Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

A Menny titkának feltárása

2017. április 22. 03:00 - FodorImi

 „Amit szem sosem látott, fül sosem hallott, és emberi elme el sem képzelt, azt készítette el az Isten azoknak, akik őt szeretik.” (1Korinthus 2:9b NLT fordítás)

Mikor kisfiú voltam, Észak-Karolinában lakott a családom. Egy alkalommal a családi vakációt Dél-Karolinába, Disneyland-be terveztük. Amint odafelé autóztunk, édesapám megpróbálta elmagyarázni, milyen is lesz Disneyland. Elvesztegetett idő volt. Nem értheted meg, milyen Disneyland, míg meg nem tapasztalod.

Néhány tapasztalat egyszerűen elmagyarázhatatlan, leírhatatlan.

Ugyanez igaz a Mennyre is. A Menny semmihez nem hasonlítható, ami itt a Földön megtapasztalunk. A bolygó, ahol most lakunk, csak egy szegény – nagyon szegény – másolata annak, amit Isten az örökkévalóságban készített számunkra.

A Biblia utal erre a titokra az 1Korinthus 2:9b-ben: „Amit szem sosem látott, fül sosem hallott, és emberi elme el sem képzelt, azt készítette el az Isten azoknak, akik őt szeretik.” (NLT fordítás, második kiadás).

Bár az emberi szavak nem képesek megfelelően kifejezni a Menny isteni titkát, azért mégis tudunk néhány dolgot, milyen lesz a Menny.

  1. Közösségben leszünk az összes hívővel (Zsidók 12:22-23). A Zsidókhoz írt levél elmondja, hogy a valaha élt összes hívő ott lesz a Mennyben velünk együtt. Ez magában foglalja mindazokat, akik Jézus követői voltak – és azokat a gyermekeket, akiknek sosem volt lehetőségük meghozni ezt a döntést.
  2. Jutalmat kapunk (Lukács 6:35). A Biblia gyakran beszél jutalomról a Mennyben. Meg leszel jutalmazva a jó cselekedeteidért – a nagylelkűségedért, a jellemedért, a szolgálatodért. Isten figyel mindenkit. El kell döntened, hogy hol akarod megkapni a jutalmad. Az örökkévalóság ezen az ideiglenes oldalán, vagy azon az oldalon, amely örökké tart.
  3. Felelősségünk lesz (Lukács 16:10-12). Dolgozni fogysz a Mennyben, bár az lesz a különbség, hogy használni fogod az Istentől kapott A.L.K.A.T-odat, hogy azt tedd, amit tenni szeretsz. 100%-ban elégedett leszel azzal a munkával, amit végezni fogsz. Nem tudom, mi lesz a feladatod a Mennyben, de a Lukács 16 azt mondja, ez attól függ, hogy itt a Földön hogyan kezeled a felelősségeidet és mennyire vagy hűséges.
  4. Nyugalmat találunk a Mennyben (Zsidók 4:9-11). Sokunk számára az örök pihenés a Mennyben igazán jól hangzik. Egy egész élet munkája után pihenni fogunk a Mennyben, úgy, mint előtte sosem. Igen, dolgozni fogunk, de a Mennyben a munka pihentető lesz, nem pedig teher.
  5. Örülni fogunk a Mennyben (Máté 35:21). Ünnepelni fogunk a Mennyben. Élvezni fogjuk, hogy Istennel leszünk a Mennyben. Élvezni fogjuk, hogy egymással együtt leszünk a Mennyben. Egy hatalmas ünnepségen veszünk részt a Mennyben!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Próbáld leírni valakinek a legcsodálatosabb helyet, ahol valaha jártál. Miután megtetted, kérdezd meg magadtól, miért olyan nehéz a Mennyről beszélni másoknak.
  • Ki az, akivel várod, hogy újra együtt lehess a Mennyben? Miért?
  • Ha dolgozni fogsz a Mennyben, és ez olyan valami lesz, ami tökéletesen illik hozzád, és szereted tenni, mit gondolsz, milyen feladat lesz az?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.04.15.)

Szólj hozzá!
Címkék: titok Menny

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása