolt 27,11)

 Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Milyen módszered van a bibliai igék megtanulására? Ha nem tudsz egyetlen igeverset sem, milyen egyszerű módon tudnál nekikezdeni már ezen a héten?
  • Mit gondolsz, Isten miért akarja, hogy válaszolj útmutatására, mielőtt ihletének minden részletét megosztaná veled?
  • Mi az, amire szükséged van, de sohasem kérted Istentől?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.04.14)              

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása