Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Ismerj meg másokat, hogy ne irigyeld őket!

2020. március 01. 03:00 - Abidzsil

20200301.jpg

„Ekkor jöttek azok, akik öt óra tájban álltak munkába, és kaptak egy-egy dénárt. Amikor azután az elsők jöttek, azt gondolták, hogy többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak” (Mt 20,9–10 The Message).

Az irigység legyőzésének kulcsa abban rejlik, hogy felhagysz önmagad másokkal való összehasonlításával.

Az összehasonlítás a gyökere minden rossznak. Ez volt az első hiba, amit a szőlőművesek példázatában találunk: azok, akik utoljára álltak munkába, „jöttek, és kaptak egy-egy dénárt. Amikor azután az elsők jöttek, azt gondolták, hogy többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak” (Mt 20,9–10 The Message). Más szóval, elkezdtek összehasonlítani. „Nézzétek, mennyit kapnak ők! Mi biztos többet fogunk kapni. Többet érdemlünk.”

A Biblia újból és újból azt mondja, hogy soha ne hasonlítsd össze önmagad másokkal két okból kifolyólag:

Először is, egyedi vagy. Isten különlegesnek teremtett téged. Nincs senki más ugyanolyan, mint te. Megalkotta az öntőformádat, majd széttörte azt. Nem vagy összehasonlítható senki mással.

Másodszor, ha elkezdesz összehasonlítani, az mindig egy újabb bűnhöz vezet az alábbi kettő közül: büszkeség vagy irigység. Amikor összehasonlítod magad másokkal, vagy arra fogsz gondolni, hogy „jobban csinálom, mint ők”, és tele leszel büszkeséggel; vagy arra, hogy „ők jobban csinálják, mint én”, és tele leszel irigységgel. A büszkeség és az irigység is bűn.

Továbbá az irigység akkor jön elő, ha nem ismersz valakit igazán. Ha távolról nézel egy személyt, láthatod az erősségeit és sikereit, de csak akkor ismerheted meg a sérelmeit, csalódásait, szokásait, amikor közel kerülsz hozzá. Mindenkinek van rejtett fájdalma. Mikor távolról nézel egy embert, sokkal könnyebb nem látni a félelmeit és hibáit.

Nincs jobb módja közel kerülni és személyesen megismerni embereket, mint egy kis csoportban. Hallottam egy nőről szklerózis multiplexszel és lupusszal, aki azt mondta a kis csoportjának: „Ha a problémáinkat mindannyian a szoba közepén egy nagy halomba helyeznénk, és azokat tanulmányoznánk, az este végén feltehetőleg mindannyian visszavennénk a sajátjainkat, és hazamennénk.”  Amikor közelebbről megismersz embereket, nem irigyled őket. De megtanulhatod, hogyan imádkozz értük.

Az irigység eltávolít minket egymástól. A közösség összeköt minket, és segít megismerni egymást, így abbahagyhatjuk önmagunk másokkal való összehasonlítását.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen ajándékokat adott neked Isten, amelyek egyedivé tesznek téged? Milyen utakat biztosított neked?
  • Ki az, akit irigyelsz, vagy irigyeltél korábban? Mit tudsz tenni azért, hogy ezt a személyt jobban megismerd?
  • Mi a feladatod abban, hogy másokkal való kapcsolatod egy mélyebb szintre lépjen?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.02.23.)

Szólj hozzá!
Címkék: irigység

Tarts ki azok mellett, akiket szeretsz!

2020. február 29. 03:00 - csmsdvd

kitarto_figyelem.jpg

„Baráti szeretetre van szüksége a szenvedőnek, ha elhagyta is a Mindenható félelmét” (Jób 6,14).

Amikor a házastársad, a barátod vagy valaki, akit szeretsz, eltávolodott Istentől, te nem maradhatsz el mellőle. Isten azt szeretné, ha tudnád, ilyenkor van a legnagyobb szükség rád.

A Biblia azt mondja: „Baráti szeretetre van szüksége a szenvedőnek, ha elhagyta is a Mindenható félelmét” (Jób 6,14). Amikor a szeretett ember olyan helyzetben van, hogy azt mondja: „Olyan fájdalmam van, hogy azt sem tudom hiszek-e most Istenben”, akkor azt mondhatod neki: „Rendben van, akkor én fogok hinni helyetted Istenben. Kitartok melletted, és együtt hordozzuk ezt, ameddig Isten helyre állítja, ami elveszett.”

A kitartó szeretet nem engedi, hogy valakiről lemondjunk. Tudhatod ezt, mert Jézus mintát adott számodra ebben a szeretetben. Amikor a bűneid miatt halott voltál, ő nem hagyott el téged. Nem csak kitartott melletted. Nem rótta fel neked. Még azt sem várta el, hogy megfizess azért, amit tettél.

Ehelyett Jézus hitt benned. Látta, hogy igazságossága által mivé válhatsz. Annyira tökéletesen és feltétel nélkül szeretett téged, hogy képes volt elviselni a büntetést a te bűneidért. Magára vette fájdalmadat, és azt ígérte, hogy veled lesz egész életedben és az örök élet reménységét adja.

A te életedben ki az, akinek szüksége van arra, hogy felragyogtasd előtte Isten szeretetét kegyelmet tanúsítva, kifejezve hitedet és elhordozva vele együtt a legrosszabbat?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor volt az, amikor valaki hozzád közel álló szeretettel kitartott melletted akkor is, amikor a legrosszabb  helyzetben voltál? Mi volt ennek az eredménye?
  • Amikor valaki elmondja, milyen hitbeli krízisen megy keresztül, és bajlódik, hogy higgyen-e Istenben, mi az első reakciód? Mint mondanál neki akkor, mikor személyesen találkozol vele ?
  • Jézus feléd irányuló szeretete milyen módon változtatta meg azt, ahogyan másokat szeretsz?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.02.22.)

Szólj hozzá!

A szeretet és a bizalom egymástól elválaszthatatlan

2020. február 28. 03:00 - nagynikoletta

daisy_heart_ribbon.JPG

„Mindig azokra a dolgokra kell törekednünk, amelyek békét hoznak, és segítenek, hogy megerősítsük egymást” (Róm 14,19 GNT fordítás).

A szeretet bizalomra épül. Ha igazán szeretsz másokat, akkor hiszel bennük. Megbízol bennük. Építed az önbizalmukat. Enyhíted a félelmeiket. A bizalmad pedig majd kivirágoztatja őket.

Ha nem tudod megtanulni, hogyan bízz meg másokban, sosem fogod megtanulni, hogyan szeress, vagy téged hogyan szeressenek. Sok ember, aki úgy véli, hogy szeretetbeli problémája van, valójában bizalmi problémával rendelkezik, mivel a szeretet és a bizalom egymástól elválaszthatatlan.

Amikor Jézus szülővárosába, Názáretbe ment, az emberek, akik hallották őt tanítani, nem hittek neki, sőt megbotránkoztak benne. Ennek eredményeképpen, Jézus „nem tudott ott egyetlen csodát sem tenni azon kívül, hogy rátette kezeit néhány beteg emberre, és meggyógyította őket. Meglepte őt a hitük hiánya” (Mk 6,5–6 NIV fordítás).

Nem Jézus hitének a hiánya akadályozta meg a csodákat. Nem tudott jó cselekedeteket tenni a saját szülővárosában a lakosság hitének és belé vetett bizalmának hiánya miatt.

Ha ez igaz Jézusra, akkor minden bizonnyal igaz rád is. Ha az emberek nem bíznak benned, akkor nem tesznek képessé arra, hogy kibontakozhass. Illetve, ha te nem bízol másokban, akkor korlátozod őket. Ha az emberek nem hisznek neked, nem bíznak benned, vagy nem mutatnak bizalmat irányodba, akkor ez visszatart téged. Ha viszont azok, akik szeretnek téged, bizalmat mutatnak irányodba, az ki tudja hozni belőled a legjobbat. Ez önbizalmat ad neked és segít, hogy teljesítsd a céljaidat.

Szeretnél olyan szeretetet, amely örökké tart? Akkor mutasd meg másoknak, hogy bízol bennük! Ha megteszed, építed az önbizalmukat, és meg fogsz lepődni azon, hogy milyen dolgokba fognak belevágni Isten segítségével és a te bizalmaddal.

„Mindig azokra a dolgokra kell törekednünk, amelyek békét hoznak, és segítenek, hogy megerősítsük egymást” (Róm 14,19 GNT fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondolj azokra az emberekre, akiket a legjobban szeretsz a világon! Mit gondolsz, mit érhetnének el, ha tudnák azt, hogy te hiszel bennük?
  • Mi lenne az, amit valaki másnak kellene meglátnia benned, és elhinnie veled kapcsolatban?
  • Melyek azok a gyakorlati módszerek, amelyekkel megmutathatod másoknak, hogy bízol bennük?

Isten szeret minket annak ellenére, hogy vétkezünk. Valójában, annyira szeret minket, hogy elküldte Fiát, Jézust, hogy megtisztítson minket bűneikből, és bevezessen minket Isten családjába.

Ha még soha nem fogadtad el Isten szeretetét, és nem hívtad be Jézust a szívedbe, szeretném, ha most élnél ezzel a lehetőséggel. Mondd el ezt az imát: „Drága Istenem, nem értem ezt egészen, de megköszönöm, hogy szeretsz engem. Köszönöm, hogy itt vagy nekem, és hogy nem azért küldted el Jézust, hogy elítéljen, hanem hogy megmentsen engem. Beismerem, hogy szükségem van Jézusra mint Megváltómra, és ma be szeretném hívni Jézust a szívembe. Szeretném, hogy kapcsolatom legyen Jézussal. Követni szeretném őt, és meg szeretném tenni azokat a dolgokat, amelyekre ő utasít engem.

Kérlek, hogy ments meg a múltamtól, a bánatomtól, a hibáimtól, a vétkeimtől, a szokásaimtól, a sérüléseimtől és a csalódásaimtól! Kérlek, őrizz meg a céljaidra! Meg szeretném érteni, hogy miért helyeztél engem erre a bolygóra. Teljesíteni szeretném azt, amire teremtettél. Meg szeretném tanulni, hogyan szeresselek, hogyan bízzak benned, és hogyan legyek a te családodban mindörökké. A te nevedben imádkozom. Ámen!”

Ha elmondtad ezt az imát, hogy befogadd Jézust, kérlek küldj egy e-mailt angol nyelven Rick Warrennek a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd vele. Szeretne küldeni neked néhány ingyenes anyagot angolul, amelyek segíthetnek a Jézussal való utad megkezdésében.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.02.21.)

Szólj hozzá!
Címkék: szeretet ima bizalom

A szeretet elenged

2020. február 27. 03:00 - magyarosijulia

20200227.jpg

„Vegyétek figyelembe egymás hibáit, és bocsássatok meg annak, aki megbántott benneteket. Ne feledjétek, hogy az Úr megbocsátott nektek, ezért meg kell bocsátanotok másoknak” (Kol 3,13 NLT fordítás).

Minél régebbről ismerünk valakit, annál könnyebb kritizálni a másikat. Ahogyan telik az idő, valószínűbb, hogy egyre kevésbé leszünk kedvesek, és természetesnek vesszük mások jelenlétét.

Kegyelmesnek lenni folyamatos gyakorlást igényel. Könnyű egyszer kegyelmesnek lenni valakivel. De idővel azok a kis kellemetlenségek felgyűlnek, a türelmünk fogyni kezd, és könnyebb lesz bántásra bántással válaszolni.

Hogy megtapasztald a tartós szeretetet, válaszd azt, hogy könyörületes leszel. Egy kapcsolat – házasság vagy bármilyen más jellegű – nem fog sokáig tartani megbocsátás, elfogadás, türelem és sok-sok kegyelem nélkül.

Több száz lehetőséged adódik naponta, hogy terjeszd a kegyelmet azok felé, akiket szeretsz. Két helyzetre szeretnék hangsúlyt fektetni, amikor különösképp kihívást jelent így viselkedni, mégis meg kell tenned:

Amikor az emberek hiányosságai és hibái idegesítenek. Minél hosszabb ideje szeretsz valakit, annál jobban megismered a hiányosságait. A te választásod, hogy kritikus vagy kegyelmes leszel vele szemben. Beleköthetsz mindenbe, vagy lehetsz kedves. Mindenben a tökéletességet várod el, vagy irgalmat mutatsz. A példabeszédek könyve 17. fejezetének 9. verse ezt írja: „A szeretet akkor virágzik, amikor a hiányosságokat megbocsájtjuk, de azok firtatása közeli barátokat választ el” (NLT fordítás).

Amikor az emberek szavai vagy tettei bántanak téged. Nem tarthatod örökké a haragot egy bántás miatt. Nem halmozhatsz fel minden sértést munícióként. A Biblia ezt írja Pál levele a kolosséiakhoz 3. fejezetének 13. versében: „Vegyétek figyelembe egymás hibáit, és bocsássatok meg annak, aki megbántott benneteket. Ne feledjétek, hogy az Úr megbocsátott nektek, ezért meg kell bocsátanotok másoknak” (NLT fordítás). Választhatod, hogy ragaszkodsz egy sértéshez, vagy megbocsátasz. Csak az egyik opció egészséges, és csak az egyik adhatja meg azt a szabadságot, hogy szeretetben lépj tovább.

Kegyelmet mutatni ellenkezik a természetünkkel, hiszen visszaütnénk, bosszút állnánk a sértésekért, és azt akarjuk, hogy miénk legyen az utolsó szó. De nem kell a saját erőnkre támaszkodnunk. Bízz abban, hogy Jézus követőjeként a Szent Lélek munkálkodik benned, és segít azt választani, ami kedves Isten előtt: az irgalmat, a könyörületet és a kegyelmet.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan gyógyít meg a megbocsátás egy kapcsolatot? Miért ilyen erős a megbocsátás?
  • Gondolj az egyik legközelebbi kapcsolatodra! Hogyan reagál a másik személy arra, amikor civakodsz? Hogyan reagál az a személy, amikor kedves vagy a hiányosságai és hibái ellenére is?
  • Van-e olyan sértődés, amihez ragaszkodsz? Mit tehetnél ma, hogy a megbocsátást válaszd?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.02.20.)

Szólj hozzá!

Mit jelent nekünk a szeretet?

2020. február 26. 03:00 - Anika Enikő

20200226.jpg

„A szeretet nem örül a rossznak, hanem az igazsággal örvendezik. Mindig megvéd, mindig bízik, mindig remél, mindig kitart. A szeretet soha el nem fogy” (1Kor 13,6–8 NIV fordítás).

Az egyik hősöm, Dr. E.V. Hill, aki Los Angeles-ben a Mount Zion misszionárius baptista gyülekezet pásztora volt. Isten hatalmas embere volt, és óriási elme. Tisztességes ember is volt, aki nem félt nevén nevezni a dolgokat. Mivel szolgálata idején számtalanszor kiállt az igazságért Los Angeles belvárosában, állandóan halálos fenyegetésekkel kellett szembenéznie.

Miután mondott valamit az egyik vasárnap délelőtt, azzal fenyegették meg, hogy a következő héten bombatámadás fogja érni; és ő ezt nagyon komolyan vette. Azon a héten egyik nap hazament, és észrevette, hogy az autója nincs ott. Azonnal arra gondolt, hogy vagy ellopta valaki, vagy babrálnak vele, és bombát helyeztek el benne. Leült a lépcsőre, és nagyon aggódott. Harminc perccel később a felesége, aki teljes tudatában volt a fenyegetésnek, begurult pont azzal az autóval.

„Mit csinálsz?!” – üvöltötte megrémülve, hogy ilyen kockázatot vállalt magára a neje. A felesége ezt mondta: „Gondolkodnom kellett. Ennek a közösségnek jobban szüksége van rád, mint rám. Ha elkötik az autót, hogy felrobbantsák, azt akartam, hogy én üljek benne, ne te.” Dr. Hill később a következőt mondta: „Mindig tudtam, hogy szeret a feleségem, de akkor értettem meg végre, hogy miről is szól a szeretet.”

A Dr. Hill és a felesége tudták, hogy a szeretet nem valami olyan, amit érzel. Nem valami olyan, amit mondasz. A szeretet valami olyan, amit teszel.

Vedd észre a mai Igében az összes cselekvést! A szeretet örvendezik, megvéd, bízik, remél és kitart. Ezek olyan dolgok, amiket teszel. A szeretet nem csak beszédből és szövegelésből áll. A szeretet minden nap azt választja, hogy azt teszi másokkal, amit Isten tett értünk.

Nem kell azon tűnődnöd, hogy mit jelent szeretni. Isten világosan megmutatta nekünk, hogy mit cselekszik a szeretet, és azután bemutatta nekünk a szeretet legnagyszerűbb példáját, amikor Jézust adta nekünk.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Kik azok az emberek az életedben, akiket a legkönnyebb szeretned? És kik azok, akiket a legnehezebb?
  • Hogyan tudnál jobban Jézushoz hasonlóan szeretni?
  • Nehéz „mindig” tenni valamit, mert vétkezünk is. Mit gondolsz, a Biblia miért úgy írja le a szeretetet, mint ami „mindig” örvendezik, megvéd, bízik, remél és kitart?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.02.19.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása