Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Jézus háromféleképpen reagál a bukásodra

2022. április 03. 03:00 - csmsdvd

hal_1.jpg

„Az ÚR állhatatos szeretete sohasem szűnik meg, irgalmának sosincs vége, minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!” (Jsir 3,22–23 ESV)

A bukások el tudnak szigetelni. Amikor a csőd közepén vagy, gyakran szégyelled magad, és szeretnél egyedül lenni. Jézus azonban a legnagyobb kudarcodban is ott van veled.

Azért, hogy átsegítsen bukásodon, Jézus három hihetetlen dolgot csinál:

Jézus imádkozik érted. Mielőtt Péter megbukott, Jézus azt mondta neki: „én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited.” (Lk 22,32 NASB)

Még ebben a pillanatban is Jézus közbenjár – imádkozik – érted. A Biblia szerint „üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez, hiszen ő mindenkor él, hogy esedezzék értük.” (Zsid 7,25 NLT)

Jézus hisz benned. Tulajdonképpen elvárja, hogy meggyógyulj és felépülj. Ezért mondta Péternek mielőtt megbukott: „azért, ha majd bűnbánatod lesz, és újra hozzám fordulsz...” (Lk 22,32 TLB) Jézus tudta, hogy Péter vétkezni fog, elbukik, és végül majd visszatér hozzá.

Az az igazság, hogy mi mindannyian elbukunk, sorozatosan elbukunk. A legnagyobb gyengeségeink szokások. Nem csak egyszer tesszük meg, és kész. Folyton-folyvást. Isten nem csak a nagy, egyszeri csődjeinkben van jelen. Ott van a folyamatos hibáink esetén is. Bár mindig elbuksz, Isten folyamatosan bízik benned.

Jézus irgalmas hozzád. Jézus irgalmasabb annál, mint amit te valaha is elvárnál tőle. Amikor le vagy törve, Jézus nem bánt és nem kéri számon bűnöd. Inkább megment téged.

János evangéliuma 21. fejezetében pár hétre rá, miután Péter megtagadta Jézust, Péter és néhányan a tanítványok közül elmentek halászni. Bár egész éjjel halásztak, nem fogtak semmit. Virradatkor Jézus a partról szólt hozzájuk, és megmondta, hova vessék ki a hálóikat. „Kivetették tehát, de kivonni már nem tudták a rengeteg hal miatt.” (Jn 21,6 NLT)

Amikor Péter követte Jézust utasításait, több halat fogott, mint amit elbírt. Jézus készen van arra, hogy veled is ezt tegye. Ő 5 perc alatt többet ér el az életedben, mint amit te 50 évnyi tervezéssel el tudnál érni.

További jó hír: Isten irántad való irgalmassága nem függ a teljesítményedtől. Jeremiás siralmai 3. fejezetének 22. és 23 versében szerint: „Az ÚR állhatatos szeretete sohasem szűnik meg, irgalmának sosincs vége, minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!” (ESV)

Barátom, lehet, lemondasz Istenről, de ő sohasem fog lemondani rólad. Jézus imádkozik érted, hisz benned és örök irgalmassággal van irántad. Függetlenül attól mit teszel, Isten hűséges.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan változtatja meg az életedet az a tudat, hogy Jézus imádkozik érted?
  • Milyen hibát követsz el újra és újra? Hogyan segít Isten minden egyes alkalommal „feltámadj” a bukás után?
  • Mikor mutatott neked Jézus irgalmasságot a bukásodban?

Függetlenül attól, mit tettél, vagy hol voltál, van egy helyed Isten örök családjában, ahol várnak rád. A meghívás teljesen nyitva áll. Csak higgy, és megkapod.

Készen állsz rá? Itt egy imádság, amivel elkezdheted:

„Drága Istenem!

Tudom, ha meghalok, életemről számot kell adnom neked. Tudom, bűnt követtem el ellened, sok mindent elrontottam és elszomorítottalak. Kérlek, bocsáss meg nekem. El akarok fordulni a bűneimtől, és feléd akarok nézni.

Köszönöm, hogy elküldted Jézust, aki meghalt mindazért, amit én rosszul tettem, és ezért nem nekem kell megfizetnem. Tudom, nem érdemlem meg bocsánatod. Tudom, Uram, csak a te kegyelmed menthet meg engem. Magamtól nem lehetek elég jó a tökéletes helyre.

Jézus köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy magadra vállaltad minden vétkemet. Te tettél a mennyország számára elfogadhatóvá, és alázattal kérlek, szabadíts meg. Hiszek benned Jézus. Hiszem, hogy ígéreted megtartod, és azonnal és örökre megszabadítasz. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utazásodon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.03.27.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Bízd magad Isten kegyelmére!

2022. április 02. 03:00 - Lencsés Tamás

„Minden aggodalmatokat dobjátok rá, mert ő törődik veletek.” (1Pt 5,7 NIV)

Az egyik legfontosabb dolog, amikor kudarcot szenvedsz, hogy Isten kegyelmére bízod magad. Tudjuk, hogy Jézus tanítványa, Péter ezt tette, mert két könyvet is írt erről a Bibliában.

Péter hatalmas tévedése az volt életében, hogy egy este alatt háromszor tagadta meg Jézust. Mégsem esett kétségbe. Nem vesztegette az idejét arra, hogy kárhozatban szenvedjen. Nem zúdított magára bűntudatot vagy szégyent, és nem élt tovább a megbánással. Ehelyett Péter minden aggodalmát Istenre bízta, és élete Isten kegyelme által reménységgel telt meg.

Péter első levele 5. fejezetének 7. versében Péter ezt mondja: „Minden aggodalmatokat dobjátok rá, mert ő törődik veletek.” (NIV) Ebben a versben a görög kifejezés, amit úgy fordítunk, „dobjátok rá”, azt jelenti, hogy „engedjétek el”.

Képzeld el, hogy egy hatalmas sziklát cipelsz. Olyan nagy, hogy még néhány méterre sem tudod elhajítani. Csak annyit tehetsz, hogy ledobod. Ez az, amit ez a vers mond. Egyszerűen fogod az összes félelmedet, bizonytalanságodat, bűntudatodat és minden mást, amivel küzdesz, és Istenre bízod. Rábízod magad az ő irgalmára.

De pontosan hogyan csinálod ezt? Imádkozhatsz valami ilyesmit: „Istenem, nagyon elszúrtam. Nem érdemlem meg a kegyelmedet. Figyelmen kívül hagytalak, és hibákat követtem el. De te kedves és szerető vagy. Te irgalmas és megbocsátó vagy, ezért irgalmadra bízom magam. Szükségem van egy új kezdetre. Tudom, hogy nem érdemlem meg, és nem tudnám kiérdemelni. Csak arra kérlek, hogy tedd azt, amit szeretsz, és mutass irgalmat nekem!”

Ez az ellenszere mindannak, amit a Sátán mond neked. A Sátán szeret olyan hazugságokat suttogni a füledbe, mint például: „Nem vagy elég jó. Mit gondolsz, ki vagy te?! Miért gondolod, hogy Isten valaha is használhat téged? Miért gondolod, hogy Isten meghallgatná az imáidat mindazok után, amit tettél?” A Sátán nem akarja, hogy Isten kegyelmére összpontosíts.

Még mielőtt Jézust letartóztatták volna, négy dolgot mondott el előre Péternek a kudarca miatt:

  • A Sátán próbára akar tenni téged.
  • Kísértésbe fogsz esni.
  • Már imádkoztam érted.
  • Használd a fájdalmadat arra, hogy másokon segíts!

Ezek a dolgok rád is igazak. Kísértésnek leszel kitéve, és néha kudarcot is vallasz, de Jézus mindig ott lesz melletted. És a fájdalmad nem lesz hiábavaló.

Ha ledobod a gondjaidat, elveszíted a kétségbeesésedet. Péter ezt megértette. Megbánta kudarcát, vigasztalást talált barátainál, és Isten irgalmára bízta magát. Ez ugyanaz a képlet, mint amire neked is szükséged van ahhoz, hogy reményt találj a kudarc után.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Volt már olyan nehéz teher, amit csak Istenre tudtál hagyni? Hogyan változott meg az életed, amikor elengedted ezt a terhet?
  • Milyen hazugságokat mond ma neked Sátán, hogy megakadályozza, hogy Isten kegyelmére koncentrálj?
  • Mivel kellene ellensúlyoznod Sátán hazugságait? Hogyan emlékeztetheted magad az igazságra?

Ha még soha nem nyitottad meg az életedet Jézus Krisztus előtt, akkor ma van az a nap, hogy rádobd a szorongásaidat. Nem kell tudnod, mi fog történni holnap. Nem kell tudnod, mit hoz a jövő. Csak azt kell tudnod, hogy kié a jövő!

Ha készen állsz, ezt az egyszerű imát mondd el: „Drága Istenem, azt akarom, hogy a biztonságom olyasmiben legyen, amit nem lehet elvenni tőlem. Azt akarom, hogy a biztonságom a veled való kapcsolatomban legyen, ahogy bízom az ígéretedben, hogy soha nem hagysz el. Átadom az életemet Jézus Krisztusnak. Megvallom, hogy a magam módján éltem az életemet, és vétkeztem ellened. Kérlek, bocsáss meg nekem, jöjj be az életembe, és változtasd meg a fontossági sorrendemet és az útirányomat. Hiszem, hogy törődsz velem és annyira szeretsz, hogy elküldted Jézust, hogy kereszthalált haljon azért, hogy megfizessen a bűneimért. És hiszem, hogy feltámadt, hogy örökre megkapjam a jelenléted ígéretét. Ezért szorongásaimat és gondjaimat rád bízom. Alakíts át olyanná, amilyennek te teremtettél engem! Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.03.26.)

Szólj hozzá!

Kis csoportra van szükséged, amikor kudarcot vallasz

2022. április 01. 03:00 - Mapetso

kiscsop.jpg

„Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20)

Amikor Jézus megkezdte szolgálatát, az első dolga az volt, hogy egy kiscsoportot alakított. Tudta, hogy nehéz idők jönnek, és neki és a körülötte lévőknek fontos volt, hogy ne legyenek egyedül.

Közvetlenül Jézus letartóztatása után Péter – a tanítványok kis csoportjának egyik tagja – nagy kudarcot élt át: háromszor is tagadta, hogy ismeri Jézust. Péter azonnal gyászolni kezdte ezt a kudarcot, majd Jézus halála még nagyobb fájdalmat okozott (Mk 16,10).

Hová tűnt Péter a kudarca után és a gyászában? Rátalált a kiscsoportjára. A Biblia azt mondja, hogy néhány nappal Jézus halála után a tanítványok még mindig együtt gyászoltak (Mk 16,10).

Péternek könnyű lett volna elszigetelődnie, úgy tenni, mintha nem vallott volna kudarcot, és nem gyászolna. De tudta, hogy nem kell egyedül végigmennie az életen. Tudta, hogy mindannyian jobbak vagyunk együtt; közösségnek lettünk teremtve. Így együtt gyászolt a többi tanítvánnyal.

Ha nagy kudarcot vallasz, kövesd Péter példáját, és állj ellen a késztetésnek, hogy magadra maradj! Ha kudarcot vallasz, talán titokban akarod tartani. De ez a legrosszabb, amit tehetsz! Nem kell elmondanod mindenkinek, de el kell mondanod néhány embernek, akik szeretnek téged, imádkoznak érted és támogatnak.

Isten megígéri Máté 18,20-ban: „Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”

Hosszú évek óta tagja vagyok egy kiscsoportnak a Saddlebacknél. Jézus több százszor megjelent ebben a csoportban szavaink, érzelmeink és imáink által. Isten újra és újra szólt hozzám a kiscsoport többi tagján keresztül.

Neked van-e hittestvérekből álló kiscsoportod vagy egyéb támogató hálózatod? Ha nem, akkor most, az elkerülhetetlenül bekövetkező válság előtt jött el a legjobb ideje annak, hogy ezt a támogatást kiépítsd magad körül.

A földi életben mindig bántó viharok és fájdalmak lesznek – számíthatsz rá. Ez igaz volt Péterre, és igaz rád is. Szerencsére Péternek volt egy kiscsoportja, amelyben már akkor három éve benne volt. Amikor elszenvedte a legnagyobb kudarcát, odamehetett hozzájuk, és megkérdezte: „Elrontottam?” És azt mondhatták neki: „Igen, elrontottad, de mi is elrontottuk.”

Péter hagyta, hogy a kiscsoportja támogassa őt. Biztatták egymást, és együtt élték át a kudarcot.

Erre van szükséged, amikor nehéz idők jönnek.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha a kiscsoportod nem épp olyan hely, ahol az emberek megosztják egymással az élet küzdelmeit, mit tehetnél az átláthatóság és a bizalom ösztönzése érdekében a csoporton belül?
  • Mit gondolsz, miért szigeteljük el inkább magunkat oly gyakran, minthogy megosszuk gyászunkat másokkal?
  • A kudarcokon való átvezetésen túl milyen egyéb támogatást tud nyújtani egy kiscsoport?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.03.25.)

Szólj hozzá!

Jó elgyászolni a kudarcodat

2022. március 31. 03:00 - gerbeaud

„Azonnal kukorékolt egy kakas, és Péter visszaemlékezett Jézus szavaira: »Mielőtt a kakas kukorékolna, háromszor fogsz megtagadni engem.« És kiment, és keservesen sírt.” (Mt 26,74–75 CSB)

Amikor kudarcot vallasz, néha úgy érezheted, hogy sosem fogod kiheverni. De ki fogod. Akár pénzügyekben, akár házasságban, karrierben vagy valami másban vallasz kudarcot, talpra tudsz állni.

A talpra állás a kudarc elgyászolásával kezdődik. Ne minimalizáld, és ne tégy úgy, mintha meg sem történt volna. Ne siess, hogy jobban érezd magad! Ehelyett szánj időt arra, hogy átérezd a fájdalmadat! 

Ez egy fontos életelvre világít rá: ahhoz, hogy túllépj rajta, át kell menned rajta. Ez az élet oly sok területén igaz, de különösen igaz a kudarcokra.

A gyász a kudarc átvészelésének módja. Ha elbuksz, egyszerűen el akarod felejteni, el akarod nyomni az érzelmeidet, és gyorsan továbblépni. De ez hiba. A gyász az az út, amellyel megtanulod a kudarc leckéit.

Amikor lenyeled az érzelmeidet ahelyett, hogy átélnéd azokat, a gyomrod bánja. Olyan ez, mint amikor előveszünk egy szénsavas üdítőt, felrázzuk, és betesszük a fagyasztóba. Végül fel fog robbanni.

Péter, Jézus egyik tanítványa a saját bőrén tapasztalta meg a kudarc gyászát. Válságos helyzetben letagadta, hogy ismerte Jézust, és ez a kudarc mély gyászhoz vezetett.

A Biblia azt mondja: „Azonnal kukorékolt egy kakas, és Péter visszaemlékezett Jézus szavaira: »Mielőtt a kakas kukorékolna, háromszor fogsz megtagadni engem.« És kiment, és keservesen sírt.” (Mt 26,74–75 CSB)

Képzeld el, milyen csalódott lehetett Péter. Jézussal járt, nézte, ahogy tanít, csodákat tesz, embereket gyógyít, halottakat támaszt fel, és újra és újra kegyelmet és megbocsátást kínál. Mégis, amikor először próbára tették Jézus iránti elkötelezettségét, egymás után háromszor megtagadta.

Ahelyett azonban, hogy figyelmen kívül hagyta volna kudarcát, Péter helyesen cselekedett: alázatot és megbánást tanúsított. Beismerte a kudarcát, és gyászolt – és ez a gyógyulás kulcsa.

Sokan kudarc esetén a rövidebb utat választják. Meg akarják kerülni a félrelépést, és úgy tenni, mintha az nem tette volna tönkre a házasságukat, ezért egy másik kapcsolatba ugranak. Vagy úgy tesznek, mintha valaki más hibája lett volna a sikertelen vállalkozás, és másnap belevágnak egy másikba. Egyszerűen sosem tanulják meg a leckét.

Azonban a gyászt, és a kudarcból való talpra állást nem lehet lerövidíteni. Minél nagyobb a kudarc az életedben, annál több időbe telik a gyógyulás. Hagyd, hogy Isten munkálkodjon a szívedben! A gyógyulást nem lehet erőltetni. A gyógyulás Isten irgalmának cselekedete, és idővel el fog jönni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mondanád-e, hogy jól tudsz gyászolni? Miért vagy miért nem?
  • Mi lett az eredménye annak, amikor megpróbáltad figyelmen kívül hagyni a kudarcot ahelyett, hogy elgyászoltad volna?
  • Ha kudarcot vallasz, ki felé kell beismerned? Ez miért fontos?

(Daily Hope by Rick Warren, 2022.03.24.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten véleménye a legfontosabb

2022. március 30. 03:00 - gabormel

28_nem_ismerem_ezt_az_embert.jpg

„Veszélyes dolog azzal foglalkozni, hogy mások mit gondolnak rólad, de ha bízol az ÚRban, akkor biztonságban vagy.” (Péld 29,25 GNT)

Minden alkalommal, amikor mások véleménye alapján döntesz, kudarcot vetsz el az életedben.

Lehet, hogy nem veszed észre, de a mások rosszallásától való félelem szinte minden másnál több problémát okoz az életedben. Amikor amiatt aggódsz, hogy mások mit gondolnak, hajlamos vagy közkedvelt dolgot csinálni, még akkor is, ha tudod, hogy helytelen. Olyan kötelezettségeket vállalsz, amiket nem tudsz betartani, és ezt pusztán azért teszed, mert megpróbálsz mindenkit boldoggá tenni. Ez a kudarc receptje.

És ez az egyik oka annak, hogy Péter háromszor megtagadta Jézust. Inkább érdekelte az, hogy mit gondolnak mások, mint hogy hű legyen Jézushoz.

A Biblia ezt mondja: „Péter azonban távolról követte, és a főpap palotájának udvarához ért. Bement, és leült az őrökkel együtt, hogy lássa, mi fog történni... Miközben Péter kint ült az udvaron, odament hozzá egy szolgálólány, és azt mondta neki: »Te a galileai Jézussal voltál.« Péter azonban mindenki előtt ezt mondta: »Ez nem igaz! Nem tudom, miről beszélsz!«” (Mt 26,58.69–70 CEV)

Péter éppen három évet töltött Jézussal, Isten Fiával. De amikor először lett volna lehetősége elismerni ezt a kiváltságot, megtagadta Jézust. Péter jobban aggódott amiatt, hogy mások mit gondolnak, mint amiatt, hogy Krisztussal azonosuljon.

Gondolj arra, hogy hány alkalommal volt lehetőséged megosztani Krisztust, és te nem mondtál semmit, mert amiatt aggódtál, hogy mások mit fognak gondolni.

Kinek a véleménye fontosabb neked, mint Istené? Ha hagyod, hogy valaki más fontosabb legyen Istennél, akkor az isteneddé válik. Ezt bálványnak hívják – és ez a kudarc felállása.

Az elutasítástól való félelem mindig rejtett sebből fakad. Lehet egy múltban történt elutasítás. Lehet ez egy kielégítetlen szükséglet vagy egy trauma, amelyet felnőttként tapasztaltál. Mély fájdalom, annyira mély, hogy elrejlik benned. Ezt lélekfájdalomnak hívják.

Ez a lélekfájdalom mindig az identitásodhoz kapcsolódik. Ha nem tudod, hogy ki vagy, életed hátralévő részében mások rosszallása fog manipulálni. Nem fogsz kiállni a hited mellett, és nem azt teszed, ami helyes.

A Biblia azt mondja A példabeszédek könyve 29. fejezetének 25. versében: „Veszélyes dolog azzal foglalkozni, hogy mások mit gondolnak rólad, de ha bízol az ÚRban, akkor biztonságban vagy.” (GNT)

Ha felismered életed rejtett sebeit, Isten elkezdheti gyógyítani azokat, és élhetsz abban a tudatban, hogy Isten véleménye a legfontosabb.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Az identitásod azon alapul, hogy Isten kinek mond téged Krisztusban. Mit fogsz tenni ma azért, hogy a Biblia-tanulmányozási szokásaid jobbá váljanak annak érdekében, hogy biztos lehess az identitásodban Isten igéjének mondanivalója alapján?
  • Mikor találtál biztonságot döntéseidben azáltal, hogy bízol az Úrban?
  • Milyen rejtett seb okozza a félelmet mások rosszallása miatt? Ha nem vagy biztos benne, kérd Istent, hogy segítsen megtudni, és kérdd meg, hogy még ma kezdje el gyógyítani ezt a sebet!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.03.23.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása