Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Ha haladni szeretnél, tanulj meg lenyugodni!

2019. március 13. 03:00 - Erika1832

„Értelmetlen oly keményen reggeltől késő estig dolgoznotok, attól tartva, hogy éhen fogtok halni, mert Isten azt akarja, hogy az ő szerettei  megkapják az őket megillető pihenést." (Zsoltárok 127:2 TLB fordítás)

pihenes01.jpg

Amikor a Saddleback Gyülekezetet elkezdtük létrehozni, napi 18 órát dolgoztam. A feleségem, Kay hetente kétszer főzött a testvérekre, és látta vendégül őket az otthonunkban. Az első két évben így legalább egyszer a gyülekezetünk minden tagja megfordult nálunk. Az első év utolsó vasárnapján, amikor felálltam az összejövetelen, hogy elmondjam a prédikációt, elájultam. Kimerültem fizikai, érzelmi, lelki, szellemi értelemben egyaránt. 

Az ezt követő évben, Isten megtanított néhány dologra az egyensúllyal kapcsolatban, amit attól kezdve a mai napig is, újra és újra tanulok. Ezt tanultam meg: Isten nem egyszerre adja oda a megígért áldásokat. Lehet, hogy nem állunk még készen ezek elfogadására vagy túl sok számunkra, hogy elhordozzuk, mert még nem értünk meg rájuk. Lehet, hogy Isten az áldásait lépésről lépésre akarja odaadni, ahogy növekszünk.

A Biblia azt mondja a Zsoltárok 127:2-ben: „Értelmetlen, oly keményen reggeltől késő estig dolgoznotok, attól tartva, hogy éhen fogtok halni, mert Isten azt akarja, hogy az ő  szerettei megkapják az őket megillető pihenést." (TLB fordítás)

Amikor összeestem a gyülekezetben, rájöttem, hogy a pihenés figyelmen kívül hagyása éretlenség. Ne feledjük, hogy Róma sem egy nap alatt épült fel, sem az egyház, és semmi más sem a világon.

Mialatt Isten a dolgaidat előre viszi, téged is előrevisz. Miközben Isten a gyermekeidet növeszti, téged is növeszt. Míg Isten a karrieredet fejleszti, téged is fejleszt. Ahhoz, hogy növekedj, meg kell tanulnod Isten jóságában nyugodni.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mi az oka, hogy túlterhelt vagy otthon, az iskolában és a munkahelyen?
  • Hol van a hangsúly, amikor túl sok munkád van?
  • A napi beosztásodat alapul véve, mit részesítesz előnyben ezek közül: a napi feladataid befejezését vagy a szellemi növekedésedet? Miért?

*(Daily Hope by Rick Warren (2019.03.06.)

Szólj hozzá!
Címkék: pihenés nyugalom

Isten biztos megoldása a stresszre.

2018. november 25. 03:00 - K. Juc

"Ha ezt teszitek, meg fogjátok tapasztalni Isten békességét, amely sokkal csodálatosabb, mint amit az emberi elme képes felfogni." (Filippi 4:7, TLB fordítás)

181377-lake-wakatipu.jpg

Az amerikaiak manapság jobban szenvednek a stressztől mint valaha. Az Amerikai Pszichológus Szövetség 2017-es stresszel kapcsolatos országos kutatása kimutatta, hogy a megkérdezettek jobban aggódnak az ország jövője miatt, mint a kutatás tíz éve alatt bármikor.

A stressz azonban  halálos is lehet: 2018 júniusában az öngyilkosságok aránya az Egyesült Államokban már 30 százalékkal magasabb volt 1999-hez képest.

Ebből is látszik, hogy most van a legnagyobb szükségünk Isten tökéletes megoldására a stresszel kapcsolatban.

A Biblia megosztja velünk ezt a biztos megoldást a Filippi 4:7-ben: „Ha ezt teszitek, meg fogjátok tapasztalni Isten békességét, amely sokkal csodálatosabb, mint amit az emberi elme képes felfogni." (TLB fordítás)

Ez nem olyan, mintha egy orvos vagy egy gyógyszergyár vállalna garanciát arra, hogy működni fog.

Ez annál sokkal jobb! Maga a világegyetem Teremtője vállal érte felelősséget.

Milyen érzés lenne, ha a gondolataid lecsendesednének és a szíved megnyugodna Jézusban?

Képzeld el, hogy egy olyan helyzetben vagy, ahol logikusan nézve nincs rá semmi okod, hogy békességet érezz, de mégis érzed.

Elég jól hangzik, nem?

Ezért maga Isten vállalja a garanciát. Ez az ő ígérete.

Több mint 5000 ígéret van a Bibliában, és mindegyikhez társul valamilyen előfeltétel.

Isten megoldása a stresszre is egy feltételhez kapcsolódik. A Filippi 4 is így kezdődik: „Ha ezt teszitek."

A következő napokban, elmagyarázom, hogy mire gondolt Isten –  mit szeretne, hogy tegyünk.

Most viszont csak hagyd leülepedni kicsit! Lehetséges átélni Isten békességét, amely csodálatosabb, mint amit az emberi elme képes felfogni."

Nem szükségszerű, hogy a stressz győzzön. Nem kell tűrnöd, hogy az aggódás irányítson.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi okozza a legnagyobb stresszt jelenleg az életedben? Hogyan tudod ezt átadni Istennek?
  • Megtapasztaltad valaha, hogy Isten óriási békességet adott, annak ellenére, hogy a körülményeid nehezek voltak?
  • Hogyan változna meg az életed, ha meg tudnád tapasztalni Isten békességét a legrosszabb pillanatokban is?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.11.18.)

 

Szólj hozzá!

Öt mód, hogy megnyugodj Isten kegyelmében

2018. október 14. 03:00 - magyarosijulia

„Ügyeljetek arra, hogy senki se essen el Isten kegyelmétől" (Zsidók 12:15a LB fordítás)

Hogyan tudsz megnyugodni Isten szabadító kegyelmében?

1. Vedd észre, hogy senki sem tökéletes.

A Zsoltárok 119:96 azt mondja: „Semmi sem tökéletes, csak a te igéd." (LB fordítás). Amit a társadalom mond, az nem tökéletes. A népszerű vélemények sem tökéletesek. Amit addig tanultál, amíg felnőttél, az sem tökéletes. De Isten szava tökéletes. Amikor veszed a Bibliát, és arra építed életed, tökéletes alapod lesz.

2. Élvezd Isten feltétlen szeretetét.

A Biblia azt mondja: „Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk." (1János 3:1) Amikor Krisztus követője leszel, már nem csak Isten szolgája, hanem a Király gyermeke vagy. A szolgát az alapján fogadják el, amit tesz, a gyermeket önmaga miatt fogadják el. A szolga szorongva kezdi a napját, aggódva, hogy munkája elnyeri-e mestere tetszését, ezzel szemben a gyereknek nyugalma van családja biztonságos szeretetében. A szolgát a munkája miatt fogadják el, a gyereket a családhoz tartozás miatt.

3. Hagyd Istenre a dolgaidat.

Mit teszel azokkal a dolgokkal, amiket nem tudsz kontrollálni az életben? „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok," (1Péter 5:7) Amikor horgászáskor bedobod a horgot, eljön az a pont, hogy el kell engedd az orsót, és hagynod kell, hogy magátol forogjon. Ahogy a horog bedobásakor az elengedés a lényeg, úgyanígy, a perfekcionizmuson is úgy tudsz felülkerekedni, ha elengeded, és hagyod, hogy Isten tegye a dolgát.

4. Hitből cselekedj és ne félelemből.

Emlékezz, hogyan kerültél Isten családjába. Az Efézus 2:8 azt mondja: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez". Nincs más út a Mennybe, csak a kegyelem. Sosem leszel elég jó, és nem vásárolhatod be magad. Ez ingyenes ajándék Istentől.

5. Cseréld le a perfekcionizmusodat Isten békéjére.

A perfekcionizmus elpusztítja a békét. Jézus azt mondja a Máté 11:28-29-ben: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek." Micsoda lehetőség!

Rengeteg dologban fogsz kurdarcot vallani életben. De nem kell aggódnod ezek miatt, ha elfogadtad Isten kegyelmét. Sőt, történetesen csak egyetlen kudarctól kell tartanod: „Ügyeljetek arra, hogy senki se essen el Isten kegyelmétől." (Zsidók 12:15a LB fordítás) Fogadd el azonnal, és aztán lazíts!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen bajok, el nem engedett problémák, vagy bűntudat van az életedben, amiket el tudnál engedni akkor, ha megérted, hogy senki sem tökéletes?
  • Isten szeretetének milyen más tulajdonságai segítenek megnyugodni?
  • Hogyan reagálsz ma Isten felajánlott kegyelmére?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.10.07. fordította Kulcsár Angéla)

Szólj hozzá!

Mit tegyél, amíg várakozol?

2018. május 16. 03:00 - K. Juc

„Légy nyugodt Isten jelenlétében, és várd türelmesen, hogy cselekedjen!" (37. Zsoltár 7, NLT fordítás)

wait2.jpg

Szerinted Isten mit szeretne, hogy tegyél, amíg a választ várod az imádra?

A 37. zsoltár szerint: „Légy nyugodt Isten jelenlétében, és várd türelmesen, hogy cselekedjen." Isten azt szeretné, ha türelmesen várnál rá, hogy megválaszolja az imádat.

Észrevetted, hogy el tudjuk viselni a várakozást, ha lehet közben panaszkodni? Egészen addig elviseljük a hivatalban a sorban állást, amíg zúgolódhatunk és panaszkodhatunk, hogy mennyire nem hatékony, és milyen rosszul működik az állami hivatal.

De Isten azt mondja: „Légy nyugodt!”

Mint a kis kétéveseket, úgy minket is elfog a szellemi izgés-mozgás mialatt arra várunk, hogy Isten megválaszolja az imánkat. Idegesek és nyugtalanok leszünk. Fel akarunk ugrani és tenni valamit. Isten válasza erre viszont mégis ez: „Várj türelmesen. Légy nyugodt. Nézd, hogyan cselekszem! Ne légy nyughatatlan, ne kezdj idegeskedni, és ne próbáld meg a saját kezedbe venni a dolgokat!”

Valamint soha ne kövesd el az ószövetségi Ábrahám hibáját, aki megpróbált választ adni a saját imájára. Az ilyen megoldás mindig sokféle problémát hoz magával. Isten megígérte Ábrahámnak, hogy nagy nemzet atyjává teszi. Csupán két probléma volt ezzel: Ábrahám már 99 éves volt, de még nem volt gyermeke. Végignézett magán és megállapította, hogy „Ez esélytelen!”. Azután a feleségére nézett, aki pedig meddő volt, majd így szólt: „Így meg aztán főleg esélytelen! Nem fog összejönni!”

Úgyhogy Ábrahám a saját kezébe vette a dolgokat, és a felesége szolgálójától, Hágártól született gyermeke. Ekkor így szólt: „Itt a válasz az imámra! 99 éves koromban született fiam. A neve Izmael.” Isten erre ezt mondta: „Nem, nem. Elvétetted a lényeget. Ez nem az én válaszom az imádra, hanem a tiéd. Én csodát teszek, és fiad lesz, akinek Sára lesz az anyukája. Izsáknak fogod elnevezni.” Az Izsák név jelentése az, hogy nevetés. Amikor Sárának elmondták, hogy gyermeke lesz, a Biblia elmondása szerint nevetett és nem hitt Istennek.

De mindig Isten nevet utoljára. Izsák megszületett, és ez egy intenzív rivalizálást indított el közötte és Izmael között, aminek még ma is isszuk a levét. A zsidók és arabok közötti feszült helyzet azzal kezdődött, hogy Ábrahám megpróbálta megválaszolni a saját imakérését.

Amikor megpróbálod megválaszolni a saját imáidat, számíthatsz a problémákra. Ehelyett inkább várj türelmesen, hogy Isten cselekedjen.

Segítő kérdések beszélgetéshez és elmélkedéshez:

  • Hogyan tudsz folyamatosan Istenre figyelni, mialatt türelmesen vársz Őrá?
  • Milyen viselkedésre vagy leginkább hajlamos, amikor arra vársz, hogy Isten cselekedjen? Mit teszel, miután imában kértél tőle valamit?
  • Hogyan növekedtél szellemileg az olyan időszakban, amikor Istenre kellett várnod?           

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.05.09.)       

Szólj hozzá!

Az átadás három lépése és nyolc előnye

2018. február 20. 03:00 - csmsdvd

„Ha hozzá fordítod szívedet, és felé terjeszted kezedet, ha álnokság tapad kezedhez, távolítsd el, ne engedd, hogy sátradban csalárdság lakozzék! Akkor szégyen nélkül emelheted föl arcodat, erős leszel, és nem kell félned. Elfelejted a nyomorúságot, úgy gondolsz rá, mint levonult vizekre. Fényesebb lesz életed a déli verőfénynél, a sötétség is olyan lesz, mintha reggel volna. Bizakodás tölt el, mert lesz reménységed, körülnézel, és nyugodtan lefekszel.”  (Jób 11:13-18)

A Bibliában János első levelében a 4:18 versben olvassuk: A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben.”

Hogyan élhetsz Isten szeretetében félelem nélkül?

Úgy, hogy minden nap átadod szívedet az Istennek.

Amikor reggel felkelsz, mielőtt a lábad leér a földre, azt mondod: „Istenem mielőtt elkezdem ezt a napot, átadom az érzelmeimet neked. Szeretném, ha érzelmeim Ura is lennél. Szeretném, ha te viselnéd gondját érzelmeimnek és gondolataimnak. Átadom a szívem neked. Szeretném, ha a te szereteted járna át.”

„Ha hozzá fordítod szívedet, és felé terjeszted kezedet, ha álnokság tapad kezedhez, távolítsd el, ne engedd, hogy sátradban csalárdság lakozzék! Akkor szégyen nélkül emelheted föl arcodat, erős leszel, és nem kell félned. Elfelejted a nyomorúságot, úgy gondolsz rá, mint levonult vizekre. Fényesebb lesz életed a déli verőfénynél, a sötétség is olyan lesz, mintha reggel volna. Bizakodás tölt el, mert lesz reménységed, körülnézel, és nyugodtan lefekszel.”  (Jób 11:13-18)

Három parancsolat és nyolc ígéret van ebben az igeszakaszban. Ha ezeket csinálod, Isten ezeket fogja cselekedni. Minden ígéretnek van egy kérelme.

Először is utasít valamire. Fordítsd hozzá a szívedet. Fordulj hozzá imádságban. Hagyj fel a bűneiddel, valld meg bűneidet Istennek.

Mindezek után lásd meg a nyolc előnyt: nem szégyenülsz meg, bízni fogsz, nem élsz félelemmel, gondjaid  levonulnak mint a vizek, a sötétség is fényes lesz mint a Nap délben, aludni tudsz, mert nincs semmi vész, biztonság  vesz körül, a félelem helyén reménységgel  telítődsz.

Nahát! Ki ne akarná ezeket az előnyöket? Próbáld meg, tedd ki ezeket a verseket a hűtőszekrényedre, hogy a hét minden napján lásd. Így emlékeztessen három dologra: add át a szívedet Istennek, imádkozz hozzá és valld meg bűneid. Ezáltal Isten megtölti szívedet szeretettel és kiűzi minden szorongásod és félelmed.

Próbáld meg ezen a héten és figyeled Isten, hogyan váltja be ígéretét, és egyben hogyan telsz meg az Ő szeretetével.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • A büszkeséged hogyan akadályozza, hogy életedet, vagy annak bizonyos részeit átadd Istennek?
  • Milyen félelmek kiűzéséhez kéred Isten szeretetét?
  • Vajon miért várja el Isten, hogy előbb te tegyél valamit, mielőtt ő teljesíti be ígéretét?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2018.02.13.)

Szólj hozzá!