Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Válaszd a hitet a félelem helyett!

2019. július 04. 03:00 - Erika1832

 „Többen is rászóltak, hogy hallgasson, ő azonban annál inkább kiáltozott: »Dávid Fia, könyörülj rajtam!«” (Mk 10,48)

felelem_helyett_hit.jpg

Amennyiben új kezdetet vesz hitbéli életed, szembe kell nézned a félelmeiddel. Ne engedd, hogy azok irányítsanak! A félelemnek az a hihetetlen tulajdonsága van, hogy megbénítja képességeinket, nem enged bennünket kibontakozni, és ezek okozzák hitünk hiányát.

Amikor a félelmet választjuk a hit helyett, szkeptikussá válunk: bármi új kipróbálásától vonakodni kezdünk. Általa önzővé is leszünk: tartunk tőle, hogy elköteleződjünk Isten és mások mellett. Továbbá a félelem rövidlátóvá tesz bennünket: a  jövő helyett a múltra figyelünk.

Bartimeus sokunk számára is ismerős félelmet győzött le, mégpedig a visszautasítástól való félelmet. Tudta jól, hogy egy akkora tömegben Jézushoz kiáltani nem a legcélravezetőbb cselekedet, hiszen az emberek lenézhetik őt ezért. Ám kétségbeesésében azzal is tisztában volt, hogy Jézus az egyetlen, aki segíteni tud rajta.

És valóban így történt. Amikor e világtalan Jézushoz kiáltott, a körülötte lévők valóban mind óva intették: „Ne kiabálj! Légy csendben! Felesleges jelenetet rendezned, hiszen Jézust nem érdekled! Van nálad fontosabb dolga is."

A sátán sokunk fülébe suttog ilyen mondatokat. Amikor egy hitbeli lehetőség adódik, az olyan gondolatok, mint „Istent a lehető legkevésbé sem érdekled", vagy „Ne csinálj jelenetet!", és „Mit fognak majd gondolni az emberek?", megakadályoznak minket abban, hogy igaz hittel forduljunk Istenhez. Amint egy szikrányi lehetőséged adódik a fejlődésre és változásra, rögtön vészjósló kiáltozásba kezdenek a körülötted lévők, nehogy sikerüljön megragadnod a kínálkozó alkalmat.

Isten viszont arra kér, hogy ilyenkor minden erőddel próbáld felülmúlni önmagad, és hogy teljes mértékben hagyatkozz rá. Félelmetesen hangzik, ugye? Amikor Isten kér tőlünk valamit, választhatunk, hogy továbbra is rettegésben élünk, vagy felülkerekedünk félelmeinken.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

• Kinek a rosszallásától tartasz a legjobban, és miért?
• Szerinted miért tűnik néha könnyebbnek a félelmet választani a hit helyett?
• Imádkozz azért, hogy Isten védelme legyen rajtad a többiek elítélő gondolataival szemben amiatt, hogy te Istenben bízol!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.06.27.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása